Miért létezik a gonosz?

A kérdés egyszerű, mégis fájdalmasan nehéz megválaszolni. Miért létezik a gonosz?
Miért engedi meg Isten, hogy az emberek annyi önző, sőt gonosz dolgot tegyenek? A háborús borzalmak vagy terrorcselekmények láttán sokan kételkedni kezdenek abban, hogy Isten jó; és néhányan már nem is hisznek abban, hogy egyáltalán létezik.

Ez a probléma évszázadok óta fontos téma a nyugati filozófiában – és általában így fogalmazódik meg: Ha Isten tökéletesen jó, mindent látó és mindenható, akkor miért van a világban gonoszság? Egy ilyen Isten soha nem hozná létre a gonoszt, és nem is engedné annak folyamatos jelenlétét a világban. Észszerű-e tehát hinni a Biblia Istenében?

Ez logikusnak tűnő érvelés. De nem hinném, hogy az emberek többsége ilyen száraz és kimért racionalizmussal közelítene ehhez a kérdéshez. Általában ez sokkal személyesebb.

Most, az Izrael elleni szörnyű terrortámadás után sokan kérdezhetik: „Hol volt ebben Isten?”. A héten láttam egy megrázóan szívszorító cikket¹ az izraeli sajtóban „A Hamász elrabolta a lányait: »Sajnálom, de nem hiszem, hogy Isten létezik«” címmel.

A cikk fotója az izraeli anyukát, Maayant ábrázolja két kislányával összebújva. A két lányt azonban elrabolták a Hamász fegyveresei, és ki tudja, hogy valaha is épségben hazatérnek-e. Maayan azt mondja,

„Ha [Isten létezik], miért vannak a lányaim Gázában? Miért ez a sok gyilkosság a gázai határ mentén ... Miért kell ártatlan gyerekeknek mindezen keresztülmenniük?”

Nagyon is érthető, hogy Maayan ezt a választ adja a történtekre – és nagyon nehéz megválaszolni azt az indoklást, amivel hitvesztését alátámasztja. Ha Isten létezik, miért van a világban ilyen felfoghatatlan gonoszság?

A Szentírás nyíltan beszél erről a kérdésről. Újra és újra különböző szempontokból közelít hozzá. Bizonyos értelemben a gonoszság problémája az egyik központi kérdés, amelyre a Tóra és az egész Tanakh keresi a választ – ahogyan az Újszövetség is.

Mit mond tehát a Biblia? Tud-e vigaszt nyújtani nekünk? Vessünk rá egy pillantást.

Miért létezik a gonosz?

A Szentírás összetett választ ad a gonosz problémájára. Az olyan könyvek, mint a Teremtés könyve, Jób, Prédikátor, Zsoltárok és Példabeszédek bölcsességgel és szenvedéllyel járják körül a kérdést anélkül, hogy felszínes megoldásokat kínálnának. Íme néhány kulcsgondolat, amelyeket ujjhegyre szedhetünk.

Az emberi választás

A Biblia a választ a legegyszerűbben így fogalmazza meg: a rossz az emberi választás miatt létezik. De fontos árnyaltság van ebben a koncepcióban.

A Teremtés könyvében Isten megteremti az emberiséget, és szabad akaratot adna nekünk? Valójában nem ezt mondja ki. Konkrétan azt mondja, hogy Isten uralmat ad nekünk a föld felett (1 Mózes/Beresit 1:28–30).

Mit jelent az uralom? Lényegében azt jelenti, hogy Isten feladatot bíz ránk: kormányozzuk és műveljük a földet, amit Ő jónak teremtett, és hozzunk létre egy virágzó emberi társadalmat. Mindezt az Ő szeretetteljes, gondoskodó fennhatósága alatt. Tehát nyilvánvalóan van akarati szabadság – de ez a szabadság egy olyan teremtő, építő célra összpontosul, amelyet Isten az emberiség számára tűzött ki.

„Az ember hivatásával járó szabadságot
gonosz döntésekhez használták fel.”

Sajnos ez az elképzelés félresiklott. Az ember hivatásával járó szabadságot gonosz döntésekhez használták fel. Lényegében fellázadtunk a világra vonatkozó isteni terv ellen, és hivatásunktól szinte teljesen elfordultunk (1 Mózes/Beresit 3:1–7).

