Tíz, kevésbé ismert összefüggés a zsidó Pészach és a Húsvét között
Szokásaikban és hagyományaikban különböznek, de történelmükben és jelentésükben mélyen összekapcsolódnak.
Életemben először a középiskolában ünnepeltem Húsvétot – az akkori párom nem zsidó, keresztény családjával. Ez az alkalom egy „tükörbe nézős” meglepetést jelentett számomra – amit nem csak azért mondok, mert zsidó emberként minden annyira idegennek tűnt náluk. Az is közrejátszott, hogy végignéztem, ahogy az általában szemérmes és tartózkodó felnőttek műanyag tojásokra vadásznak, és vidáman csomagolják ki a csokinyuszikat meg a mályvacukros csibéket. Mindez úgy hatott rám, mintha egyenesen Alíz Csodaországába pottyantam volna.
Később – ugyanazon a héten – a barátom szemtanúja lett annak, hogy a családommal az ujjainkat egy-egy pohárnyi émelyítően édes borba mártogatjuk, és kórusban kiáltott héber szavak kíséretében 10 csepp bort hintünk magunk elé. Egészen addig nagyon érdekesnek és misztikusnak találta a szertartást, amíg elő nem került a töltött hal (gefiltefish). Ezen a ponton elvesztettük őt.
„A két ünnep közötti időbeli egybeesés nem véletlen.”
A Pészach és a Húsvét nem is különbözhetne jobban egymástól – a hozzájuk kapcsolódó ételek, szokások és hagyományok szempontjából. Meglepő módon azonban a két ünnep időbeli egybeesése nem véletlen. Ellentétben a Hanuka és a Karácsony alapvetően véletlenszerű párhuzamaival, a Pészach és a Húsvét szorosan illeszkedik egymáshoz. Jöjjön hát a tíz kevésbé ismert kapcsolat e két ünnep között, amely majd megváltoztatja az olvasó szemléletét a Pészachról és a Húsvétról.
1. Azok az események, amelyeket Húsvétkor ünneplünk, a Pészach idején Izraelben történtek.
A Jézus életéről szóló írásos beszámolók (az evangéliumok) feljegyzik, hogy Jézus élete utolsó hetének történései mind a Páska-ünnep eseményeihez köthetők. A Tóra parancsának eleget téve Jézus azon a héten Jeruzsálembe ment a Templomhoz kapcsolódó ünnepre, melyet a legközelebbi barátaival együtt ült meg.[1]
Jézus a következő napon halt meg. A hívei tanúvallomása szerint a Páska-hét harmadik napján Jézus feltámadt a halálból. Erről a csodálatos feltámadásról a keresztyén emberek évezredek óta Húsvétkor emlékeznek meg.
2. Jézus minden évben zsidó családjával együtt ünnepelte a Páska-ünnepet Jeruzsálemben.
Az Újszövetség megörökíti ezt a tényt, továbbá 3-4 olyan alkalmat is leír, amikor Jézus már felnőttként ünnepli meg a Páskát. Istenfélő zsidóként Jézus számára a Pészach az év meghatározó része volt, ezért komolyan készült annak ünneplésére.[2] Nem meglepő, hogy Jézus számos mai követője – köztük a különböző kulturális háttérrel rendelkező nem zsidók is – vágyat érez arra, hogy valamilyen módon megtartsa a Pészachot, hogy ezzel lelki vezetőjük példájára emlékezzen.
3. Az Újszövetség 28 alkalommal említi a Páska ünnepét.
Nemcsak Jézus ünnepelte a Páskát, hanem a korai követői is. Pál – az egyik első rabbinikus tudós, aki Jézus követője lett – sokat tanított a Páska jelentőségéről, és „a mi páska-bárányunk”-nak nevezte Jézust. Pál felhívta a figyelmet, hogy kapcsolat van Jézus halála és a tökéletes, szeplőtelen páskabárány évenkénti feláldozása között.[3]
Húsvét még nem létezett – de Jézus követői minden vasárnap megünnepelték a feltámadását, mert Jézus a hét első napján támadt fel.[4] És ez a hagyomány az egyházban ma is folytatódik.
4. A húsvét szó legalább 15 nyelven a páska (pészach) szóból ered.
A Páska (angolul Passover) szó héberül Pészach. A Húsvét (angolul Easter) szó franciául Paques, olaszul Pasqua. Sok más nyelvben a húsvét szó a görög pascha (húsvét) szó egyszerű átirata.[5] A szó még az angol nyelvben is annak a hónapnak a nagyon régi angol nevéből származik, amelyre a Pészach esik.[6]
Amint a kereszténység tovább terjedt az Izraelen kívüli régiókban, nyelvekben és kultúrákban, az emberek olyan módon fogadták be Jézust, ahogyan az a kultúrájukhoz illeszkedett. De több száz éven át a dátum és a nyelv jelentette a kapcsolatot a Páska megünneplése és Jézus halála és feltámadása között, amely a Páska idejére esett.
