B

Héber neve Jesua

A héber-arámi Jesua név, ami a Jehosua név rövid változata, 27-szer fordul elő a Tanakhban.1 Két legismertebb viselője Mózes követője, Józsué, illetve a 2. Templom építésekor szolgáló főpap, Jósua. A név jelentése: ‘az Örökkévaló a megmenekülés’ (üdvösség). Érdekes, hogy miközben egy szimbolikus koronát tettek Jósua főpap fejére – akit Zakariás többször is Sarjadéknak nevezett – egy fontos messiási prófécia hangzott el:

És szólj hozzá, mondván: Így szól az Örökkévaló, a seregek ura, mondván: Íme egy férfiú, Sarjadék a neve és sarjadás lesz a helyéből: – az majd fölépíti az Örökkévaló templomát. Ő építi fel az Örökkévaló templomát és ő fog viselni fenséget, ülni fog, uralkodni a trónján.2

A Messiás Jesua születését megelőző angyali látogatáskor József világos utasítást kap, hogy mi legyen a születendő gyermek neve, és miért éppen az:

Fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből.3

Jesua neve összefoglalja a Messiás küldetését. A szó mindkét tagja kulcsfontosságú: a bűnből egyedül az Örökkévaló tud megszabadítani. Ő kész volt meghalni helyettünk, hogy eleget tegyen az igazságos törvény követelésének:

Mert a bűn zsoldja a halál.4

De ezt csak egy halandó testben tehette meg.

Ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.5

Jesua ma is megszabadítja a bűneikből mindazokat, akik hozzá kiáltanak. Ő mondta:

Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek.6

Kész vagy kiáltani hozzá? Írj nekünk vagy beszélgessünk!

Tar Kata


Kapcsolódó link:

http://zsidokjezusert.org/kerdesek-es-valaszok/zsido-szarmazasu-volt-e-jezus/


1 Ezsdrás, Nehémiás könyve és 1.Krónikák
2 Zakariás (Zecharja) 6:12-13 IMIT ford  HÉBER EREDETI
3 Máté 1:21, Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (MBT)  GÖRÖG EREDETI
4 Róma6:23a, MBT  GÖRÖG EREDETI
5 Filippi 2:6-8, MBT  GÖRÖG EREDETI
6 János 8:36, MBT  GÖRÖG EREDETI


messiási cím – ld. Jeremiás 23:5

S

A nép, mely sötétségben járt, nagy világosságot látott

Bővebben
A

Betlehemben született

Bővebben
K

Megvetették és elhagyták az emberek

Bővebben
G

A zsidók királyának hívták

Bővebben

Ha szeretnéd elfogadni Jézust Megváltódnak, ez a kis hanganyag segíteni fog:  

Vagy kattints ide, ha nem tudod meghallgatni.