A múlt heti parasában arról olvastunk, hogy ez a senkihez sem fogható Ist_n hogyan jelenik meg három férfi alakjában, hogy úgy mutassa meg magát Ábrahámnak, ahogy ő ezt befogadni képes. A várva várt gyermek végre megszületik, és ha nyitott szemmel figyeljük az élete alakulását, fel kell fedeznünk, hogy az valami önmagánál sokkal nagyobb történetet vetít előre. Miért is? Hogy majd ismerősként üdvözöljük, amikor az a Nagyobb eljön.
Heti elmélkedésünk – egy kicsit rendhagyóan – ezeket az elgondolkodtató párhuzamokat tekinti át Izsák életében, ami így kissé visszanyúlik az előző szakaszhoz.
1. Ígéret alapján született, természetfeletti módon.
Sára egész életében meddő volt, Ábrahám pedig, ugyan nemzőképes volt, de 100 esztendős korára már esélytelennek tűnt. És mégis kaptak fiút az Ö_valótól.
Hasonlóan fizikai képtelenség volt a Mirjam nevű szűzlánynak fogannia és fiat szülnie. Mégis meglett.
A zsidó hagyomány szerint éppen ezért az Ö_való nagyon hasonlóvá tette Izsákot apjához, hogy a rossz nyelvek ne tulajdoníthassák őt Abimélek fiának vagy talált gyereknek.[1]
Jesua természetfölötti születését is megkérdőjelezték[2]. Az Ő származását is az hitelesítette, hogy nagyon hasonlított az Atyjára. (János 14:9)
2. Egyetlen fiú volt
Bár voltak test szerinti féltestvérei, többek között, Ismael, Zimrán, Midján, Jisbak és Suah. Ahogy Jézusnak is: Jakab, Júdás és lánytestvérei is. De mindketten egyedülállók voltak csodás születésük révén.
3. Születését angyal jelezte
Az a titokzatos személy, akit/akiket Ábrahám és Sára vendégül láttak, jelezte, hogy egy év múlva fiút ölelnek. Mirjám/Mária Gábriel arkangyaltól tudta meg a rá vonatkozó mennyei tervet.
4. Engedelmes volt atyjának, és kész volt magát feláldozni.
Izsák a rabbinikus hagyomány szerint 37 éves volt, amikor az ÚR az ő felajánlását kérte Ábrahámtól. A szöveg nem említ kort, de mindenképp elég idősnek kellett lennie, hogy az áldozathoz való fát maga cipelje fel a hegyre. Egy olyan korú személy, aki felfogja, hogy mi szükséges az áldozathoz, és megérti, hogy az ő feláldozására készülnek. Mégsem állt ellen, hanem mindvégig engedelmeskedett atyjának. Csakúgy, mint 2000 évvel később Jesua, aki szintén önként vállalta az áldozat szerepét.
„Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem az én életemet, hogy újra felvegyem azt.”
5. Maga vitte a hátán a fát fel a hegyre (a kivégzés helyére)
A fa mind Izsák, mind Jézus esetében a kivégzés eszköze volt, amit engedelmesen hordoztak a hátukon.
6. Miután kiállta az engedelmesség próbáját, élve jelent meg atyja szolgáinak.
Ábrahám megparancsolta szolgáinak, hogy távolabb várják meg őket, és beszéde azt a reménységet fejezte ki, hogy valamiképpen mindketten vissza fognak térni, akár még Izsák feltámadása révén is, hiszen az Ö_való nem szegi meg ígéretét, amit Izsák felől tett. I_ten valóban közbeavatkozott, és Izsákot élve láthatták viszont. Jesua helyettNEM adott az ÚR másik áldozatot.
Ő Maga volt a Helyettes Áldozat! Izsák, az előkép, és minden más ember helyett, akiknek a Törvény igazságos ítélete szerint meg kellene halniuk. Nemcsak rákötözték, hanem rá is szögezték az ’oltárra’. Nem szólt angyal az égből, hogy ennyi volt, vége a próbatételnek. Jesuának végig kellett csinálnia a fizikai és szellemi halált is, ki kellett innia az ítélet poharát az utolsó cseppig. Tökéletes engedelmességét tökéletes győzelem követte: a harmadik napon feltámadt a halálból!
