Miért nehéz egy zsidó embernek hinni Jesuában(Jézusban) – 3. rész
Merrill Bolender könyve alapján
„Milyen különös Istentől, hogy a zsidókat választotta! De az még különösebb, hogy azok, akik a zsidó Istent választották, a zsidókat gyűlölik.” Odgen Nash
Valóban! Sajnos, ebben a fejezetben is arról tudok csak beszámolni, hogy a reformáció időszakától elkezdve egészen mostanáig hogyan növekedett az a szakadék, amely a keresztyénséget a zsidóságtól elválasztotta. Elérkeztünk a harmadik, befejező részhez.
Reformáció – 16. század
A reneszánsz és a reformáció semmit sem változtatott a keresztyén antiszemitizmuson. Az indulás nagy reményekkel kecsegtetett! Számos teológiai reformátor friss fuvallatot hozott az egyház életébe. Luther például lefordította az Újszövetséget németre, ezáltal elérhetővé tette a hétköznapi ember számára is. Megkezdődött a Biblia szó szerinti értelmezése. De az egyháznak a zsidósághoz való viszonya, illetve a végidős próféciák értelmezése továbbra is a megütközés köve maradt. Itt az allegorikus [1] közelítést továbbra sem váltotta fel a szó szerinti értelmezés. Sajnos, nem csak Luther Mártont érte el kora antiszemita szelleme. Ide sorolhatjuk még Rotterdami Erasmus teológust, filozófust, akit a reformáció szellemi előfutárának tartottak. A reformáció korában továbbra is a behelyettesítő teológia uralta a hívek gondolkodását. Sajnos, mint ahogy a későbbiekben látni fogjuk, Luthernek a zsidóságtól való elfordulása és kritikai írásai rendkívüli nyomot hagytak egy 20. századi férfi életében, aki Luther írásait felhasználva dolgozta ki a „Zsidókérdés végső megoldása” c. tervét.
Oroszország
1791-től 1917-ig a zsidó emberek a cári Oroszországban csak a Letelepedési övezetben (héberül tchum hammosáv – תְּחוּם הַמּוֹשָב) telepedhettek le. Az orosz uralkodók elhatározták, hogy a zsidók csak egy bizonyos földrajzi területre korlátozódhatnak, ezért 1791-ben létrehozták a Tchumot. Ez egy 25 tartományt magába foglaló körzet, északon a Keleti tengertől a Krímig vezető vonal, délen a Fekete-tenger volt a határ. Ez a terület magába foglalta a mai Lengyelország, Ukrajna, Litvánia és Fehér-Oroszország bizonyos részeit. Az összegyűjtés könnyű céltábláivá tette őket az ún. pogromoknak[2]
A Holokauszt: Hitler végső megoldása
Sajnos, sokan nincsenek tudatában annak, hogy milyen mélyen gyökerezik az antiszemitizmus az egyházban. Az egyház rakta le a náci ideológia alapjait, ez nem a semmiből bukkant fel. Már korábban beszámoltam Luther ilyen irányú írásairól, de attól tartok, hogy a vizsgálathoz még korábbra kell visszanyúlnunk. A közelmúltban elhunyt zsidó származású politológus és történész Raul Hilberg „Az európai zsidók megsemmisítése” c. könyvéből idézek:
„A Krisztus utáni negyedik századtól háromfajta zsidóellenes politika létezett: az erőszakos térítés, az elüldözés és a megsemmisítés. Az egyház misszionáriusainak ez volt az alapvető indokuk: zsidóként nincs jogotok közöttünk élni. A világi uralkodók ezt folytatva ugyanazt hirdették: Nincs jogotok közöttünk élni. Végül a német nácik már így fogalmaztak: Nincs jogotok élni.”
Látható ez a folyamatosan jelen lévő gyűlölet, amely a zsidóellenes gondolkodás és cselekvés lassú, de állandó növekedéséhez vezetett. A náci németeknek ideológiájuk megvalósításához nem kellett semmi újat kitalálni. Ösztönzést kaptak Marx, Nietzsche, Darwin kézenfekvő filozófiáitól. Ezzel már könnyűszerrel igazolták a végső megoldást: a zsidó nép teljes elpusztítását.
