Balogh Dániel vagyok, 27 éves, jelenleg Izraelben lakok, de Magyarországot mindig a második hazámnak tekintem, hiszen itt ismertem meg Jézust, Izrael Messiását. Kicsit furcsa, hogy egész messze kellett utaznom ahhoz, hogy megismerjem azt, aki itt, 5 km-re tőlem csodákat tett, és a bűneimért halt meg. Galileai vagyok én is.
Gyermekkorom
Tiberiásztól pár percre születtem, egy kibucban. A kibuci élet igazán „tökéletes”, ezért nincs sok hangsúly a nagy, komoly kérdéseken, mint: Halál, bűn és Isten. Ezek csak a filozófusok meg a vallásosok témakörei, nem a mi dolgozó, mezőgazdaságból élő cionistákéi. A Jihie beszeder[1] kultúra, ha a zsidókat jellemzi, akkor a kibucnyikokat[2] még jobban.
A kibuc egy kóstoló a tökéletes társadalomból. Kicsit úgy kell képzelni, mint egy Balaton-menti kis nyaraló falut, ahol minden megadatik[3]. Van egy ebédlő, ahol adnak reggelit, ebédet és vacsorát. Van egy közért, ahol ingyen jár az élelmiszer, szükség szerint. Van egy nagy központi medence, tópart, iskola, autóflotta, mosoda, cipész és még sorolhatnám tovább – és persze, a régi kibucban mindez ingyen volt. Ilyen körülmények között igazán nehéz volt gondolkozni az élet nagy kérdéseiről. De akkor, 16 évesen kiköltöztünk Magyarországra.
Első lépések Magyarországon
Több oknál fogva, az első fő célom az asszimiláció volt. Nem felejteni akartam a múltamat, hanem csupán hozzáadni egy identitást az életemhez. Egészen a mai napig, nagyon sokszor magyarnak vallom magamat. A „hazautazni” mindig Budapestre látogatást jelent. Megtanultam a magyar konyhát, nyelvet, történelmet és humort is. Ha már magyarrá akartam válni, akkor persze a „magyar vallást” is fel kellett vennem. Egyik első állomásom, amikor Magyarországra költöztem, az az Evangélikus Templom volt. Egy ottani lelkésznő oktatott engem hittanra. Nem tudom miért, de nagyon szerettem hallgatni a tanításait, noha még teljesen ateista voltam.Ez a lelkésznő megértette velem, hogy mit jelent a kegyelem – de nem úgy, mint ahogyan mi, zsidók értjük ezt a szót, hanem úgy, ahogyan a Biblia értelmezi. Ingyenes, teljesítmény-mentes kegyelemként.
Deák téri templom lépcsőinél
Ettől a ponttól már azt hittem magamról, hogy keresztény vagyok (csak évekkel később jöttem rá, hogy Jézusban hinni a legzsidóbb dolog). Vasárnaponként jártam a templomba, és Bach zenéje kíséretével, himnuszokkal dicsőítettem Istent.
„ Milyen szimbolikus, hogy Budapesten a helyiek gyakran úgy is tekintenek a Deák téri templom lépcsőire, mint találkozó pontra. Gyakran látni ott várakozó embereket emiatt. Én viszont a Deák téri templom lépcsőinél Istennel találkoztam.”
Harcom a hitért
„ A hit: az Istentől való ajándék. De azt, hogy miért hiszek Jézusban, azt hit nélkül is meg lehet magyarázni. ”
A zsidó környezetemben nem fogadták jól, hogy keresztény lettem. Pedig a legzsidóbb dolog ez. Jézus – vagy héberül: Jesuá – a miénk. Izraelben született, zsidó nyelvet beszélt, zsidó ünnepeket tartott, zsidó próféták jövendöléseit teljesítette. Izrael bűneiért halt meg. Ez a legtöbb zsidónak nem egyértelmű, mivel sajnos nem ismerik a Tanakhot. Emlékszem, amikor egy izraeli, zsidó fiatalembernek beszéltem Dániel próféciájáról. Dániel próféta évre pontosan megmondta, hogy mikor érkezik Izrael Messiása – és gondoltam, hogy ez a tény nagyon meg fogja lepni a beszélgetőtársamat. De sajnos azt a választ kaptam, hogy neki nem szabad olvasnia Dániel próféta könyvét, mert a rabbija megtiltotta. Ez szomorú, de megértem, miért. Ha nyíltan lehetett volna beszélni a Tanakh-beli prófétákról, akkor már minden zsidó Jézus-hívővé vált volna.
