Szerző: Zsidók Jézusért Misszió | 2024.ápr.hét | Cikkek, Ünnep
Szokásaikban és hagyományaikban különböznek, de történelmükben és jelentésükben mélyen összekapcsolódnak.
Életemben először a középiskolában ünnepeltem Húsvétot – az akkori párom nem zsidó, keresztény családjával. Ez az alkalom egy „tükörbe nézős” meglepetést jelentett számomra – amit nem csak azért mondok, mert zsidó emberként minden annyira idegennek tűnt náluk. Az is közrejátszott, hogy végignéztem, ahogy az általában szemérmes és tartózkodó felnőttek műanyag tojásokra vadásznak, és vidáman csomagolják ki a csokinyuszikat meg a mályvacukros csibéket. Mindez úgy hatott rám, mintha egyenesen Alíz Csodaországába pottyantam volna.
Később – ugyanazon a héten – a barátom szemtanúja lett annak, hogy a családommal az ujjainkat egy-egy pohárnyi émelyítően édes borba mártogatjuk, és kórusban kiáltott héber szavak kíséretében 10 csepp bort hintünk magunk elé. Egészen addig nagyon érdekesnek és misztikusnak találta a szertartást, amíg elő nem került a töltött hal (gefiltefish). Ezen a ponton elvesztettük őt.
„A két ünnep közötti időbeli egybeesés nem véletlen.”
A Pészach és a Húsvét nem is különbözhetne jobban egymástól – a hozzájuk kapcsolódó ételek, szokások és hagyományok szempontjából. Meglepő módon azonban a két ünnep időbeli egybeesése nem véletlen. Ellentétben a Hanuka és a Karácsony alapvetően véletlenszerű párhuzamaival, a Pészach és a Húsvét szorosan illeszkedik egymáshoz. Jöjjön hát a tíz kevésbé ismert kapcsolat e két ünnep között, amely majd megváltoztatja az olvasó szemléletét a Pészachról és a Húsvétról.
1. Azok az események, amelyeket Húsvétkor ünneplünk, a Pészach idején Izraelben történtek.
A Jézus életéről szóló írásos beszámolók (az evangéliumok) feljegyzik, hogy Jézus élete utolsó hetének történései mind a Páska-ünnep eseményeihez köthetők. A Tóra parancsának eleget téve Jézus azon a héten Jeruzsálembe ment a Templomhoz kapcsolódó ünnepre, melyet a legközelebbi barátaival együtt ült meg.[1]
Jézus a következő napon halt meg. A hívei tanúvallomása szerint a Páska-hét harmadik napján Jézus feltámadt a halálból. Erről a csodálatos feltámadásról a keresztyén emberek évezredek óta Húsvétkor emlékeznek meg.
2. Jézus minden évben zsidó családjával együtt ünnepelte a Páska-ünnepet Jeruzsálemben.
Az Újszövetség megörökíti ezt a tényt, továbbá 3-4 olyan alkalmat is leír, amikor Jézus már felnőttként ünnepli meg a Páskát. Istenfélő zsidóként Jézus számára a Pészach az év meghatározó része volt, ezért komolyan készült annak ünneplésére.[2] Nem meglepő, hogy Jézus számos mai követője – köztük a különböző kulturális háttérrel rendelkező nem zsidók is – vágyat érez arra, hogy valamilyen módon megtartsa a Pészachot, hogy ezzel lelki vezetőjük példájára emlékezzen.
3. Az Újszövetség 28 alkalommal említi a Páska ünnepét.
Nemcsak Jézus ünnepelte a Páskát, hanem a korai követői is. Pál – az egyik első rabbinikus tudós, aki Jézus követője lett – sokat tanított a Páska jelentőségéről, és „a mi páska-bárányunk”-nak nevezte Jézust. Pál felhívta a figyelmet, hogy kapcsolat van Jézus halála és a tökéletes, szeplőtelen páskabárány évenkénti feláldozása között.[3]
Húsvét még nem létezett – de Jézus követői minden vasárnap megünnepelték a feltámadását, mert Jézus a hét első napján támadt fel.[4] És ez a hagyomány az egyházban ma is folytatódik.
