Szerző: Zsidók Jézusért Misszió | 2022.szept.sze | Cikkek
Ruth Rosen cikke 2018. március 14.
Ha ellentmondásosnak vagy zavarónak találod azt a kérdést, hogy valaki lehet-e egyszerre zsidó és keresztyén, akkor nem vagy egyedül! Vagy talán tudod a választ, de nem tudod, hogyan magyarázd el másoknak. Akár magad, akár valaki más miatt kutatod a témát: fontos, hogy objektív és pontos definíciókkal rendelkezz a „zsidó” és a „keresztyén” fogalmakról. Ezek nélkül az ember könnyen feltételezésekbe bocsátkozik – és a feltételezések akadályozhatják annak megértését, hogy ki a zsidó, ki a keresztyén, illetve hogy lehetséges-e egyszerre mindkettőnek lenni.
Egyesek számára ez a kérdés nem pusztán elméleti, hanem nagyon is személyes. Talán úgy nőttél fel, hogy azt hallottad: „A zsidók nem hisznek Jézusban!”. Mégsem vagy biztos benne, hogy a kettő összeegyeztethetetlen.
Ez a cikk a logika eszközeivel vizsgálja meg, hogy lehet-e egy zsidó ember keresztyén is.
Fontos megjegyzés a fogalmakról
Egyesek azt mondják, hogy zsidónak lenni pusztán vallás kérdése. Ez a meghatározás azonban kizárja a magukat zsidóknak valló emberek nagy százalékát: az ateista zsidókat, az agnosztikus zsidókat és minden más zsidó embert, akik vagy nem tartják be a zsidó vallási gyakorlatokat, vagy olyan eszmét és hitet vallanak, amelyet nem találsz meg a hagyományos judaizmusban.
Mások szerint a zsidó identitást kulturális és szociológiai (nem pedig vallási) tényezők határozzák meg. Ugyanakkor néhányan, akik ezt vallják, azt is mondják, hogy a „más vallást követő” zsidó embereket ki kell zárni. De hogyan lehet egy nem vallás alapú definíciót használni arra, hogy egyes embereket bevonjunk – aztán megfordulni és a vallást használni arra, hogy másokat kizárjunk? A definícióknak következetesnek kell lenniük.
Mitől lesz valaki zsidó?
A héber Szentírás remek kiindulópont a zsidó identitás tanulmányozásához. A Tanakh pontosan körülhatárolja, hogy kiket foglal magába a zsidó nép – beleértve az eredetünket, valamint azt, hogy hogyan és miért létezünk.
A zsidó identitás értelmezése a Tórában
Az 1 Mózes/Beresit 12:1–3 beszéli el a zsidó nép születésének történetét. Röviden összefoglalva: Isten azt mondta Abrámnak, hogy hagyja el az országát, és menjen arra a földre, amelyet megmutat neki. Isten megígérte, hogy azon a földön Abrám (később Ábrahám) leszármazottai nagy és áldott nemzetté válnak, és e nemzet révén a Föld minden népe áldott lesz. Ez a nemzet pedig az Ábrahámtól származó zsidó nép.
Isten megismétli ezt az ígéretet Izsáknak (1 Mózes/Beresit 26:2–5, 24), majd Jákobnak (1 Mózes/Beresit 28:13–15).
„Egyetlen ember sem vonhatja vissza Isten ígéretét, amit őseinknek tett”
Bibliai értelemben, ha te zsidó vagy – akkor az Isten ígérete miatt van. Ez az ígéret azon embereknek a leszármazottaira vonatkozik, akiknek az ígéret adatott – Ábrahám és Sára, Izsák és Rebeka, Jákob, Lea és Ráhel leszármazottaira. Egyetlen ember sem vonhatja vissza Isten ígéretét, amelyet őseinknek tett. De bár zsidóságunk öröklött, zsidónak lenni több kell hogy legyen, mint faji, vallási vagy nemzeti hovatartozás. Ne csak az ígéret népe legyünk, hanem nép, amellyel célja van Istennek.1
Ez a cél először a 2 Mózes/Smot 19:5–6-ban körvonalazódott. Miután Isten kivezet minket Egyiptomból, elmagyarázza, hogy meg kell tartanunk a szövetségét, és papok királyságává, szent nemzetté kell válnunk. Isten leírja a zsidó néppel kapcsolatos célját – de megengedi nekünk, hogy eldöntsük, akarunk-e engedelmeskedni Neki, és azonosulni ezzel a céllal.
