Legyünk őszinték magunkhoz: az e heti parasa aggasztó esetekről szól. Mózes első könyvének 26. fejezetében Izsák hazudik feleségével, Rebekával kapcsolatban. A 27.-ben Rebeka azt a tanácsot adja Jákobnak, hogy hazudjon apjának, Izsáknak, és tegyen úgy, mintha ő lenne Ézsau, hogy az így megtévesztett Izsák az idősebb fiúnak járó áldást a fiatalabbnak adja át. Jákob hallgat anyja szavára, és cinkosságot vállal vele. Mózes első könyve 27. fejezetének 19. versében ezt olvassuk:
Jákob ezt felelte apjának: Én vagyok Ézsau, az elsőszülötted. Úgy cselekedtem, ahogyan mondtad nekem. Kelj hát fel, ülj fel, és egyél a vadpecsenyéből, azután áldj meg engem!
A cél szentesíti az eszközt?
Mit kezdünk a becstelenség ilyen eseteivel? Tudvalevő, hogy I_ten az idősebb fiút, Ézsaut már a kezdetektől fogva a fiatalabb, Jákob szolgálatára rendelte (ld. 1 Mózes/Brésit 25:23). De vajon ez azt jelenti, hogy I_ten helyeselte a becstelen terv kifundálását az Ő céljainak elérése végett?
Nem. I_ten mindenek felett uralkodik. Ezért az Ő tervei Jákobot illetően előbb-utóbb úgyis megvalósultak volna. I_ten ugyanakkor irgalmas is, következésképpen, Ő még hibáik ellenére sem vetette el Izsákot, Jákobot és Rebekát, ám viselniük kellett becstelenségük következményeit.
Emberi kudarcok Ist_n kezében
Furcsamód az Írás egyik legbátorítóbb jellemzője, hogy őszintén, minden emberi kudarcukkal és minden hibájukkal együtt mutatja be őseinket. Irgalmából, kegyelméből és a világmindenség szuverén uralkodójaként I_ten még mindig használ minket, mivel vár ránk, hogy megbánjuk a bűneinket, és megtérjünk.
Az a tény, hogy I_ten megengedi, sőt még használja is a hibáinkat az Ő jó terveinek a megvalósításában, teljesen paradox, amit nehéz felfogni a maga teljességében. De ez a motívum át meg átszövi a Szentírás egészét. Például később, az 1 Mózes/Brésit 37. fejezetében olvashatjuk, ahogy Józsefet gyűlöletből és irigységből eladják rabszolgának a testvérei, azonban évekkel később, amikor a testvérei meglátogatják őt, megbánást gyakorolnak és bocsánatot kérnek, József így válaszol:
„Ti rosszat terveztetek ellenem, de I_ten terve jóra fordította azt, hogy úgy cselekedjék, ahogyan az ma van, és sok nép életét megtartsa.”
1 Mózes/Brésit 50:20
A végső kudarckezelés
A legjelentősebb és legfontosabb példa arra, ahogy I_ten a bűneinket a javunkra fordítja, vitathatatlanul a Messiás Jesua vezeklő halálában és feltámadásában található. A tanítványok nemhogy nem hittek az Ő feltámadásáról szóló híreknek, de ráadásul annyira csüggedtek voltak, hogy amikor leverten gyalogoltak hazafelé Emmausba, nem ismerték fel Őt, amikor csatlakozott hozzájuk az út egy szakaszán. Jesua végül így szólt:
„Ó, ti balgák! Milyen rest a szívetek arra, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták! Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie?”
Lukács 24:25-26
Szeretnéd tudni, hol mondták ezt meg a próféták? A választ az Ézsaiás könyve 53. fejezetében találjuk meg. Azt mondja:
„önként ment a halálba, hagyta, hogy a bűnösök közé sorolják, pedig sokak vétkét vállalta magára, és közbenjárt a bűnösökért.”
Jesaja/ Ézsaiás 53:12
Akkor hát mindent megtehetünk?