8. Ezután az Atya feleséget szerzett neki.
Izsák életének következő fontos eseménye: Ábrahám feleséget szerzett neki. A feleség (Rivke) nem Ábrahám magva volt, azaz, nem zsidó. Valamiképpen bizonyítania kellett, hogy méltó a választott nép ősanyjává válni.
Jesuának is szerzett feleséget az Atya: azok közül, akik nem voltak a mennyei királyság állampolgárai, akik a sötétségben és a halál földjén laktak. Ezek mi vagyunk, valamennyien, akik a földön élünk. Közülünk hívta ki mindazoknak a zsidó és nem zsidó embereknek a közösségét, akik hittel elfogadják a Fiút.
9. A menyasszonynak hit által kell eljutnia a vőlegényhez
Rebekának késznek kellett lenni elhagynia szülei házát és földjét, és követni Ábrahám küldöttjét pusztán azok alapján, amit tőle hallott a vőlegényről. Ez valóban nem kis bátorságot és hitet követelt tőle. Kilépni az ismeretlenbe, és bízni, hogy a szolga szava igaz: a rá váró vőlegény a legjobb, amiről csak álmodhat.
És ők mondták: Hívjuk elő a leányt és kérdezzük meg az ő száját.
Elhívták Rebekát és mondták neki: Elmész-e ezzel a férfival? És ő mondta: Elmegyek.
1 Mózes/Chájé Szárá 24:58
Jesua Menyasszonyától is ez a hit követeltetik meg. Hinni benne úgy, hogy sosem láttuk: Hallottunk Róla a szolgáitól, olvastunk Róla, ahogy szemtanúk leírták életének fontos részleteit, és ez alapján otthagyni mindazt, amit addig jól vagy rosszul, de a magunk életeként éltünk. Hogy megnyerhessük mindazt, amiről ember csak álmodhat: szabadságot, békét, örömöt, értelmes életet, egy meghitt kapcsolatot a Világmindenség Urával, szabadon a halálfélelemtől.
Rebekát nem kényszerítette senki erre a döntésre. Magának kellett igent mondania.
[3] „…önként ment a halálba, hagyta, hogy a bűnösök közé sorolják, pedig sokak vétkét vállalta magára, és közbenjárt a bűnösökért.” (Ézsaiás/Jesája 53:12)
Ki ez az I_ten, aki Ábrahám történetén keresztül megszólalt az emberiség történetében? Van róla valamilyen elképzelésünk, ismeretünk, vallásos vagy vallásellenes neveltetésünkből fakadóan. Ám képzeljük most bele magunkat Ábrahám helyzetébe, aki számára megszólalt egy hang, megjelent egy titokzatos Valaki, irányt mutatott, bizalmat kért.
Ábrahám hitt, elindult, de hogy ki ez a titokzatos hatalom, csak lassan bontakozik ki a történetből. A múlt heti parasában olvastunk arról, hogyan indult el Ábrahám az ígéretekben bízva, a most előttünk levőben pedig látjuk a történet folytatását, több évtizedet is egyben. Így ujjhegyre szedhetjük, ki az, aki itt beszél. Mit tudunk meg Róla?
Vajjérá, azaz Megjelent Ábrahámnak
Megtudjuk először is ezt a tényt, már a parasa címéből is. A Világ Teremtőjét nem így képzeljük el, utólagos tudásunkkal már mondjuk is, hogy Ő egészen más, Ő elrejtőzik, kívül van a teremtett világon.