Minden zsidó ember része Izrael népének, amelynek Isten bizonyos ígéreteket tett, de néhányan nem tudják azt vagy nem törődnek azzal, hogy ez mit jelent. Azonban sem az apátia, sem pedig a hitehagyás nem változtatja meg Isten ígéreteit, és nem semmisíti meg az ígéret bármelyik leszármazottjának zsidó identitását. A zsidó Szentírás mindkét esetre hoz példát.
Isten figyelmeztette népünket a szövetség megszegéséért járó következményekre. Mégis, Isten soha nem vonta vissza ígéretét, és nem törölte el Jákob leszármazottainak a zsidó mivoltát.
A szóbeli törvény és a zsidó identitás
A háláchá (a vallásos zsidók életét szabályozó zsidó törvény) a kezdetektől fogva a mai napig elismeri, hogy a zsidó emberek soha nem szűnnek meg zsidók lenni – függetlenül attól, hogy mit hisznek, vagy hogyan élnek.
Még ha egy zsidó át is megy egy másik vallási hitbe való felvétel rítusán, és formálisan megtagadja a zsidó vallást, akkor is – a háláchát tekintve – zsidó marad, bár bűnös (Szanhedrin 44a). Nahmanidész[1] szerint ez a hozzáállás abból a tényből ered, hogy az Isten és Izrael közötti szövetség „azzal köttetett, aki ma itt áll velünk az Úr, a mi Istenünk előtt, és azzal is, aki ma nincs velünk” (5 Mózes/Dvarim 29:14; Nahmanidész ad loc.2).
Azok, akik úgy döntenek, hogy elrejtik zsidóságukat, még mindig zsidók Isten számára.
Az Aish.com rámutat, hogy „a más vallásra való áttérés hatástalan. A zsidó törvények szerint az ember mindig zsidó – függetlenül attól, hogy elutasítja-e örökségét, figyelmen kívül hagyja-e azt, vagy más vallást gyakorol-e”.3
Ami a háláchát illeti, a zsidóságból nem lehet kilépni.
Ami a háláchát illeti, a zsidóságból nem lehet kilépni. Mégis, évszázadokon keresztül sok vallásos és szekuláris zsidó ember dolgozott azon, hogy megfossza zsidóságától azokat, akik zsidó létükre hisznek az Újszövetség Jézusról szóló állításaiban.
A modern zsidó tudományos világ és a Messiás-hívő zsidók
A közelmúltban a modern zsidó világban megváltozni látszik a Messiás-hívő zsidók megítélése: vagyis azoknak a megítélése, akik zsidónak születtek, és szándékosan megmaradnak zsidóságukban, miközben Jézust mint a zsidó Messiást követik. A szellemi újítók és tudósok kezdik elismerni, hogy a Messiás-hívő zsidók valóban zsidók, és joguk van magukat zsidóként azonosítani. Yaakov Ariel, az UNC Chapel Hill zsidó tanulmányok professzora felhívja a figyelmet erre a fordulatra:
A Messiás-hívő zsidóság száma növekszik, és a világ zsidó lakosságú központjaiban a vallási és kulturális élet állandó szereplőjévé váltak. Sok zsidó ember új szemmel kezd rájuk tekinteni. A zsidó folyóiratok meglepően elfogulatlan hangnemben mutatják be a Messiás-hívő zsidók ügyét. 2000-ben Dan Cohn–Sherbok, egy reform rabbi könyvet adott ki a Messiás-hívő zsidóságról, amelyben lényegében a judaizmusnak egy befogadóbb meghatározására és a mozgalom elfogadására szólított fel.4
Simon Rocker, a The Jewish Chronicle újságírója még azt is elismeri, hogy mi (Messiás-hívő zsidók) nemcsak etnikailag és kulturálisan vagyunk zsidók, hanem megőriztük szellemi örökségünket is. Áttekintette A zsidó evangéliumok című könyvet, amelyben Daniel Boyarin kifejti, hogy az Újszövetségben szereplő eszmék, mint például a Szentháromság és a Messiás isteni mivolta – már Jézus idején „mélyen beágyazódtak” az első századi judaizmusba. Ez azt a kihívást állítja a zsidó közösség sok tagja elé, hogy a Jézusba vetett hitet ne a zsidó hit elutasításának, hanem annak folytatásának tekintsék:
Ha Boyarinnak igaza van, akkor a jelenleg „kitagadott” Messiás-hívő zsidók nagyobb igényt tarthatnak a judaizmus befogadó hozzáállására, mint eddig gondoltuk.5
Mitől lesz valaki keresztyén?
Meglepődnél azon, hogy nem is mindenki keresztyén, aki egész életében templomba jár? A zsidó emberek zsidónak születnek, mert Isten ígéretet tett őseinknek; de keresztyénné úgy válnak az emberek, hogy hisznek Isten ígéreteiben – egész pontosan Jézusban, mint ezen ígéretek beteljesedésében. Nem lehet keresztyénnek születni, mivel az emberek nem születnek úgy, hogy hisznek valamiben. Ez egy fontos különbség a zsidók és a keresztyének között.
