Így járj!

Így járj!

Így járj!

Szerző: Aaron Abramson, ügyvezető igazgató és vezérigazgató

Észrevetted, hogy a Bibliának sok mondanivalója van a gyaloglásról? A Szentírás következetesen szembeállítja azokat a módokat, ahogyan „járnunk” kellene vagy nem kellene – miközben a mindennapi életünkben és szolgálatunkban igyekszünk eligazodni.

 

Misszionáriusként mindig rengeteg jó feladat vár ránk, és könnyű abba a hibába esni, hogy egyik dologtól a másikig rohanunk, hogy minél több mindent elvégezzünk. De Istent nem nyűgözi le, hogy mennyire elfoglaltak vagyunk. Természetesen Istent érdekli, hogy mit teszünk, de legalább annyira érdekli az is, hogy hogyan tesszük. Őt a jellemünk érdekli. Biztos vagyok benne, hogy hallottál már történeteket olyan keresztény vezetőkről, akik szorgalmasan építgették a szolgálatukat, és csodálatos dolgokat tettek Istenért, de a színfalak mögött az életük romokban hevert.

 

Mindnyájunknak szüksége van emlékeztetőre: hogyan járjunk úgy, hogy méltóak legyünk a hivatásunkhoz. Nemrégiben megosztottam egy gondolatot az Efézusi levélből a Zsidók Jézusért munkatársainkkal. Remélem, bátorítani fog benneteket, hogy imádkozzatok az Úrral való járásunkért, és talán ti is találtok egy időszerű igét a saját járásotokhoz.

 

Az Efézus 2-ben Pál arról beszél, hogy ne úgy járjunk, ahogy a világ jár – ahogy mi jártunk, mielőtt beleszülettünk volna a Jézusban kapott új életbe. A 4. fejezetben arról beszél, hogy ne úgy járjunk, mint azok, akik az érzékiségnek és a kapzsiságnak hódolnak, utalva a korabeli pogányokra. Hasonlóképpen, az 5. fejezetben Pál óva int attól, hogy sötétségben járjunk, ami magában foglalja a szexuális erkölcstelenséget, a kapzsiságot, a durva beszédet és más hasonló viselkedésformákat. Fontos, hogy emlékezzünk arra: hogyan ne járjunk.

 

De ennek az áhítatnak a középpontjában az Efézus 5:15–17 alapján az áll, hogy hogyan járjunk: Nézzétek meg tehát, hogy körültekintően [gyakran fordítják így: „gondosan”] járjatok, nem mint bolondok, hanem mint bölcsek, megvásárolva az időt, mert a napok gonoszak.” (Efézus 5:15). Mit tanulhatunk tehát ebből a szakaszból?

 

Járj körültekintően

Seattle-ben nőttem fel, és minden tavasszal szúrós csalán lepte el az udvarunkon átvezető ösvényt. Nem volt mindegy, hova lépünk, és ha nem vigyáztunk, fájdalmas meglepetés ért minket: abba kellett hagynunk, amit éppen csináltunk, hogy kezeljük a fájdalmat és a csalán mérgező hatásait. Ez az emlék jut eszembe, amikor az óvatos járásra gondolok.

 

A görög szó, amelyet a „körültekintően” vagy az „óvatosan” szóval fordítanak, az ‘akribós’, ami a pontosságot hangsúlyozza. Ennek az óvatosságnak, az utunkkal kapcsolatos igényes szándékosságnak az élet és a szolgálat mindennapi valóságának kell lennie. Ébernek kell lennünk, hogy elkerüljük mindazt, ami akadályozhat bennünket abban, hogy azokban a jó cselekedetekben járjunk, amelyeket Isten készített számunkra. (Lásd Efézus 2:10). Milyen jó cselekedetekben kell járnunk? A héber Szentírás arról beszél, hogy Isten rendeléseiben járjunk (3 Mózes 26:3–4). Jesua (Jézus) ezeket a törvényeket két parancsolatban foglalta össze: szeressük Istent teljes szívünkből, és szeressük felebarátainkat, mint önmagunkat. Ha azt akarjuk, hogy örömünk teljen abban, hogy Istennek tetszünk, akkor ügyelnünk kell arra, hogy ne pusztán elvégezzük az Ő munkáját, hanem szeretetből tegyük azt.