Sokan úgy okoskodnak, hogy az univerzum egy maroknyi galaxisában, egy picurka csillag körül keringő porszemnyi bolygón kapaszkodó mikronnyi emberke talán nem is látható az Ő számára. Ám, ha meg is vizsgálja ezt az életet valamiféle tudományos kíváncsisággal, miért akarna megjelenni előtte? Mit érdekli Őt, hogy az a mikronnyi kis furcsaság (te, vagy én, vagy Ábrahám) mit gondol Őróla? Tegyük fel, hogy mégis meg akar jelenni! Tényleg lába van? Vagy feje? Arca? Füle?
Aki most beszél, mindezeken a kétségeinken már át is gázolt. Itt van. Mi pedig nehezen értjük. Néha azt olvassuk, HaSem szól, néha úgy hívja a történet, hogy angyalok. Ne tévesszen meg a karácsonyi képeslapok és üvegdíszek világa! Az „angyal” azt jelenti, „küldött”. Tehát Ő az – valahogyan. Meg akar jelenni, szólni akar Ábrahámhoz, rajta keresztül egész Izráelhez, Izráelen keresztül minden néphez, és nem fáradozik azzal, hogy megmutassa, hogy Ő ám azért mégsem egészen olyan, mint mi.
Három férfi jelenik meg a déli napsütésben. Ábrahám kultúrkörében ez kötelességet jelentett. Az ilyen utazót vendégül kell látni. Ábrahám és Sára a legnagyobb szorgalommal tüsténkednek, majd Ábrahám ott áll mellettük, amíg esznek, hogy szolgálatukra lehessen, és már érzi is, hogy a történet egyre furcsább. Ez a három szól, úgy szól, mint az Egy. Ismeri őt, reményét és fájdalmát. Nincs olyan pont, ahol Ábrahám felkiáltana: Ja, te vagy az! Csak hallgat és kezdi érteni.
„Egyikük azt mondta: Egy esztendő múlva visszatérek hozzád, és akkor már a feleségednek, Sárának fia lesz! Sára meg ott hallgatódzott a háta mögött a sátor bejáratánál.”
Szabad így beszélni Róla?
A Biblia – idegen szóval – antropomorf módon beszél I_tenről. Vagyis I_ten, aki tutira teljesen más, elképzelhetetlenül hatalmas, és megközelíthetetlen, úgy mutatkozik be, ahogy mi fel tudjuk fogni. „Ha I_ten egy lenne közülünk, csupán egy fickó, mint bármelyikünk, csak egy idegen a buszon, ahogy próbál hazajutni…” énekelte Joan Osborn, és valamit nagyon-nagyon eltalált. Itt van Ő, mint három fáradt vándor, pihen az árnyékban, megmossa a lábát, mert koszos lett, és eszik, mert éhes. Ellenkezik mindennel, amit tudunk Róla, de ha nem így jelenne meg, Ábrahám nehezen értené meg. I_ten elénk jön úgy, ahogyan meg tudjuk Őt érteni, mert akar velünk beszélni, mert fontos neki a mikronnyi kis teremtmény.
Mit tudtunk még meg Róla?
Megtudjuk továbbá, hogy az ígéretei igazak. Nem a soha meg nem valósuló álmok kategóriájába tartoznak. Egy év múlva Sára szülni fog.
Kiderült az is, hogy ismeri a szívünk gondolatát. Sáráról senki sem tudta, hogy nevetett. Bent volt a sátorban, a legrejtettebb belső világában. Ez a Valaki azonban akkor is hallja a nevetést, a sírást, a kétségbeesést, ha még magunk számára sem hallható, ha annyira jól elrejtjük is. Ő az egyetlen, aki mindezt hallja, és válaszol.
Megtudjuk azt is, hogy Ő igazságos. Sodoma bűnein ezért nem léphet keresztül. El tudja halasztani az ítéletet, ám Ő az egész Világ bírája. A gyengék, elnyomottak, az ártatlan vér, a megkínzott emberek, állatok el nem mondott panaszai is feljutnak Hozzá, és Ő ezeket el fogja rendezni. A bűnnek ára van. Sodomára ítélet vár.
Miért kell Neki Ábrahám áldozata?
