Hetek a kispadon, azaz: mi történt a savuottal?

Hetek a kispadon, azaz: mi történt a savuottal?

Szerző: | 2012.júl.pén | Cikkek, Ünnep

A Savuot

Ellen Frankel a Savuotot a zsidó ünnepek elhanyagolt mostohagyerekének nevezi1. A többi ünnepet sok emlékezetes hagyomány és szimbolikus szokás gazdagítja. A Pészachot a keserű füvek, a Jom Kippurt a böjt, a Hanukát pedig a trenderli fémjelzi. A Savuothoz kötődő jellegzetes elemek (tejtermékek, Rut könyve és a Tóra-tekercs) kevésbé csengenek ismerősen. A Tóra-adásról megemlékező és mezőgazdasági jelentőséget hordozó Savuot kevésbé drámai eseményeket jelöl meg. Nem sok zsidó ember él napjainkban mezőgazdasági termelésből, és kevesen hiszik azt, hogy a Mindenható szó szerint maga véste a Törvényt a kőtáblákra. Talán azért kap kevesebb figyelmet, mert nem kapcsolódik közvetlen módon valamilyen bibliai/történelmi eseményhez.

Hiszen a pészachi széder-ünnepségek az Egyiptomból való kivonulás drámai eseményeit idézik. Purimkor felolvassuk az Eszter-tekercset, és karneváli hangulatban előadott színdarabok tarkítják a jeles napot. Jom Kippurt pedig ünnepélyességükkel és az Örökkévaló előtti mély bűnbánattal a különleges zsinagógai olvasmányok és imák teszik egyedülállóan szent nappá.

De mit mondhatunk ma a Savutról?

Az eredeti “Föld Napja”?

Volt idő, amikor a Savuot rendkívül fontos szerepet játszott népünk életében. A Biblia mezőgazdasági ünnepként írja le, amikor a termés első zsengéjét mutatjuk be Istennek. A bibliai időkben a mezőgazdaság képezte a gazdaság alapját, az élet alapját. Az emberek jóléte és gazdagsága szorosan összefüggött a földdel. Egy agrártársadalomban az ember “fizetése” az aratás volt, amit “bércsökkentő” tényezők – a kártevők, a lopás és a szárazság – alaposan megkurtíthattak.

Isten megígérte, hogy népének mezőgazdasági mutatói különbözni fognak a föld többi népének eredményeitől. Hiszen Isten szövetségre lépett Izrael népével. Az Izraelnek tett isteni ígéret nem valami szenilis, égből pottyant nagypapa szájából hangzott el. Mind az ígéretet, mind a szövetséget bizonyos követelmények teljesüléséhez kötötte. Ahhoz, hogy elnyerjük az áldásokat, engedelmeskednünk kellett Istennek és az Ő szavának. Ahogy ez a Tórában meg van írva:

Ha tehát hallgattok ezekre a döntésekre, ha megtartjátok és teljesítitek azokat, akkor az ÚR, a te Istened is hűségesen megtartja a szövetséget, amelyet esküvel fogadott meg atyáidnak. 13 Szeretni fog, megáld és megsokasít téged, megáldja méhed gyümölcsét és termőfölded gyümölcsét, gabonádat, mustodat és olajodat, marháid ellését és juhaid szaporulatát azon a földön, amelyről esküvel ígérte atyáidnak, hogy neked adja.