5. Az antiszemitizmus nagy szerepet játszik abban, hogy a Páska és a Húsvét napjainkban két külön ünnep.
Ha Jézus korai követői olyan zsidó emberek voltak, akik a Páska ünnepét megtartották és egyidejűleg a feltámadásról is megemlékeztek – akkor hogyan történhetett, hogy a Páska és a Húsvét ennyire elkülönült egymástól?
A Húsvét kezdete egészen a 4. századig a zsidó naptáron és a Pészach dátumán alapult. Azonban a niceai zsinaton (i. sz. 325-ben) az egyházi vezetők úgy döntöttek, hogy a Húsvét dátumának a megállapítására létrehoznak egy zsidó befolyástól független módot.
E döntést követően – sajnos – egyre súlyosabb méretet öltött a korai egyház számos vezetőjének megvetése a zsidó nép iránt. Sok zsidó ember a Húsvétot mindmáig nem a pelyhes nyuszikkal, hanem az azt megelőző napokban elkövetett szörnyű antiszemita cselekedetekkel hozza összefüggésbe: melyeket olyan, magukat kereszténynek valló emberek követtek el (azzal a szándékkal), hogy megbüntessék a zsidókat „Krisztus meggyilkolásáért”. Ez a történelmi kontextus a magyarázat a modern zsidó aggodalmakra Jézus halálának olyan popkulturális ábrázolásban megjelenő antiszemita klisék miatt, mint amiket sokan látni vélnek például Mel Gibson „Passió” című filmjében.
6. Elképesztő a „bárány-kapcsolat” a zsidó Pészach és a keresztény Húsvét között.
A szefárd zsidó hagyományban az afikomen – a középső macesz egy darabkája – a Páska-bárányt jelképezi. Az afikomen elfogyasztása előtt minden résztvevőnek azt kell mondania: „A bárány emlékére.” Ez nagyon hasonlít ahhoz, amit Jézus mondott, amikor a halála előtti éjszakán felemelt egy darab kovásztalan maceszt, és azt mondta: „Ez az én testem, amely értetek adatott, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.”[7]
„Jézus azonosította magát az áldozati Páska-báránnyal.”
Amint azt az Újszövetség zsidó írói később kifejtették: Jézus azonosította magát az áldozati Páska-báránnyal. Ez nemcsak arra ad magyarázatot, hogy a bárány miért hagyományos fogás Húsvétkor, hanem arra is, hogy Jézus követői világszerte ma is a kenyérrel emlékeznek meg Róla – amit a mai kereszténység jellemzően úrvacsorai szertartásként ismer. Sok mai istentiszteleti liturgia közvetlenül a Húsvétra utal minden alkalommal, amikor úrvacsorát vesznek.
7. A keresztény úrvacsora vörösbora a Páska–Széder[8] vörösborából ered.
Rabbijaink azt tanítják, hogy a Páska-bornak vörösnek kell lennie: hogy az áldozati húsvéti bárány vérére emlékeztessen. Ez bepillantást enged Jézus utolsó Páska–Széderen mondott, oly gyakran félreértett szavai mögé. Közvetlenül az előtt, hogy a négy pohár bor közül a harmadikat – a Megváltás poharát – kiitta, Jézus azt mondta: „E pohár az új szövetség az én vérem által, amely tiérettetek ontatik ki.”
Ezek a szavak egyesek számára megdöbbentően hatnak, mintha Jézus az emberi vér ivását szorgalmazná. Különösen zavaró ez a zsidó emberek számára – mivel a középkorban azzal vádoltak bennünket, hogy emberi vért használtunk a Páska maca (macesz) készítéséhez, ami „vérvád” néven ismert antiszemita hazugság.[9]
Ha azonban megértjük, hogy Jézus azonosította magát az áldozati húsvéti báránnyal – akkor egyértelművé válik az is, hogy a jól ismert zsidó hagyományt használta és alkalmazta magára.
Jézus ugyanezen szavait a keresztény egyházban gyakran elmondják a Húsvétot megelőző szent szertartások kulcsfontosságú részét képező úrvacsora-osztás során. Mindkét szertartás folyamán vörösbort használnak az emberiséget megváltó vér jelképeként.
