Ki az a sámás?
A „sámás” héber szó, amely szolgát jelent. A zsidó közösségben a sámás – askenázi verzióban a „samesz” – általában a gondnokot jelenti: azt a személyt, aki a zsinagóga létesítményeit kezeli, és a dolgok zökkenőmentes működését biztosítja. A középkorban a kifejezés egy tekintélyesebb pozícióra utalt. A sámás segített az ima és az istentiszteletek vezetésében, sőt a zsidó közösség vezetőségének ítéleteit is végrehajtotta és érvényre juttatta.
A sámás a hanukia kilencedik gyertyájára is utal; a hanukia az a gyertyatartó, amelyet a Hanuka nyolc estéjén (2022-ben december 18-tól 25-ig) használunk az ünneplés központi elemeként. A sámás az első gyertya, amelyet a nyolcnapos ünnep alatt minden este meggyújtunk, és ezzel gyújtjuk meg az összes többi gyertyát.
A sámás tehát több mint gyertya: ez a szolgáló fény, amely által a Hanuka összes többi gyertyája fényt kap. Emiatt a sámás szellemi jelentést is hordoz, és elgondolkodtat fényének szépségéről és rendeltetésének értelméről. Ez a jelentés az egyszerű gyertyán túl egy kivételes, rendkívüli személyre is rámutat.
A sámás általában különleges helyet foglal el a kandeláberen. Néhány hanukián kissé a többi gyertya fölé emelik. Másokon a nyolcas sor alatt helyezkedik el, amit én jobban kedvelek. Végül is a szolga – pozícióját tekintve – alárendelt szerepben van. És ezen a ponton válhatnak a dolgok érdekessé.
Ahogyan a zsinagógában egy időben a sámásnak kiemelkedőbb szerepet szántak, úgy a hanukai sámásnak is nagyobb spirituális jelentőséget tulajdoníthatunk – ami még mélyebbé válik, ha figyelembe vesszük a Hanuka és a Karácsony közötti kapcsolatot.
A szolgák sok kultúrában alacsony vagy megalázó helyet foglalnak el. Isten azonban nagyra értékeli a szolga szerepét – különösen egy bizonyos Szolgáét. A Szentírás feltárja az „Úr szolgájának” a jelentőségét és kiemelkedő szerepét. A sámás képe közvetlenül erre a bibliai felfogásra mutat rá.
Ki ez a sámás; ki az „Úr szolgája”?
Először is, az „Úr szolgája” egy különleges megnevezés, amely az Istennel való egyedülálló kapcsolatra utal. Isten olyan embereket illet „az én szolgám” címmel, mint Jób, Ábrahám, Mózes, Józsué és Dávid. Ez a titulus egy bizonyos bensőséges kapcsolatra utal, amelyet Isten ezekkel az emberekkel ápolt, valamint egy különleges hivatásra, egy Tőle kapott megbízásra. A mai kultúrában nem túl gyakran gondolunk úgy a szolga szerepére, mint egy olyan pozícióra, amelyre vágyunk – de a bibliai időkben „az Úr szolgájának” lenni nagy megtiszteltetés és magas hivatás volt.
Másodszor, Isten az „Úr szolgája” kifejezést Izrael nemzetére használja: számos alkalommal utalva rájuk úgy, mint „Jákob, az én szolgám” vagy „Izrael, az én szolgám”. Ez nem jelenti azt, hogy minden zsidó embernek ugyanolyan bensőséges kapcsolata volt Istennel, mint amilyet Ábrahám, Mózes vagy Dávid élvezett. Azt jelenti, hogy Izrael választott nép volt; Isten kiválasztotta Izraelt mint népet, amelyen keresztül megvalósítja céljait – függetlenül attól, hogy a nemzet egyes tagjai hogyan viszonyultak az Úrhoz.
Az, hogy Izrael választott nép és Isten szolgája volt – és még mindig az –, nem jelentett garanciát arra, hogy Izrael minden tagja szolgálni fogja Őt, sem arra, hogy mindannyian személyes kapcsolatban lesznek Vele. Ezt különösen fontos megértenie a keresztyéneknek, amikor ma a zsidó népre gondolunk, és arra, hogy minden egyes embernek továbbra is szüksége van Istenre és az Ő megváltására.