Debárim/5 Mózes 7:12,13

Isten maga gondoskodott rólunk, és ha akarta, bőséges termést adott, ha pedig úgy döntött, szűkölködést. Ha engedelmes volt Izrael, asztala áldástól roskadozott, ha azonban, nem engedelmeskedett, aratáskor felkopott az álla. Ezért helyén való volt a termés elejét hálánk jeléül visszadni az Örökkévalónak. A Tóra egyenesen megparancsolta, hogy addig nem is ehetünk a termésből, amíg az első zsengét oda nem szenteltük Istennek.2

A Savuot leírását a Vajjikra/3 Mózes 23-ban olvashatjuk. A Pészachhoz kapcsolódik, hiszen a pészachi időszak után nem sokkal következik. Az ünnep neve, Savuot, azt jelenti, hogy ‘hetek’. Ugyanis, a Pészach utáni hetedik hét után – a pészach idejére eső szombat3 utáni 50. napon – kezdődik. A pészach-savuoti időszak az alábbi rendet követte:

  1. A Pészach ünnepe egy napos volt
  2. A Kovásztalan Kenyerek ünnepe 7 napig tartott. ( A Második Szentély idejére a Pészachot és a Kovásztalan Kenyerek ünnepét egy ünneppé olvasztották össze, így ma ezt a 8 napot értjük a Pészach szó alatt.)
  1. Bemutattuk az első árpatermés zsengéjének kévéjét.4
  2. A pészach idejére eső sabbattól fogva elkezdődött az ötven nap számlálása.5
  3. A gabonatermés első zsengéjét két kovászos kenyér formájában vittük be az Úr házába.6

Három érdekes tény a Savuotról

1. érdekes tény: A Savuot azon három ünnepek egyike, melyek kapcsán a Biblia első zsengéről beszél.7 A másik két első zsengés ünnep a Pészach és a Sátoros ünnep (Szukkot8).Az év összes ünnepei közül ennél a háromnál volt követelmény, hogy Izrael minden férfi tagja elmenjen a Szentélyhez. Dávid idejétől fogva ez a Szentély Jeruzsálemben volt. Itt ajánlottuk fel az év során betakarított különféle termények első zsengéjét.9 A Pészach hete a tavasz kezdetére esett, és az árpaaratást jelezte. A tavasz későbbi szakaszában megért a búza, amit Savuotkor learattak. Szukkot őszre esett, amikor az év utolsó terményeit is leszüretelték, többek között olajbogyót és szőlőt

2. érdekes tény: A Templom i.sz. 70-ben történt lerombolásáig a Savuot főünnep volt. Minden ünnep, amely megköveteli, hogy a teljes férfilakosság elzarándokoljon Jeruzsálembe, főünnepnek számít. Kevés adat áll rendelkezésünkre arról, hogy a babiloni fogság előtt hogyan zajlott egy ilyen zarándoklat, viszont részletes leírásaink maradtak fenn arról, ahogy népünk ezeket a napokat a Második Templom idején ünnepelte.

“Akik közel laktak (Jeruzsálemhez), friss fügét és szőlőt hoztak, akik azonban messziről jöttek, szárított fügét és mazsolát (hiszen a friss gyümölcs megromlott volna az úton). A menetet egy ökör vezette, melynek szavait arannyal és olajágból font koronával ékesítették. Fuvolaszó kísérte őket egészen, amíg Jeruzsálem határáig nem értek. Akkor hírnököket küldtek előre, és ízlésesen elrendezték a magukkal hozott bikkurimot (első zsengét). A kormányzók, a főemberek és a (templomi) kincstárnokok elébük siettek, hogy üdvözöljék őket. A városba érkezők a rangjuknak és méltóságuknak megfelelő sorrendben léptek be a kapun. Jeruzsálem valamennyi jól képzett kézművese felsorakozott előttük, hogy üdvözöljék őket:

>>Testvéreink, innen és innen érkezett férfiak, örömmel üdvözlünk benneteket.<< A gazdagok arannyal és ezüsttel borított kosarakban hozták el a maguk bikkurimját, míg a szegények hántolt fűzfavesszőkből font kosarakban, és odaadták a papoknak mind a kosarakat, mind azok tartalmát.”11

Képzeljük el a fenti jeleneteket, és a szemünk előtt egy rendkívül szépen megkoreografált ünnep jelenik meg. Sajnos, ezeknek a szép szokásoknak hirtelen vége szakadt, amikor a Templom elpusztult.