A környezetem kezdett szembeszállni a hitemmel. És emiatt nagyon sokat kellett tanulnom arról, hogy mit mond a Tanakh Izrael Messiásáról. Kutattam a Tanakhban minden, Messiásról szóló próféciát. Ez nemcsak a hitemet erősítette, hanem a zsidó identitásomat is. Értelmet adott az ünnepeknek és a szokásoknak. Ha nagyon őszinték akarunk lenni, ma, Jézus nélkül nincs semmi értelme a zsidó ünnepeknek. Főpap nélkül és Templom nélkül a legtöbb ünnep nem is teljesíthető. Ezért az ószövetség nem lehet érvényes, és ezért kötött velünk az Úr új szövetséget, pont úgy, ahogyan megígérte nekünk Jeremiás próféta által. Mivel nagyon sokan megkérdőjelezték a hitemet, kénytelen voltam kutatni a Tanakh minden próféciáját.
Új élet – Smá Jiszráel
Most, hogy tudom, ki a Teremtőm, és ismerem a Megváltómat, teljesen megváltozott az életem. Máshogyan látom a dolgokat, értelmet kapott az élet. Ha régen csak azért éltem, hogy jól érezzem magamat, és mindent nyerjek el, amit el lehet nyerni a rövid életből, most az Úrért élek. Régen az érdekelt, hogy kihasználjak mindent, amit a világ nyújt, még akkor is, ha az egy másik ember rovására ment, most az Úrért élek. Ez radikálisnak hangzik – de nem ez az egyik első micvénk?
„Smá Jiszráel, az Örök Istenünk, az Örökkévaló egy! Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből!”
Ha nem élek Érte, akkor nem teljesítem a Smát. Hány zsidó ember mondhatja magáról, hogy szereti Istent teljes szívével, lelkével és erejével?
Balogh Dani
[1] Jihie beszeder – szó szerint az jelenti, hogy „jó lesz”. Ez a felelősség-nem-vállalásnak egy kifejezése. Továbbá a hitelesség nélkül elkötelezettségé.
Boris Skvortsov és felesége, Gefen az izraeli csapatunkban kezdték meg a missziónkkal való szolgálatot. Most, hogy a londoni csoportunkban szolgálnak, kiválóan alkalmasak arra, hogy segítsenek elérni az egyik legfontosabb célközönségünket: az Angliában élő izraelieket.
Boris így számol be: „A COVID előtt elindítottam egy kosaras csoportot izraeli apukáknak. Meghívtam néhány ismerősömet, ők pedig meghívták a barátaikat… és most már 25 ember van a csapatban. A legtöbben izraeli apukák, de van néhány angolul beszélő is, akinek a felesége izraeli. Nagyszerű volt újra találkozni. Egyik nap, amikor játszottunk, négy vagy öt muszlim srác csatlakozott hozzánk. Kicsit szürreális volt, mert ez a közelmúltbeli izraeli konfliktus idején történt, de a sport képes összehozni az embereket. Kötődést alakít ki, és ebből a kötődésből kiindulva szeretnénk tartalmas evangéliumi beszélgetéseket folytatni az apák csoportján belül, és remélhetőleg néhány muszlim sráccal is. Kérlek, imádkozzatok ezekért a lehetőségekért!”
Sanyi*, egy 30 év körüli fiatal srác, rendszeres zsinagóga-látogató. Velünk is régóta kapcsolatban van: folyamatosan vesz részt egy általunk indított zoomos tanítás-sorozaton:
A finom ebéd után egy jó kávé mellett kezdtünk el beszélgetni. Felolvastam neki János evangéliumából Nikodémus és Jesua párbeszédét. A konklúzió: mindenkinek újjá kell születnie. Sanyi egyetértett, de úgy gondolta, hogy ő már megtért, csak titokban hiszi, hogy Jesua a Messiás. Szerinte még nem érkezett el az az idő, hogy nyíltan felvállalhatná a hitét a zsinagógában. Beszéltünk az engedelmességről is: Jesua azt várja el tőlünk, hogy másoknak is beszéljünk a megmenekülés egyetlen lehetőségéről: a Benne való hitről. De, ha titokban hiszek, hogy tudok másokat megmenteni?
Kérlek, imádkozz Sanyiért, hogy világosan és egyértelműen megértse azt, hogy hogyan kell Jesuát követni. Ez egy zsinagógai ember számára mindig nagyon nehéz, hiszen az élete teljes átrendeződésével kell, hogy járjon.
Hajdu Ildikó
* a neveket az adatvédelem érdekében megváltoztattuk
Aaron Lewin, berlini vezető írja: „Yoni*-nak, egy izraeli ismerősömnek meséltem az evangéliummal kapcsolatos személyes tapasztalataimról. Azt mondta: ‘Te azt éled, amit hirdetsz – ez a fontos’. Megköszöntem neki, de aztán elmagyaráztam, hogy még mindig van bűn és képmutatás az életemben, és hogy rendszeresen megvallom, megbánom ezeket, és kérem Jézust, hogy bocsásson meg nekem. Yoni megdöbbent. Aztán azt mondta: ‘Ez gyönyörű.’” Kérlek, imádkozz Yoniért, aki továbbra is nyughatatlanul keresi a békéjét.