„Ábrahám azt mondta: Isten majd gondoskodik az áldozatra való bárányról, fiam. Így mentek tovább ketten együtt….Ábrahám azt mondta: Isten majd gondoskodik az áldozatra való bárányról, fiam. Így mentek tovább ketten együtt.”
A parasa utolsó történetében Ábrahám egy olyan próbával néz szembe, ami négyezer év után is felkavar mindannyiunkat. Ez a Valaki azt kéri, hogy Ábrahám „emelje fel” a fiát az oltárra (ez azt szokta jelenteni arrafelé, hogy Izsák meghal, mint áldozat), egy hegyen, amit majd Ő mutat. Megteszi? Tényleg megteszi Ábrahám? Izsák elviseli? Nem kérdez? Nem sír? Az Ö_való tényleg elfogadja?
Megtudjuk, hogy az Ö_való NEM fogadja el. Nem akarja Izsák vesztét, nem akarja, hogy Ábrahám ezt a fájdalmat átélje. Megtudjuk, hogy Ő „gondoskodik” egy másik áldozatról, így kiváltja a gyermeket. Önmagunkkal tartozunk, de Ő gondoskodik másik áldozatról, Aki önmagát adja helyettünk. A gyermek helyett meghal a kos, az elsőszülöttek helyett majd meghal a peszachi bárány, a bűneinket és átkunkat elviszi a „bűnbak”, a Jom Kippuri áldozat során.
Világos az is, hogy nem Neki van szüksége mindezekre, hanem Ábrahámnak, Ábrahám gyermekeinek, Izráel népének, rajtuk keresztül az egész világnak. Ezért jött el, ezt akarja elmondani a parányi bolygó furcsa kis lényeinek. Lesz egy pillanat, amikor a Messiásban valóban önmagát adja, és egyszer s mindenkorra teszi jóvá a bűnöket. Ábrahám közel kétezer évvel korábban már tanulja, mit is jelent ez, és miért lesz kulcsfontosságú a Messiás áldozata.
„De megígérted!” Ott áll a gyerek, próbálja visszatartani könnyeit, és te nézed, ahogy megrendült bizalmának romjain a te szavadat várja, a habarcsot, hogy összefogja a szétgurult köveket. „Megígérted.” A felnőtt szava pedig igaz és örök. Az kell, hogy legyen.
Persze lehet, hogy valamit félreértett. Rosszul emlékszik. Vagy csak nem érti az idő fogalmát, és ha azt mondtad, hogy barack fog teremni a fán, amit együtt ültettetek, ami az Ő FÁJA, akkor másnap reggel már szüretre készül… Megígérted. Most tehát itt vagy, és együtt küzdötök, hogy megértse az ígéretet és az időt, hogy reményt, bátorítást, hitet kapjon tőled.
Mostani Parasánk Ábrahám útjának első felét adja elénk, ahol az Ö_való minden nagy fordulópontnál meglátogatja „barátját, Ábrahámot”, ahogy a haftarában megnevezi, és bátorítja: az ígéret még mindig érvényes.
Menj el!
Így kezdődik Ábrahám (akkor még Abrám) története. Vállald fel döntésedet rokonok és barátok előtt! Győzd meg Sárát (akkor még Szárajt), a feleségedet, hogy új életet kezdtek, nehéz, bizonytalan, pusztában vándorló életet, távol a biztonságot adó várostól, az évtizedek alatt felépült kapcsolati hálótól. Hetvenöt évesen. Mert szilárd meggyőződésed, hogy „ezt mondta az Úr”.
Mert a mérleg másik serpenyőjében egy visszautasíthatatlan ígéret áll a világ Teremtőjétől. Saját föld, nép, amely Abrámtól származik, védelem, hírnév, méghozzá úgy, hogy Abrám élete áldássá válik mások számára.
Az ígéret jól hangzik, még az unokaöcs, Lót számára is, így együtt indulnak útnak.
Hullámhegyek-hullámvölgyek
Abrám elmegy Kánaán földjéig, keresztülgyalogol az országon Móré tölgyeséig, ahol megerősíti az Úr: igen, jó helyre jöttél,
„A te utódaidnak fogom adni ezt a földet!”
