Különbség vallás és hit között.
Hajdu Ildikó
Salom! Hajdu Ildikó vagyok.
A gyökerek
A szocializmus időszakában születtem Budapesten. Szerető szülők vártak rám, akik eltervezték érkezésem. Édesapám buzgó kommunista munkásőr volt, édesanyám zsidó származású. A nyilas hatalomra jutás után a nagymamám katolikusnak keresztelte át az egész családot, így a II. világháború végét egy III. kerületi bérház pincéjében élték túl.
Minden vallásos hagyomány távol állt tőlünk, teljesen ateista szellemben nevelkedtem. Zsidó származásomra csak édesanyám egy véletlen elszólása miatt derült fény tizenéves koromban. Tinédzserként szerettem vitatkozni: osztálytársakkal, Jehova tanúival a Városligetben (közel laktunk ehhez), korcsolyázás közben, bárhol, ahol csak lehetett – mindenhol igyekeztem bizonyítani, hogy nincs Isten. Később férjhez mentem, és született két fiam. Nem sokkal fiaim születése után (30 éves voltam ekkor) pár hónapnyi szenvedés után rákban meghalt édesanyám. Nem hívő emberként elképzelni sem tudtam, hogy tudom majd feldolgozni ezt a veszteséget, ugyanis nagyon jó kapcsolatom volt édesanyámmal. Nem találtam semmilyen kapaszkodót az életben. Az a tény, hogy édesanyám nincs többé, felfoghatatlan volt számomra. Majd 4 évvel később édesapám is meghalt. Időközben a házasságom is megromlott, mivel elhanyagoltam a családomat: minden energiámat, időmet a munkámnak szenteltem. Minden erőmmel azon voltam, hogy a veszteségeim ellenére bebizonyítsam: érek valamit.
A fordulat
A fordulat akkor következett be, amikor a gyerekeim általános iskolájába egy hívő zenetanár érkezett, akihez a kisebbik fiamat beírattuk gitároktatásra. Ő nemcsak gitározni tanította a diákokat, hanem a szülőknek az evangéliumot is hirdette. Férjem – aki szintén gitározott? – egyszer meghívta vendégségbe őt a lányával együtt, és innen kezdődött a barátság. Addig minden vallásos közeledést hárítottam, sőt kifejezetten gyengének tartottam a vallásos embereket. Akkor még nem tudtam különbséget tenni vallás és hit között. 3 hónapnyi kemény vitatkozás után megértettem, mit jelent, hogy bűnös vagyok, és kértem Istent, hogy bocsásson meg nekem. Jézust behívtam a szívembe, Ő lett az életem Ura. Azonban zsidó származásommal továbbra sem tudtam mit kezdeni. Nem tartottam magam zsidónak, hiszen semmit sem tudtam a hagyományokról, szokásokról, történelemről.
Identitásom megtalálása
Megtérésem után 6 évvel még egy tragédia történt: elveszítettem a férjemet is. De ekkor már tudtam, hogy nem maradtam egyedül. Isten a fiaimat és engem is átsegített a gyász időszakán. Ekkor már tudtuk, hogy van élet a halál után, és nem mindegy az, hogy az ember hol tölti el az örökkévalóságot. A gyülekezeti szolgálatok közül sok mindent kipróbáltam, de nem igazán találtam a helyem.
Egy új irány
Mígnem 2011-ben találkoztam a Zsidók Jézusért Misszióval és vezetőivel, akikben nagyszerű barátra és munkatársra találtam. Ekkor kezdtem el foglalkozni zsidó identitásommal. Megértettem, hogy a zsidóság származás útján öröklődik, nem pedig hagyomány, ismeret alapján. Beleástam magam a Szentírás zsidó kontextusból való tanulmányozásába. Mind a mai napig folyamatosan olvassuk, kutatjuk, értelmezzük Isten Igéjét. Isten világossá tette számomra azt is, hogy édesanyám azért maradt életben, mert Neki terve volt édesanyám leszármazottaival: azaz velem és a fiaimmal. Ma mindhárman az Urat szolgáljuk. Megértettem az elhívásomat is: Isten világosságul „adott” zsidó és nem zsidó emberek számára. Zsidóként töltöm be a missziós parancsot: hirdetem azt, hogy Isten elküldte a Fiát, aki meghalt mindannyiunk bűnéért, azért, hogy mi közvetlenül mehessünk az Atyához. Ez csodálatos! Téged is vár!