Harmadszor, a „szolga” kifejezést a Szentírás prófétai értelemben használja az eljövendő Messiásra. Például, amikor a zsoltáros a 89. zsoltárban „szolgám, Dávid” kifejezést használja, nem magáról Dávidról beszél, mivel a zsoltár annak halála után íródott, hanem Dávid nagyobbik Fiáról, akinek Isten megígérte, hogy örökké Izrael trónján fog ülni. Dávidnak ez a megemlítése nem más, mint közvetlen utalás a Messiásra, aki eljön. Ugyanígy Ézsaiás nemcsak Isten szolgájáról, Izraelről, hanem Izrael nagyobbik fiáról, a Messiásról is beszél.
Az ígéret
Isten ezen a „szolgán” keresztül ígérte meg, hogy feltámasztja Jákob törzseit, és helyreállítja Izrael megőrzöttjeit (egyes fordítások szerint „választottjait”); a pogányok világosságává teszi (a szolgát), hogy eljusson szabadítása a föld határáig (Ézsaiás 49:6). Ez valóban nagy feladat. A mi hanukiánk sámása pedig emlékeztet bennünket erre, a Messiásra vonatkozó ígéretre. Ő lesz a nemzetek világossága és Isten szabadítása (héberül „jesuá”) minden nép számára.
Nekünk, zsidó embereknek hagyományosan az a feladatunk, hogy a hanukiát jól láthatóan helyezzük el otthonaink ablakaiban, hogy a fény mindenki számára láthatóvá váljon, a Messiás eljövetelébe vetett folyamatos hitünk jeleként. Ezért olyan jelentős az evangéliumi beszámolókban, hogy az Úr angyala arra utasította Józsefet, hogy nevezze el a gyermeket Jézusnak vagy Jesuának, ami azt jelenti: „Isten megment” (Máté 1:21). Ezért kiáltott fel Simeon, amikor először látta a kis Jézust, hogy Ő valóban
„világosság a pogányoknak, és dicsőség népednek, Izráelnek”
(Lukács 2:32).
Jézus a szolga, aki megaláztatott azért, hogy felemeltessék mindenki láttára. Ő az, akin keresztül Isten világossága meggyullad a világon oly sok ember szívében. Jézus Isten Sámása, és mivel Ő az, mi is azok vagyunk. Jesua azt mondta tanítványainak:
„Ti vagytok a világ világossága”
(Máté 5:14).
Mit gondolsz, mit jelent ez számunkra, akik követni akarjuk Őt?
Pál apostol megértette ezt a nagy igazságot. A pogányok apostolaként való elhívását Ézsaiás próféciájának közvetlen beteljesedéseként magyarázta: „Mert így parancsolta meg nekünk az Úr:
„Pogányok világosságává teszlek, hogy üdvösségük légy a föld végső határáig.”
(ApCsel 13:47).
Milyen elképesztő, hogy Pál az egész szolgálatát úgy tekinti, mint ami része az Ézsaiás 49-ben olvasható próféciák beteljesedésének – pedig itt pontosan így érti. Pál azt mondja:
„Én is sámás vagyok!”. Elég bátrak vagyunk, hogy mi is kijelentsük ezt magunkról?
Hihetetlen inspirációt merítek abból, ahogyan az apostol alkalmazza ezt a szentírási részt. Közvetlen utalást látok benne a Jézusért végzett zsidó szolgálatunkra. Mi is Isten sámásai vagyunk.
Legyünk fény!
Arra hívjuk az embereket, hogy az Ő Szolgájába, Jézusba vetett hit által béküljenek meg Istennel. Van magasabb rendű hivatás az életben? Szerintem nincs. De az egészben az a csoda, hogy ha megismered Jézust, Ő meghív, hogy te is az Ő sámásává válj. Nem tudhatom, hogy milyen időszakot élsz épp, mit tartogat számodra az életed; hová utazol, kivel beszélgetsz, és hogyan töltöd majd a 2022-es év utolsó hónapját. Azonban nekem úgy tűnik, hogy ha megértjük ennek a különleges időszaknak az értelmét, akkor kétségtelenül megértjük a magunk különleges szerepét ebben a szent korszakban. Mi vagyunk a világ világossága. Mi is arra vagyunk hivatottak, hogy Isten sámásai legyünk.
David Brickner | 2012 November 30.
Ez a tartalom egy korábbi Zsidók Jézusért cikkből származik.