3. érdekes tény: A pészachi hagadában megjelenő Biblia-idézetek közül eredetileg többet az első zsenge felajánlásakor használtak. Ugyan a Kivonulás eseményeit ma már Pészachkor idézzük fel, a Savuot szintén visszaemlékezett az egyiptomi szolgaság 400 keserű esztendejére. A Mózes 5. könyvében, a D’várimban a Savuot megünnepléséhez adott utasítások ezzel a felszólítással zárulnak: “És emlékezz arra, hogy szolga voltál Egyiptomban, azért tartsd meg, és teljesítsd ezeket a rendelkezéseket!”12

Az 5 Mózes/Debárim 26 egy másik olyan ceremóniát is leír, ami a szolgaságból való megváltásról emlékezik meg.Valójában, a pészachi hagadának egy teljes fejezete olyan Biblia-verseket sorakoztat fel, melyeket az első zsenge felajánlásakor szoktak mondani.13 A szöveg nem rendelkezik konkrétan arról, hogy ezt a szertartást Savuotkor kell elvégezni, hanem a különböző első zsengékhez kapcsolódó eseményekkor, amelyek egyike kétségtelenül a Savuot. Első zsengéjének bemutatásakor ezt mondta az Isten színe elé járuló személy: “Vallást teszek ma az ÚR Isten előtt, hogy bejöttem arra a földre, amelyet esküvel ígért az ÚR atyáinknak, hogy nekünk adja.” Majd azokat a szavakat idézte, melyek a pészachi hagadából ismerősek a számunkra:

„Bolyongó arámi volt az ősöm, aki lement Egyiptomba, és jövevény volt ott kevesedmagával, de nagy, erős és hatalmas néppé lett ott. 6 Az egyiptomiak azonban rosszul bántak velünk, nyomorgattak, és kemény rabszolgamunkát végeztettek velünk. 7 Akkor az ÚRhoz, atyáink Istenéhez kiáltottunk segítségért, az ÚR pedig meghallotta szavunkat, és meglátta nyomorúságunkat, gyötrelmünket és sanyarú sorsunkat. 8 És kihozott bennünket az ÚR Egyiptomból erős kézzel és kinyújtott karral, nagy félelmet keltő jelek és csodák között.”

Végül pedig ténylegesen megemlíti a szöveg az első zsengét.

Vajon miért került bele a hagadába ez az ősi elsőzsenge-szertartás? A kapcsolódás természetes: Rabszolgák voltunk Egyipomban. Isten kiszabadított bennünket, és bevitt minket egy jó földre. Ezért most, hálánk jeléül, felajánljuk Istennek a föld termésének egy részét.

A zsidó “Alkotmány”

Savuot az egyik fő ünnep volt, és számos szertartással tarkított ünnepségek jellemezték, mégis, olyan ünnep, melyhez a Biblia nem társított semilyen jelentőségteljes történelmi eseményt vagy spirituális megtapasztalást. Azonban, a rabbinikus hagyomány idővel egy történelmi mérföldkőhöz kapcsolta az ünnepet. Elterjedt a nézet, hogy Savuot volt a Sinai hegyi törvényadás évfordulója, és ezért elnevezték a “Törvényadás Idejének”14

A Midrásban számos történet és legenda spekulál azon, hogy miért a Sinai hegyet választotta az Örökkévaló a kinyilatkoztatás helyének, és miért Izrael népét választotta arra, hogy nekik adja a Törvényt. Több történet is szól arról, hogy Isten először a világ népeinek ajánlotta fel a Törvényt, ám ők elutasították. Az egyik ilyen legenda a történet megismétlése után tovább megy, és azt hangsúlyozza, hogy milyen felelősséget jelent Istent szolgálni, és az Ő parancsolatainak engedelmeskedni.

