Mit válaszolnál arra a kérdésre, hogy ki tett a legtöbbet a nők egyenjogúsításáért?

Emmeline Pankhurst, a brit szüfrazsett mozgalom élharcosa? Clara Zetkin, a híres német kommunista, aki meginterjúvolta Lenint a nőket érintő kérdésekről, és 111 évvel ezelőtt Zoltán napját nemzetközi nőnappá nyilvánította? Vagy a magyar zsidómentő Slachta Margit, aki a magyar parlament első női képviselője volt, és a nők képzésével, felemelésével is foglalkozott? Meglepődnél, ha azt mondanám, hogy a nők társadalmi felemelkedéséért a legtöbbet a Názáreti Jézus tette?

Álljunk meg egy pillanatra: Nem épp a konzervatív keresztény ideológia fosztotta meg a nőket az egyetemen tanulás, a munkavállalás és a parlamenti választás jogától? Nem épp a kereszténység osztotta a nőre az otthonteremtés, a gyermekszülés és -nevelés nemes, de mégis erősen bekorlátozó szerepét? És a fent említett hölgyek nem épp ezen igazságtalan szereposztás ellen emelték fel a hangjukat?

A nő alávetettségének ideológiai alapja

A válasz: igen. Az egyházatyák írásai már a 2. századtól fogva arról tanúskodnak, hogy szerzőik eltávolodtak a krisztusi alapoktól. Tertullianus írta a női nemről:

„Mindig gyászolnod kell, rongyokkal fedettnek és bemocskoltnak kell lenned a bűnbánatban, azért, hogy a bűnt, melyet elkövetett az emberi nem, megváltsd [ … ] a sátán kapuja vagy te, ó, asszonyi állat. Te vagy az, aki megérintette a sátán fáját, és aki elsőként szegted meg az isteni törvényt.”[1]

Hieronymus (Szent Jeromos i. sz. 4–5. sz.) ilyen célt tűz ki a női nem elé: „a világot ne ismerje; éljen, mint angyal; bár húsból is van, legyen a húsnak romlása nélkül”[2]

Aquinói Szent Tamás (keresztény filozófus a 13. sz-ban) ezen a vonalon halad tovább: „szerinte a nő nemcsak azért alárendelt urának, mert annak bordájából teremtetett, hanem azért is, mert az isteni parancs megszegésére, a Teremtő elleni bűnre csábította a férfit.”[3]

Mindezek a gondolatok meghatározóak voltak egészen a 19. századi nőjogi mozgalmakig.

A Biblia nőszemlélete

Melyek tehát azok a krisztusi alapok, amelyektől olyan hamar eltávolodtak a keresztény gondolkodók? Könnyebb talán először megnézni, hogy a nő alávetettségéről szóló nézeteik milyen forrásból táplálkoznak. Talán az Ószövetségből?

A Tanakhot olvasva meglephet bennünket, hogy a héber Írások milyen kiemelt és megbecsült helyet biztosítanak a nőknek a társadalomban.

„Megvolt a szabadságuk kereskedni és mezőt vásárolni (Példabeszédek 31), éppen úgy, mint kétkezi munkát végezni (2 Mózes 35:25, Ruth 2:7, 1 Sámuel 8:13). A templomi istentiszteletekből sem voltak kizárva. Hangszeren játszottak a szentélyben (Zsoltárok 68:25), imádkoztak ott (1 Sámuel 1:12), a vallási felvonulásokon énekeltek és táncoltak (2 Sámuel 6:19, 22), valamint részt vettek a menyegzői zenélésben és ünneplésben (Énekek Éneke 2:7, 3:11).”[4] A salamoni templomban még nem volt külön rész a nőknek – ez csak egy későbbi fejlemény.