Vigasztal minket az a tény, hogy I_ten mindig tökéletesen uralja a helyzetet. De vajon korlátlan uralma elfedi a bűneinket? Felmentette-e vajon Jákobot csalásának terhe alól az, hogy I_ten tervei szuverén módon valósulnak meg? Felmentette vajon a testvéreket a cserbenhagyás bűne alól az, hogy I_ten József életén tartotta a kezét? Isten terve, hogy a Messiást küldje, elszenvedje az elutasítást, és meghaljon a kereszten a mi bűneinkért vajon felment minket az Ő elutasításában és halálában való vétkességünk terhe alól? Nem. Jákobnak szembe kellett néznie később Ézsauval. József testvéreinek József elé kellett állniuk és bocsánatot kérniük. Mindenkinek el kell fordulnia a bűntől és a hitetlenségtől. Bocsánatot kell kérnünk Jesuától, és az örök élet ajándékát kell kérnünk Tőle.
Akkor mit tegyünk?
Megnyugtató számunkra, hogy Isten mindenek felett uralkodik. De soha ne legyünk elbizakodottak az Ő kegyelmét illetően. Mindig van miből megtérnünk. Amikor a megtérés lépéseit tesszük, I_ten irgalomból és kegyelemből megbocsájtja a bűneinket, visszafogad minket, és az Ő nevének dicsőségére használja életünket a hibáinkkal együtt és mindenestül.
Tehát a mai kérdésünk ez: Elbizakodottan számítunk arra, hogy Ist_n szuverén módon úgyis jóra fordítja a dolgokat? Vagy bocsánatot kérünk, elfogadjuk az Ő irgalmát, kegyelmét a bűneink bocsánatára?
A Biblia első mondata. Milyen fenségesen egyszerű! És mégis, mennyi mindent közöl velünk, amit tudnunk kell ahhoz, hogy megértsük, kik vagyunk és honnan jövünk. Amennyire nem tartja szükségesnek bizonygatni az ég és föld létét, úgy azt sem, hogy Isten létezik. Pusztán ráírja a Teremtettség jobb alsó sarkába a szerző nevét.
Mi van, ha ez a világ mégis teremtve lett?
Mi következik ebből? Ha ez a világ egy műalkotás, akkor azt szemlélve legalábbis valami ilyesmi kell, hogy elhagyja a szánkat: „szép munka!” De ha egy kicsit több időt szánunk rá, hogy az Univerzum gazdag változatosságára, a szerkezetek, funkciók, működések zseniális megoldásaira rácsodálkozzunk, az élő és élettelen formációk: hegyek, vízesések, kristályok, színes bogarak, virágok és galaxisok szépségében elvesszünk, nincs más választásunk, mint hogy leboruljunk e zseniális Mérnök, Művész és Szerző előtt.
Egy elegáns megoldás
Tovább gondolva: az alapanyagot nem a művészellátóban szerezte be, de még csak nem is valami bányában vagy kohóban: Ő a semmiből teremtett! A teremtés módszeréről keveset árul el. Vagy mégis lehet valamit tudni?
„És a föld puszta és kietlen volt és sötétség volt a mélység színe fölött; Isten szelleme pedig lebegett a vizek színe fölött.”
(Brésit/1 Mózes 1:2)
Ruach Elohim, Isten szelleme lebegett a vizek fölött. Ebből sejthető, hogy az Istenség harmadik tagja, a Szent Szellem is aktív részese volt a teremtésnek.[1]
A 3. verstől kezdve a teremtés fázisait látjuk kibontakozni a szemünk előtt, mindig ugyanazzal a mondattal bevezetve:
„És mondta Isten:”
Mintha Ist_n egy diktafonba diktálta volna le az egész művét. Csak szólt, és meglett![2] És szavának engedelmeskedett az anyag: nappá, holddá, csillagokká, tengerré, madarakká, szárazföldi vadakká és emberré szerveződött. A szavával teremtett! De ez még annál is különlegesebb, mint amilyennek elsőre látszik!
