Miért nehéz egy zsidó embernek hinni Jesuában(Jézusban) – 2. rész

Miért nehéz egy zsidó embernek hinni Jesuában(Jézusban) – 2. rész

Merrill Bolender könyve alapján

Ahogy az írásom elején ígértem, 3 részben szeretném az Olvasót végigkalauzolni ezen a könyvön. Elérkeztünk a második részhez. Ez a történelem egy hosszú korszakát öleli fel, amit középkornak nevezünk, s gyakran illetjük a „sötét” jelzővel. Jelen írásunkban ennek az időszaknak a zsidóság szempontjából sötét lapjait fogjuk áttekinteni.

Konstantin

Induljunk el a 4. századtól, amikor Konstantin, római császárként először veszi fel a keresztyénséget i. sz. 306-ban. Ezzel a lépéssel sok minden megváltozott.

  • A keresztyénség hivatalos államvallássá lett: megszűntek a keresztyénüldözések, ezáltal egy békés, új korszak kezdődött el a Messiás követői számára.
  • Konstantin görög gondolkodás szerint átformálta az egyházat: a keresztyén teológia a platóni filozófia erőteljes hatása alá került: a Szentírás zsidó jellegét figyelmen kívül hagyták.
  • Az állam és az egyház összefonódott. A római államegyház saját magát Isten országának földi képviselőjének tekintette.
  • A fentiek miatt elindult a zsidóság nagymértékű elszigetelődése és üldözése.

Keresztes hadjáratok Jézus Krisztus nevében

Már a címet olvasva is szörnyülködünk, pedig ez még csak a kezdet.

A keresztes hadjáratok „szent háborúk” voltak. Az első 1095-ben indult II. Orbán pápa uralkodása alatt azzal a céllal, hogy a Szentföldet visszahódítsák a muszlimoktól.  A behelyettesítő teológia értelmében a zsidók eretnekek voltak, akik a keresztyén földet jogtalanul birtokolták, de a muszlimoknak sem lehetett rá joguk, mint egy hamis vallás képviselőinek. Később azonban már nemcsak Jeruzsálemért harcoltak és nemcsak a Szentföldön, hanem a katonák mindenki ellen fordultak, akit a keresztyénség ellenségének tekintettek. Európa lángolt a keresztes hadjáratok tüzében. A katonák minden alkalommal úgy indultak harcba, hogy megbosszulják Jézus halálát, és nem hagynak életben egyetlen zsidó embert sem. Ezzel a vak dühvel gyilkolták le zsidók ezreit, és irtottak ki régóta fennálló zsidó közösségeket pl. a Rajna és a Duna mentén is.  A pápa meg bűnbocsánatot és örök üdvösséget ígért a katonáknak, amennyiben elesnek a harctéren. 200 év (11-13 sz.) alatt összesen 11 keresztes hadjárat zajlott le.

Fekete halál

1347-ben Európában kitört a történelem talán leghíresebb járványa. A fejlett városok melegágyai voltak a pestisnek: zsúfoltak és mocskosak voltak, az állati ürülék szerte hevert az utcákon. Az ivóvizet az iparosok által használt vizekből nyerték, a szegény emberek a sok éhezéstől amúgy is legyengültek. A fekete halál elképesztő rettegést hozott mindenkire az öreg kontinensen: napok alatt teljes közösségek pusztultak el, a betegség nem kímélt senkit. Mivel az okokat nem sikerült megtalálni, ezért isteni büntetésként tekintettek rá, de voltak olyanok is, akik a kutakat pestissel megfertőző zsidókat vádolták. A középkori zsidóüldözések egyik hírhedt fejezete a fekete halál időszakához köthető.

Megjelennek az első zsidó gettók

A szerző szerint az első gettók[1] 1222-ben Angliában jelennek meg. Céljuk az volt, hogy megakadályozzák a zsidókat abban, hogy jelenlétükkel tisztátalanná tegyék a templomokat. Anglia után Spanyolország következett: Vinzez Feffer 1412-ben kiadott Kasztíliai Ediktuma szerint minden spanyol városban gettókat kellett felállítani. Ezután IV. Pál pápa az egész katolikus Európában kötelezően elrendelte a gettók felállítását. Az így összegyűjtött zsidókat már könnyű volt üldözni mint közösséget. Ez hamarosan meg is történt. A következő pápa három egyházi államból[2] űzte ki a zsidókat.