A kezdeti lázadás nem tűnt súlyosnak, de nagyon gyorsan oda vezetett, hogy az emberiség egyre mélyebbre és mélyebbre zuhant a gonoszságba – mint egy ember, aki rágyújt egy cigarettára, és egy szempillantás alatt ott tart, hogy már napi két doboz cigarettát szív el. Noé idejére a gonosz teljesen eluralkodott a szívünkön (1 Mózes/Beresit 4:8; 6:5).

A Teremtés könyve tehát így meséli el a történetet. A gonoszság oka az emberi választás.

A szabad akarat szükségessége

Mindannyian megérthetjük, hogy a rossz az emberi döntésekből ered. De valaki azonnal megkérdezheti: „Akkor miért ruházza fel Isten az embert szabad akarattal?”. Jó a kérdés!

Vagy Isten nem tudná legalább a rossz döntéseket lehetetlenné tenni a számunkra?

Mert gondoljunk csak bele: az emberi akarat valójában nem is annyira szabad. A lehetséges választási lehetőségeink köre az életben nagyon korlátozott. Nagyon sok olyan dolog van, amit nem tehetünk meg. Annyi probléma van a világban, amit nem vagyunk képesek megoldani. És úgy tűnik, hogy a szabadságunk arra, hogy jót tegyünk, sokkal korlátozottabb, mint arra, hogy rosszat!

Egy gyermek felnevelése tele van kihívásokkal; évekig tartó munka, szeretet és türelem szükséges hozzá. Egy terroristának megölni egy szobányi embert, rémisztően könnyű; egy pillanat alatt megteheti. Miért ad Isten egyáltalán ilyen hatalmat emberi kezekbe?

A szabad akarat érve?

A klasszikus filozófiai választ, amelyet mind a zsidó, mind a nemzetekből származó keresztény gondolkodók gyakran adnak erre, „szabad akarat érvnek” nevezik. Röviden, az emberi szabad akarat megköveteli a rossz döntések lehetőségét.

Ez az érv viszonylag jól teljesített a filozófusok körében az évszázadok során², de ez nem egészen a Biblia érve. Az elhívás nyilvánvalóan megköveteli a szabadságot, amely a munka végzéséhez szükséges. De az 1 Mózes/Beresit 1–2-ben nem az akaratunk szabadságán van a hangsúly – hanem azon a produktív munkán, amelyet Isten ránk bízott.

Gondolkodjunk tehát a következőképpen:

Képzeld el, hogy kaptál egy kertgondozói munkát. Amibe csak belefogsz, nagyszerűen sikerül. Természetesen remekül érzed magad emiatt. Nagyon büszke vagy a tehetségedre.

De aztán idővel azt veszed észre, hogy a dolgok annyira hibamentesen alakulnak, hogy gyanakodni kezdesz. Nekilátsz szándékosan rossz kertészeti döntéseket hozni, csak hogy lásd, mi fog történni. De a kert még mindig virágzik.

Átfuttatod a fűnyírót a tulipánágyáson, gyomirtóval nekimész a rózsabokroknak – de nincs hatásuk. A kertet hetekig elhanyagolod, de mégis virágzik. És a hivatásod öröme gyorsan kétségbeesésbe fordul át. Miért? Mert semmi sem számít, amit valaha is tettél.

Vagy képzeld el, hogy felnevelsz egy gyereket, és soha nem engeded, hogy bármiben is kudarcot valljon. Soha nem engeded, hogy megbántsák, vagy hogy megbántson másokat. Még azt sem engeded meg neki soha, hogy elhanyagolja mások szükségleteit, vagy hogy ne segítsen valakinek, aki kéri. Mi lenne az eredmény? Megfosztanád attól, hogy igazi jellemet formáljon. Soha nem jutna el odáig, hogy jót tegyen a jóért. Soha nem lenne lehetősége megbocsátani vagy bocsánatot nyerni.

„Isten olyan világot adott nekünk,
ahol valóban számít, amit teszünk.”