4. A húsvét szó legalább 15 nyelven a páska (pészach) szóból ered.
A Páska (angolul Passover) szó héberül Pészach. A Húsvét (angolul Easter) szó franciául Paques, olaszul Pasqua. Sok más nyelvben a húsvét szó a görög pascha (húsvét) szó egyszerű átirata.[5] A szó még az angol nyelvben is annak a hónapnak a nagyon régi angol nevéből származik, amelyre a Pészach esik.[6]
Amint a kereszténység tovább terjedt az Izraelen kívüli régiókban, nyelvekben és kultúrákban, az emberek olyan módon fogadták be Jézust, ahogyan az a kultúrájukhoz illeszkedett. De több száz éven át a dátum és a nyelv jelentette a kapcsolatot a Páska megünneplése és Jézus halála és feltámadása között, amely a Páska idejére esett.
5. Az antiszemitizmus nagy szerepet játszik abban, hogy a Páska és a Húsvét napjainkban két külön ünnep.
Ha Jézus korai követői olyan zsidó emberek voltak, akik a Páska ünnepét megtartották és egyidejűleg a feltámadásról is megemlékeztek – akkor hogyan történhetett, hogy a Páska és a Húsvét ennyire elkülönült egymástól?
A Húsvét kezdete egészen a 4. századig a zsidó naptáron és a Pészach dátumán alapult. Azonban a niceai zsinaton (i. sz. 325-ben) az egyházi vezetők úgy döntöttek, hogy a Húsvét dátumának a megállapítására létrehoznak egy zsidó befolyástól független módot.
E döntést követően – sajnos – egyre súlyosabb méretet öltött a korai egyház számos vezetőjének megvetése a zsidó nép iránt. Sok zsidó ember a Húsvétot mindmáig nem a pelyhes nyuszikkal, hanem az azt megelőző napokban elkövetett szörnyű antiszemita cselekedetekkel hozza összefüggésbe: melyeket olyan, magukat kereszténynek valló emberek követtek el (azzal a szándékkal), hogy megbüntessék a zsidókat „Krisztus meggyilkolásáért”. Ez a történelmi kontextus a magyarázat a modern zsidó aggodalmakra Jézus halálának olyan popkulturális ábrázolásban megjelenő antiszemita klisék miatt, mint amiket sokan látni vélnek például Mel Gibson „Passió” című filmjében.
6. Elképesztő a „bárány-kapcsolat” a zsidó Pészach és a keresztény Húsvét között.
A szefárd zsidó hagyományban az afikomen – a középső macesz egy darabkája – a Páska-bárányt jelképezi. Az afikomen elfogyasztása előtt minden résztvevőnek azt kell mondania: „A bárány emlékére.” Ez nagyon hasonlít ahhoz, amit Jézus mondott, amikor a halála előtti éjszakán felemelt egy darab kovásztalan maceszt, és azt mondta: „Ez az én testem, amely értetek adatott, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.”[7]
„Jézus azonosította magát az áldozati Páska-báránnyal.”
Amint azt az Újszövetség zsidó írói később kifejtették: Jézus azonosította magát az áldozati Páska-báránnyal. Ez nemcsak arra ad magyarázatot, hogy a bárány miért hagyományos fogás Húsvétkor, hanem arra is, hogy Jézus követői világszerte ma is a kenyérrel emlékeznek meg Róla – amit a mai kereszténység jellemzően úrvacsorai szertartásként ismer. Sok mai istentiszteleti liturgia közvetlenül a Húsvétra utal minden alkalommal, amikor úrvacsorát vesznek.
7. A keresztény úrvacsora vörösbora a Páska–Széder[8] vörösborából ered.
Rabbijaink azt tanítják, hogy a Páska-bornak vörösnek kell lennie: hogy az áldozati húsvéti bárány vérére emlékeztessen. Ez bepillantást enged Jézus utolsó Páska–Széderen mondott, oly gyakran félreértett szavai mögé. Közvetlenül az előtt, hogy a négy pohár bor közül a harmadikat – a Megváltás poharát – kiitta, Jézus azt mondta: „E pohár az új szövetség az én vérem által, amely tiérettetek ontatik ki.”