Néhányan azért azonosíthatják magukat „keresztyénként”, mert olyan kultúrában nőttek fel, ahol a templomba járás a norma (és mert nem azonosulnak más vallással). De a Jézusba vetett tényleges, életet megváltoztató hit nélkül csak látszólag keresztyének. Az ilyen személyek leírására néha a „névleges keresztény” kifejezést használják. Hasonlíthatnánk ahhoz, aki egy bizonyos politikai párt tagjaként regisztráltatja magát, de soha nem szavazott – vagy más módon nem tett semmi mást –, ami az adott párt vagy annak jelöltjei iránti érdeklődését vagy hűségét mutatná.
Mi a különbség a keresztyének és a pogányok között?
A „pogány” a héber „goj” szó szokásos magyar fordítása, amely egyébként „nemzetet” jelent, és általában a nem-zsidó nemzetek megjelölésére használják. Goj vagy pogány: egyszerűen bárki, aki nem zsidó. A zsidósághoz hasonlóan a nem-zsidóság is születés kérdése – ellentétben a keresztyénséggel, ami hit kérdése. Azt mondani, hogy egy zsidó személy, aki hisz Jézusban, már nem zsidó többé, ugyanaz, mintha azt mondanánk, hogy pogánnyá vagy gojjá vált – ami lehetetlen. (Ugyanakkor egy pogány dönthet úgy, hogy felveszi a zsidó vallást, és onnantól a zsidó nép részének számít.)
Néhány zsidó ember úgy nőtt fel, hogy a „keresztyén” és a „pogány” szavakat egymás szinonimájaként, felváltva hallotta. Ez a téves szóhasználat is felelős azért a zűrzavarért, amely kialakult a tárgyalt kérdés körül: lehet-e valaki egyszerre zsidó és keresztyén? Sok messiási zsidó éppen ezért kerüli a „keresztyén” szó használatát a Jesuába vetett hitének leírására.
A keresztyének nem voltak-e mindig is pogányok?
Az első keresztyének Jesua zsidó követői voltak (bár eredetileg nem is a „keresztyén” kifejezéssel illették őket). A Jézusba és tanításaiba vetett hitüket így nevezték: „az Út”.6 Mások „nazarénusoknak” hívták őket – utalva a városra, ahol Jézus és családja élt. Ezek a zsidó emberek Jézusban többet láttak, mint egy vallási eszmét vagy egy követendő példaképet: úgy tekintettek rá, mint a megígért Messiásra, akiről a héber Szentírás prófétái szóltak többek között a Mikeás 5:1-ben és az Ézsaiás 9:6-ban. A Belé vetett hitük meghatározta az Istennel való kapcsolatukat és az életvitelüket.
Akiket először neveztek „keresztyéneknek”, valószínűleg többnyire antiókhiai pogányok voltak. Nem ők választották ezt a címkét maguknak. Azért nevezték őket (valószínűleg más pogányok) „keresztyéneknek”, mert mindig Jézus, a Messiás – vagy görögül: a „Krisztosz” – tanításáról beszéltek, és igyekeztek aszerint élni. Talán gúnynévnek szánták, de általánosan elfogadottá vált mindazok megnevezéseként, akik Jézus tanait követték.
„A keresztyéneknél sokszínűbb ember-csoportot nehéz lenne találni.”
A keresztyének közösségét a sokféleség jellemzi; zsidók és nem-zsidók, akik bíznak Jézusban, mint a zsidó Messiásban; aki felajánlotta magát áldozatul a világ bűneiért, ahogy azt Ézsaiás 53. fejezete megjövendölte. Valójában a keresztyéneknél sokszínűbb ember-csoportot nehéz lenne találni; a Jesuában hívő zsidó emberek között nagy a sokszínűség … és még nagyobb a sokszínűség a nem-zsidó hívők között, mivel ők a világ összes nemzetét képviselik! Isten szereti a sokszínűséget – és az evangélium minden etnikumhoz tartozó embert hív.
A János 3:16-ot gyakran nevezik Jézus üzenetének. Ez a legjobb összefoglalása a Benne hívők reménységének. Így hangzik: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”. Figyeljük meg a világ szót és azt, hogy mindaz, aki hisz a Fiúban, nem vész el. Ezek az egyetemes kifejezések magukba foglalják mind a zsidókat, mind a nemzeteket.
A „zsidó keresztyének” nem megtérők?