Azzal, hogy reális lehetősége van a jónak és a rossznak is, Isten olyan világot adott nekünk, ahol valóban számít, amit teszünk. Az a szeretet, amellyel mások felé fordulsz, valóban számít valamit. Az irgalomnak és a megbocsátásnak, amit gyakorolsz és másoktól elfogadsz, mérhetetlenül mély jelentősége van. Egy olyan világban, amelyben a rossz lehetséges – a szeretetnek, a bátorságnak, az önuralomnak és az összes többi erénynek mély és tagadhatatlan jelentősége van. Egy olyan világban, ahol nincs lehetőség a gonoszságra, talán még mindig lenne valamilyen szabadság – biztosan kevesebb szívfájdalom lenne benne –, de egy erény és szeretet nélküli, értelmetlen univerzumban találnánk magunkat.

Isten megadta nekünk azt a rendkívüli, hihetetlen, beláthatatlan távlatokkal kecsegtető lehetőséget, hogy csatlakozzunk Hozzá egy jó világ megteremtésében. Ez a mi elhívásunk. Ezt a lehetőséget naponta mulasztjuk el – katasztrofális következményekkel. De Ő még mindig nem vette el tőlünk.

Két mélyebb probléma

Talán meggyőzőnek találhatunk néhányat a fenti az érvekből. De vajon megoldja-e számunkra a gonoszság egész problémáját? Közel sem! Két ok van, amiért nem, s ezeket maga a Biblia is újra és újra felhozza: a tragédia és az igazságtalanság.

Tragédia

A tragédia annak a szörnyű veszteségnek a felismerését jelenti, amelyet a gonoszság és a pusztítás erői okoznak a világban. Oly sok szép dolog vész el! Oly sok csodálatos dolgot szakítanak el tőlünk, és nem lehet pótolni!

Zsoltárok és egész bibliai könyvek szólnak erről a témáról (pl. a 89. Zsoltár, Jób és a Jeremiás siralmai). Még Jézus is siratta saját halála előestéjén a Gecsemáné kertjében mindazt, amit el fog veszíteni (Máté 26:36–39).

Igazságtalanság

Az igazságtalanság a másik elem. És ez az, ami miatt a zsoltárosok gyakran annyira felháborodnak. Tiltakozva kiáltanak Istenhez.

Meddig örülhetnek még a gonoszok győzelmeiknek?
 Meddig hagyod ezt, Örökkévaló?
4 Dicsekednek, hangoskodnak,
 a gonosztevők mind kevélykednek,
5 miközben népedet összetörik, Örökkévaló,
 és megalázzák a hozzád tartozókat!
6 Özvegyeket, jövevényeket
 és árvákat gyilkolnak kegyetlenül!
7 Azt mondják: „Úgysem látja ezt az Örökkévaló,
 nem veszi észre Jákób Istene!” (Zsoltárok 94:3–7)

Talán az a legnagyobb bajunk a gonosszal, hogy olyan fájdalmasan igazságtalan! A jó és erkölcsös emberi döntéseket gyakran nem követi a jutalom, és a gonosz emberek látszólag mindig jól járnak a tisztességtelenül szerzett hasznukkal!

Hogyan hihetünk Istenben, amikor a világ ennyire igazságtalan?

Isten válasza a gonoszra

Ahogyan két mélyebb probléma van, úgy Isten válaszának is két mélyebb eleme van: az Ő jelenléte és az Ő terve.

Isten jelenléte

Isten jelenléte azt jelenti, hogy Isten nem áll távol az emberi szenvedéstől. Isten közel van a megtört szívűekhez; velünk van szenvedéseinkben; a szegények, a gyengék és a kiszolgáltatottak mellett áll; és ítéletet tart a gonosztevők fölött (Zsoltárok 34).

Ezek a témák a Bibliában sok helyen összefonódnak. Amikor Illés prófétának menekülnie kellett a gonosz Jezabel királynő elől, és elbujdosott a sivatagba, annyira elkeseredett önmaga és hazája miatt, hogy a saját haláláért imádkozott. „Ez már túl sok!” – mondta Istennek (1 Királyok 19:1–4).

De ahelyett, hogy elvette volna az életét, az Úr eljött, hogy megerősítse őt étellel és vigasztaló szóval. Aztán a szent hegyre hívta, ahol halk hangon beszélt Illéshez, és elmondta neki az Izrael megváltására vonatkozó terveit (1 Királyok 19:5–18).

„Senki sem bánkódott jobban
az Izraelben nemrég történtek miatt, mint Isten.”

Isten közelségének a gondolata megtalálható Jóbnál és a Prédikátor könyvében is. A tudat, hogy Isten közel van hozzánk és mi Őhozzá: a gyógyulás legerősebb forrása egy olyan világban, amely tele van fájdalommal és szenvedéssel.