 

Járj bölcsen

Pál azt is mondja, hogy járjunk bölcsen, ne pedig ostobán. Az itt használt görög szó a szofosz –tanult és tanított bölcsesség. A bölcsesség taníthatóvá tesz bennünket, hogy készségesen fogadjuk a korrekciót.

A Példabeszédek a bölcseket és a bolondokat szembe állítja egymással. A bolondok nem tanulnak. Saját szemükben bölcsek, de tévedésben vannak. Mivel elutasítják a korrekciót, és nem hiszik, hogy van mit tanulniuk – tévúton járnak, és végül a bolondság a pusztulásba csalja őket.

 

Jézus példát mutatott nekünk a bölcsességre. Az ellenség megkísértette Őt, hogy ostoba úton járjon; a Sátán megpróbálta Őt eltéríteni attól, hogy bízzon az Atyában és engedelmeskedjen neki. Jézus felismerte a kísértést, és a Szentírás idézésével ellenállt neki. Ez volt a bölcsesség. Horgonyozzunk le mi is Isten Igéjében, amely az élet fája, és békességet hoz azoknak, akik megtartják. Az evangélium szolgáiként szívesen osztjuk meg Isten Igéjét a hitetlenekkel… de a bölcsesség akkor növekszik, ha megerősítik azok, akik a legközelebb állnak hozzánk. Szánj időt arra, hogy a Szentírásból származó meglátásokat megbeszéld az életedben jelen lévő hívőkkel.

A sürgősség érzete diktálja a járásodat

Évekkel ezelőtt egy brooklyni utcai árusnál ebédeltem, amikor észrevettem egy kisgyermeket, aki egy-két lépéssel megelőzte az édesanyját, aki éppen a barátnőjével beszélgetett. A másodperc tört része alatt elszaladt, egyenesen a száguldozó autók felé. Valaki azt kiáltotta: „A gyereked!”. A nő torkaszakadtából kiabált, és rohant a gyermekéhez. Épp az utolsó pillanatban kapta el, amikor az autók csikorogva megálltak. Az asszony térdre rogyott az utca közepén, és zokogva szorította magához a gyermekét. Olyan kép volt ez a sürgősségről, amit soha nem fogok elfelejteni.

 

Ugyanezt a sürgető érzést kellene éreznünk, amikor Pál azt mondja nekünk, hogy használjuk ki az időt, mert a napok gonoszak. Az idő megváltása szó szerint azt jelenti, hogy visszavásároljuk – de általában úgy értik, hogy a lehető legjobban kihasználjuk az időt. Ez nem feltétlenül sugall sürgősséget – egészen addig, amíg meg nem látjuk az okát: mert a napok gonoszak.  A poneros (gonosz) görög kifejezés, kár okozására indító gonosz vágyat jelent.

 

A gonoszságnak ez a szellemi dinamikája mindenütt jelen van, és erőteljes fenyegetést jelent. Láttuk, hogy a gonosz nyíltan parádézik a világban – és ez arra kell hogy kényszerítsen bennünket, hogy sürgősen cselekedjünk, ahogyan Jézus is tette.

A Máté 9 leírja, hogy Jézus együttérzett a zaklatott és tehetetlen tömeggel – pásztor nélküli, kiszolgáltatott juhokhoz hasonlítva őket. Ez nem változott. Mint a gyermek, akinek fogalma sem volt arról, hogy milyen következményekkel jár, ha beszalad a forgalomba, úgy népünk nagy részének fogalma sincs arról, hogy Jézus nélkül a legnagyobb veszélybe rohan: egy olyan végérvényes állapotba, amely el van szakítva mindattól a jóságtól és kegyelemtől, ami miatt érdemes élni. Az Ő üdvözítő kegyelme az egyetlen remény mindenkinek, zsidónak vagy pogánynak, ezekben a gonosz napokban.

