Szeretni vagy kiirtani a többi népet?

 – avagy etnocentrikus-e a Biblia?

Tar Kata  | 2022 Május 23.

A nyugati világ demográfiai változásai egy etnikai, kulturális és vallási szempontból is sokszínű társadalmat hoztak létre. A kereszténységet, sőt a judaizmust is sokszor vádolják intoleranciával és etnikai előítéletességgel, kirekesztéssel. Sajnos, a történelmi judaizmus és kereszténység nem mondhatja, hogy teljesen alaptalanul. De mit mond maga a Könyv?
Intoleráns és szűkkeblű-e Ábrahám, Izsák és Jákob Istene, kirekesztő-e a Názáreti Jézus?

Ellentmondások?

Ha e kérdést kutatva lapozzuk át a Bibliát, zavarba ejtően ellentmondásos képet kapunk:

Szeresd a jövevényt![1]

… mindenestül irtsd ki azokat. Ne köss velük szövetséget, és ne kegyelmezz nekik![2]

Én nem küldettem máshoz, csak Izráel házának elveszett juhaihoz.[3]

Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet…[4]

Hogy lehet az, hogy a Mindenható néhol kegyesen fordul a nem zsidó népek felé, máshol pedig teljes kiirtást parancsol? Hogy lehet, hogy Jesua egy helyen kizárólag a saját népét igyekszik megáldani, máshol pedig azt parancsolja, hogy minden néphez jusson el az üzenete? Valóban csak a fejünket fogjuk vakarni, ha modern fogalmaink (nyitott társadalom, tolerancia, vallási sokszínűség stb.) skatulyájába próbáljuk beszorítani a Biblia Istenét. Az alábbi történet egy rövid bibliai jelenet dramatikus kibontása, amely talán minden teológiai okfejtésnél gyorsabban jut célba.

Anusia[5] története

A kicsi Alena állapota napról-napra rosszabbodott. Alexiosz, az orvosunk tehetetlenül tárta szét a karját. „Nem találok semmi szervi bajt. Valószínűleg gonosz lelkek gyötrik, és ahhoz én nem értek. Talán újra áldozatot kellene bemutatnod Melkartnak[6].” Melkart vagy aludt vagy nem tetszettek neki a korábbi áldozataim. Mindenesetre, Alena állapota egy cseppet sem javult az áldozatok és imák következtében. Sőt, inkább romlott. Kétségbeesésemben még a héberekhez is elmentem, mert úgy hírlett, egy próféta van közöttük, akitől még a rossz lelkek is rettegnek. Amit láttam, megdöbbentett: betegek tömegei tódultak hozzá, hogy megérintsék, és azonnal meggyógyultak! De, ami különösen felkeltette az érdeklődésemet: a tisztátalan lelkek leborultak előtte, és így kiáltoztak:
Te vagy az Isten Fia!
[7] „Bárcsak itt lenne velem Alena” – gondoltam. Ez a zsidó férfi, úgy mondták: Jesua haNocri[8], bizonyosan megszabadítaná őt is. Szerettem volna a közelébe férkőzni, de olyan nagy volt a tumultus.

A lelkemben reménység támadt, de el is szomorodtam. Hiszen ez a rabbi a saját népéhez jött. Mit is kereshetnék én kánaánita létemre nála? Rám esteledett, mielőtt hazaérhettem volna. Egy búzaföld mellett nyomott el az álom. Reggel korgó gyomorral ébredtem. Meglepve láttam, hogy mások is ott töltötték az éjszakát, mindannyian Tírusz és Szidón vidékéről valók. És mindannyian a búzatáblában bóklásztak, szedegették az elhullott kalászokat, majd tenyerük közt elmorzsolva jóízűen falatoztak. Riadtan kémleltem, mikor toppan elő egy csősz, hogy elzavarja őket. „Gyere, egyél te is! – biztattak – a héberek törvényében meg van írva, hogy az elhullott kalászok az idegeneknek vannak félretéve.”[9]

Miközben eszegettem, a lelkemben a héberek Istenén csodálkoztam: gondja van ránk, akik nem is Őt tiszteljük? Melkart még akkor sem volt hajlandó meggyógyítani a gyermekemet, amikor már minden pénzemet áldozatokra meg orvosokra költöttem.

Hazaértem, Alena habzó szájjal dobálta magát. A szívem majd beleszakadt a tehetetlenségbe, ahogy a szenvedését néztem. Már nem jártam áldozatokat vinni Melkart templomába. Titokban a zsidók Istenén gondolkodtam, aki törődik a nem zsidókkal is.
Azon kaptam magam, hogy Hozzá fohászkodom: „Vajha újra láthatnám azt a rabbit, akit a tisztátalan lelkek Isten Fiának neveztek!

És egy nap megtörtént: Épp a szomszéd házból lépett ki más héber férfiaktól kísérve. Nem hittem a szememnek – eljött a mi vidékünkre, ami nekik tisztátalan, ahol nem is zsidók élnek! És a lábaim maguktól meglódultak: futottam utánuk, és közben kiáltoztam: „Uram, Dávid Fia! Könyörülj rajtam! Leányomat kegyetlenül gyötri a gonosz lélek!” A rabbi azonban nem válaszolt egy szót sem, csak ment tovább az úton. De én tudtam, hogy a zsidók Istene meghallgatta az imádságomat, és elküldte a Fiát ide hozzánk, idegen földre – mert neki gondja van a nem zsidókra is. Amikor végre utolértem, leborultam előtte, és zihálva könyörögtem: „Uram, segíts rajtam!”[10] A rabbi ekkor megszólalt: „Hadd lakjanak jól először a gyermekek, mert nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a (kis)kutyáknak.[11]” Más talán meghökkent volna ezen. Vagy meg is sértődött volna: „A zsidók a fiak, én meg csak egy kiskutya vagyok?”