Tőlük is megkövetelték, hogy a Szentírás nyilvános felolvasásán jelen legyenek a sátrak ünnepén (5 Mózes 31:12). Vezetői szerepet kaptak (Debóra, Mirjám, Eszter), prófétaként szolgálhattak (Hulda, Debóra), bölcs tanácsukra királyok hallgattak (Abigail és a tekóabeli asszony).[5]

Az 1. századra valami radikálisan megváltozott

Az a társadalom azonban, amelyben Jézus elkezdte a szolgálatát, radikálisan megváltozott, és – más területekhez hasonlóan – a nők megítélésében is eltávolodtak az Ö_való által lefektetett bibliai alapoktól. A nők élettere leszűkült, kiszorultak a közszférából, már nem fordítottak figyelmet arra, hogy a lányokat is tanítsák írni-olvasni, hogy tanulmányozhassák a Szent Iratokat. Nyilvánosan nem imádkozhattak, önálló vállalkozásba csak akkor kezdhettek, ha nem volt más eltartójuk. Nem tanúskodhattak, férfiakkal nem beszélgethettek, az utcára alig mehettek ki, akkor is csak sűrűn lefátyolozva.

„Az egyik talmudi szakasz talán legjobban összegzi az első századi nők helyzetét: „[Ők] be vannak fedve, mint egy gyászoló [utalás az arcuk és a hajuk befedettségére], elkülönítettek az emberektől, s be vannak börtönözve” (Eruvin 100b).”[6]

A tanakhi nőfelfogástól a kor mindent átjáró hellén kultúrája sodorta el az erősen hellenizálódó zsidóságot. És nagyon valószínű, hogy a későbbi keresztény írók is a hellén gondolkodás csapdájába estek.

A Messiás nőszemlélete: nem elszakadás, hanem visszatérés a Tanakh-hoz

Egy ilyen kultúrába született meg a Názáreti Jesua, és – mint annyi más szférában – itt is kihívást intézett kora vallási vezetőihez. Férfiként szabadon beszélgetett nőkkel (a legkiemelkedőbb történet a Jákób kútjánál folytatott beszélgetés a samáriai asszonnyal). Bátran mutatkozott nők társaságában, még rovott múltúakéban is – akik aztán elfordultak a rossz életüktől, és  megtisztult szívvel egy új úton kezdtek járni. Sőt, a tanítványai körébe is szívesen hívott nőket. Márta és Mária története (Lukács 10:38–42) mindezek fényében nem pusztán egy szorgalmas és egy lusta (vagy egy gyakorlatias és egy filozofikusabb alkatú) testvér konfliktusa: itt két világ értékrendje és nőfelfogása csap össze. Az első századi Izraelben a nőnek a konyhában volt a helye. A Tóra-tanulás a férfiak dolga volt, pont. Márta ebből a konvencióból kiindulva kérte Jézust, hogy utasítsa rendre Máriát. A Mester válasza épp ezért nemcsak Mártához, hanem ehhez a társadalmi elváráshoz szólt:

„Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle.” (Lukács 10:42).

Mit adott Jézus a nőknek?

Nem csoda, hogy Jesua egész szolgálatát végigkísérte a hozzá ragaszkodó, hűséges nők egész tábora. Nem házasságot, státuszt vagy egyéni boldogságot ígért nekik. Annál jóval többet: helyreállította őket mint nőt és mint embert. Levette róluk az édeni bukás terhét és átkát. Feltámadásakor is női tanítványainak jelent meg először. Azokra bízta a világtörténelem legnagyobb eseményéről szóló tanúskodást, akiket saját népük, de még a saját tanítványtársaik sem fogadtak el hiteles tanúnak. Jézus még ezzel a gesztusával is ezt üzente:

„Én bízom bennetek.”

Források:

[1] Delumeau, Jean (1978): La peur en Occident XIV–XVIII. s. Paris, 104. o.; a részlet Kéri Katalin fordítása

[2] Mészáros István, Németh András és Pukánszky Béla (2003b): Neveléstörténet. Szöveggyűjtemény. Osiris, Budapest, 50. o.

[3] Pukánszky Béla: A nőnevelés története. Gondolat Kiadó, Budapest 2013, 23. o.

[4] Zhava Glaser: A nők szerepe a Bibliában https://zsidokjezusert.org/2022/03/08/a-nok-szerepe-a-bibliaban/

[5] https://zsidokjezusert.org/2022/03/08/a-nok-szerepe-a-bibliaban/

[6] ua.

Kép: IStock