Amikor Isten kijelentette Magát a Sinain, nem volt olyan nép, melynek az ajtaján ne kopogtatott volna. De egyikük sem vállalkozott a Törvény megtartására. Amikor azonban Izraelhez fordult, ők azonnal felkiáltottak:

„Engedelmesen megtesszük mindazt, amit az ÚR rendelt. 2 Mózes/Semót 24:7

Következésképp, csak az helyénvaló, ha hallgattok Rá, hiszen, az Írás szerint:

Halljátok az ÚR igéjét, Jákób háza! Jeremiás 2:4

Mert ha nem teszitek, az eskütök alapján bünetést érdemeltek. 15

Egy rendkívüli Savuot

Az ünnepet nem pusztán a Savuothoz kapcsoló rabbinikus legendák ürügyén kapcsolják történelmi eseményekhez. Az első században is történt valami fontos dolog ezen az ünnepen. Ebben az időben a júdaizmus szektái között a farizeusok, a szaducceusok, a zelóták és a “nazarénusok” csoportjai foglaltak helyet. Ez utóbbiba tartoztak a Názáreti Jézus (Jesua) zsidó követői.

Jesua, többi zsidó kortársához hasonlóan, Jeruzsálemben volt, hogy megünnepje a Pészachot. A Brit Chadasa (Újszövetség) leírja azt a szédert, amit Jézus a tanítványaival együtt megült. A hagyományos ünneplés során utalt közelgő halálára. Majd, nem sokkal a szédervacsora után, különféle vádakkal letartóztatták, végül pedig keresztre feszítették. Jesuát mindez nem érte váratlanul. Tudta, hogy az ő halála lesz a végső pészachi áldozat. Nyilvános szolgálatának korai szakaszában így utaltak rá: „Íme, az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét!” Nem tekintette a halálát sem politikai sem vallási értelemben vereségnek.16

Ellenkezőleg! Az evangéliumok beszámolói arról tudósítanak, hogy Pészach ünnep 3. napjára Jesua dicsőségesen feltámadt. Ez megdöbbenntő és sokkoló esemény volt, ami őt kivéve, mindenkit váratlanul ért. A szöveg számot ad a feltámadott Jézus megjelenéseiről egészen addig, mígnem “19felemeltetett a mennybe, és az Isten jobbjára ült” (Márk 16:19). Jesua követőinek krónikája az Apostolok cselekedeteinek könyvében folytatódik.

Tanítványai, hithű zsidókhoz méltóan, vele együtt, Jeruzsálemben ünnepelték a Pészachot. Most pedig (a Pészach után 50 nappal) megtartották a Savuotot, immár anélkül, hogy Jézus fizikailag velük lett volna. Az apostolok cselekedeteinek szerzője leírja a Jeruzsálemben Savuotot ünneplő sokaságot.

5 Sok kegyes zsidó férfi tartózkodott akkor Jeruzsálemben azok közül, akik a föld minden nemzete között éltek… 9 pártusok, médek és elámiták, és akik Mezopotámiában laknak, vagy Júdeában és Kappadóciában, Pontuszban és Ázsiában, 10 Frígiában és Pamfíliában, Egyiptomban és Líbia vidékén, amely Ciréné mellett van, és a római jövevények, 11 zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok…

Apcs. 2:5, 9-11

Más szavakkal, a diaszpórában élő zsidók és az Izrael földjén élők egyaránt összegyűltek Jeruzsálemben. Olyan távoli helyekről érkeztek mint a mai Irán, Törökország és Észak-Afrika. Mindegyikük az adott ország nyelvén beszélt. Az ünneppel kapcsolatos, akkor ismert rabbinikus hagyományok közt találjuk a következőt:
A Tízparancsolatot egyetlen hangon hirdették ki, mégis ezt mondja az Írás: 18 Az egész nép szemtanúja volt a mennydörgésnek (szó szerint: hangoknak – a ford.) (2Mózes/Semót 20:18.), ami azt mutatja, hogy a kibocsátott hang hetven hangra oszlott, majd hetven nyelvre, és minden nép megkapta a törvényt a maga nyelvén.17

Ez a rabbinikus legenda. mely szerint Isten a világ 70 nemzetének ajánlotta fel a Tórát, mielőtt Izraelhez fordult volna, nem különbözik a korábban idézettől. Nemcsak hogy a nemzetek száma többnyire hetven ezekben a történetekben, de ráadásul a Tórát minden nép a maga anyanyelvén hallotta.