De én erre a szóra figyeltem fel: „először”. Ha van először, akkor van másodszor is. És ha a héberek Istene először a héber fiait eteti meg, ám legyen! De utána a kiskutyák is sorra kerülnek! Az én kislányom is, Aléna! És valahonnan mélyről egy hihetetlen bátorság tört fel belőlem. Magamat is megleptem, amikor megszólaltam: „Úgy van, Uram! De hiszen a kutyák is esznek a morzsákból, amelyek gazdájuk asztaláról lehullanak.” Csend lett, riadtan behúztam a nyakam, a szememet is behunytam: „Talán túl messzire mentem?” Amikor újra kinyitottam a szememet, a világ legirgalmasabb pillantásával találkoztam. Tekintetében szeretet, sőt elismerés csillogott. És csak ennyit mondott: „Asszony, nagy a te hited. Ezért a szavadért, mondom, menj el, leányodból kiment az ördög.”[12]

Alena kitisztult tekintettel, megmosakodva, felöltözve fogadott. A zsidók Istene és a zsidók Messiása hatalmasabb minden más istennél! Neki gondja van minden népre!

Konklúzió – meglepő, hogy őt mi lepte meg

Anusia, a kánaáni asszony csöppet sem lepődött meg azon, hogy a zsidók Istene és Messiása a zsidókat részesíti előnyben. Ne feledjük, az 1. században nem a nagy világvallások korát éltük. A népek és törzsek istenei egy adott területet uraltak, és ezért az Örökkévalót is ezek sorába helyezték. A római birodalmi politika sem törekedett a népek isteneinek kitiltására. Minden alattvaló imádhatta a maga isteneit. Az asszony meglepetését épp az okozta, hogy a zsidók ’törzsi’ Istene lazán átnyúl a területek határain, és másokat is részesít jóindulatában. Megengedi, hogy a pogányok az Ő népének búzatáblájáról egyenek, és megengedi, hogy a Fia a nemzetek fiait is meggyógyítsa. Anusia személyes történetén keresztül kezdett ráeszmélni, hogy a zsidók Istene valójában az egész Világ Királya. És mint ilyen, igényt tart minden nép hódolatára.

Nem arrogancia, hogy mindenkinek Őt kell imádnia?

Na, ez már nehezen emészthető korunk liberális emberének. Hiszen az ő olvasatában ez az Isten arrogáns módon kizárólag az Őt imádó embereket fogadja el, és a más vallásúakat vagy az ateistákat a tüzes kemencébe hajigálja.

Mit mondanak, akik találkoztak Vele?

Anusia és sok más első századi, más isteneknek hódoló nem zsidó – akár a gadarai megszállott, akit Jézus egy egész légiónyi démontól szabadított meg, akár a római százados, akinek a szolgáját gyógyította meg – a Messiásban nem a kirekesztést és a vallási eltévelyedésük miatti haragot látta, hanem az eddig láthatatlan Teremtőnek a Jézusban láthatóvá váló, őket is Magához hívó kezét.

Ki rekeszt ki kicsodát?

Ez a meghívás azóta is folytatódik. Bár a történelmünk hajnalán, illetve a személyes életünkben is valamikor eldöntöttük, hogy a Teremtőnket kirekesztjük az életünkből, és a magunk útját fogjuk járni – Ő mégis türelmesen hazahív bennünket: a házába, az asztalához, a szíve közelébe.

A kérdés az, hogy ragaszkodni akarunk-e a magunk házi bálványaihoz, vagy felismerjük és megragadjuk mindazt a jót és szépséget, helyreállást és békességet, amit a zsidók és minden nemzet Istene az Ő Fiában, Jesuában nekünk is felajánl.

„Ti szomjazók mind, jöjjetek vízért, még ha nincs is pénzetek! Jöjjetek, vegyetek és egyetek! Jöjjetek, vegyetek bort és tejet, nem pénzért és nem fizetségért! … Hallgassatok rám, és finomat ehettek, élvezni fogjátok a kövér falatokat! Figyeljetek rám, jöjjetek hozzám! Hallgassatok rám, és élni fogtok!”

(Jesájá/Ézsaiás 55:1–3).

Források:

[1] 5 Mózes/Dvárim 10:19

[2] 5 Mózes/Dvárim 7:2

[3] Máté 15:24

[4] Máté 28:19

[5] A történet alapjául a Márk 7-ben és a Máté 15-ben leírt esemény szolgál. Ott nem szerepelnek nevek.

[6] ősi föníciai főisten

[7] Márk 3:11

[8] a Názáreti Jézus héber neve

[9] 3 Mózes/Vájikrá 23:22 „Mikor pedig földetek termését learatjátok: ne arasd le egészen a meződnek széleit, és az elhullott gabonafejeket fel ne szedd; a szegénynek és jövevénynek hagyd azokat. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.”

[10] Máté 15:22–25

[11] kunarion: kiskutya, házi kedvenc – a példázatban használt szó nem volt sértő

[12] Márk 7:29 és Máté 15:28

Kép: Pexels

„Istené lettem. Ne keressetek.”

Egy roma drogkereskedő találkozik a zsidó Messiással.

Vannak kérdéseid?

Felmerültek benned a témával kapcsolatban olyan gondolatok, amiket szívesen megbeszélnél valakivel?

Lépjünk kapcsolatba! Írj nekünk!