8. Megtisztulási időszak készíti elő mind a Páska, mind a Húsvét ünnepét.
A Pészachra való felkészülés az ünnep elengedhetetlen része. Azzal kezdjük, hogy otthonunkból kitakarítjuk a kovászos kenyeret. Felkészülünk bevásárlással, főzéssel és tervezéssel. Felkészülünk személyes elmélkedéssel. Ez feltűnő hasonlóságot mutat a nagyböjt keresztény gyakorlatával, amely szintén a tudatos lelki és fizikai felkészülés időszaka.
Evan rabbi így ír a reformjudaism.org weboldalon: „Ahogy a Nagyböjt felkészíti a keresztyéneket a Húsvétra, úgy készítik fel ezek a cselekedetek testünket és lelkünket a Páska-vacsora átélésére.”[10] Bizonyos keresztyének böjtölnek vagy akár hamuval (a halál szimbólumával) is megjelölik magukat – hogy ezzel figyelmeztessék magukat arra, hogy el kell gondolkodni és bűnbánatot kell tartani, mielőtt elérkezik a Jézus feltámadásáról való megemlékezés ideje.
9. A Páska és a Húsvét egyaránt a rabszolgaságból való szabadulást ünnepli.
A zsidó nép számára az egyiptomi rabszolgaságból való szabadulás a Biblia egyik legkiemelkedőbb elbeszélése. A Páska-szimbólumok segítségével minden Széder-vacsora alkalmával elmeséljük Isten hihetetlen győzelmének történetét az egyiptomiak istenei felett; Akinek hatalmas keze és kinyújtott karja szerzett nekünk szabadulást.
Az Újszövetség a rabszolgaság egy másik típusát tárja fel előttünk: a bűn és a halál átkának rabságát, amely miatt az emberiség nemzedékről nemzedékre szenved.[11] Követői számára Jézus feltámadása győzelmet szerzett ezen átok felett: a jövőbeli feltámadás ígéretét, valamint a szabadság és a megújulás reményét ebben az életben.[12]
10. A Páska és a Húsvét is azt a tanulságot közvetíti, hogy a megváltásnak személyesnek kell lennie.
A Haggada[13] minden Páska alkalmával arra ösztönzi nemzedékeink tagjait, hogy úgy tekintsünk magunkra, mint akik személyesen menekültünk ki Egyiptomból, a következő versre hivatkozva: „Azon a napon mondd el a fiadnak, mondván: »Azért van ez, amit az Úr tett értem, amikor kijöttem Egyiptomból.«” A Páska igazi ereje nem egy történelmi tény puszta közlésében rejlik, hanem annak a (szívből jövő) felismerésében, hogy Isten gondviselésének köszönhetően egyikünk sem él szolgaságban.
Attól, hogy valaki elmegy Húsvétkor a templomba, még nem lesz keresztény. Az a hiteles keresztény, aki Jézust személyes Messiásaként (görögül Krisztosz) fogadja el, Aki megváltotta őt a lelki rabszolgaságból. A személyes hit Jézus feltámadásában: a feltámadás erejének személyes megéléséhez vezet.
„Nemcsak a témájuk és történelmük közös, hanem a céljuk is ugyanaz.”
A Húsvét épp olyan távol áll a batikolt tojásoktól, mint a Pészach a kókuszos puszedlitől (a „coconut macaroon”-tól). És bár kétségtelenül sok szempontból két nagyon különböző ünnepről van szó – a Pészach és a Húsvét nemcsak témájában és történelmében közös, hanem a céljuk is ugyanaz: hogy azok, akik megtartják ezeket az ünnepeket, kapjanak egy kis ízelítőt a Megváltás édességéből.
Források, jegyzetek:
[1]Joseph Klausner, Jesus of Nazareth: His Life, Times, and Teaching, ford. Herbert Danby (New York: Macmillan, 1925), 328–330.
[2] Lukács 22:8
[3] 1 Korinthus 5:7–8
[4] Lukács 24:1–7
[5] Cikk: The Profound Connection Between Easter and Passover (A Húsvét és a Pészach közötti mély kapcsolat)
[6] Ennek forrása a régi angol történész, Bede, aki kifejtette, hogy a hónapot eredetileg egy istenségről nevezték el – hasonlóan ahhoz, ahogyan a március és április hónapok jelenleg használt nevei is az ókori római pogányságból származnak.
[7] Lukács 22:19
[8] széder: héber szó, jelentése rend. A hagyományos pészachi vacsorát Széder-vacsorának is nevezik.
[9] Cikk: Blood Libel (Vérvád)
[10] Cikk: How Lent Started With Passover (Hogyan kezdődött a nagyböjt a pészach-hal)
[11] Róma 6
[12] 1 Korinthus 15:20
[13] Haggada: héber szó, jelentése: elbeszélés. A széder-asztal kelléke: tartalmazza a vacsora menetének szöveges részleteit, és az Egyiptomból való kivonulásnak az elbeszélését.