Ezek a szavak egyesek számára megdöbbentően hatnak, mintha Jézus az emberi vér ivását szorgalmazná. Különösen zavaró ez a zsidó emberek számára – mivel a középkorban azzal vádoltak bennünket, hogy emberi vért használtunk a Páska maca (macesz) készítéséhez, ami „vérvád” néven ismert antiszemita hazugság.[9]
Ha azonban megértjük, hogy Jézus azonosította magát az áldozati húsvéti báránnyal – akkor egyértelművé válik az is, hogy a jól ismert zsidó hagyományt használta és alkalmazta magára.
Jézus ugyanezen szavait a keresztény egyházban gyakran elmondják a Húsvétot megelőző szent szertartások kulcsfontosságú részét képező úrvacsora-osztás során. Mindkét szertartás folyamán vörösbort használnak az emberiséget megváltó vér jelképeként.
8. Megtisztulási időszak készíti elő mind a Páska, mind a Húsvét ünnepét.
A Pészachra való felkészülés az ünnep elengedhetetlen része. Azzal kezdjük, hogy otthonunkból kitakarítjuk a kovászos kenyeret. Felkészülünk bevásárlással, főzéssel és tervezéssel. Felkészülünk személyes elmélkedéssel. Ez feltűnő hasonlóságot mutat a nagyböjt keresztény gyakorlatával, amely szintén a tudatos lelki és fizikai felkészülés időszaka.
Evan rabbi így ír a reformjudaism.org weboldalon: „Ahogy a Nagyböjt felkészíti a keresztyéneket a Húsvétra, úgy készítik fel ezek a cselekedetek testünket és lelkünket a Páska-vacsora átélésére.”[10] Bizonyos keresztyének böjtölnek vagy akár hamuval (a halál szimbólumával) is megjelölik magukat – hogy ezzel figyelmeztessék magukat arra, hogy el kell gondolkodni és bűnbánatot kell tartani, mielőtt elérkezik a Jézus feltámadásáról való megemlékezés ideje.
9. A Páska és a Húsvét egyaránt a rabszolgaságból való szabadulást ünnepli.
A zsidó nép számára az egyiptomi rabszolgaságból való szabadulás a Biblia egyik legkiemelkedőbb elbeszélése. A Páska-szimbólumok segítségével minden Széder-vacsora alkalmával elmeséljük Isten hihetetlen győzelmének történetét az egyiptomiak istenei felett; Akinek hatalmas keze és kinyújtott karja szerzett nekünk szabadulást.
Az Újszövetség a rabszolgaság egy másik típusát tárja fel előttünk: a bűn és a halál átkának rabságát, amely miatt az emberiség nemzedékről nemzedékre szenved.[11] Követői számára Jézus feltámadása győzelmet szerzett ezen átok felett: a jövőbeli feltámadás ígéretét, valamint a szabadság és a megújulás reményét ebben az életben.[12]
10. A Páska és a Húsvét is azt a tanulságot közvetíti, hogy a megváltásnak személyesnek kell lennie.
A Haggada[13] minden Páska alkalmával arra ösztönzi nemzedékeink tagjait, hogy úgy tekintsünk magunkra, mint akik személyesen menekültünk ki Egyiptomból, a következő versre hivatkozva: „Azon a napon mondd el a fiadnak, mondván: »Azért van ez, amit az Úr tett értem, amikor kijöttem Egyiptomból.«” A Páska igazi ereje nem egy történelmi tény puszta közlésében rejlik, hanem annak a (szívből jövő) felismerésében, hogy Isten gondviselésének köszönhetően egyikünk sem él szolgaságban.
Attól, hogy valaki elmegy Húsvétkor a templomba, még nem lesz keresztény. Az a hiteles keresztény, aki Jézust személyes Messiásaként (görögül Krisztosz) fogadja el, Aki megváltotta őt a lelki rabszolgaságból. A személyes hit Jézus feltámadásában: a feltámadás erejének személyes megéléséhez vezet.
„Nemcsak a témájuk és történelmük közös, hanem a céljuk is ugyanaz.”
A Húsvét épp olyan távol áll a batikolt tojásoktól, mint a Pészach a kókuszos puszedlitől (a „coconut macaroon”-tól). És bár kétségtelenül sok szempontból két nagyon különböző ünnepről van szó – a Pészach és a Húsvét nemcsak témájában és történelmében közös, hanem a céljuk is ugyanaz: hogy azok, akik megtartják ezeket az ünnepeket, kapjanak egy kis ízelítőt a Megváltás édességéből.