Éppen ez a közelség az oka annak, hogy szabadságot adott nekünk, továbbá annak is, hogy megbünteti a gonoszt. A Biblia Istene nem passzív és távoli. Ő törődik velünk; velünk van; „megvigasztal minket nyomorúságainkban” (2 Korinthus 1:4). Senki sem bánkódott jobban az Izraelben nemrég történtek miatt, mint Isten.

Isten terve

Isten tehát velünk van a szenvedésben. De a gonoszra adott válasza nemcsak a szenvedőkkel való szolidaritás és a gonosztevők elítélése. Az Ő végső válasza a szenvedésre: a mi megváltásunk.

Ez a téma rendkívül erőteljesen jelenik meg újra és újra a prófétáknál. Isten rendszerint a válságok közepette küldte el a prófétáit, hogy szóljanak Izraelhez – és gyakran arra használta őket, hogy feddésben részesítsék a népét, amikor az túl sok rossz szokást vett át pogány szomszédaitól. De a komor és fenyegető hangvétel ellenére mindig visszatértek a remény szavához.

Mert ímé, új egeket és új földet teremtek,

és a régiek ingyen sem említtetnek, még csak észbe sem jutnak;

Hanem örüljetek és örvendjetek azoknak mindörökké, a melyeket én teremtek;

mert ímé, Jeruzsálemet vigassággá teremtem, és az ő népét örömmé.

És vigadok Jeruzsálem fölött, és örvendek népem fölött,

nem hallatik többé abban siralomnak és kiáltásnak szava!

A farkas és bárány együtt legelnek, az oroszlán, mint az ökör, szalmát eszik,

és a kígyónak por lesz az ő kenyere.

Nem ártanak és nem pusztítnak sehol szentségemnek hegyén; így szól az Úr.

Ézsaiás 65:17–19, 25

Ézsaiás könyve nem szűkölködik az isteni ítélet ijesztő kijelentéseiben. Ebben a szakaszban azonban Isten felvázolja az Izrael és az egész világ megváltására vonatkozó terveit. Végül meg fog valósulni Isten eredeti elképzelése egy olyan világról, amelyben jóság és harmónia uralkodik.

A Bibliának a gonoszság problémájára adott végső válasza nem valami spekulatív filozófiai érv. A végső válasz maga Isten, aki könyörületességgel és irgalommal jelenik meg – és elhozza minden dolgok megújulását.

Az egek és a föld megújulnak, a halottak feltámadnak egy új életre, és ez az új valóság olyan alaposan elmossa a világ összes sötétségét és gonoszságát, hogy már nem is emlékeznek rájuk.

Egy gondolat az Újszövetségből

Jézus azért jött, hogy beteljesítse a próféták eme reményét.

Az egyik probléma, amelyre a héber Szentírás nem ad teljes választ: hogyan válthat meg minket Isten, ha olyan nyilvánvalóan hajlamosak vagyunk arra, hogy folyton elbukjunk? Ha még a bölcs Salamon király vagy maga Mózes is vétkezett, akkor nekem milyen esélyem van?

Jézus és zsidó követői számára a Messiásnak egy római kereszten bekövetkezett halála egyfajta végső Jom Kippur volt: a bűnök végső kiengesztelése.

Jól illusztrálja ezt a Jelenések könyvében található jelenet: Az 5. fejezetben az apokalipszis prófétája, János látomást lát a mennyei trónteremről, ahol Isten hatalomban és dicsőségben trónol. János lát egy tekercset Isten kezében, amelyet hét pecsét zár le: „De senki az égben, a földön vagy a föld alatt nem volt képes kinyitni a tekercset, sem belenézni abba” (Jelenések 5:3).

János fékezhetetlen zokogásban tör ki emiatt. De sírni? Miért? Hiszen ez az isteni ítélet tekercse! Tele van csapásokkal és gyötrelmekkel! Ha János helyében lennék abban a pillanatban, nem sírnék: megkönnyebbülten felsóhajtanék!

A mai embereknek nagyon kellemetlen az isteni ítélet gondolata. De János kétségbeesetten vágyik erre. Miért? Mert ő zsidó, és népét az elmúlt 500 évben gonosz birodalmak nyomták el! Élete során igazságtalanságok ezreit látta, és népe állandó szenvedésének volt a tanúja.

