A Tóra kimondja, hogy Isten örök szövetséget kötött a zsidó néppel. Mégis elképzelhető, hogy keresztényként azt hallottad: Istennek nincs már többé terve a zsidó néppel, s most a keresztény egyház az „új Izráel”. Ha pedig zsidó vallású vagy, talán azt hallottad, hogy néhány keresztény úgy hiszi, hogy Istennek a veled kötött szövetsége már érvényét vesztette. Honnan erednek ezek az állítások?

A behelyettesítő teológia eredete

A keresztény egyház korai vezetői közül Iréneusz, Augusztinusz, és Atanáziusz olyan tévtanokat állandósítottak, mint:

 1. Isten szövetsége a zsidó néppel a nép engedelmességétől függött. Engedetlenségünk következményeként, úgy hitték, Isten e szövetséget eltörölte, a zsidó népet pedig felcserélte a keresztény egyházzal.

2. A zsidó népnek, a Tórának, Izráel földjének és a szertartásainknak többé már nincs semmi jelentősége.

 3. Helytelen, ha Jesuában (Jézusban) hívő zsidók olyan szertartásokat tartanak meg, mint a körülmetélés, a szombat, vagy a kóser ételek fogyasztása.

„Az effajta tanok szorosan kötődnek a történelmi, illetve a jelenkori antiszemitizmushoz.”

„Behelyettesítő teológiá”-nak vagy „szuperszesszionizmus”-nak nevezik őket (a latin super-sedere szó után, melynek jelentése: valaki más felett, vagy helyén ülni). A történelemben gyakran felhasználták (és felhasználják) e tanokat a zsidó nép üldözésére. Khrüszosztomosz János és Luther Márton például azt tanította, hogy a keresztényeknek semmi dolga nincs a zsidókkal, hacsak azok meg nem térnek, s nem tagadják meg zsidó identitásukat. Izráel földjének elvesztését, illetve az onnan való száműzetésünket úgy tekintették, mint ami egy folyamatosan fennálló büntetés azért, mert Jézust keresztre feszítettük, s mint ami tanúsítja, hogy Isten elvetett minket. Az effajta tanok szorosan kötődnek a történelmi, illetve a jelenkori antiszemitizmushoz. A Jézusban hívő zsidók határozottan visszautasítják az ilyen tanokat, melyek sajnos még mindig erősen éreztetik hatásukat napjainkban.

Isten szövetsége a zsidó néppel

A szövetség komoly és kötelező érvényű megállapodás, melynek eredménye egy kölcsönösen elkötelezett és előnyös kapcsolat a felek között, akik közül az egyik fél gyakran nagyobb hatalmú a másiknál.

„Rendbe kell tennünk azt a mélyen rögzült gondolkodást, amely tévesen ítéli meg Istennek a zsidó néppel kapcsolatos céljait.”

A Szentírás több száz helyen utal arra az állhatatos szeretetre, melyet Isten a népe, Izrael iránt érez, a népével kötött örökké tartó és érvényben levő szövetségére, és arra, hogy az Örökkévaló soha nem mond le a zsidó nép helyreállításáról. Ám a behelyettesítés teológiáját vallók úgy érvelnek, hogy a zsidó nép már nem Isten népe, s azokat a tényleges ígéreteket, melyeket a héber Biblia tartalmaz, ma már csak lelki vagy átvitt értelemben szabad értelmezni – mint amelyek tulajdonképpen a keresztény egyházra vonatkoznak. Az olyan igéket, mint a Galata 3:28 („Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög”), Galata 6:16 („az Isten Izráelének”), és a Róma 9:6 („nem tartoznak mind Izráelhez, akik Izráeltől származnak”) gyakran kiveszik szövegkörnyezetükből, és az Izraelnek adott visszavonhatatlan isteni ajándékokra és elhívásra vonatkozó ígéreteket (Róma 9:4, 11:29) elszellemiesítve és általánosítva tagadják a zsidó nép különleges kiválasztását. Rendbe kell tennünk azt a mélyen rögzült gondolkodást, amely tévesen ítéli meg Istennek a zsidó néppel kapcsolatos céljait. Míg ugyan igaz, hogy minden hívő beoltatott Izrael közösségébe (Róma 11:17), ez nem jelenti azt, hogy Isten elhagyta, elutasította, vagy lecserélte volna Izrael népét; hogy szövetségének ígéretei érvénytelenek lennének, esetleg másra lennének átruházva.