Források, jegyzetek:
[1]Joseph Klausner, Jesus of Nazareth: His Life, Times, and Teaching, ford. Herbert Danby (New York: Macmillan, 1925), 328–330.
[2] Lukács 22:8
[3] 1 Korinthus 5:7–8
[4] Lukács 24:1–7
[5] Cikk: The Profound Connection Between Easter and Passover (A Húsvét és a Pészach közötti mély kapcsolat)
[6] Ennek forrása a régi angol történész, Bede, aki kifejtette, hogy a hónapot eredetileg egy istenségről nevezték el – hasonlóan ahhoz, ahogyan a március és április hónapok jelenleg használt nevei is az ókori római pogányságból származnak.
[7] Lukács 22:19
[8] széder: héber szó, jelentése rend. A hagyományos pészachi vacsorát Széder-vacsorának is nevezik.
[9] Cikk: Blood Libel (Vérvád)
[10] Cikk: How Lent Started With Passover (Hogyan kezdődött a nagyböjt a pészach-hal)
[11] Róma 6
[12] 1 Korinthus 15:20
[13] Haggada: héber szó, jelentése: elbeszélés. A széder-asztal kelléke: tartalmazza a vacsora menetének szöveges részleteit, és az Egyiptomból való kivonulásnak az elbeszélését.
Szerző: Tar Kata | 2022.ápr.csü | Cikkek, Ünnep
Tar Kata írása egy korábbi Jews for Jesus cikk felhasználásával
Jesua többször mondta tanítványainak és a körülötte lévőknek: „Az én időm még nincs itt.” (János 2:4, János 7:6, 8), és gyakran előre jelezte a halálát: „Az Emberfia azért jött … hogy életét adja váltságul sokakért” (Máté 20:28; Márk 10:45). Az ember joggal kérdezhette, hogy mikor jön el Jesua ideje valójában, mit hoz majd ez magával, és egyáltalán mit is fog ez jelenteni. Ez a cikk tárgyilagosan, időrendben és napi bontásban tekinti át Jesua életének utolsó hetét – beleértve a páska ünnepet is – a négy evangélium beszámolóiból szemezgetve.
Jesua életének utolsó hetében teljesítette küldetését: megkereste és megmentette az elveszetteket, és végül engesztelő áldozattá vált az emberiségért – egyszer s mindenkorra.
Péntek
Egy héttel a keresztre feszítése előtt Jesua Jeruzsálem felé vette az irányt, és hat nappal a páska ünnep előtt megérkezett Betániába[1].
Jesua személye körül ekkorra már pattanásig feszült a helyzet: a júdabeliek közül sokan érkeztek a kis faluba. Lázár feltámasztása ugyanis döntés elé állította őket: 4 napos halottat még soha egyetlen próféta sem hozott vissza az életbe. Többen felismerték ekkor, hogy Jesua a Messiás. A vallási vezetők épp emiatt hoztak döntést: Jesuának meg kell halnia. (János 12:9–11)
Szombat
Jesua tanítványaival együtt pihent.
Vasárnap
Másnap Jesua szamárháton vonult be Jeruzsálembe – amit „diadalmas bevonulásnak” nevezünk – beteljesítve a Zakariás 9:9-ben olvasható próféciát[2]. A város egészen felbolydult, és hangosan dicsőítve fogadta őt. A pálmaágak lengetése a győztes hadvezérnek vagy királynak jár. Másrészt, a szukkót ünnepét idézi, hiszen a zsidó nép hagyományosan ekkorra várja a Messiás megérkezését. Jesua elfogadta a Messiás Királynak szóló ünneplést, bár tudta, hogy csalódást fog okozni a hozsannát[3] kiáltozó tömegnek: nem a politikai elnyomásból készült megszabadítani őket. Szemügyre vette a Templomot – nem úgy, mint egy a hívek közül, hanem mint a Tulajdonos. Ezután visszatért Betániába.
Niszán hó tizedik napján választották ki a páskabárányokat (2 Mózes/Smot 12:1–6). Ahhoz, hogy alkalmasak legyenek a feláldozásra, hibátlanoknak[4] kellett lenniük. Ezért a különválasztott állatot 5 napon át figyelték, vizsgálták, hibát kerestek benne. Jesua ettől fogva 5 napon át hagyta magát vizsgálni: találnak-e benne hibát.