Az első századi nem-zsidó megtérők nem váltak zsidókká azért, hogy a zsidó Messiást követhessék – még akkor sem, ha a Jézusban hívők többsége akkoriban még zsidó volt. Hasonlóképpen, Jesua mai zsidó követői sem válnak nem-zsidóvá, még akkor sem, ha a hívők többsége most nem-zsidó.
Sok, Jesuát követő zsidó ember nemmel válaszol, amikor megkérdezik, hogy megtért-e – mivel tudatában vannak, hogy a legtöbb ember ma már nem az eredeti, bibliai zsidó értelemben használja ezt a szót – hanem inkább annak kifejezésére, hogy valaki elhagyja zsidó identitását.
Jézus szerint mindenki, aki Istenhez fordul (megtér), átéli ezt:
„Jézus így válaszolt: »Bizony, bizony, mondom néked: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát.« Nikodémus ezt kérdezte tőle: »Hogyan születhetik az ember, amikor vén? Bemehet anyja méhébe és megszülethetik ismét?« Jézus így felelt: »Bizony, bizony, mondom néked, ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az.«” (János 3:3–6).
Az újjászületés egy új életre utal, amely más forrásból származik – szellemi forrásból. A Jesua által leírt újjászületés új ígéretet kínál – de nem vonja vissza azokat az eredeti ígéreteket, amelyeket Isten a zsidó népnek tett; sőt, az új ígéretet már a héber Szentírás is megjövendöli (Jeremiás 31:33). Mindazonáltal ezt az új ígéretet, amelyet Isten először a zsidó népnek adott, a nemzeteknek is felajánlotta. Mivel az Istennel való békesség ígéretét – amelyet Jézus ad –, nem születéskor, hanem csak újjászületés által lehet megkapni, a zsidónak vagy nem-zsidónak való születés nem számít abban, hogy valaki megkapja-e ezt az új ígéretet.
Miért nem hívják magukat keresztyénnek a Jesuában hívő zsidók?
A válasz egyszerű: értékesnek tekintjük a zsidóságunkat; hiszen része a múltunknak, jelenünknek és jövőnknek. Miért hagynánk figyelmen kívül vagy miért tagadnánk meg önmagunknak ezt a fontos részét?! És hisszük, hogy minden élő zsidó ember tanúságtétel Isten hatalmáról, amely által megtartja az ígéreteit. Mint említettük, néhány Jézusban hívő zsidó nem azonosul a „keresztyén” kifejezéssel, mert egyesek félreértik azt, a „pogány” szó szinonimájaként. A legtöbben, akik használjuk ezt a kifejezést, gyorsan tisztázzuk, hogy zsidók és keresztyének vagyunk.
Talán jobb lenne azt a kérdést feltenni, hogy miért szeretné bárki is, ha a Jézusban hívő zsidók lemondanának zsidó identitásukról vagy figyelmen kívül hagynák azt? Talán egyesek attól tartanak, hogy ha zsidóként tekintenének ránk, akkor többé semmi nem akadályozná, hogy más zsidó emberek is fontolóra vegyék Jézust. De aki ezért akar minket „nem-zsidónak” bélyegezni, az talán túl messzire megy. A zsidó közösségen belül rengeteg eltérő nézet van arról, hogy hogyan, vagy egyáltalán meg lehet-e ismerni Istent. Azok a tervek, amelyek meg akarják védeni az embereket az Isten megismerésével kapcsolatos másféle elképzelésektől, gyakran visszafelé sülnek el. Mindenkinek joga és felelőssége van arra kérni Istent, hogy mutassa meg neki, hogyan lehet Vele kapcsolata. Azt kérdezni Istentől, hogy Jesua-e az út ehhez a kapcsolathoz, olyan személyes döntés, amelyet bárkinek – akár zsidó, akár nem-zsidó – joga van meghozni.
„Ha Jézus valóban a Messiás, akkor a követőjévé válás megerősíti zsidó identitásunkat, nem pedig lerombolja azt.”
Zsidónak vagy nem-zsidónak lenni a születés megváltoztathatatlan ténye. Keresztyénnek lenni hit és választás kérdése. Ha Jézus valóban az, akinek vallja magát – a zsidó Messiás –, akkor a követőjévé válás megerősíti zsidó identitásunkat, nem pedig lerombolja azt.
Tehát, ha zsidó vagy, szabad-e hinned Jesuában?
Igen!