Aaron Lewin
* a neveket az adatvédelem érdekében megváltoztattuk
Van férjezett nevem is, Kozma Ferencné, de az nagyon hivatalos, és sokkal jobban szeretem, ha Boginak szólítanak – mint ha mondjuk „Ferencné”-nek… Maradjunk hát a Boginál, és csapjunk bele a történetbe: hogy is kerültem én ide.
„Zsidók Jézusért ÉS BARÁTAIK”
Ezt a feliratot leginkább szórólapozáskor szoktad látni a pólóinkon. Tudom, úgy hangzik, mint a Micimackóban „Nyuszi barátai és üzletfelei”, de nálam ez egy nagyon fontos felirat, én ugyanis nem vagyok zsidó származású, én az „és barátaik” vagyok. Akkor mit keresek a Zsidók Jézusértnál? Valójában egy másik missziós társasággal dolgozom, de mivel közösek a céljaink, partnerként segítem ezt a csapatot is. De kezdjük inkább a történet elején, valahol 3 éves korom táján… (Nem, ne aggódj, nem regény lesz!)
„Amikor én még kissrác (lány) voltam…”
Baptista családban nőttem fel, régre nyúló baptista hagyományokkal, így mióta az eszemet tudom, rendszeresen gyülekezetbe jártam. Mindig nagyon figyeltem, és amit a tanítóink mondtak, saját életkoromnak megfelelő szinten megértettem, átgondoltam és elfogadtam.
Az első nagyobb lépés 9 éves koromban következett, gyülekezetünk nyári táborában. Az utolsó estén, a tábortűznél Jézus haláláról, feltámadásáról volt szó. Arról, hogy mindezt azért csinálta végig, hogy így kifizesse az árát mindannak, ami rosszat tettünk, teszünk életünk során. Azután néztünk egy papírlapot, amint ellobban a tűzben, és megértettük, hogy ha elmondjuk Jézusnak a bűneinket, és megkérjük, hogy vegye el azokat tőlünk, akkor a bűnök éppúgy semmivé válnak, mint az a papírlap, mi pedig új, tiszta életet kezdhetünk Istennel. Ez az, ez kell nekem – gondoltam, és felemeltem a kezem, hogy ezt én is szeretném. Gyülekezeti szóhasználattal fogalmazva „megtértem”, és „átadtam az életemet Jézusnak”, és már előre örültem, hogy innentől végre tényleg, és igazán „jó” leszek.
Game Over
Hááát… nem egészen így lett. Pedig nagyon megpróbáltam. Aztán jött az első elfelejtett dolog, ami hozta magával az első hazugságot. A lustaság, az elsummantott házimunka, később a suliban a lesett házifeladat… számomra nagyon is valóságosan ott álltak ezek a bűnök, és nem igazán értettem, mi történt az én tiszta és átadott életemmel. Sebaj, hamarosan megint szóba került ugyanez a téma a vasárnapi iskolában, és mikor fel lehetett emelni a kezünket, hogy új életet akarunk kezdeni Jézussal, azonnal jelentkeztem. Biztos rosszul csináltam valamit a múltkor, de most majd nem rontom el!
A következő három évben többször is megpróbálkoztam ezzel az „új-élet-dologgal”. Mintha valami furcsa játékká vált volna számomra a megtérés: újra-meg-újra átadtam az életemet, tudva, hogy valahogy mindig „visszaveszem”. Olyat vártam a megtéréstől, ami nem jár vele: egy tökéletessé vált, bűntelenül megmaradó életet, s csak később értettem meg a „megszentelődés” lényegét, az Istennel megélt hívő élet folyamatos „Istenhez-igazodását”.
Így jött el 1989 ősze (igen, ez a pattintott kőkorszak ideje volt, amikor az emberek internet és okosteló nélkül kuksoltak a barlangjaikban), és gyülekezetünk nagy evangélizációra készült: valódi amerikaiak érkeztek, fúvós zenekart is hoztak, és a prédikátor angolul beszélt! Nem emlékszem az igehirdetésre, mert végig egy dolog zakatolt a fejemben: ha ennek vége lesz, előre fogják hívni azokat, akik át akarják adni az életüket Jézusnak, és nekem is ki kellene mennem. Egyszer s mindenkorra véget kell vetnem ennek a játszadozásnak, és ezt mindenki számára nyilvánvalóvá kell tennem.