Ez a jeruzsálemi bevonulás a vég kezdetét jelentette.
Hétfő
ulajdonosi tekintéllyel borogatta fel az árusok asztalait,
A Betániából Jeruzsálembe vezető úton Jesua egy szimbolikus cselekedetet hajtott végre: megátkozott egy fügefát, amelyen nem talált korai gyümölcsöt[5]. Majd tovább haladt a Templom felé. Az alapján, amit előző nap a Szentélyben látott, kész tervvel érkezett oda. Nem indulatból, hanem tulajdonosi tekintéllyel borogatta fel az árusok asztalait, akik Annás főpap templomi maffiájának a szolgálatában álltak, és tiltotta meg, hogy edényt vigyenek át a Templomon.[6] Ennek fényében fejthető meg a fügefa megátkozása: Amikor meglátogatta a népét, melyet Maga plántált, öntözött és kapált, de hiába keresett rajta gyümölcsöt[7] – megátkozta, hogy a korszak végéig[8] ne teremjen. A fügefa a Tanakhban sokszor utalt Izraelre.[9] Jesua még aznap a fügefa-Izrael újra zsendüléséről prófétált, ami az Ő visszajövetelének lesz a jele (Máté 24:30–33).
És bár sokakat meggyógyított (vakokat, sántákat)[10], azok, akik Izraelt ebbe a terméketlen állapotba hozták – a vallási vezetők –, mégsem hittek benne, hanem azon tanakodtak, hogyan ölethetnék meg. Ezért Jesua még aznap este elhagyta Jeruzsálemet, feltehetően visszatérve Betániába.
Kedd
Útban Jeruzsálem felé a tanítványok meglátták a kiszáradt fügefát, és Jesua tanította őket a hitük fontosságáról (Máté 21:21) – ez a lecke különösen időszerű volt, mivel olyan idők vártak a tanítványokra, amikor Jesua már nem lesz testben mellettük. A Templomban a vallási vezetők megkérdőjelezték Jesua tekintélyét. Kérdésükre kérdéssel felelt: honnan van Bemerítő János tekintélye? Ha elfogadták volna, hogy János a mennytől kapta a küldetését, el kellett volna fogadniuk Őt is, hiszen János világosan jelezte, hogy Jesua a Felkent. A nap folyamán a főpapok, a vének és az írástudók különböző kérdésekkel bombázták Jézust, hogy valahogy ürügyet találjanak a kivégzésére. Ez azonban nem sikerült. Jesua viszont – nyíltan és példázatokban is – világossá tette a nép hűtlen vezetőinek bűneit[11], és az ezért járó i_teni ítéletet is előre jelezte.[12]
Aznap délután felment az Olajfák hegyére. Példabeszédekben tanított, és az idők végének jeleiről beszélt. Szólt az eljövendő pusztulásról, háborúkról és üldöztetésről; ugyanakkor visszatérésének reményével vigasztalt (Máté 24:6). Tanítványainak valószínűleg nem sok fogalma volt arról, hogy miről beszél, de később visszaemlékeztek mindezekre.[13]
Szerda
A leprás Simon[14] házában egy asszony drága kenetet öntött Jézus fejére, aki ezt így kommentálta: „előkészít engem a temetésre” (Máté 26:12). A Mester tudta, hogy közel van a halála ideje, és ezt közölte a tanítványaival – jóllehet, akkor még nem értették meg. Ez az asszony azonban előre megsejtette az elkövetkezőket: Jesua halála után a temetéskor szokásos megkenésre valóban nem jutott idő az ünnep beköszöntése miatt.
Jesua megjövendölte, hogy két nap múlva, a páska ünnep idején keresztre feszítik.
A vallási vezetők semmiképpen sem akarták az ünnepen elfogni őt, hiszen az ünnepre összegyűlt hatalmas tömegben sokan hittek benne, és az eset kiszámíthatatlan indulatokat kelthetett. A Sátán többször megkísérelte Jézust a nem megfelelő időben vagy módon megölni. Azonban az Úr tökéletes kontroll alatt tartotta halálának minden részletét.