 

Gyakran beszélünk erről a sürgető érzésről úgy, mint az elveszettek iránti szenvedélyről. Természetesen lesznek napok, amikor néhányunk nem érzi ezt – de mi hitben járunk, nem pedig érzések alapján. Jó tudni, hogy az olyan barátok, mint ti, mellettünk álltok. Nagyon bátorító lenne, ha írnál nekünk egy-két sort, és elmondanád, hogyan imádkozol értünk, azért, hogy óvatosan, bölcsen és a sürgősség tudatában járjunk, miközben fáradhatatlanul törekszünk arra, hogy megvalósítsuk a zsidó nép üdvösségére vonatkozó isteni tervet. Tartsuk elevenen közös erővel az evangéliumot a szívünkben, és bátorítsuk egymást, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki abból a hátralévő időből, amely arra adatott, hogy elérjük az embereket Jézus jó hírével.

 

 

Amikor elered az eső…

Amikor elered az eső…

Több mint fél éve működik a fiatalokat célzó esemény-sorozatunk: a Mispaha (azaz Család). Már korábban írtunk arról, milyen csodás mennyei támogatást kapunk, hogy ez a szolgálat egyre több gyümölcsöt teremhessen.
Most júniusban történt, hogy a jó időt kihasználva úgy döntöttünk: a Margit-szigeten fogunk találkozni. 26 fő volt kíváncsi arra, hogy mit is akarnak ezek a Jesuában hívő srácok.

Az elmúlt ünnepekről, a Savuotról és a Pészachról beszélgettünk. *Kristóf, aki még nem hisz Jesuában, bátor kérdéseket tett fel a bűn és a kovász közötti kapcsolatról, így egy élénk párbeszéd is kialakult. Majd az egyik messiáshívő tesónk osztotta meg a bizonyságát. Ám abban a pillanatban, mikor kikerekedett volna, hogy kinek is köszönheti az életének teljes pálfordulását, leszakadt az ég, és zuhogni kezdett az eső.

(Úgy hiszem, aznap semmi sem történt véletlenül. 😊)

Azonnal mindenki összekapta, amit látott, és beszaladtunk egy fa alá. A helyzetre többféle választ adhatunk volna, de a miénk ez volt: még ez sem akadályoz meg minket abban, hogy dicsérjük az Örökkévalót! Spontán, jókedvű dicsőítés támadt percek alatt: a zenészek hipp-hopp felállították a hangszereiket, és elkezdtek örömzenélni. Nekünk is meglepetés volt, hogy az időjárás sem moshatta el azt, amiért összejöttünk. Miért is? Jesuáért! Akik már hiszünk benne, tudjuk jól. De vajon a benne nem hívő zsidó fiatalok miért maradtak?

„Mert Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére az üdvözülők és az elkárhozók között…”
2 Korinthus 2:14–16

Igazából sok minden miatt jöhettünk volna össze, de mi Valakiért jöttünk össze. Ez különböztette meg a mienkét más eseményektől. Az Ő jó illata áradt belőlünk. Élő hitünkbe kaphattak barátaink egy kis betekintést, s ez (úgy hisszük) maradandó nyomot és kérdéseket hagyott bennük. Mert a szívükben vágynak egy ilyen kapcsolatra, amikor az sem számít, hogy elered az eső.

Kérlek, imádkozz, hogy ne szakadjon meg a folyamat: alkalomról alkalomra egyre több nem hívő zsidó fiatal jöjjön el közénk.
Illetve kérlek, imádkozz *Kristófért, hogy amiket hallott, az dolgozzon benne, és legyenek még kérdései, amelyeket legközelebb bátran feltehet.