Talán nyilvánvalóan hangzik, de mindig az a legjobb, ha az igazságban hiszünk. Ehhez meg kell kérdőjeleznünk a már beidegződött feltételezéseinket. Ez kényelmetlen lehet, de sokan, akik ezt megtették, rádöbbentek, hogy a hitük arra épült, amit mások gondoltak vagy éreztek, vagy éppen a saját preferenciáikra. Bármennyire is fontosak mások, és bármennyire erős érzelmekkel is kötődünk ahhoz, amiben a legszívesebben hiszünk – valami többre van szükség ahhoz, hogy megtaláljuk a fődíjat: az Istennel való kapcsolat igazságára. Ha az a vágy vezet, hogy megtudd: valóban Jesua-e a Messiás, s ezért kész vagy körbejárni és fontolóra venni az állításait – akkor ugyanaz az Isten, akit arra kérsz, hogy vezessen az igazságkeresésedben, őrizni fogja az Általa adott zsidó identitásodat is. Hisszük, hogy a Jézusba vetett hit által olyan zsidó emberekké válunk, amilyennek Isten mindig is szánt minket: bűnbocsánatot nyerünk, hiszünk a Messiásban, és világosság vagyunk a világ számára.
Talán már utánanéztél ennek a kérdésnek, és azon kapod magad, hogy úgy hiszed, hogy Jézus valószínűleg a Messiás, de visszatartod magad. Lehet, hogy megvannak az okaid, és ezek az okok talán súlyosan nyomasztanak. Ha szeretnéd megbeszélni őket, készek vagyunk meghallgatni.
Vagy talán az, amit most olvastál, eloszlatta az utolsó kételyedet is, és készen állsz arra, hogy higgy – de azon gondolkodsz, hogyan navigálj ebben zsidó emberként. Ha így van, kérjük, tudasd velünk, hogy kapcsolatba léphessünk Veled.
Ez a tartalom egy korábbi Jews for Jesus cikkből származik.
Források:
1. „When Jews Were Proselytizers”, Issues, vol. 9:10.
2. Encyclopedia Judaica, vol. 3 (Jerusalem: Keter Publishing House, 1972) 211, 212.
3. https://www.aish.com/atr/Opting_Out_of_Judaism.html.
4. Yaakov Ariel, „A Different Kind of Dialogue? Messianic Judaism and Jewish-Christian Relations”, Crosscurrents, September, 2012, 321-22.
5. Simon Rocker, „Why a ‘Divine’ Messiah Was Not Beyond Belief: A New Book by a Leading Jewish Scholar Turns Some of Our Preconceptions about Jesus and the Origins of Christianity on Their Head”, The Jewish Chronicle, April 22, 2013 [review of Daniel Boyarin, The Jewish Gospels], https://www.thejc.com/judaism/features/why-a-divine-messiah-was-not-beyond-belief-1.44171.
6. Lásd Apostolok cselekedetei 9:2; 19:9, 23; 24:14, 22
[1] középkori hispániai zsidó orvos, Biblia- és Talmud-kommentátor, filozófus, teológus és költő
Szerző: Tar Kata | 2022.ápr.csü | Cikkek, Ünnep
Tar Kata írása egy korábbi Jews for Jesus cikk felhasználásával
Jesua többször mondta tanítványainak és a körülötte lévőknek: „Az én időm még nincs itt.” (János 2:4, János 7:6, 8), és gyakran előre jelezte a halálát: „Az Emberfia azért jött … hogy életét adja váltságul sokakért” (Máté 20:28; Márk 10:45). Az ember joggal kérdezhette, hogy mikor jön el Jesua ideje valójában, mit hoz majd ez magával, és egyáltalán mit is fog ez jelenteni. Ez a cikk tárgyilagosan, időrendben és napi bontásban tekinti át Jesua életének utolsó hetét – beleértve a páska ünnepet is – a négy evangélium beszámolóiból szemezgetve.
Jesua életének utolsó hetében teljesítette küldetését: megkereste és megmentette az elveszetteket, és végül engesztelő áldozattá vált az emberiségért – egyszer s mindenkorra.
Péntek (Niszán 8)
Egy héttel a keresztre feszítése előtt Jesua Jeruzsálem felé vette az irányt, és hat nappal a páska ünnep előtt megérkezett Betániába[1].
Jesua személye körül ekkorra már pattanásig feszült a helyzet: a júdabeliek közül sokan érkeztek a kis faluba. Lázár feltámasztása ugyanis döntés elé állította őket: 4 napos halottat még soha egyetlen próféta sem hozott vissza az életbe. Többen felismerték ekkor, hogy Jesua a Messiás. A vallási vezetők épp emiatt hoztak döntést: Jesuának meg kell halnia. (János 12:9–11)
Szombat (Niszán 9)
Jesua tanítványaival együtt pihent.