Júdás ezen a napon döntött úgy, hogy elárulja Mesterét. Az ő feljelentése szükséges volt ahhoz, hogy római katonákat küldjenek az elfogatására. A feszültség egyre nőtt, és Jesua ugyan tudta ezt, mégis tovább tanított és szolgált.
Csütörtök
A pészachi bárány feláldozásának napja. Jesua tanítványai elkészítették a páskabárányt, és együtt fogyasztották el a széder-vacsorát. A harmadik pohárhoz[15] érve Jesua megkötötte tanítványaival a Jeremiás által megjövendölt Új Szövetséget[16]. Majd hosszan és meghitten beszélgetett velük: felkészítette őket közeli halálára, de a feltámadására és a Vigasztaló Szent Szellem elküldésére is. Nemcsak prófétaként hanem főpapi szerepében is szolgált, hiszen közbenjárt értük, és mindazokért, akik az ő beszédükre hinni fognak.
Az étkezés után a Gecsemáné-kertbe mentek. Jesua gyötrődve imádkozott, készülve a rá váró szenvedésre, de még a legközelebbi tanítványai is minduntalan elaludtak! Azonban még a kínok, a fájdalmak és az árulás közepette is tudta, hogy amit a kereszten el fog érni, az felülírja majd a jelenlegi szenvedését.
Júdás a széder-asztaltól felállva futott a főpapokhoz és a vénekhez, hogy elárulja Mestere tartózkodási helyét.
Jesua elfogatása így nem a vezetők szerint tervezett időben történt, hanem az Ő kimondott szava szerint.
Annás, majd Kajafás, végül más vallási vezetők is kihallgatták. A koncepciós perben a Szanhedrin sorozatosan megszegte a saját törvénykezési szabályait[17]. Jesuát megalázták, bántalmazták és nevetség tárgyává tették, mielőtt a kereszten átélte volna az elképzelhető legnagyobb fájdalmat: az I_tentől való elszakítottságot.
Péntek
Kora reggel először a Szanhedrin, Pilátus, Heródes Antipász, majd ismét Pilátus hallgatta ki Jesuát. A világi vezetők (Pilátus és Heródes) semmi büntetésre méltót nem találtak benne. Izrael hűtlen pásztorai azonban manipulációval[18] és lelki nyomásgyakorlással kikényszerítették a halálos ítéletet. A Messiást reggel 9 órakor feszítették keresztre. Délután 3 órakor halt meg, és még aznap eltemették. Az ég elsötétült, a föld megrendült, és a templom vastag kárpitja felülről lefelé kettéhasadt.[19]
Jesua épp akkor halt meg, amikor a mindennapi áldozatot bemutatták[20], beteljesítve ezzel a héber írásokat[21]. Elviselte az egész emberiség bűnének súlyát, a kegyetlenség súlyát és az I_tentől való elszakadás súlyát.
Szombat
Jesua teste szombaton a sírban volt.[22] A főpapok és a farizeusok emlékeztek arra, hogy Jesua előre szólt a feltámadásáról, ezért hogy megakadályozzák a test ellopását és hamis tanok elterjesztését, római őröket állíttattak a sír őrzésére. A sír lepecsételése és az őrök állítása később szintén a feltámadás tényét erősítették meg.
Egy fontos esemény történt, amíg a test a sírban nyugodott: Jesua szelleme „leszállt a föld alsóbb részeire” (Efézus 4:9), és kihirdette a Paradicsomban[23] várakozó hívőknek: a bűneikért megfizette az árat. Később, mennybemenetelekor ezeket az ószövetségi szenteket is magával vitte (Efézus 4:8).[24]
Vasárnap
Vasárnap hajnalban a magdalai Mária és más női tanítványok elmentek a sírhoz, hogy drága kenetekkel megkenjék a testet. Azonban a sírt üresen találták. Mária híradására Péter és János a helyszínre futottak. A feltámadást még nem hitték el – Jézus előrejelzése és a próféciák ellenére sem. Valamilyen földi okot gyanítottak. Azonban amit láttak, meggyőzte őket. A fehér vászoncsíkok, amelyeket a test bebugyolálására használtak, érintetlenül feküdtek. Kissé távolabb tőlük – ott, ahol a fej volt –, a kendőt látták felgöngyölve. Épp csak a test hiányzott belőlük. Hullarablók nem bajlódtak volna a vászoncsíkok kibontásával. Innen másképp tűnt el a test.