Megkülönböztetett ruházat

A Negyedik Lateráni Zsinat (1215) többek között kimondta, hogy a zsidó embereknek (és a muzulmánoknak is) megkülönböztetett ruházatot kellett hordaniuk: zsidókalapot és sárga foltot, melyet a felső ruházatuk mellrészén viseltek. Ez volt a sárga csillag előfutára. Mindezen intézkedések a zsidóság megaláztatását szolgálták, akiket, mint a társadalom számára veszélyes embereket, megbélyegeztek.

A spanyol inkvizíció

1478-ban kezdődött, és egészen a 1834-ig tartott. Spanyolországban ért véget a legkésőbb az inkvizíció, és sehol sem tombolt olyan erővel, mint ott. Pontos adataink nincsenek a kivégzett emberek számáról…

Az inkvizíció először az újonnan áttért zsidók és muzulmánok hitének valódiságát firtatta. Sok zsidó ember katolizált a társadalmi nyomás hatására, megkeresztelkedett, de titokban továbbra is gyakorolta vallását. Az áttért zsidó embereket megvetően marranóknak (disznóknak) nevezték. Az inkvizíció pedig minden eszközt bevetett, hogy beismertesse velük: a szívük mélyén továbbra is zsidók maradtak.

1492-ben a spanyol uralkodó család zseniális húzással akarta feltölteni a kiürüléssel fenyegető kasszát: 3 hónapot adott a zsidó lakosságnak, hogy áttérjen a katolikus vallásra, vagy hagyja el Spanyolországot. Ez utóbbi esettel teljes vagyonelkobzás járt. Csak hogy pontosan értsük a fogalmakat: amikor egy zsidó embert kikeresztelkedésre kényszerítettek, ez azt jelentette, hogy a zsidóságáról esküvel le kellett mondania, elveszítette zsidó identitását. Fel kellett adnia a zsidó ünnepek megünneplését, a zsidó szokásokat, le kellett mondania mindenről, ami zsidó, és arra az esetre, ha mégis visszatérne a zsidó életformához, egy átkot kellett magára kimondania.

Különböző források szerint a Spanyolországot elhagyó zsidó emberek száma 100 ezer és 800 ezer közé tehető, míg kb. 50 ezer tért át a katolikus hitre.

Szomorú és hosszú fejezete ez a történelmünknek. Napjaink zsidósága számára a kereszt még mindig visszataszító és ijesztő látvány: a fanatizmus, a barbarizmus és a tömeggyilkosság jelképe.

Az utolsó fejezetben olvasunk majd az újkor időszakáról, amit beárnyékol az oroszországi antiszemitizmus, illetve a Holokauszt.  Kérem, tartson velem a folytatásban.

  •  

[1] Az én kutatásaim szerint az első gettó (olaszul ghetto) névvel illetett városnegyedet 1516-ban hozták létre Velencében a pápa javaslatára. Az összetartozás kifejezésének jegyében alakították ki ezeket a városrészeket, később azonban karhatalmi eszközökkel terelték egybe őket, és a társadalomtól való teljes elkülönítés és elzárás volt a cél.

[2] Anglia, Franciaország és Spanyolország

Miért nehéz egy zsidó embernek hinni Jesuában (Jézusban) ?

Miért nehéz egy zsidó embernek hinni Jesuában (Jézusban) ?

Miért nehéz egy zsidó embernek hinni Jesuában (Jézusban) ? 

Merrill Bolender: Hogyan lett a keresztből kard? c. könyve alapján 

Először is hálát adok a Mindenhatónak azért, hogy egyre több helyről keresnek meg bennünket az alábbi kérdéssel: miért nem hisznek a zsidó emberek Jesuában vagy más néven Jézusban? 

Nos, a kérdésre nem lehet és nem is szeretnék egy tőmondatban válaszolni. Egyszerű válasz helyett segítségül hívom Merrill Bolender írását, ez alapján haladunk végig a történelmen, természetesen röviden, hogy megtaláljuk a választ erre a nagyon is fontos kérdésre. 

Hogyan történt az egyház leválása a zsidó gyökereiről?  

Nézzük meg először ezt az Igét, amelyben Pál egy olajfa képében mutatja be a zsidóságot és az egyházat: 

Ha azonban az ágak közül egyesek kitörettek, te pedig vad olajfa létedre beoltattál közéjük, és az olajfa gyökerének éltető nedvéből részesültél, ne dicsekedj az ágakkal szemben. Ha mégis dicsekszel: nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged. Azt mondod erre: „Azért törettek ki azok az ágak, hogy én beoltassam.” Úgy van: azok hitetlenségük miatt törettek ki, te pedig a hit által állsz. Ne légy elbizakodott, hanem félj! Mert ha Isten a természetes ágakat nem kímélte, téged sem fog kímélni. .

