Ros Hasana a hagyomány szerint a zsidó újév kezdete, a teremtés ünnepe – ez az ünnep az év feje.
Bölcseink szerint Isten ezen a napon teremtette Ádámot és Évát. Az ünnep két napján sok édes ételt fogyasztunk: tejes süti, gyümölcs, gránátalma, füge, mézbe mártott alma stb. Ezzel fejezzük ki reményünket, hogy az elkövetkezendő év édes lesz. Az ünnepi kalács sem hagyományos, hanem kör alakú, ami az év teljességére, kerekségére utal.
Az édességeken és a különleges ételeken túl az új esztendőhöz kapcsolódik egy szép hagyomány is, melynek gondolata a Könyvek Könyvéből származik, azonban ez a továbbfejlesztett változat már emberi bölcselkedés szüleménye: eszerint az Örökkévaló Ros Hasana napján 3 könyvet nyit meg. Az egyik könyvbe azoknak a nevei kerülnek bele, akik mindenestől gonoszok, a másikba a tökéletesen igaz embereké, a középsőbe pedig a közepeseké. Ezek vagyunk mi. 10 napot kapunk arra, hogy meggyőzzük Istent: írja át a nevünket az igazak könyvébe. Ezért bocsánatot kérünk azoktól, akik ellen vétkeztünk, rendezzük a dolgainkat egymással és Istennel, továbbá buzgón imádkozunk. Ros Hasana napján különleges a köszöntés is: jó beírást és jó bepecsételést, a jó élet könyvébe!
Íme, egy finom édesség, amivel szeretnénk nektek is édes évet kívánni:
Elkészítés: A hozzávalókat összekeverjük, belekeverjük a gyümölcsöket, előmelegített sütőben 20 perc alatt megsütjük. Mikor elkészült, a tetejére olvaszthatunk még csokoládét is.
Ha elkészültetek ezzel a finomsággal, és egy kis pihenés után vagytok, javaslom, nézzünk utána az említett könyveknek:
A Biblia 3 könyv helyett 2 könyvet említ. Az igazak vagy élők könyvéről már a héber Írásokban is olvasunk:
„Töröltessenek ki az élők könyvéből, az igazak közé ne írassanak be!”
(Zsoltár 69:29)
A B’rit hadasa (Újszövetség) megemlít egy másik könyvet is, amely valójában rengeteg könyv, minden egyes ember cselekedeteinek könyve:
„.. És láttam, hogy a halottak, nagyok és kicsik a trón előtt állnak, és könyveket nyitottak ki. Egy másik könyvet is kinyitottak, amely az élet könyve. A halottakat megítélték azokból, amik tetteiknek megfelelően a könyvbe voltak írva.”
Jel. 20:12:
A cselekedeteink könyve, sajnos árulkodni fog arról, hogy mennyi mindent tettünk, amit nem kellett volna, és mennyi mindent nem tettünk, amit tennünk kellett volna. Milyen jó, hogy van egy másik könyv is, az élet könyve! Igaz cselekedetei alapján ide egyetlen személy került csak az egész világtörténelem során, és ez a Názáreti Jézus. Mégis beírattak ide mások is: akik elfogadták az Ö_való által felajánlott megoldást a bűneik bocsánatára éppen ez által az egyetlen igaz ember, Jesua által.
Mi, messiási zsidók azt ünnepeljük, hogy a nevünk be van írva az élet könyvébe.
Lehetünk biztosak ebben? Ha Jesua tanítványai vagyunk, igen.
(Jézus:) … örüljetek, hogy a ti neveitek fel vannak írva a mennyben.
Savuot ünnepén tejes ételeket szoktunk enni. Amikor közértbe járok dobozos tejet vásárolni, többször eszembe jut, hogy jó pár évvel ezelőtt a tejet mindig tehenészetből szereztük be. Még langyos volt, mikor elhoztuk, azután haza érkezve kiöntöttük egy erre fenntartott lábasba, hagytuk állni addig, amíg a tej felületén tejszín képződött. Majd ezt leszűrtük és a kávéhoz tettük. Nagyon finom volt! Utána a tejet felforraltuk, majd lehűtöttük és úgy ittuk.
A zsidó hagyomány azt tartja, hogy amilyen fontos a tej az embernek, olyan fontos a zsidóságnak a Tóra. Születésünk után anyatejen élünk, ez táplál bennünket. Később, ahogy növekszünk már rágósabb, nehezebben emészthető ételeket is eszünk. Növekedésünkhöz már nem elég a tej, másféle táplálékra is szükségünk van. Hasonlóképpen lehetünk a Tóra/Tanakh/Újszövetség olvasásával is. Amikor először hallunk az Örökkévalóról, akkor az Ő szeretete, elfogadása kerül előtérbe. Később, mikor már érettebbek leszünk, egyre rágósabb, nehezebb témák foglalkoztatnak bennünket, mint például a megbocsájtás, vagy az egyszeri és tökéletes áldozat fogalma vagy folytathatnám a sort egészen az utolsó ítéletig. Jó nehéz, ugye?
Mikor jön már az a recept? – kérdezheted. Íme a recept és az elkészítés módja:
Hozzávalók a töltelékhez:
1 pohár túró
fél pohár tejföl
2 evőkanál cukor
1 kávéskanál vaníliás cukor
Hozzávalók a tésztához:
3 db tojás
40 dkg liszt
pici só, pici olaj
2 pohár tej
hígításhoz ízlés szerint szénsavas ásványvíz
sütéshez olaj vagy vaj.