Isten hűsége Izrael népe iránt

Mind a héber Írásokban, mind az Újszövetségben végig azt találjuk, hogy Isten töretlenül hűséges zsidó népünkhöz és a velünk kötött szövetségéhez, még akkor is, amikor mi hűtlenkedünk. Izrael történelmének kiemelkedő pillanataiban Isten ugyan nemegyszer megújította, illetve megerősítette a szövetségét népével, mégsem szabad úgy tekintenünk e szövetség egyes részeire, mintha ezek a korábbi részeket semmissé tennék. Ehelyett lássuk meg, hogy Istennek az Izrael iránti hűségével kapcsolatos sok-sok kijelentése valójában egymásba kapcsolódva, egyetlen, fokozatosan kinyilatkoztatott szövetséget mutat be, és az Új Szövetségben jut teljes kifejeződésre. Néhány kulcsfontosságú igeszakasz:

Istennek az Ábrahámmal kötött szövetsége egy nép, egy név s egy ország áldásait helyezi kilátásba. Kölcsönös áldás fog áradni egyfelől Ábrahám utódjától a népek felé, másfelől, az Izraelt áldó népek felől, akik így maguk is áldottak lesznek. Az Ábrahámnak adott szövetség jele a körülmetélkedés (1 Mózes/Brésit 12:1-4, [vö. a 15. és 17. fejezetet]).

Mózessel és a zsidó néppel Isten olyan szövetséget köt a Sínai-hegyen, amely egy a király és alattvalói között kötendő megállapodás mintáját követi, tartalmazva kapcsolatuk történetét (2 Mózes/Smot19:4, 20:2b), a felek meghatározását (2 Mózes/Smot 20:2a – 19:5,6) konkrét törvényeket (2 Mózes/Smot 20:3-17), illetve a szövetség megtartásából származó előnyöket és a megszegésével járó büntetéseket (5 Mózes/Dvarim 27:11-28:68).

Istennek a Dáviddal kötött szövetsége tartalmazta azt az ígéretet is, hogy utódai generációról generációra a trónján fognak ülni (2 Sámuel 7:16).

Jeremiáson keresztül Isten megígéri, hogy megújítja szövetségét Izraellel, s azt, hogy Izrael utódainak a száma annyi lesz, mint a tengerparton a homokszemek, illetve, hogy ez a szövetség örökké fog tartani (Jeremiás 31:31-37).

Jesua nem azért jött, hogy eltörölje a Tórát (Máté 5:17). Törvénytisztelő zsidóként élt, s míg ugyan nem értett egyet a farizeusok egyes magyarázataival a Tórát illetően (amely magyarázatokból idővel a szóbeli Tóra kialakult), mégis teljes mértékben betartotta a Tórát. Az Új Szövetségen az Ő kiontott vére a pecsét (Máté 26:28).

Pál apostol amellett érvel, hogy Isten nem vetette el Izrael népét. Ő maga is zsidó ember volt, része annak a maradéknak, akik kegyelem által üdvözülnek, akik azt az egész Izraelt képviselik, amely üdvözülni fog (Róma 9-11).

Izrael szerepe a jövőben

Nem pusztán az egyes igék jelentése számít, hanem az is, ahogy azok egymással összekapcsolódva egy a teljes Írást átszövő mintázatot alkotnak. Ez ad nekünk rálátást és egy mélyebb megértést arról, ahogy Isten szüntelenül munkálkodik Izrael és a többi nép történelmében.

„Az a feltétel nélküli szövetség, amelyet Isten Ábrahámmal kötött, teljes beteljesülésre vár.”

A kanonizált bibliai történet az értelmezés olyan eszközét adja a kezünkbe, amely lehetővé teszi, hogy a keresztény Bibliát egy egységes teológiai és történeti keretben láthassuk.¹

Az a feltétel nélküli szövetség, amelyet Isten Ábrahámmal kötött, s amelyen keresztül elhívta Izraelt, hogy az Ő saját népe legyen, még ma is érvényes, s e szövetséget a Messiás eljövetele sem cserélte ki valami másra. Ehelyett teljes beteljesülésre vár a Messiás visszatérésében, amikor Izrael, a nemzetek, és az egész teremtés helyreáll az Isten országában. Amikor majd Jesua visszatér, hogy megprófétált céljait megvalósítsa, akkor válik teljességgel nyilvánvalóvá Isten hűsége Izrael iránt.