„Alig bírnak el a lábaim, az utóbb időben nagyon legyengültem…” válaszolta Adél a kérdésemre, és éreztem, hogy még a telefonbeszélgetés is nehezére esik ennek a 83 éves holokauszt-túlélő néninek. Adélka egy különleges asszony. Folyamatosan imádkozik a családjáért, lelkesen tesz bizonyságot nekik Istenről, és minden helyzetben – legyen az jó vagy rossz – megtalálja a hála lehetőségét. Sőt, még verseket is ír! (Az egyik versét egy korábbi számunkban már megjelentettük itt a hírlevélben). Röviden szólva, sokszor még rám is bátorítóan hat az ő kreativitása és az Istenbe vetett hite.
Egy ilyen telefonbeszélgetés során derült ki, hogy hirtelen sokat romlott az állapota. Miután imádkoztam érte, elhatároztam, hogy Katával meglátogatjuk, és a jakabi levélre hivatkozva megkenjük olajjal. Pár napra rá kerestük fel otthonában. Kedvesen mosolyogva azzal fogadott bennünket, hogy a korábbi gyengesége a telefonos imánk után sokat javult. Viszont azt is megtudtuk, hogy súlyos csontritkulást állapítottak meg nála, melyet másfél éves injekciós kúrával tudnak csak helyreállítani.
Sok csodás gyógyulást olvashatunk a Bibliában. Például, amikor Jézus megdorgálja a hidegrázást, amely Péter anyósát gyötri, és az azonnal eltávozik. Melyikünk nem vágyik arra, hogy amikor betegért imádkozik, akkor ugyanazokat megtapasztalja, mint az apostolok Jézus mellett? Jézus azt ígérte, hogy akik Őt követik, olyan jelek fogják követni, hogy ha betegekre teszik a kezüket, azok meggyógyulnak. Ezzel a hittel kentük meg Adélkát olajjal.
A csontritkulás kontroll-eredményére még várnunk kell. De Adélka 1 héttel később megint örömmel számolt be a további javulásáról és legfrissebb terveiről. Hangja ismét a régi volt – és tervezi, hogy ősszel újból személyesen csatlakozik a bibliai teadélutánjainkhoz.
A Mekomi csapatunk a projekt záróakkordjaként egy tucatnyi önkéntest toborzott, akik segítettek nekik segélycsomagokat osztani a Tel Aviv utcáin élő embereknek. Azáltal, hogy a csapat olyan önkénteseket is bevont, akik nem voltak hívők, meg tudta osztani a hitét egyaránt az önkéntesekkel és a hajléktalanokkal is, akiket kiszolgáltak.
A csapat vezetője, Danielle Malki így számolt be: „1000 segélycsomagot adtunk át hajléktalan embereknek,
meglátogattunk négy új hajléktalanszállót Tel Avivban, sok evangélium-központú beszélgetést folytattunk, és örültünk, hogy 11 (a 12-ből) önkéntes azt mondta, hogy szívesen segítene nekünk újra.”
„Június 2-án tartottuk a fő eseményünket: 8 munkatárs és 12 önkéntes egy nap alatt 400 segélycsomagot osztott ki. Mind a 12 önkéntes első alkalommal működött együtt velünk. Az esemény előtt felvettük a kapcsolatot az új önkéntesekkel, hogy áttekintést adjunk nekik a Mekomi küldetéséről és a Jézusba vetett hitünkről. A segélycsomagok tényleges kiosztása körülbelül négy órát vett igénybe.”
„Ez az esemény logisztikailag megterhelő volt a csapatunk számára a korlátozott raktárhelyiség és a rendkívüli hőség miatt. Az egész esemény alatt tanúi voltunk Isten kegyelmének és gondoskodásának: a hajléktalanok, az önkéntesek és a személyzet iránt is.”
„Csodálatos volt látni a munkatársak és az önkéntesek vidám és kirobbanóan lelkes hangulatát, amikor visszatértek az utcai munkából. Együtt étkeztünk, amit én „jézusi ebédnek” neveztem. A munkatársak és az önkéntesek között spontán beszélgetések folytak Jézusról, és az önkéntesek szíve megnyílt az evangéliumra. Ez az ebéd körüli beszélgetés körülbelül két órán át tartott. Igazán szép és lelkileg bátorító élmény volt.”