Mire véget ért a beszéd, kevésbé voltam magabiztos. Úgy döntöttem, üzletet kötök Istennel. A prédikátor azt kérte, az ének alatt jöjjön ki előre, aki döntött – és tudtam, hogy nálunk ilyenkor azonnal van jelentkező. Ha Isten azt akarja, hogy kimenjek, oldja meg, hogy az első versszak alatt senki ne menjen előre! Ez lehetetlen feltétel volt. Nos, elkezdtük az éneket – és senki meg se mozdult! Egy egész versszak ment le így. Az igehirdető próbálta biztatni a gyülekezetet, de senki nem indult. Éreztem, hogy itt az ideje betartani az én ígéretemet, de közöltem magamban, hogy a refrén még az első versszakhoz tartozik… Nem mozdult senki. A második versszak elején kimentem. Mikor megfordultam, a következő ember mögöttem az anyukám volt…
Új utakon
Következő nyáron együtt merítkeztünk be. Számomra olyan volt ez, mint egy esküvő. Gyülekezeti tagok és vendégek, emberek és szellemi lények előtt és Isten előtt is nyilvánosan kijelentettem, hogy én innentől kezdve Jézushoz tartozom, játszadozásnak, meggondolásnak helye nincs! Kétségeim persze később is voltak, hiszen egy gyermekkorban megalapozott hit nem mindig tud választ adni a felnőttkor kihívásaira, de Isten sosem veszi rossz néven a kérdéseket – az őszinte keresés válaszokat kap.
Ezután gimnáziumba kerültem, ahol megismerkedtem Kozma Ferivel. Igen, a bemutatkozásnál azt írtam, hogy Kozma Ferencné vagyok… Szóval, első találkozásunkkor egy kórus fellépésre/ről utazva nyolc órát beszélgettünk, majd másnap, az iskola folyosóján találkozva, 14 évesen menthetetlenül beleszerettem. Fél évig imádkoztam érte. Fél év múlva megkérdezte tőlem, hogy lenne-e kedvem vele járni – onnantól kezdve az életünk egybefonódott.
Feri református teológián tanult tovább, s én, hogy a felesége lehessek, reformátussá lettem az egyházi törvény alapján. 1996-ban összeházasodtunk, s később három gyermekünk született.
Elhívás
Sokan a szolgálatra való isteni elhívást misztikus, nagyszabású eseményként képzelik el, pedig ritkán történik úgy. Nálam és Ferinél például két irányból érkezett, és kb. két évbe tellett, hogy megértsük: Isten a zsidóság felé való missziói szolgálatra hív bennünket.
Egyik oldal a missziói elhívás volt: egy előadáson értettük meg, hogy az addig elképzelt lelkészi pálya mégsem a mi utunk, mert talán, esetleg, Isten az evangélium hirdetésében szeretne minket látni. Nem voltunk biztosak a dolgunkban, azt sem tudtuk, milyen missziós terület lenne a miénk, így csak óvatosan puhatolóztunk.
A másik oldal a zsidóság felé való érdeklődés volt, ami egy regény-sorozattal kezdődött, s a következő évben egy teológiai pályázati kiírás tette teljessé: „A zsidómisszió mai kihívása Magyarországon” címmel. Feri megírta a dolgozatot, elnyerte a díjat – és addigra biztosak voltunk benne, hogy ez a misszió nagyon fontos… …lesz valaki másnak, akit szívesen támogatunk. Egy baráti találkozó kellett, és egy isteni szervezésű meglepetés (épp a találkozó idején volt ugyanabban a kempingben egy izraeli messiáshívő előadó), hogy végül megértsük, hogy épp minket hívott Isten arra, hogy ezt a munkát Magyarországon újrakezdjük.
Feri hamarosan egy brit missziós szervezet munkatársa lett, akik először az 1840-es években kezdtek a magyarországi zsidóság felé szolgálni. Én néhány évvel később csatlakoztam, mikor a gyerekek elég nagyok voltak, hogy dolgozhassak. (Itt is volt pár kanyar, de azt ígértem, nem fogok regényt írni…) Néhány évig szoros együttműködésben dolgoztam a Zsidók Jézusérttal, most picit lazább partneri kapcsolatban vagyunk, de tudjuk, hogy számíthatunk egymásra, és bizonyos programokat közösen csinálunk.
Akkor most mi van?
Most az van, hogy heti 40+ órában egy cél vezérel: a magyarországi zsidóságnak beszélni Jézusról. (Jó, na, másokat sem szoktam elkergetni…) Megmutatni, hogy ő a Tanachban (Ószövetségben) megígért Messiás, akinek a személyes életünkhöz is köze van, mert rajta keresztül juthatunk Istennel megélt örök életre. Hogy ez nem marginális téma, ez valóban élet-halál kérdése.
Kreativitás és szeretet – ezek a szolgálatom alappillérei, és még valami: az imádság. Kérlek, ha eszedbe jutok, említsd meg a szolgálatomat imádságaidban!
