Történeteink

Különböző zsidó háttérrel rendelkezünk, de egy dolog közös bennünk: mindannyian hisszük, hogy Jeshua a megváltó, akit a prófétáink megjövendöltek. Kétezer évvel ezelőtt sok zsidó ember hitte, hogy Jézus a régóta várt Messiás. Ma is vannak zsidók, akik egyetértenek ezzel. Íme néhány történetünk.

Harcom a hitért: Balogh Dani története

Magyarországot mindig a második hazámnak tekintem, hiszen itt ismertem meg Jézust, Izrael Messiását. Kicsit furcsa, hogy egész messze kellett utaznom ahhoz, hogy megismerjem azt, aki itt, 5 km-re tőlem csodákat tett és a bűneimért halt meg. Galileai vagyok én is….

Aki keres, az talál: Tar Kata története

Választ kellett kapnom arra, hogy miért kell megtérnem még az után is, hogy már hiszek Istenben. Mi szükség Jézusra, ha van egy szerető Isten? A Biblia és sok beszélgetés felnyitotta a szememet. Ettől a szerető Istentől épp az én rossz döntéseim, önző és lázadó szívem, önigazultságom és büszkeségem, egyszóval: a bűneim választanak el…

Különbség vallás és hit között: Hajdu Ildikó története

Minden vallásos hagyomány távol állt tőlünk, teljesen ateista szellemben nevelkedtem. Zsidó származásomra csak édesanyám egy véletlen elszólása miatt derült fény tizenéves koromban.  Tinédzserként szerettem vitatkozni: osztálytársakkal…

Út a hiábavalóságtól a hitig : Avi Snyder története

Ökölbe szorított kezemet a mennyezet felé ráztam, és ordítottam Istenre: „Hogy tehettél ilyet velem?” Hogy mi vezetett oda, hogy ilyen dühös legyek a Mindenhatóra?…

Emőd Judit megtérése - Zsidók Jézusért

Gyógyulás kívül-belül : Emőd Judit története

Történetem nagyon hasonlít sok magyar zsidó gyökerekkel rendelkező személy életéhez, abban a tekintetben, hogy családtagjaik félelem okán nem vállalják fel származásukat, sokan nem is tudnak róla, hová tartoznak….

Minich - Tóth Kriszti megtérése -Zsidók Jézusért

Vissza az élet forrásához: Minich-Tóth Kriszti története

Már gyerekkoromban éreztem, hogy van egy rajtam kívül álló erő. Amikor katolikus osztálytársaim elsőáldozók voltak, többször szó esett Istenről. Ettől kezdve minden nap imádkoztam…

Minich - Tóth Kriszti megtérése -Zsidók Jézusért

Isten gyermeke lettem!: Kozma Ferenc története

Engem kicsi koromtól érdekeltek a Bibliával, Istennel kapcsolatos dolgok, néha imádkozni is próbáltam. Hatalmas, megrázó élmény volt számomra, amikor édesapámat egy nagyon súlyos, életveszélyes betegségből kaptam vissza. Olyan egyértelmű ima-meghallgatás volt, hogy többé nem volt kérdés egyikünk számára sem, létezik-e Isten….

Kozma Bogi megtérése - Zsidók Jézusért

Számon tartot ígéretek: Kozma Bogi története

Mikor fel lehetett emelni a kezünket, hogy új életet akarunk kezdeni Jézussal, azonnal jelentkeztem. Biztos rosszul csináltam valamit a múltkor, de most majd nem rontom el!…