1 Mózes 12:7.
Abrám megnyugszik, feladat teljesítve, megépíti az első oltárát.
Évek telnek el a következő kijelentésig. Nomádként vándorol, majd ismét megtelepszik első oltára közelében. Mind ő, mind Lót vagyonos pásztorrá vált, nagy nyájakkal, és a közös terület feszültségekhez vezetett. Elküldi tehát Lótot, hadd önállósodjon, felajánlva neki a területválasztás lehetőségét. Lót a Jordán egész vidékére igényt tart, Abrámnak „nagyvonalúan” meghagyva a sivatagot és a hegyvidéket. Az idős családfőnek van min elgondolkoznia. Mit kapott eddig az ígéretből? Lehetne otthon a város megbecsült vezetője – ehelyett itt a sivatagban kóborló, gyermektelen sátorlakó, aki még a folyómenti területeken se legeltethet… De I_ten nem engedi őt elkeseredni. „Emeld fel a fejed – nézz körül – neked adom MINDAZT, amit látsz! Rengeteg utódod lesz – járd be a területüket!” A megújított ígéret, az új feladat új erőt adott.
„Abrám hitt az Úrnak”
A következő beszélgetés az Ö_valóval egy csata után történik. Lót egy helyi háború során fogságba kerül, s Abrám mindent megtesz, hogy kiszabadítsa unokaöccsét. A dicsőséges csata után különleges áldást kap Melkisédektől (Melkicedek, Sálem királya), majd úgy dönt, nem veszi el részét a zsákmányból. Nem lenne helyes. Ismét belehasít: minek a zsákmány egy gyermektelen pásztornak? Hol van hát az az ígéret?
A megerősítés látomásban érkezik:
„Ne félj Abrám! Én vagyok a pajzsod: jutalmad igen bőséges.”
1 Mózes 15:1.
A pátriárka szinte gyerekként áll az Úr előtt bizalma romjain: „Nem adtál nekem utódot” (15:3) – Aki megmutatja neki a csillagokat: ennyi utódod lesz! Az Írás itt mondja ki Ábrahám életének kulcsmondatát: „Abrám hitt az Úrnak, aki ezért igaznak fogadta el őt.” (15:6). Nem tettei vagy engedelmessége tette Abrámot igazzá, azok csak jelzései voltak az életét meghatározó valóságnak: a rendíthetetlen hitnek.
Örök szövetség
Mikor könnybe lábadt szemmel néz rád a gyermek nem értve, miért nem történt meg, amit megígértél, van egy módszer, ami segít megőrizni a bizalmat. Ez családonként és óvodánként változik. Nálunk ez volt a „becsszóra”, másoknál a „kisujjeskü” – egy cselekvéssor, ami a legkomolyabb ígéretekkel jár. Ezt tette I_ten Abrámmal: a kor királyainak szövetségkötési módja szerint keresztülmegy a levágott állatok darabjai között, kötelezve magát szava betartására. Nem kérve semmit cserébe. Örök szövetség ez, Abrám utódaival, semmi nem szüntetheti meg.
A hetiszakasz utolsó beszélgetése szól a szövetség másik oldaláról. A 99 éves Abrám új nevet kap: Ábrahám, azaz sok nép atyja, és konkrét ígéretet, hogy nem a szolgálótól született Izmael viszi tovább az örökséget, hanem feleségétől születendő fia. Száraj is új nevet kap, ezután Sára lesz, és ekkor hangzik el a körülmetélkedés parancsa, szövetségbe tartozás jele is.
I_ten ígéretei
Szép hetiszakasz ez, könyveket tölthetnénk meg üzeneteivel. Most mégis egy kérdést szeretnék feltenni: milyenek I_ten ígéretei.
Először is: időben érkeznek. Mikor azt hisszük, elkészültünk. Mikor elfáradunk, csalódunk, másokat sikeresebbnek látunk… épp időben érkeznek.