Miután összekevertük az alapanyagokat, nagyon pici vajjal átforrósítjuk a serpenyőt, majd merőkanállal beleöntjük a tésztát. Pár perc után már vehetjük is ki, mert ha jó vékonyan szeretjük a palacsintát, akkor egy rövid idő elég neki és már készen is van. De figyeljünk arra, hogy nem fordítjuk meg a serpenyőben a tésztát, hanem kicsúsztatjuk a sült felével felfelé egy lapos tányérra. Ezután megkenjük 2 evőkanál tejfölös túrós töltelékkel, és egymással szemben hajtogatjuk össze a tésztát, majd visszatesszük a serpenyőbe és olajon vagy vajon sütjük ki a másik felét is. Amint az egyik fele megsült, fordítsuk át, de vigyázzunk, hogy óvatosan nyúljunk a tésztához, nehogy kifolyjon a töltelék. Mikor készen van, megszórhatjuk vaníliás cukorral, de tálalhatjuk tejföllel, vagy akár dzsemmel is.
Most, hogy elkészültünk a blinc kisütésével, térjünk vissza egy kicsit az ünnepre és jelentőségére. Savuotkor ismét előtérbe kerül az Örökkévaló szeretete, amikor a Sínai hegynél szövetséget kötött népünkkel, és átadta nekünk a 2 kőtáblát, rajta a Tízparancsolattal. Hát bizony, már az is kemény eledelnek bizonyult, hiszen egyikünk sem tudta megtartani. Ezért Jeremiás által megígérte, hogy egy új szövetséget fog velünk kötni, amely szerint a Tóráját a szívünk hústábláira fogja írni. Ez be is következett 2000 éve Savuotkor, amikor a halálból feltámadt zsidó Messiás, Jesua elküldte a Szent Szellemet tanítványainak. Mivel A Szent Szellem ott lakik a szívünkben, Vele együtt bátran nekivághatunk a Biblia keményebb fejezeteinek is. Nem fog beletörni a fogunk, mert Ő a mi tanítónk, aki elvezet minden igazságra.
A blincet se hagyjuk kihűlni! Kóstoljuk meg, amíg még meleg! Jó étvágyat!
A purimi ünneplés elmaradhatatlan finomsága a Hámán füle, vagy közismertebb nevén Hámán-táska. A sütemény leginkább a nálunk is ismert barátfülére hasonlít, azzal a különbséggel, hogy a barátfülét főzzük, amit utána prézliben forgatunk meg. De visszatérve a Hámán-táskára, ki ez a Hámán ebben a purimi történetben? Az ember hajlamos azt gondolni, hogy a sztori pozitív hőséről neveznek el egy süteményt. De nem! Hámán a történet gonosz szereplője volt. A perzsa uralkodó egyik bizalmasa, aki arra készült, hogy kipusztítsa a zsidó népet a föld színéről. Ahhoz, hogy ezt a nagyszabású tervet véghez vigye, a király beleegyezésére, hadseregre és időre volt szüksége. Így kerek egy esztendőn keresztül sorsot, azaz PUR-t vetett, hogy melyik legyen az a hónap/nap, amikor végrehajthatja gonosz tettét. Innen származik a Purim szó. De hála a Mindenhatónak, Ő ezt nem engedte: a zsidó nép megmenekült, Hámánt pedig felakasztották. Cserébe viszont, elneveztek róla egy édességet. Ez Hámán sztorija, de most nézzük a süteményt:
Többféle magyarázat létezik arról, hogy miért kapta ezt a nevet: Az egyik szerint az – eredetileg – német mákos táska (Mohn Taschen) judaizálódott, és a népi etimológia héber névelővel látta el a szót,(Há-Mohn-Taschen), melyben így szerepel a Hámán (Há-Mohn) szó is.
Egy másik magyarázat szerint a háromszög alakú sütemény Hámán kalapját szimbolizálja.
Bármi is legyen az eredet, a süti valóban finom, érdemes elkészíteni. Hamar megvan, és nem igényel nagy hozzáértést. És miközben eszegeted, olvasd el hozzá az Eszter könyvéből a gaz Hámán, az áldott Mordecháj és a bátor Eszter történetét. Így a sütemény még jobban fog esni!
Íme, a recept:
Hozzávalók 5 főre:
35 dkg rétesliszt,
15 dkg margarin,
1dkg élesztő,
10 dkg cukor,
só,
reszelt citromhéj,
2 tojás,
kevés rum,
szilvalekvár vagy máktöltelék.
A lisztet elmorzsoljuk a margarinnal és az élesztővel. Belekeverjük a cukrot, a sót, a citromhéjat, a két tojást, és annyi rumot adunk hozzá, hogy jól nyújtható tészta legyen. Kinyújtjuk, és háromszögletű darabokra vágjuk. Szilvalekvárral vagy
mákkal töltjük, félbehajtjuk, szélét lenyomkodjuk, és tojással kenve kikent lisztezett tepsiben pirosra sütjük. Készíthetjük úgy is, hogy nagyobb pogácsaszaggatóval kivágjuk, a tölteléket középre rakjuk és három oldalról felhajtva középen összenyomjuk.