Támogatást kaptak az evangélikus egyház részéről is. Az evangélikus papok 85%-a (!) esküdött fel Hitlerre. (Egyesek kényszerből, de a legtöbben önként.) Hitler német híveinek 95%-a vallotta magát keresztyénnek (katolikusnak vagy protestánsnak). Minden aggálya ellenére a pápa 1933-ban államegyházi szerződést kötött a Hitler-kormánnyal, amelyben támogatásáról biztosította őt, amennyiben ő az egyházat védelmezi[3].
Azonban, hála a Mindenhatónak, mindig volt egy kisebbség, amely a zsidó népet szerette és áldotta, még akkor is, ha ez akár az életükbe is került. A jeruzsálemi Jad Vasemben található a Világ Igazai fasor, amely több mint 23000 zsidómentőnek állít emléket. Papok százai tagadták meg, hogy felesküdjenek Hitlerre. Itt most nincs lehetőség mindenkit megemlíteni, de egy pár nevet szeretnék kiemelni. Az egyik Dietrich Bonhoeffer evangélikus lelkész, teológus: a II. világháború alatti német ellenállás vezetőjeként koncentrációs táborban végezte, ahol felakasztották. Ő egyike volt annak a kevés egyházi vezetőnek, akik bátran felléptek a náci ideológiával szemben. Szeretnék kiemelni egy lengyel katolikus apácát, Irena Sendlert, aki több mint 2500 zsidó gyermeket csempészett ki a gettóból. Hamis papírokkal látta el őket, majd lengyel családoknál és árvaházaknál helyezte el a gyermekeket.
Sajnos, ezek a keresztyének nagyon csekély kisebbséget jelentenek az európai keresztyének millióihoz képest, akik a Holokauszt éveiben vagy hallgattak, vagy együttműködtek a nácikkal.
A 21. század egyháza
A görög-római filozófia mindmáig fontos alkotóeleme sok hívő gondolatvilágának. Találkozunk ezzel egyházaink tanaiban, gyakorlatában, építészetében, művészetében és világnézetében. A behelyettesítő teológia is nyomot hagyott az egyház történetében.
A zsidók elleni gyűlölet világszerte fokozódik. Ma, amikor a zsidók nagy számban térnek vissza ősi hazájukba, Izraelbe, az egyház régi antiszemitizmusa új köntösben jelentkezik: nemcsak a muszlimok, hanem sok egyházi intézmény is anticionista[4] nézeteket vall. A protestánsok között is találhatók vehemens Izrael-ellenes megnyilvánulások.
Ezzel egyidőben azonban egyre több keresztyén lesz cionista, vagyis szilárdan meg vannak győződve arról, hogy Isten a zsidókat saját népeként kiválasztotta, és örökös birtokul nekik adta Kánaán földjét. Izrael államának 1948-as megalakulása nem politikai tényezők véletlen egybeesése vagy véletlen, hanem Isten örök és változatlan hűségének bizonyítéka az Ő népe iránt.
Visszatérés zsidó gyökereinkhez
Ahhoz, hogy szilárdan megmaradjunk a bibliai igazságok talaján, szükségünk van arra, hogy zsidó szemszögből olvassuk és értelmezzük a Szentírást, úgy, ahogy azt az adott korban értelmezték. Ez nem könnyű, mert a mi kultúránkat és gondolkodásunkat áthatja a görög-római gondolkodásmód és filozófia. A törvényalkotást a rómaiaktól vettük át, a nyugati világ értékalkotására pedig a modernizmus, illetve a posztmodernizmus nyomta rá a bélyegét.
Ha a Szentírás történelmi hátterét, héber szokásait, szóhasználatát kutatjuk, megértjük, mire gondolt Isten, amikor népét „kiválasztottnak” nevezte. Arra lettek kiválasztva, hogy más népeknek megmutassák, kicsoda Isten: hogy világosság legyenek a pogány népek számára. Krisztus nem zsidó követői ebbe a kiválasztott népbe: Izraelbe olttattak be.
Mit jelent ez? Egyrészt azt, hogy ugyanúgy számíthatunk azokra a szellemi áldásokra és ígéretekre, mint amiket Isten a saját népének adott. Másrészt ugyanaz a hivatás, megbízás és feladat terheli a vállunkat, mint a választott népnek.[5] Az ószövetségi ünnepeket, rítusokat tanulmányozva egyre inkább felfedezhetjük Isten szívét Izrael iránt, és a vele kapcsolatos cselekedeteinek mozgatórugóit.