A hátrahagyott fehér leplek a főpap által Jom Kippurkor viselt hófehér vászon öltözékre emlékeztettek. Mózes elrendelte, hogy a bűnért való engesztelés elvégzése után a főpap vesse le a fehér ruhát, és hagyja a szentélyben.[25] Jesua azzal, hogy hátrahagyta a vászon lepleket, jelezte: elvégezte Főpapként az engesztelést az emberiség minden bűnéért![26]
Az Ő feltámadása volt az első a jövőben bekövetkező feltámadások közül. A Tanakhban elrendelt első zsenge (első árpatermés[27]) ünnepe erre a rendkívüli történelmi eseményre mutatott. Az első árpakalászokat pontosan a pészach szombatja utáni első napon mutatták be a Szentélyben az Ö_való előtt.[28] Éppen akkor, amikor Jézus, a halottak közül az első zsenge feltámadt!
Minden a terv része volt
Jesua tudta, mi vár rá a páska ünnep közeledtével – mégis megingathatatlan eltökéltséggel ment a keresztre, és zokszó nélkül szenvedte el azt. Bár sokan és sokszor törtek az életére, Ő önként tette le az életét[29] pontosan úgy és akkor, amikor ez meg volt írva. Neki a kereszten kellett meghalnia, hogy betöltse a 22. Zsoltár próféciáját, és a Páskabárány ünnepén, hogy betöltse a bárányáldozatra vonatkozó mózesi rendelkezéseket. Gonosztevők között kellett szenvednie, majd gazdag ember sírjába kellett kerülnie.[30] És amiként i_teni hatalmát gyakorolta az élete letételekor, ugyanazzal a hatalommal fel is vette azt 3 nap múlva.[31]
Életének utolsó hete egyszerre mutatja meg emberségét és istenségét. Ezek a napok vezettek az emberiséget megváltó i_teni terv csúcspontjához. A jeruzsálemi bevonulásától a feltámadásáig minden esemény jelentéssel, szándékkal és céllal bír. Jesua utolsó hetének kronologikus áttekintése bepillantást enged I_tenünk mély szenvedésébe, ugyanakkor lenyűgöző irgalmasságába. Cselekedetekben adta bizonyságát az emberiség iránti rendíthetetlen és szenvedélyes szeretetének.
[1] Betánia – az Olajfák hegyének keleti oldalán, Jeruzsálemtől kb. 3 km-re fekvő falu. Jézus barátai, Lázár, Márta és Mária laktak itt. Ezen az utolsó héten szinte minden éjszakát itt töltött.
[2] „Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán.”
[3] הוֹשִׁיעָה נָּא ‘hosia na’ – ments meg minket most
[4] „Legyen a bárány hibátlan, hím és egyéves”. (2 Mózes/Smot 12:5)
[5] a fügefa korai gyümölcse, a breba, aminek még a levelek előtt meg kellett volna jelennie
[6] Márk 11:15–17
[7] Lukács 13:6–7
8 „Ne teremjen rajtad gyümölcs soha többé (‘eis ton aiona’ – ebben a korszakban)!”
[9] „Mint szőlőt a pusztában,
úgy találtam meg Izraelt;
mint fügefa tetején az első gyümölcsöt,
úgy láttam meg atyáitokat….
Gonosz cselekedeteik miatt kiűzöm őket házamból,
nem szeretem őket többé;
valamennyi fejedelmük pártütő. Megverik Efraimot:
gyökere kiszárad,
[10] A vakok, süketek és sánták meggyógyítása: messiási cselekedetek: „Akkor majd kinyílnak a vakok szemei, és megnyílnak a süketek fülei. Akkor majd úgy szökell a sánta, mint a szarvas, és ujjong majd a néma nyelve.” Ézsaiás 35:5–6
[11] „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlók vagytok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak halottak csontjaival és mindenféle tisztátalansággal.” (Máté 23:27)
[12] „Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek! Hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, ahogyan a kotlós szárnya alá gyűjti a csibéit, de ti nem akartátok! Íme, elhagyatottá lesz a ti házatok.” (Máté 23:37–38). Az ítélet be is teljesült, amikor i. sz. 70-ben elpusztult a Templom.