Kérjük, imádkozzatok az elvetett evangéliumi magért … és várjátok a jövőbeni jelentéseket a Tel Avivban zajló további kiemelt bevetésekről.
[1] Idén ünnepeljük a Jews for Jesus Misszió fennállásának 50. évfordulóját. Ezt egy ’Zárókő’-nek nevezett, nemzetközi méretű evangelizációs akcióval tettük emlékezetessé
„A világ legliberálisabb Istene” – ahogy egy zsidó értelmiségi látja
„Nagyon megköszönném, ha együtt tudnánk működni” – a telefonból szóló ismeretlen hangról kiderült, hogy gazdája a célközönségünk egy jeles képviselője: egyetemi docens, filmrendező és a rabbiképző egyetem tanára is. Miért épp velem akar együttműködni? Mert megtudta, hogy vannak ismerőseim a Holokauszt-túlélők körében.
Antal* velük készít dokumentumfilmeket, hogy megörökítse a történetüket, amíg még köztünk vannak. Találkoztunk, az együttműködés elindult. De sokkal több módon, mint sejtettük: Antal készségesen adott nekem identitás-interjút. Majd amikor megtudta, hogy épp elvesztettük a szociológusunkat, előzékenyen összekötött a lányával, aki ’véletlenül’ szociológus. Lánya, Juli* nagy érdeklődést mutatott a projekt iránt, és ezenkívül megnyitotta előttünk a színház és film zsidó értelmiségének világát, ugyanis ez a terület eddig hiányzott a palettáról. Sőt, maga is adott interjút. Mindemellett a család harmadik tagja, Juli édesanyja is belépett a történetünkbe. Erzsébetről* kiderült, hogy szívügye mindenféle kisebbség,
de leginkább a romák, akiknek a képeivel tele van zsúfolva a lakásgalériaként és lakásszínházként is funkcionáló otthonuk. Boldogan bólintott rá arra a lehetőségre, hogy kisebbségi kiállításunk képeiből náluk is legyen egy kiállítás ősszel.
Julival együtt eljöttek a mi kiállítás-eseményünkre, és tágra nyílt szemmel hallgatták Ildi bizonyságtételét arról, ahogy Jézus gondoskodott róla, amikor árvaként a férjét is elvesztette. Azóta Ildinek sikerült Julit személyes találkozóra hívni. Juli nemcsak erre mondott igent, hanem egy Biblia-tanulmányozási sorozatra is. Antal előítéletek nélkül fordult felénk, amikor megtudta, hogy Jézusban hívő zsidók vagyunk – és még azt is felvetette, hogy rólunk is készít dokumentumfilmet. Amikor megkérdeztem, hisz-e Ábrahám, Izsák és Jákób Istenében, azt felelte:
„Abszolút! Lenyűgöz, hogy egyszerre lép fel a teljes elköteleződés követelményével, és ad mégis tökéletes szabadságot az embernek. Ő a világ legliberálisabb személye.”
Imádkozzunk mindhármukért, hogy nyitottságuk megmentő hitben érjen célt, és – mint a zsidó értelmiségi világ egy kulcsszereplője – Antal sokakat meg tudjon majd nyerni Jesuának!
„Minden helyet, melyet talpatok érint…” (Józsué 1:3)
Előző számunkban beszámoltunk a Befogad és kitaszít a világ c. kiállításunk nyitó alkalmáról, és kértük, hogy imádkozz a záró eseményért. Szeretném a köszönetünket tolmácsolni Feléd, ugyanis a záróalkalom is remekül sikerült. Közel ugyanannyi vendég látogatott el erre az eseményre is, mint a nyitóra, és mi is, mint szervezők, már tapasztaltabbak voltunk az est lebonyolítását illetően.
De az öröm és hála nemcsak ezért van a szívünkben.
Az elmúlt több mint két hónap megfeszített munkája meghozta gyümölcsét.