A történet szerint, Jézus tanítványai összegyűltek egy otthonban, amikor egyszerre egy furcsa hang töltötte be a levegőt, ami a szél zúgásához hasonlított. Ugyanakkor valami rendkívüli dolog történt. Tüzes lángnyelvek jelentek meg, és leszálltak a tanítványok fejére, akik “megteltek Szentlélekkel”, és a magukétól különböző nyelveken kezdtek beszélni. Ennek hallatára nagy sokaság verődött össze, hiszen a különféle nemzetekből érkezett zsidók, a maguk nyelvén hallották őket szólni. Elámultak, hogy egy csapat arámi anyanyelvű galileai zsidó miként tett szert hirtelen ilyen magas szintű idegennyelvi jártasságra. Mások meg, nyilvánvalóan, azt gondolták, hogy részegek. Ám az egyik tanítvány, Péter, azzal az érvvel némította el a vádat, hogy még csak reggel 9 óra van, túl korán ahhoz, hogy a kocsmák nyitva legyenek!18

Éppen úgy, ahogy a Sinai hegynél minden nemzet a maga nyelvén hallhatta a Törvényt, azon a Savuoton a különféle nemzetekből érkező zsidók is hallhatták Jesua tanítványait a maguk nyelvén beszélni. Majd Péter a mindenki által ismert arámi nyelven szólt a sokasághoz. Vagy talán annyira fontos volt a mondanivalója, hogy a beszédét is mindenki a maga anyanyelvén hallotta? A szöveg ezt nem közli.

Ha ez a savuoti jelenet emlékeztetett a Sinai hegyi törvényadás rabbinikus történeteire, a Péter által választott téma még inkább. Nyilvánvalóan, Péter ismerte azt a hagyományt, hogy Dávid király Savuotkor született és halt is meg, mert azon a napon úgy döntött, hogy Dávid haláláról és Jesua feltámadásáról fog beszélni. Péter rendkívüli emberként mutatta be Jézust, akinek életét jelek és csodák hitelesítették. A továbbiakban Péter elmondta, hogy az emberek nem fogadták el Jézust, végül pedig keresztre feszítették. Hangsúlyozta azonban, hogy halálával nem fejeződött be a történet. Elmondta a sokaságnak, hogy Isten feltámasztotta Jézust a halálból ellentétben Dávid királlyal, aki “meghalt, és eltemették, sírja is nálunk van mindmáig.”19

A feltámadás és a Savuot

Mi köze van a feltámadásnak a Savuothoz? Péter Dávid királyt idézi a 16. Zsoltárból, amelyben a Messiás eljöveteléről beszélt, aki meg fog halni , és fel fog támadni. Örvendezett, hogy a Messiás nem marad a halottak birodalmában, és nem fog rothadást látni. Péter elmagyarázta, hogy ez Dávid király leszármazottjának, Jesuának a feltámadásával teljesedett be.

Péter hallgatósága számára nem volt idegen az idők végén történő feltámadás gondolata. A Biblia beszélt erről:

“Azok közül, akik alusznak a föld porában, sokan felébrednek majd: némelyek örök életre, némelyek gyalázatra és örök utálatra.” (Dániel 12:2).

A zsidó hagyomány szintén megemlítette ezt. Jézus idejében a farizeusok között vitathatatlan ténynek számított az eljövendő feltámadás.