János arra a napra vágyik, amikor Isten királysága végre úgy jelenik meg a földön, mint a mennyben. Isten ítéletet tart a gonosztevők fölött, és igazságot szolgáltat a szegényeknek és az elnyomottaknak.

Gondoljunk csak arra, hogy mennyi gonoszság és fájdalom van a világban a rossz uralkodók miatt, akik a pusztítás és a halál ereje által kényszerítik másokra az akaratukat.

Aztán – ami talán még rosszabb, hogy – amikor a szegények és az elnyomottak végre elég bátorságot és erőt gyűjtenek ahhoz, hogy megdöntsék az elnyomókat: általában az történik, hogy a forradalmi vezetőkből lesznek az új zsarnokok. És ez így folyik végeláthatatlan körforgásban.

„Egyikünk szíve sem mentes a hatalom kísértésétől.”

Szerencsére a modern demokráciákban megtaláltuk a módját annak, hogy néhány nagyon fontos módon ellenőrizzük és ellensúlyozzuk uralkodóink hatalmát. De a demokratikus kormányzás történelméből még így sem hiányzik az igazságtalanság és az elnyomás jelensége.

Nem véletlenül mondja a Jelenések könyve, hogy senki sem méltó arra, hogy kinyissa az ítélet tekercsét! Mindannyian szeretjük azt hinni, hogy mi hoznánk rendbe a dolgokat, ha mi lennénk hatalmon. De egyikünk szíve sem mentes a hatalom kísértéseitől.

Mire van tehát mindennél nagyobb szüksége ennek a világnak? Egy bölcs, hatalmas és tökéletesen igazságos bíróra és uralkodóra. De hol találhatunk ilyet? János így folytatja:

„És nagyon sírtam, mert senki sem bizonyult méltónak arra, hogy felnyissa a könyvet, és hogy beletekintsen. Ekkor a vének közül egy így szólt hozzám: „Ne sírj! Íme, győzött az oroszlán Júda törzséből, a Dávid utóda, és felnyitja a könyvet és hét pecsétjét” (Jelenések 5:4–5, kiemelés hozzáadva).

Végre! Júda oroszlánja! Ne sírj többé, János! Itt a hatalmas király, aki tökéletes igazságot fog szolgáltatni a szegényeknek és az elnyomottaknak! Ő le fogja dönteni a föld összes királyát, akik erőszakkal akarják irányítani az embereket és felhalmozni a vagyonukat. És hihetetlen, de máris győzött!

A remény rezdülésével a szívében János megfordul, hogy lássa ennek a hatalmas és félelmetes harcosnak, ennek az oroszlánembernek az érkezését: „És láttam, hogy a trónus és a négy élőlény közelében, a vének között, ott áll a Bárány: olyan volt, mint akit megöltek” (Jelenések 5:6, kiemelés hozzáadva).

Nem értheted meg a Jelenések könyvét, ha nem fogadod el, hogy ez a könyv teljesen újraértelmezi, mit jelent győzelmet aratni.

Egy olyan világban, amely tele van lázadókkal, akik királyokká tennék magukat; egy olyan világban, ahol az uralkodók a halálosztással tartják fenn és növelik hatalmukat; egy olyan világban, ahol még a legjobbak is engednek a hatalom csábításának, ha lehetőséget kapnak rá – az egyetlen, aki méltó arra, hogy kinyissa az ítélet tekercsét: az, akinek hatalma volt mindenek fölött, mégsem volt hajlandó élni vele.

A Messiás Jesua hagyta, hogy épp egy olyan szerepvállalás vádjával ítéljék el, amelytől mindvégig távol tartotta magát: tudniillik, hogy forradalmár és hadvezér lett volna.

Ő volt egyedül ártatlan abban az Isten elleni lázadásban, melynek vétke mindannyiunk kezét bemocskolta, mégis ő szenvedte el az ezért járó büntetést.

A Biblia nem egy olyan Teremtőről szól, aki messziről ejnye-bejnyézik az emberi gonoszság láttán. Istennek a gonoszságra és a halálra adott válasza az, hogy alászáll, méghozzá a kellős közepébe; önfeláldozó szeretetével összeroppantja annak hatalmát, és megnyitja az utat számunkra, hogy áthatolhassunk, és kövessük Őt az örök életbe.