Másodszor: igazak. Nincs bennük csúsztatás, körülményekre hivatkozás, manipuláció, egyszerűen igazak.
Harmadszor: örökérvényűek. Nincs „lejárati dátum”, nem vonja vissza a szavát.
És végül: időbe telik megérteni őket. Ábrahám évtizedeken át „hitt az Úrnak”, és csak lassanként bontakozott ki előtte, hogy miben is hisz.
Légy türelmes, és járd I_ten útját – ismerd meg ígéreteit, és bízd rá magad! Megéri.
„ Nóé igaz ember volt, feddhetetlen a maga nemzedékében. Az Istennel járt Nóé. ”
1 Mózes 6:9
Együtt járni
Talán, mint a kamasz szerelmesek, akik még nem akarnak összeházasodni, de már „együtt járnak”? Beszélgetnek, ismerkednek, együtt döntik el, hogy mit játszanak vagy éppen mit építenek.
Egy teljesen romlott világban, ahol az emberek nemcsak paráznák, hanem rablók és romlottak, elhangzik a minősítés Noéról: „igaz, tökéletes, I_tennel jár.” Vajon I_ten tényleg tökéletesnek látta? A kapcsolat elején a szerelmesek is hajlamosak a szerelmüket tökéletesnek látni.
Ezen a közös úton Noé egy 120 évig tartó kemény munkát vállalt be, hiszen ennyi idő alatt épült meg a bárka. Ennyi éven át hallgatta a romlott emberek gúnyolódását. Ebben a projektben Noé nem valósíthatta meg önmagát, saját elképzeléseit, hanem pontos terv szerint kellett dolgoznia, I_ten utasítása szerint.
A bárkát gófer fából kellett építeni, és szurokkal bekenni kívül és belül. A „gófer” engesztelést jelent, ugyanúgy a „koper “(szurok) szó is. Több helyen a Bibliában „engesztelést végezni” a fordítása. Ablakot felül, ajtót oldalt kellett építeni, lásd a pontos tervet az 1 Mózes 6-dik fejezetben. Aztán be kellett menni a bárkába, bevinni I_ten parancsa szerint az állatokat, mindenféle eledelt, s várni hét napot, hogy megkezdődjön az özönvíz. Miért vállalta Noé, hogy együtt legyen bezárva az állatokkal egy olyan bárkába, ami be van kenve bitumenhez hasonlítható szagú szurokkal? Milyen bűz lehetett odabent? Azért vállalta ezt Noé és családja, mert tudták, hogy kint ítélet van, nincs megmaradás.
Közel kétezer évvel ezelőtt közénk jött Jézus, aki nemcsak az Atyával járt, hanem I_tentől jött. Azért halt meg a kereszten, hogy nekünk engesztelést, szabadulást adjon. Már a zsoltáros azt jövendöli róla, hogy „minden vízáradásod és hullámod összecsap fölöttem!” (Zsolt 42:8)
A folytatás
Az elvárt módon folytatódik a történet. Az özönvíz után Noé kiment a bárkából, minden állatot kiengedett. Első dolga Istennek köszönetet mondani, hálaáldozatot mutat be. Az Úr ígéretet tesz, hogy nem átkozza meg többet a földet az ember bűnéért, még akkor sem, ha Ő tudja, hogy gonosz az ember szíve ifjúságától fogva. Az eredeti szövegben azt olvashatjuk, az ember gonosz attól a pillanattól kezdve, amikor legelőször megmozdul anyja méhében.
A továbbiakról legszívesebben hallgatnék. Noé szőlőt ültetett, annak borától megrészegedett, és meztelenül feküdt a sátrában. Khám, a fia meglátta apja meztelenségét, elmondta a testvéreinek, akik letakarták apjuk meztelenségét. Noé megtudja, hogy mi történt, akkor megátkozza Khámot. Sémet és Jáfetet megáldja. Milyen súlyos következménye van a bűnnek! I_ten megmenti Noét és családját, nem pusztulnak el az özönvíz idején, most Noé átkozza saját fiát, akivel együtt volt a bárkában.