Róma 11:17-21

Pál itt figyelmezteti az egyházat, hogy ne kevélykedjen az ágakkal szemben. Az első századot követően egyre több pogány származású hívő csatlakozott a gyülekezethez, és a zsidó származású hívők elkezdtek kiszorulni a közösségből. 

A későbbi századokban még inkább megfeledkeztek Pál figyelmeztetéséről, és a gyülekezet – olvashatjuk Merrill Bolender könyvében – ”… kétségbe vont minden, a zsidóknak adott ígéretet és a jövőbeli helyreállításra vonatkozó kijelentést. Ezzel az egyház… visszautasította és megfojtotta a saját zsidó gyökereit.” (7. oldal) 

 

Hol kezdődött el a félrecsúszás? 

Az egész folyamat a behelyettesítő teológiával1 kezdődött. Azután beindultak a keresztes hadjáratok, az inkvizíciók, az orosz pogromok és a legvégén pedig a Holokauszt szörnyűsége következett. És mindezt Krisztus nevében! Csodálkozhatunk akkor, ha zsidó emberek egy kereszt láttán vagy Krisztus nevének hallatán inkább elfordulnak vagy elmennek, és hallani sem akarnak többé a keresztyénségről? Gondolkodott már azon a kedves Olvasó, hogy mennyi időbe telik, amíg ezt helyreállítjuk?  

Kezdjük akkor az elején… 

1., I.sz. 70-ben a jeruzsálemi templomot a rómaiak lerombolták, a zsidók pedig szétszóródtak. Következett a Bar Kochba felkelés, melynek leverése után i.sz. 135-ben Hadrianus császár minden zsidót elüldözött Jeruzsálemből, és a várost földig rombolták. Innentől kezdve Jeruzsálem megszűnt a keresztyén egyház fővárosa lenni, helyette más római és görög városok váltak szellemi központtá. A görög filozófia beszivárgása a római egyházba felgyorsította a zsidó gyökerektől való eltávolodást. Ez egyben a bibliamagyarázatra is hatással volt, ugyanis az első századi szó szerinti értelmezést kezdte felváltani az allegorikus írásmagyarázat. 

És akkor elindult az egyház térhódítása… 

2., Ahogy az egyház növekedett, egyre több nem zsidó csatlakozott hozzá, ezzel egyidejűleg az írásértelmezés is egyre inkább allegorikus lett. Ha figyelmen kívül hagyjuk a szó szerinti értelmezést, akkor a szövegbe gyakorlatilag mindent bele lehet magyarázni. Ráadásul, sok pontatlan fordítás került a Szentírásba. Megjelentek az első egyházatyák, akik rossz szemmel nézték a zsidó népet: eleinte még csak hitetleneknek és vallási vetélytársaknak tekintették őket, azonban a negyedik századra már mint Krisztus-gyilkosokat, és Istentől átkozottakat üldözték őket az államhatalommal karöltve.  

Csak egy pár nevet említek: Jusztiniánusz mártír – ő volt a behelyettesítő teológia  legkorábbi szónoka. Eusebius: neve azért kerül említésre, aki Konstantin császárral együtt fontos szerepet játszott a híres Niceai Zsinaton (i. sz. 325), ahova 318 nem zsidó származású püspököt hívtak meg és egyetlen zsidó származásút sem. Ezen a zsinaton hozták meg az egyházatyák azt a rendeletet, mely szétválasztotta a zsidó páska és a keresztény húsvét ünneplésének idejét. Innentől kezdve köteleztek minden Jézusban hitre jutó zsidó embert teljességgel megtagadni a zsidó életformáját és identitását. Ezért is tűnt el a messiási zsidó alkotórésze az egyháznak, hiszen minden zsidó keresztyénnek el kellett magát vágnia Izrael népétől. Ezért néznek ma mind a zsidók, mind a keresztyének gyanakodva a Messiás-hívő zsidókra. Mindkét fél úgy tudja, hogy ilyen nincs: az ember vagy zsidó, vagy keresztyén.  

Az ötödik századra a római egyház a zsidó népet másodrendű állampolgároknak tekintette, és antiszemita beállítottságával másfél évezredre megpecsételte a sorsukat. Innen kezdődött a szenvedés és üldöztetés időszaka.  

Folytatjuk. 

Blogsorozatunk első része itt most véget ért. Hamarosan jelentkezünk a következő résszel. Addig is, nézd meg további cikkeinket!