* nem az igazi neve

Kis cellában nagy Isten

Kis cellában nagy Isten

A borítékból egy kis cetli esett ki: „Kádár Eszternek* hívnak, itt a telefonszámom. Szeretnék Önökhöz csatlakozni.” Szíven ütött az üzenet egyszerűsége és egyenessége. A megadott számon egyeztettem, majd néhány nap múlva fel is kerestem Esztert. Egy nagy és impozáns, körfolyosós házban keresgéltem a megadott címet. Már majdnem feladtam, amikor egy kieső sarokban megakadt a szemem egy raktárajtóhoz hasonló ajtón, Eszter nevével, ezzel az üzenettel együtt: „Nincs gáz beszerelve.” Ez a sokatmondó felirat, és az előzetes telefonbeszélgetés sem tudott eléggé felkészíteni arra, ami az ajtó mögött várt: egy 10-12 négyzetméteres szoba, egy tűzfalra néző ablakkal és egy tenyérnyi mosdóval. A falakon végig bútor, ami egy keskeny folyosót hagyott a közlekedésre. Kb. három lépés után egy rollátor mögött ült Eszter, aki saját elmondása szerint 12 év óta nem mozdult ki ebből a szobából. Mosolygott megdöbbenésemen: „Ez volt az első és az utolsó látogatásod, ugye?” „Miért lenne?” – nyögtem, majd kinyitottam az ajtót levegő után kapkodva.

Eszter betegséggel született, szülei intézetben helyezték el. 18 évesen megtudta, hogy zsidó származású. 1988-ban megtért a Billy Graham-evangelizáción. Kazánfűtőként dolgozott, nincs senkije – csak Isten. Egy önkormányzati segítő bevásárol neki; magára főz; olvassa az Igét, nézi a TV-n a keresztény programokat, és intenzíven imádkozik. A világért és persze Izraelért. Mutatta nekem a leírt imádságait. Próbáltam megtudni, mire van szüksége. Szeretné jobban érteni az Igét. Amúgy mindene megvan, boldog és elégedett. Kap nyugdíjat, apropó: szeretne adakozni a missziónk munkájára, megteheti-e. Amikor kiléptem ebből a látszólag kicsi, de a hatalmas Istent mégis magába fogadó cellából, még sokáig nem tértem magamhoz a csodálatból, amit ennek az egyszerű idős asszonynak a példája keltett bennem.

Imádkozz érte, de még inkább magunkért, a világnak főleg a nyugati részén élő keresztényeiért, hogy mi is tudjunk ebben a boldog megelégedettségben járni.

„Valóban nagy nyereség az istenfélelem megelégedéssel.” (1 Tim 6:6)

* nem az igazi neve

Kiszámíthatatlan…

Kiszámíthatatlan…

Az elmúlt héten becsatlakoztunk az Omega gyülekezet által kezdeményezett és több keresztény felekezet együttműködésével létrejött egyhetes utcai evangelizációba. Ez alatt az egy hét alatt körülbelül 250, különböző felekezetű, nemcsak neoprotestáns, hanem történelmi egyházakból is csatlakozó elkötelezett szolgáló több mint 4000 emberrel folytatott beszélgetést Budapest különböző helyszínein. Fantasztikus volt részt venni egy ilyen összefogásban, amely lehetővé tette, hogy elárasszuk a fővárost az Isten Igéjével.

Egyik beszélgetésem alkalmával két fiatal lányt kérdeztem arról, hogy szerintük ki juthat be a mennybe. Mivel hosszasan gondolkodtak, segítettem nekik azzal a kérdéssel, hogy szerintük milyen Isten, ha van egyáltalán. „Kiszámíthatatlan” – hangzott a felelet. „Szóval, létezik Isten, csak kiszámíthatatlan?” – kérdeztem vissza. Ezzel kezdetét vette egy számomra nagyon megrázó beszélgetés. A lányok meglepően őszinték voltak. Kiderült, hogy mindkét lány zsidó származású, nem gyakorolják otthon a zsidó vallást, mindketten a dédapjukat vesztették el a háborúban: az egyiket a Dunába lőtték, a másik pedig koncentrációs táborban halt meg. „Lehetséges, hogy azért gondoljátok Istent kiszámíthatatlannak, mert ilyen veszteségek értek benneteket?” – kérdeztem tőlük. Nem tudták rá a választ, még nagyon fiatalok.