Vasárnap (Niszán 10)
Másnap Jesua szamárháton vonult be Jeruzsálembe – amit „diadalmas bevonulásnak” nevezünk – beteljesítve a Zakariás 9:9-ben olvasható próféciát[2]. A város egészen felbolydult, és hangosan dicsőítve fogadta őt. A pálmaágak lengetése a győztes hadvezérnek vagy királynak jár. Másrészt, a szukkót ünnepét idézi, hiszen a zsidó nép hagyományosan ekkorra várja a Messiás megérkezését. Jesua elfogadta a Messiás Királynak szóló ünneplést, bár tudta, hogy csalódást fog okozni a hozsannát[3] kiáltozó tömegnek: nem a politikai elnyomásból készült megszabadítani őket. Szemügyre vette a Templomot – nem úgy, mint egy a hívek közül, hanem mint a Tulajdonos. Ezután visszatért Betániába.
Niszán hó tizedik napján választották ki a páskabárányokat (2 Mózes/Smot 12:1–6). Ahhoz, hogy alkalmasak legyenek a feláldozásra, hibátlanoknak[4] kellett lenniük. Ezért a különválasztott állatot 5 napon át figyelték, vizsgálták, hibát kerestek benne. Jesua ettől fogva 5 napon át hagyta magát vizsgálni: találnak-e benne hibát.
Ez a jeruzsálemi bevonulás a vég kezdetét jelentette.
Hétfő (Niszán 11)
ulajdonosi tekintéllyel borogatta fel az árusok asztalait,
A Betániából Jeruzsálembe vezető úton Jesua egy szimbolikus cselekedetet hajtott végre: megátkozott egy fügefát, amelyen nem talált korai gyümölcsöt[5]. Majd tovább haladt a Templom felé. Az alapján, amit előző nap a Szentélyben látott, kész tervvel érkezett oda. Nem indulatból, hanem tulajdonosi tekintéllyel borogatta fel az árusok asztalait, akik Annás főpap templomi maffiájának a szolgálatában álltak, és tiltotta meg, hogy edényt vigyenek át a Templomon.[6] Ennek fényében fejthető meg a fügefa megátkozása: Amikor meglátogatta a népét, melyet Maga plántált, öntözött és kapált, de hiába keresett rajta gyümölcsöt[7] – megátkozta, hogy a korszak végéig[8] ne teremjen. A fügefa a Tanakhban sokszor utalt Izraelre.[9] Jesua még aznap a fügefa-Izrael újra zsendüléséről prófétált, ami az Ő visszajövetelének lesz a jele (Máté 24:30–33).
És bár sokakat meggyógyított (vakokat, sántákat)[10], azok, akik Izraelt ebbe a terméketlen állapotba hozták – a vallási vezetők –, mégsem hittek benne, hanem azon tanakodtak, hogyan ölethetnék meg. Ezért Jesua még aznap este elhagyta Jeruzsálemet, feltehetően visszatérve Betániába.
Kedd (Niszán 12)
Útban Jeruzsálem felé a tanítványok meglátták a kiszáradt fügefát, és Jesua tanította őket a hitük fontosságáról (Máté 21:21) – ez a lecke különösen időszerű volt, mivel olyan idők vártak a tanítványokra, amikor Jesua már nem lesz testben mellettük. A Templomban a vallási vezetők megkérdőjelezték Jesua tekintélyét. Kérdésükre kérdéssel felelt: honnan van Bemerítő János tekintélye? Ha elfogadták volna, hogy János a mennytől kapta a küldetését, el kellett volna fogadniuk Őt is, hiszen János világosan jelezte, hogy Jesua a Felkent. A nap folyamán a főpapok, a vének és az írástudók különböző kérdésekkel bombázták Jézust, hogy valahogy ürügyet találjanak a kivégzésére. Ez azonban nem sikerült. Jesua viszont – nyíltan és példázatokban is – világossá tette a nép hűtlen vezetőinek bűneit[11], és az ezért járó i_teni ítéletet is előre jelezte.[12]
Aznap délután felment az Olajfák hegyére. Példabeszédekben tanított, és az idők végének jeleiről beszélt. Szólt az eljövendő pusztulásról, háborúkról és üldöztetésről; ugyanakkor visszatérésének reményével vigasztalt (Máté 24:6). Tanítványainak valószínűleg nem sok fogalma volt arról, hogy miről beszél, de később visszaemlékeztek mindezekre.[13]
Szerda (Niszán 13)
A leprás Simon[14] házában egy asszony drága kenetet öntött Jézus fejére, aki ezt így kommentálta: „előkészít engem a temetésre” (Máté 26:12). A Mester tudta, hogy közel van a halála ideje, és ezt közölte a tanítványaival – jóllehet, akkor még nem értették meg. Ez az asszony azonban előre megsejtette az elkövetkezőket: Jesua halála után a temetéskor szokásos megkenésre valóban nem jutott idő az ünnep beköszöntése miatt.