Elérni az eget
A nemzetségtáblázat után a heti szakaszban a Bábel tornyának történetét találjuk. Sineár földjén egy nagy síkságon tornyot akarnak építeni, aminek teteje az égig ér. Személyesen nekem nagyon tetszik ez a magyarázat: azért akarták, hogy a torony az égig érjen, hogy megtámasszák az eget. Ugyanis azt gondolták, hogy az özönvíz ideje alatt rájuk esett az ég, és bekövetkezett a teljes pusztulás. Nos, hogy ez újra be ne következhessen, égig érő tornyot akarnak építeni. Szerintem volt logika ebben, de mai tudásunk szerint tudjuk, hogy mennyire kitámasztható az égbolt egy toronnyal. Az Ö_valótól elszakadt ember a saját logikájára alapozva kb. ennyire képes. I_ten válasza erre: összezavarta a nyelvüket, és szétszélesztette őket.
Két ilyen megrázó történet után jobban megértjük Ézsaiás próféta szavait: „Ujjongj te meddő, aki nem szültél.” De az Ö_való nem tévedett, amikor azt a parancsot adta az embernek: szaporodjatok és sokasodjatok. Mi történt? Ádám leszármazottjaiként az Ö_való elleni engedetlenségünk, ami pusztulásba visz, romlottá tesz. A kegyelmes I_ten üzenete ma felénk: „nagy irgalmassággal összegyűjtelek.” Noénak azt mondta: menj be a bárkába.
Jézus azt üzeni ma: jöjjetek énhozzám mindnyájan! Ennek a hívásnak kell engedelmeskednünk, mert Ő a Megtartó.
A Biblia első mondata. Milyen fenségesen egyszerű! És mégis, mennyi mindent közöl velünk, amit tudnunk kell ahhoz, hogy megértsük, kik vagyunk és honnan jövünk. Amennyire nem tartja szükségesnek bizonygatni az ég és föld létét, úgy azt sem, hogy Isten létezik. Pusztán ráírja a Teremtettség jobb alsó sarkába a szerző nevét.
Mi van, ha ez a világ mégis teremtve lett?
Mi következik ebből? Ha ez a világ egy műalkotás, akkor azt szemlélve legalábbis valami ilyesmi kell, hogy elhagyja a szánkat: „szép munka!” De ha egy kicsit több időt szánunk rá, hogy az Univerzum gazdag változatosságára, a szerkezetek, funkciók, működések zseniális megoldásaira rácsodálkozzunk, az élő és élettelen formációk: hegyek, vízesések, kristályok, színes bogarak, virágok és galaxisok szépségében elvesszünk, nincs más választásunk, mint hogy leboruljunk e zseniális Mérnök, Művész és Szerző előtt.
Egy elegáns megoldás
Tovább gondolva: az alapanyagot nem a művészellátóban szerezte be, de még csak nem is valami bányában vagy kohóban: Ő a semmiből teremtett! A teremtés módszeréről keveset árul el. Vagy mégis lehet valamit tudni?
„És a föld puszta és kietlen volt és sötétség volt a mélység színe fölött; Isten szelleme pedig lebegett a vizek színe fölött.”
(Brésit/1 Mózes 1:2)
Ruach Elohim, Isten szelleme lebegett a vizek fölött. Ebből sejthető, hogy az Istenség harmadik tagja, a Szent Szellem is aktív részese volt a teremtésnek.[1]
A 3. verstől kezdve a teremtés fázisait látjuk kibontakozni a szemünk előtt, mindig ugyanazzal a mondattal bevezetve:
„És mondta Isten:”
Mintha Ist_n egy diktafonba diktálta volna le az egész művét. Csak szólt, és meglett![2] És szavának engedelmeskedett az anyag: nappá, holddá, csillagokká, tengerré, madarakká, szárazföldi vadakká és emberré szerveződött. A szavával teremtett! De ez még annál is különlegesebb, mint amilyennek elsőre látszik!