[13] Amikor a római seregek ostromgyűrűbe fogták Jeruzsálemet, a tanítványok felismerték, hogy Jesua figyelmeztetése (ld. Lukács 21:20–24) most következik be, és menekülniük kell. Ez akkor vált lehetségessé, amikor Titusz egy időre feloldotta az ostromgyűrűt.
[14] akit Jesua megtisztított a leprából, különben nem is lehettek volna a házában
[15] a hagyományos széder liturgiában ez a Megváltás Pohara
[16] „Eljön az az idő – így szól az ÚR –, amikor új szövetséget kötök Izráel és Júda házával. …: Törvényemet beléjük helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig az én népem lesznek.” (Jeremiás 31:31–33)
[17] 22 szabályt (Arnold Fruchtenbaum: A Messiás élete 658. o.)
[18] „Ettől fogva Pilátus igyekezett őt szabadon bocsátani, de a zsidók így kiáltoztak: Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja: aki királlyá teszi magát, az ellene szegül a császárnak.” (János 19:12)
[19] A kárpit a Szentek Szentjét választotta el a Templom többi részétől. Jesua halála megnyitotta minden ember számára az utat a szent I_ten jelenlétébe, ahova addig csak a főpap léphetett be évente egyszer: az Engesztelés Napján
[20] tamid: a bűnért való bárányáldozat, amit reggel és estefelé kellett bemutatni (2 Mózes/Smot 29:38–39). Más zsidó forrásokból tudható, hogy ezek időpontja reggel 9 és délután 3 óra volt. (https://www.catholicfidelity.com/apologetics-topics/eucharist/was-jesus-really-crucified-with-the-passover-lambs-by-brant-pitre/ ) Jézust reggel 9-kor feszítették meg, és délután 3-kor halt meg.
[21] ld. Ézsaiás 53:7–10; Jeremiás 11:19
[22] A rómaiak által kivégzett személyeket Izraelen kívül a kereszten hagyták intő példa gyanánt, illetve nyitott tömegsírokba dobálták. Josephus történetíró (Zsidó háború 4.314) és a héber Írások tanúsága szerint (5 Mózes/Dvarim 21:23) Izraelben naplementéig le kellett venni a holttestet a fáról, és el kellett temetni.
Ha jelentkezett valaki a testért, kiadták neki. https://hbu.edu/news-and-events/2016/05/04/craig-evans-resurrection-jesus-light-jewish-burial-p-ractices/ Jesua testének eltemetése kulcsfontosságú volt: így meggyőződhettek a haláláról, illetve később az üres sír bizonyítékul szolgált.
[23] A halottak birodalmának, a Seolnak azon része, amelyet Ábrahám kebelének is neveztek. Itt várakoztak a Messiás megjelenése előtti hívők lelkei
[24] Arnold Fruchtenbaum: The Place of the Dead http://www.arielcontent.org/dcs/pdf/mbs107m.pdf
[25] 3 Mózes/Vájikra 16:2–4, 23–24
[26] Zsidókhoz írt levél 7:1–9:24 bővebben ld. https://www.spiritualmanna.info/linencloths/
[27] Az aratás első kévéjét bevitték a Templomba azzal a hittel, hogy a termés többi része is be fog érni: bőséges aratás lesz.
semmi gyümölcsöt sem hoznak” (Hóseás 9:10, 16, 17)
[28] 3 Mózes/Vájikrá 23:10–11 „…Ha bementek arra a földre, amelyet nektek adok, és learatjátok annak termését, vigyétek el aratásotok első kévéjét a paphoz. Az mutassa fel a kévét az Úr előtt azért, hogy ő kedvesen fogadja tőletek. A szombat után következő napon mutassa fel azt a pap.”
[29] Ézsaiás 53:12 „önként ment a halálba”
[30] Ézsaiás 53:9 „A bűnösök közt adtak sírt neki, a gazdagok közé jutott halála után, bár nem követett el gonoszságot, és nem beszélt álnokul.”
[31] János 10:17–18 „Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy azután újra visszavegyem. Senki sem veheti el tőlem: én magamtól adom oda. Hatalmam van arra, hogy odaadjam, és hatalmam van arra, hogy ismét visszavegyem: ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól.”