Jesua megjövendölte, hogy két nap múlva, a páska ünnep idején keresztre feszítik.
A vallási vezetők semmiképpen sem akarták az ünnepen elfogni őt, hiszen az ünnepre összegyűlt hatalmas tömegben sokan hittek benne, és az eset kiszámíthatatlan indulatokat kelthetett. A Sátán többször megkísérelte Jézust a nem megfelelő időben vagy módon megölni. Azonban az Úr tökéletes kontroll alatt tartotta halálának minden részletét.
Júdás ezen a napon döntött úgy, hogy elárulja Mesterét. Az ő feljelentése szükséges volt ahhoz, hogy római katonákat küldjenek az elfogatására. A feszültség egyre nőtt, és Jesua ugyan tudta ezt, mégis tovább tanított és szolgált.
Csütörtök (Niszán 14)
A pészachi bárány feláldozásának napja. Jesua tanítványai elkészítették a páskabárányt, és együtt fogyasztották el a széder-vacsorát. A harmadik pohárhoz[15] érve Jesua megkötötte tanítványaival a Jeremiás által megjövendölt Új Szövetséget[16]. Majd hosszan és meghitten beszélgetett velük: felkészítette őket közeli halálára, de a feltámadására és a Vigasztaló Szent Szellem elküldésére is. Nemcsak prófétaként hanem főpapi szerepében is szolgált, hiszen közbenjárt értük, és mindazokért, akik az ő beszédükre hinni fognak.
Az étkezés után a Gecsemáné-kertbe mentek. Jesua gyötrődve imádkozott, készülve a rá váró szenvedésre, de még a legközelebbi tanítványai is minduntalan elaludtak! Azonban még a kínok, a fájdalmak és az árulás közepette is tudta, hogy amit a kereszten el fog érni, az felülírja majd a jelenlegi szenvedését.
Júdás a széder-asztaltól felállva futott a főpapokhoz és a vénekhez, hogy elárulja Mestere tartózkodási helyét.
Jesua elfogatása így nem a vezetők szerint tervezett időben történt, hanem az Ő kimondott szava szerint.
Annás, majd Kajafás, végül más vallási vezetők is kihallgatták. A koncepciós perben a Szanhedrin sorozatosan megszegte a saját törvénykezési szabályait[17]. Jesuát megalázták, bántalmazták és nevetség tárgyává tették, mielőtt a kereszten átélte volna az elképzelhető legnagyobb fájdalmat: az I_tentől való elszakítottságot.
Péntek (Niszán 15)
Kora reggel először a Szanhedrin, Pilátus, Heródes Antipász, majd ismét Pilátus hallgatta ki Jesuát. A világi vezetők (Pilátus és Heródes) semmi büntetésre méltót nem találtak benne. Izrael hűtlen pásztorai azonban manipulációval[18] és lelki nyomásgyakorlással kikényszerítették a halálos ítéletet. A Messiást reggel 9 órakor feszítették keresztre. Délután 3 órakor halt meg, és még aznap eltemették. Az ég elsötétült, a föld megrendült, és a templom vastag kárpitja felülről lefelé kettéhasadt.[19]
Jesua épp akkor halt meg, amikor a mindennapi áldozatot bemutatták[20], beteljesítve ezzel a héber írásokat[21]. Elviselte az egész emberiség bűnének súlyát, a kegyetlenség súlyát és az I_tentől való elszakadás súlyát.
Szombat (Niszán 16)
Jesua teste szombaton a sírban volt.[22] A főpapok és a farizeusok emlékeztek arra, hogy Jesua előre szólt a feltámadásáról, ezért hogy megakadályozzák a test ellopását és hamis tanok elterjesztését, római őröket állíttattak a sír őrzésére. A sír lepecsételése és az őrök állítása később szintén a feltámadás tényét erősítették meg.
Egy fontos esemény történt, amíg a test a sírban nyugodott: Jesua szelleme „leszállt a föld alsóbb részeire” (Efézus 4:9), és kihirdette a Paradicsomban[23] várakozó hívőknek: a bűneikért megfizette az árat. Később, mennybemenetelekor ezeket az ószövetségi szenteket is magával vitte (Efézus 4:8).[24]
Vasárnap (Niszán 17)
Vasárnap hajnalban a magdalai Mária és más női tanítványok elmentek a sírhoz, hogy drága kenetekkel megkenjék a testet. Azonban a sírt üresen találták. Mária híradására Péter és János a helyszínre futottak. A feltámadást még nem hitték el – Jézus előrejelzése és a próféciák ellenére sem. Valamilyen földi okot gyanítottak. Azonban amit láttak, meggyőzte őket. A fehér vászoncsíkok, amelyeket a test bebugyolálására használtak, érintetlenül feküdtek. Kissé távolabb tőlük – ott, ahol a fej volt –, a kendőt látták felgöngyölve. Épp csak a test hiányzott belőlük. Hullarablók nem bajlódtak volna a vászoncsíkok kibontásával. Innen másképp tűnt el a test.