Kis csapatunk minden tagja fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy minél több Jesuában nem hívő, zsidó emberhez jusson el – még ha burkoltan is – az evangélium üzenete. Ehhez és az új kapcsolatok építéséhez a kreativitás minden lehetséges formáját (on-line hirdetések, kisfilmek, személyes találkozások, identitásinterjú-készítés) latba vetettük. A nehéz és állhatatos munka során sok időt töltöttünk el együtt imában megállva az Örökkévaló előtt és engedelmesen követve az Ő vezetését. A Mennyei Atya megjutalmazott bennünket: 17 új, nem hívő, zsidó emberrel kerültünk kapcsolatba, és ebből 8 ember kész arra, hogy valamiképpen tovább ápolja velünk a kapcsolatot. További jó hír, hogy ugyanezt a kiállítást szeptemberben megrendezhetjük egy nem hívő, zsidó származású művészember lakásgalériájában, ahol további lehetőségek, kapcsolatépítések várnak ránk.
Elindult egy nagyon ígéretesnek látszó, ám nem könnyű folyamat. Kérlek, imádkozz azért, hogy mindazok, akik igent mondtak a Biblia-tanulmányozásra, kitartóan végigmenjenek ezen az úton, és az út végén felismerjék a Megváltó Személyét. Valamint kérünk imát azért is, hogy mindazt, amit Isten készít nekünk, át tudjuk venni, és minden helyet, amit talpunk érint, bátran birtokba is vegyünk.
Az az identitásinterjú-sorozat, amelyet néhány évvel ezelőtt kezdtünk el, különleges emberekhez és sorsokhoz nyit nekünk utat. Beszéltünk filozófussal, zongoraművésszel, filmrendezővel, egyetemi tanárral, festőművésszel, újságíróval és másokkal. Néhányukkal sikerül túllépni az interjú keretein: meg tudjuk őket hívni rendezvényeinkre, bizonyságot tehetünk a hitünkről, rá tudunk mutatni néhány kulcspróféciára. De kevesen vannak, akiknél igazi nyitottságot találunk a Messiás Jézus iránt. Ez persze mindig fájdalmas – de tudjuk, hogy nem ügyvédnek vagyunk elhívva, hanem tanúnak.
Nemrégiben azonban egy olyan különleges sorsra bukkantunk, ahol felfedeztük az isteni időzítést a megmentésre. Valit* egy olyan Facebook-csoportban ismertem meg, ahol Holokauszttúlélők utódai találkoztak. Az interjúra készségesen vállalkozott, sőt: az otthonába hívott meg. Az interjú nagyon személyesre sikerült, de még mielőtt magát az interjút elkezdtük volna, kiderült, hogy csak néhány hónapja annak, hogy Vali egy sötét depresszió-spirálba került, amiből nem tudott kikeveredni, és úgy döntött: véget vet az életének. Azonban megtalálták és megmentették. Egy barátnője ott volt vele az egész folyamatban – és Valinak sikerült helyreállnia, újrakezdenie. Mindezek után nem sokkal jelentkeztem be nála. Isteni időzítés!
Első beszélgetésünk után eljött a Savuot ünnepünkre, a kiállításmegnyitónkra és a Bibliai Teadélutánunkra. Majd elkezdtünk Bibliát tanulmányozni. Amikor megkérdeztem tőle, hogy mit gondol a Messiásról, azt mondta:
„Ateistának neveltek a túlélő szüleim. De a halál mezsgyéjén valami történt. Nem láttam angyalokat, sem alagutat vagy fényt. Viszont a szívem valamiért kinyílt arra, hogy higgyen.”
Vali sorsa azt példázza, hogy zsidó értelmiségi barátaink szíve ugyanúgy meglágyítható az evangélium iránt, mint bárki másé. De valaminek történnie kell, hogy a magabiztosságnak ez a maszkja lehulljon, hogy az értelem, a tudás és a kreativitás bálványai összetörjenek, és Izraelnek ezek az okos, tehetséges fiai végre kiáltani tudjanak az Úrhoz.
„De megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét…” (Jóel 3:5).
Kérlek, imádkozz Valiért és a többi értelmiségi barátunkért!