Rendkívül fontos, hogy nem zsidóként tiszteljük a zsidó kultúrát. Beolttattunk a szelíd olajfába, azonban nemzeti identitásunkat megőrző népcsoport maradunk. Mint nem zsidóknak az a kiváltságunk, hogy a Messiás nyújtotta szabadságban élvezhetjük a zsidó örökség csodálatos gazdagságát. Ugyanakkor, újszövetségi hívőként nem kell alávetni magunkat a mózesi törvénynek vagy a zsidó hagyományoknak.
Összefoglalás – zárszó
Pál apostol azt tanította, hogy a nem zsidók igazi hite féltékennyé teszi majd Izraelt (Róma 11:11).
Láthattuk, hogy az egyház jelentős része kudarcot vallott. 19 évszázadon át nem ismerte el, hogy Istennek Ábrahámmal kötött szövetsége a zsidó népnek adott felbonthatatlan, megmásíthatatlan, el nem tulajdonítható ígéret. Mi azonban kisajátítottuk a nekik adott ígéretet.
A zsidó nép fontos szerepet játszik Isten kibontakozó üdvtervében, erről a bibliai próféciák tanúskodnak. A Szentírás több száz helyen beszél Istennek az Izraellel kötött szövetségéről és a vele kapcsolatos tervéről.
Az egyház fontos útkereszteződés előtt áll. A tegnapját közönyösség jellemezte, ahogy Elie Wiesel, Holokauszt-túlélő egyszer nyilatkozta.
- Vajon hol állna a mai egyház egy új holokauszt esetén?
- Vajon ismét a hallgatásba burkolózna?
- Vagy Isten népének többsége a zsidók és Izrael népének segítségére sietne?
Eddig tartott a könyv ismertetése. Most pedig a saját megjegyzésemmel szeretném kiegészíteni.
Igen, rendkívül fontos, hogy felismerjük azokat a problémákat, amelyekről a könyv írója beszél. Rendkívül fontos az is, hogy bűnbánatot tartsunk az elkövetett dolgok miatt. De az is elengedhetetlen, hogy a megbékélés, megbocsájtás, reménység üzenetét, azaz az evangéliumot is hirdessük nekik. Ne fosszuk meg Isten választott népét attól a Személytől, aki értük is adta az életét, aki lehetőséget adott nekik is arra, hogy bűneik bocsánatot nyerjenek.
Ám amikor ezt tesszük, legyünk tekintettel arra a 2000 éves múltra, amelynek során keresztyén elődeink – sajnos – túlzottan is sokat tettek azért, hogy a ma élő zsidó emberek gyomra összeránduljon a Krisztus és kereszt szavakra. Alázattal, megértően, elődeink bűnének elismerésével közelítsünk hozzájuk, nem meglepődve az esetleges elutasításon, de bízva abban, hogy kitartó szeretetünk előbb-utóbb gyümölcsöt fog teremni.
[1] Allegorikus értelmezés: a bibliai próféciák példázatokként, képes beszédként való magyarázata. Ettől a szöveg üzenete nagyban az értelmező személyétől válik függővé, ami jelentős problémákat vet fel például Izrael végidőkkel kapcsolatos szerepének megítélését illetően.
[2] Pogrom: orosz eredetű szó, jelentése pusztítás, erőszakos rombolás. A felerősödött politikai, gazdasági, társadalmi ellenérzések szolgáltak ürügyként a pogromokhoz. Az első pogromnak nevezett atrocitás 1821-ben volt Odesszában. A zavargások elkövetői helyileg szerveződtek akár a rendőrség és a kormányzat biztatására. Áldozataikat megerőszakolták, meggyilkolták, házaikat kifosztották. A „Hegedűs a háztetőn” c. film jó adalékként szolgál ezekhez a történelmi eseményekhez.
[3] https://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/201302/papasag_a_nacik_arnyekaban
[4] Anticionizmus: A cionizmus eszméivel szemben álló, vallási vagy politikai nézetek összessége. Gyakran jellemzik úgy, mint a zsidó állam fennállását ellenző nézetet. Első megjelenése 1902-re tehető.
[5] Azon a speciális megbízatáson túl, hogy féltékennyé tegye a Messiását még nem ismerő Izraelt (Róma 11:11)