Teremtő szó – teremtő személy?
Az i. e. 5. században a babiloni fogságból hazatérő zsidóság arámi nyelven beszélt, ezért a Tóra zsinagógai olvasásához szükséges volt a héber szöveg arámi fordítása. Az így születő Targumok[3] nem szószerinti, hanem magyarázó fordítások voltak, ami lehetővé teszi, hogy rálássunk, hogy értelmezte az akkori zsidóság a Tórát. Nekik összeegyeztethetetlennek tűnt, hogy az Írás szerint az Ö_valót nem láthatja senki élve, ugyanakkor mégis több ilyen beszámolót olvashatunk[4]. Ezért ezekben az esetekben, illetve, amikor Ist_nt valami emberi tulajdonsággal felruházva mutatja be az Írás, a kor írnokai, a szoferek, kicserélték az eredeti „JHWH El_him” (JHWH Ist_n) kifejezést az IGE szó arámi változatára: MIMRA. Értelmezésükben a MIMRA ist_ni személy volt, aki által az Ö_való teremtette a mindenséget, aki az Ö_való látható megnyilatkozása volt, és aki kinyilatkoztatta magát az Ö_valót.[5]
A teremtés leírásakor ugyan nem látjuk, hogy az Ö_való emberi formában jelent volna meg, ám egy későbbi helyen[6] szereplő antropomorf kifejezés (Ist_n karjai) esetében az Onqelos Targum szükségesnek érezte, hogy a karokat az IGÉ-vel azonosítsa: „ezek a karok azonosak a Mimrával, aki által a világ teremtetett.”[7]
A Jeruzsálemi Targum az ember teremtéséről ezt írja: „Az Úr Mimrája teremtette az embert”[8]
Milyen furcsa gondolat! Valakinek a kimondott szava egy valós személy? Vagy ez csak képes beszéd lenne? Mindenesetre, ez a gondolkodás jellemezte az 1. sz. zsidóságát is: az Ö_való MIMRÁ-ja aktívan részt vett a teremtésben. A görögül beszélő, hellenizált zsidók LOGOSZ-nak[9] nevezték ugyanezt a személyt.
A LOGOSZ/MIMRA bemutatkozik
Erről a LOGOSZ-ról írta Johannan, János apostol:
„Kezdetben volt az Ige (Logosz, Mimra), és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. Ő kezdetben Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. „
(János evangéliuma 1:1-4)
János itt egy személyről beszél, aki a kortársai által jól ismert MIMRA, aki által lett minden. Tovább olvasva pedig megtudjuk, hogy a MIMRA a láthatatlan I_ten emberi alakot öltött képviselője.
„Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. „
(János 1:14)
A teremtett világból sok mindent kikövetkeztethetünk erről a csodálatos Mérnökről, Művészről, Szerzőről. Ő azonban eljött közénk emberként, hogy ne csak távolról csodáljuk Őt. Őseink MIMRÁ-nak, az Ö_való IGÉ-jének látták. Ő Jesua/Jézus néven mutatkozott be nekünk.
Szeretnéd megismerni Őt?
Források:
[1] A Rabba Midras az Isten szellemét azonosítja a Messiás szellemével, ahogy meg van írva az Ézsaiás 11:2-ben: Az Úr lelke (szelleme) nyugszik rajta.” Risto Santala: A Messiás az Ószövetségben a rabbinikus iratok fényében 34. o. 1999
[3] a régi írásokat a rabbik így sorolták be forrásértékük szerint: A Tanach vezet a Targumokhoz, a Targumok vezetnek a Misnához, a Misna vezet a Talmudhoz, és így tovább. Sifrei Softim, piska 160a (R. Santala: A Messiás…89.o.)
[4] (ld. Ber/1 Móz. 32:30 Jákób harca az Angyallal, Bírák 6:22,23 Gideon találkozása az Úr Angyalával, Ézs 6:5 a próféta látja az Ö_valót a trónon stb.)
