Miért nehéz egy zsidó embernek hinni Jesuában(Jézusban) – 2. rész
Merrill Bolender könyve alapján
Ahogy az írásom elején ígértem, 3 részben szeretném az Olvasót végigkalauzolni ezen a könyvön. Elérkeztünk a második részhez. Ez a történelem egy hosszú korszakát öleli fel, amit középkornak nevezünk, s gyakran illetjük a „sötét” jelzővel. Jelen írásunkban ennek az időszaknak a zsidóság szempontjából sötét lapjait fogjuk áttekinteni.
Konstantin
Induljunk el a 4. századtól, amikor Konstantin, római császárként először veszi fel a keresztyénséget i. sz. 306-ban. Ezzel a lépéssel sok minden megváltozott.
- A keresztyénség hivatalos államvallássá lett: megszűntek a keresztyénüldözések, ezáltal egy békés, új korszak kezdődött el a Messiás követői számára.
- Konstantin görög gondolkodás szerint átformálta az egyházat: a keresztyén teológia a platóni filozófia erőteljes hatása alá került: a Szentírás zsidó jellegét figyelmen kívül hagyták.
- Az állam és az egyház összefonódott. A római államegyház saját magát Isten országának földi képviselőjének tekintette.
- A fentiek miatt elindult a zsidóság nagymértékű elszigetelődése és üldözése.
Keresztes hadjáratok Jézus Krisztus nevében
Már a címet olvasva is szörnyülködünk, pedig ez még csak a kezdet.
A keresztes hadjáratok „szent háborúk” voltak. Az első 1095-ben indult II. Orbán pápa uralkodása alatt azzal a céllal, hogy a Szentföldet visszahódítsák a muszlimoktól. A behelyettesítő teológia értelmében a zsidók eretnekek voltak, akik a keresztyén földet jogtalanul birtokolták, de a muszlimoknak sem lehetett rá joguk, mint egy hamis vallás képviselőinek. Később azonban már nemcsak Jeruzsálemért harcoltak és nemcsak a Szentföldön, hanem a katonák mindenki ellen fordultak, akit a keresztyénség ellenségének tekintettek. Európa lángolt a keresztes hadjáratok tüzében. A katonák minden alkalommal úgy indultak harcba, hogy megbosszulják Jézus halálát, és nem hagynak életben egyetlen zsidó embert sem. Ezzel a vak dühvel gyilkolták le zsidók ezreit, és irtottak ki régóta fennálló zsidó közösségeket pl. a Rajna és a Duna mentén is. A pápa meg bűnbocsánatot és örök üdvösséget ígért a katonáknak, amennyiben elesnek a harctéren. 200 év (11-13 sz.) alatt összesen 11 keresztes hadjárat zajlott le.
Fekete halál
1347-ben Európában kitört a történelem talán leghíresebb járványa. A fejlett városok melegágyai voltak a pestisnek: zsúfoltak és mocskosak voltak, az állati ürülék szerte hevert az utcákon. Az ivóvizet az iparosok által használt vizekből nyerték, a szegény emberek a sok éhezéstől amúgy is legyengültek. A fekete halál elképesztő rettegést hozott mindenkire az öreg kontinensen: napok alatt teljes közösségek pusztultak el, a betegség nem kímélt senkit. Mivel az okokat nem sikerült megtalálni, ezért isteni büntetésként tekintettek rá, de voltak olyanok is, akik a kutakat pestissel megfertőző zsidókat vádolták. A középkori zsidóüldözések egyik hírhedt fejezete a fekete halál időszakához köthető.
Megjelennek az első zsidó gettók
A szerző szerint az első gettók[1] 1222-ben Angliában jelennek meg. Céljuk az volt, hogy megakadályozzák a zsidókat abban, hogy jelenlétükkel tisztátalanná tegyék a templomokat. Anglia után Spanyolország következett: Vinzez Feffer 1412-ben kiadott Kasztíliai Ediktuma szerint minden spanyol városban gettókat kellett felállítani. Ezután IV. Pál pápa az egész katolikus Európában kötelezően elrendelte a gettók felállítását. Az így összegyűjtött zsidókat már könnyű volt üldözni mint közösséget. Ez hamarosan meg is történt. A következő pápa három egyházi államból[2] űzte ki a zsidókat.
Megkülönböztetett ruházat
A Negyedik Lateráni Zsinat (1215) többek között kimondta, hogy a zsidó embereknek (és a muzulmánoknak is) megkülönböztetett ruházatot kellett hordaniuk: zsidókalapot és sárga foltot, melyet a felső ruházatuk mellrészén viseltek. Ez volt a sárga csillag előfutára. Mindezen intézkedések a zsidóság megaláztatását szolgálták, akiket, mint a társadalom számára veszélyes embereket, megbélyegeztek.
A spanyol inkvizíció
1478-ban kezdődött, és egészen a 1834-ig tartott. Spanyolországban ért véget a legkésőbb az inkvizíció, és sehol sem tombolt olyan erővel, mint ott. Pontos adataink nincsenek a kivégzett emberek számáról…
Az inkvizíció először az újonnan áttért zsidók és muzulmánok hitének valódiságát firtatta. Sok zsidó ember katolizált a társadalmi nyomás hatására, megkeresztelkedett, de titokban továbbra is gyakorolta vallását. Az áttért zsidó embereket megvetően marranóknak (disznóknak) nevezték. Az inkvizíció pedig minden eszközt bevetett, hogy beismertesse velük: a szívük mélyén továbbra is zsidók maradtak.
1492-ben a spanyol uralkodó család zseniális húzással akarta feltölteni a kiürüléssel fenyegető kasszát: 3 hónapot adott a zsidó lakosságnak, hogy áttérjen a katolikus vallásra, vagy hagyja el Spanyolországot. Ez utóbbi esettel teljes vagyonelkobzás járt. Csak hogy pontosan értsük a fogalmakat: amikor egy zsidó embert kikeresztelkedésre kényszerítettek, ez azt jelentette, hogy a zsidóságáról esküvel le kellett mondania, elveszítette zsidó identitását. Fel kellett adnia a zsidó ünnepek megünneplését, a zsidó szokásokat, le kellett mondania mindenről, ami zsidó, és arra az esetre, ha mégis visszatérne a zsidó életformához, egy átkot kellett magára kimondania.
Különböző források szerint a Spanyolországot elhagyó zsidó emberek száma 100 ezer és 800 ezer közé tehető, míg kb. 50 ezer tért át a katolikus hitre.
Szomorú és hosszú fejezete ez a történelmünknek. Napjaink zsidósága számára a kereszt még mindig visszataszító és ijesztő látvány: a fanatizmus, a barbarizmus és a tömeggyilkosság jelképe.
Az utolsó fejezetben olvasunk majd az újkor időszakáról, amit beárnyékol az oroszországi antiszemitizmus, illetve a Holokauszt. Kérem, tartson velem a folytatásban.
[1] Az én kutatásaim szerint az első gettó (olaszul ghetto) névvel illetett városnegyedet 1516-ban hozták létre Velencében a pápa javaslatára. Az összetartozás kifejezésének jegyében alakították ki ezeket a városrészeket, később azonban karhatalmi eszközökkel terelték egybe őket, és a társadalomtól való teljes elkülönítés és elzárás volt a cél.
[2] Anglia, Franciaország és Spanyolország