Teremtő szó – teremtő személy?
Az i. e. 5. században a babiloni fogságból hazatérő zsidóság arámi nyelven beszélt, ezért a Tóra zsinagógai olvasásához szükséges volt a héber szöveg arámi fordítása. Az így születő Targumok[3] nem szószerinti, hanem magyarázó fordítások voltak, ami lehetővé teszi, hogy rálássunk, hogy értelmezte az akkori zsidóság a Tórát. Nekik összeegyeztethetetlennek tűnt, hogy az Írás szerint az Ö_valót nem láthatja senki élve, ugyanakkor mégis több ilyen beszámolót olvashatunk[4]. Ezért ezekben az esetekben, illetve, amikor Ist_nt valami emberi tulajdonsággal felruházva mutatja be az Írás, a kor írnokai, a szoferek, kicserélték az eredeti „JHWH El_him” (JHWH Ist_n) kifejezést az IGE szó arámi változatára: MIMRA. Értelmezésükben a MIMRA ist_ni személy volt, aki által az Ö_való teremtette a mindenséget, aki az Ö_való látható megnyilatkozása volt, és aki kinyilatkoztatta magát az Ö_valót.[5]
A teremtés leírásakor ugyan nem látjuk, hogy az Ö_való emberi formában jelent volna meg, ám egy későbbi helyen[6] szereplő antropomorf kifejezés (Ist_n karjai) esetében az Onqelos Targum szükségesnek érezte, hogy a karokat az IGÉ-vel azonosítsa: „ezek a karok azonosak a Mimrával, aki által a világ teremtetett.”[7]
A Jeruzsálemi Targum az ember teremtéséről ezt írja: „Az Úr Mimrája teremtette az embert”[8]
Milyen furcsa gondolat! Valakinek a kimondott szava egy valós személy? Vagy ez csak képes beszéd lenne? Mindenesetre, ez a gondolkodás jellemezte az 1. sz. zsidóságát is: az Ö_való MIMRÁ-ja aktívan részt vett a teremtésben. A görögül beszélő, hellenizált zsidók LOGOSZ-nak[9] nevezték ugyanezt a személyt.
A LOGOSZ/MIMRA bemutatkozik
Erről a LOGOSZ-ról írta Johannan, János apostol:
„Kezdetben volt az Ige (Logosz, Mimra), és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. Ő kezdetben Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. „
(János evangéliuma 1:1-4)
János itt egy személyről beszél, aki a kortársai által jól ismert MIMRA, aki által lett minden. Tovább olvasva pedig megtudjuk, hogy a MIMRA a láthatatlan I_ten emberi alakot öltött képviselője.
„Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. „
(János 1:14)
A teremtett világból sok mindent kikövetkeztethetünk erről a csodálatos Mérnökről, Művészről, Szerzőről. Ő azonban eljött közénk emberként, hogy ne csak távolról csodáljuk Őt. Őseink MIMRÁ-nak, az Ö_való IGÉ-jének látták. Ő Jesua/Jézus néven mutatkozott be nekünk.
Szeretnéd megismerni Őt?
Források:
[1] A Rabba Midras az Isten szellemét azonosítja a Messiás szellemével, ahogy meg van írva az Ézsaiás 11:2-ben: Az Úr lelke (szelleme) nyugszik rajta.” Risto Santala: A Messiás az Ószövetségben a rabbinikus iratok fényében 34. o. 1999
[3] a régi írásokat a rabbik így sorolták be forrásértékük szerint: A Tanach vezet a Targumokhoz, a Targumok vezetnek a Misnához, a Misna vezet a Talmudhoz, és így tovább. Sifrei Softim, piska 160a (R. Santala: A Messiás…89.o.)
[4] (ld. Ber/1 Móz. 32:30 Jákób harca az Angyallal, Bírák 6:22,23 Gideon találkozása az Úr Angyalával, Ézs 6:5 a próféta látja az Ö_valót a trónon stb.)