Tehát, ezen a Savuoton, nemcsak hogy megismétlődött az a rabbinikus jelenet, hogy az Isten Beszédét különféle nyelveken hirdetik, de ráadásul, ez a beszéd Jézus feltámadásáról szólt.
Napjaink zsidó naptárában a Savuot rangján aluli ünnepként jelenik meg. Az ünnep mégis arra emlékeztet bennünket ma is, hogy az Örökkévaló betölti mind a fizikai, mind a lelki szükségeinket. Aratási ünnepként arra tanít minket, hogy hálával fogadjuk az Isten ajándékait, és mindannak, amit kapunk, az első zsengéjét adjuk vissza Neki. A zsidó nép későbbi nemzedékének tagjaiként pedig annak tudását csepegteti belénk, hogy spirituális étvágyunkat a Szentírás tudja kielégíteni.

A Messiás-hívő zsidók számára a Savuot mindez, és még ennél is több. Azokhoz az első századi, diszpórában élő zsidókhoz hasonlóan, akik Jeruzsálemben összegyűltek azon a bizonyos Savuoton, mi is hallottuk Jesua üzenetét az anyanyelvünkön, úgy, hogy mi is megérthessük. Jézus többször használta az “aratás” metaforáját, amikor az idők végéről beszélt, amikor a végső feltámadás be fog következni. 20 Ugyanezt a metaforát használva Jesua egyik követője, Pál úgy beszélt a feltámadott Jesuáról, mint az “első zsengéről”. Amiképpen a mezőgazdaságban az első zsengét annak biztosítékának tekintették, hogy a teljes termést be fogják majd takarítani, Pál Jesuát is úgy látta, mint az első példáját azoknak, akik később fel fognak támadni.
Jelentéktelen ünnep volna a Savuot? Nem gondoljuk!

írta: Rich Robinson, 1994. december 31.
Megjelent az Issues 9. évfolyamának 9. Számában

 

Lábjegyzetek

  1. Philip Goodman, The Shavuot Anthology (Philadelphia: Jewish Publication Society, 1992, ? 1974), xvi. o.
  2. 3 Mózes/Vajjikra 23:14.
  3. Cf. Abraham P. Bloch, The Biblical and Historical Background of the Jewish Holy Days (New York: Ktav, 1978), 179-181. o.
  4. 3 Mózes/Vajjikra 23:10.
  5. 3 Mózes/Vajjikra 23:15-16.
  6. 3 Mózes/Vajjikra 23:17.
  7. A „Savuot” jelentése „hetek.” A 2Mózes/Semót 23:16-ban Hag Ha-katzir-nak nevezik (Az Aratás Ünnepe). Az első zsenge napja a 4 Mózes/Bemidbar 28:26-ban található.
  8. A Pészachról ld. a 3 Mózes/Vajjikra 23:10-et. A Szukkotról ld. a 2 Mózes/Semót 23:16-ot.
  9. 2 Mózes/Semót 23:14-17, 19; 5 Mózes/Debárim 16:16.
  10. A Misnában (kb. i.sz. 200) találunk anyagot mind az i.sz. 70 előtti, mind az i.sz. 2. századi életről
  11. Bikkurim 3:3, 8, a Soncino-féle Talmudban 1:400-401.
  12. 5 Mózes/Debárim 16:9-12.
  13. 5 Mózes/Debárim 26:1-10.
  14. Babilóniai Talmud, Peszahim 68b.
  15. Semót Rabbah 27:9, Soncino-féle T.
  16. Máté 20:28; Márk 10:45; János 10:17-18; János 15:13.
  17. Midras Tanhuma 26c, ahogy F. F. Bruce idézi a Commentary on the Books of Acts-ban (Grand Rapids: Eerdmans, 1976), 59-60.oo.
  18. Ld. Apcs. 2:1-11.
  19. Ld. Apcs. 2:22-24.
  20. Máté 9:37-38; 13:30, 39.