Nehéz volt ezek után Isten szeretetéről beszélni, de azt gondolom, hogy épp ezért kellett velük találkoznom: hallaniuk kellett, hogy Isten egy szerető Isten, aki jót tervezett felőlük. Az igaz, hogy Istent teljes mértékben nem lehet kiszámítani, viszont az Írás azt állítja Róla, hogy Kőszikla: a terve, hogy bűneiből megmentse az embert, és helyreállítsa a Vele való kapcsolatot – változatlan. Kérlek, imádkozz a két lányért: változzon meg az Istenről alkotott képük, és lássák meg Benne a rendületlen hűséggel szerető Atyát.

Megérte?

Megérte?

Gondolatok 4 zsinagógai beszélgetés után 

Március óta rengeteg szervezés, idő, készülés, tanulás és persze anyagi áldozat ment bele a „Zsinagógai pódiumbeszélgetések” projektbe. Most, hogy túl vagyunk rajta, érdemes gondolkodni azon, hogy mindez megérte-e. Hiszen a hallgatóság nagy része újjászületett keresztény volt. Bár minden buzgalmunkkal a zsidó ismerőseinket hívtuk – mégis ők voltak elenyésző kisebbségben. Amikor összeszámláltuk a gyümölcsöket, arra jutottunk, hogy nem feltétlenül baj, hogy a vendégek nagy része hívő testvérekből állt. Hiszen erőteljes példát láthattak arra, hogyan lehet zsidó embereknek tisztelettel, de egyenesen hirdetni az evangéliumot, amely a mi népünknek szól először (Róma 1:16). A beszélgetésekről készült felvételek pedig, reménységünk szerint elérhetik a zsidó közönséget is az online térben.

Avi Snyder (budapesti missziónk alapítója és első vezetője) fontosnak érezte, hogy a júniusi szombatköszöntőn a pódiumbeszélgetés néhány – ki nem fejtett – kérdését megvitassa. A rabbi úr szájából elhangzó kijelentést: „minden vallás gyönyörű”, például nem hagyhatta annyiban. Valóban lehet minden vallás gyönyörű – az a hit is, amely a lélekvándorlást tanítja; az is, amely azt, hogy nincs pokol vagy kárhozat. A kérdés azonban nem az, hogy mennyire szép – hanem az, hogy igaz-e.

Innen elindulva hirdette az evangéliumot, melynek kezdő gondolatai (mindnyájan vétkeztünk, és híjával vagyunk az Isten dicsőségének), egyáltalán nem mondhatók szépnek, de mégis igazak. Majd beszélt arról az új szívről, melynek ígéretét már az Ószövetségben megkaptuk (Ezékiel 36). Egyik vendégünk szeme könnybe lábadt. Avi észrevette ezt, s amikor vége lett az igehirdetésnek, és már a vacsorát szolgálták fel, ott a kanálcsörgető, beszélgető társaság kellős közepén elmagyarázta Evelinnek*, hogy Isten tálcán nyújtja felé azt az új szívet, amelyről az imént beszélt. „Igen, nagyon szeretném, és nagyon fogok igyekezni…” – fogadkozott Evelin. „Nem kell igyekezned. Itt van előtted. Nyújtja feléd a Mennyei Atya. Csak el kell fogadnod.” – bátorította őt Avi. „Gyere, imádkozz velem!” Evelin meghatottan, de eltökélten ismételte az elhangzó imádságot. Befogadta Jézust és az új szívet. Ha több gyümölcse nem is lenne a zsinagógai sorozatnak, akkor is… „egyetlen megtérő bűnös miatt nagyobb öröm lesz a mennyben, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akiknek nincs szüksége megtérésre.” (Lukács 15:7)

* nem az igazi neve