A hátrahagyott fehér leplek a főpap által Jom Kippurkor viselt hófehér vászon öltözékre emlékeztettek. Mózes elrendelte, hogy a bűnért való engesztelés elvégzése után a főpap vesse le a fehér ruhát, és hagyja a szentélyben.[25] Jesua azzal, hogy hátrahagyta a vászon lepleket, jelezte: elvégezte Főpapként az engesztelést az emberiség minden bűnéért![26]
Az Ő feltámadása volt az első a jövőben bekövetkező feltámadások közül. A Tanakhban elrendelt első zsenge (első árpatermés[27]) ünnepe erre a rendkívüli történelmi eseményre mutatott. Az első árpakalászokat pontosan a pészach szombatja utáni első napon mutatták be a Szentélyben az Ö_való előtt.[28] Éppen akkor, amikor Jézus, a halottak közül az első zsenge feltámadt!
Minden a terv része volt
Jesua tudta, mi vár rá a páska ünnep közeledtével – mégis megingathatatlan eltökéltséggel ment a keresztre, és zokszó nélkül szenvedte el azt. Bár sokan és sokszor törtek az életére, Ő önként tette le az életét[29] pontosan úgy és akkor, amikor ez meg volt írva. Neki a kereszten kellett meghalnia, hogy betöltse a 22. Zsoltár próféciáját, és a Páskabárány ünnepén, hogy betöltse a bárányáldozatra vonatkozó mózesi rendelkezéseket. Gonosztevők között kellett szenvednie, majd gazdag ember sírjába kellett kerülnie.[30] És amiként i_teni hatalmát gyakorolta az élete letételekor, ugyanazzal a hatalommal fel is vette azt 3 nap múlva.[31]
Életének utolsó hete egyszerre mutatja meg emberségét és istenségét. Ezek a napok vezettek az emberiséget megváltó i_teni terv csúcspontjához. A jeruzsálemi bevonulásától a feltámadásáig minden esemény jelentéssel, szándékkal és céllal bír. Jesua utolsó hetének kronologikus áttekintése bepillantást enged I_tenünk mély szenvedésébe, ugyanakkor lenyűgöző irgalmasságába. Cselekedetekben adta bizonyságát az emberiség iránti rendíthetetlen és szenvedélyes szeretetének.
[1] Betánia – az Olajfák hegyének keleti oldalán, Jeruzsálemtől kb. 3 km-re fekvő falu. Jézus barátai, Lázár, Márta és Mária laktak itt. Ezen az utolsó héten szinte minden éjszakát itt töltött.
[2] „Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán.”
[3] הוֹשִׁיעָה נָּא ‘hosia na’ – ments meg minket most
[4] „Legyen a bárány hibátlan, hím és egyéves”. (2 Mózes/Smot 12:5)
[5] a fügefa korai gyümölcse, a breba, aminek még a levelek előtt meg kellett volna jelennie
[6] Márk 11:15–17
[7] Lukács 13:6–7
8 „Ne teremjen rajtad gyümölcs soha többé (‘eis ton aiona’ – ebben a korszakban)!”
[9] „Mint szőlőt a pusztában,
úgy találtam meg Izraelt;
mint fügefa tetején az első gyümölcsöt,
úgy láttam meg atyáitokat….
Gonosz cselekedeteik miatt kiűzöm őket házamból,
nem szeretem őket többé;
valamennyi fejedelmük pártütő. Megverik Efraimot:
gyökere kiszárad,
[10] A vakok, süketek és sánták meggyógyítása: messiási cselekedetek: „Akkor majd kinyílnak a vakok szemei, és megnyílnak a süketek fülei. Akkor majd úgy szökell a sánta, mint a szarvas, és ujjong majd a néma nyelve.” Ézsaiás 35:5–6
[11] „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlók vagytok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak halottak csontjaival és mindenféle tisztátalansággal.” (Máté 23:27)
[12] „Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek! Hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, ahogyan a kotlós szárnya alá gyűjti a csibéit, de ti nem akartátok! Íme, elhagyatottá lesz a ti házatok.” (Máté 23:37–38). Az ítélet be is teljesült, amikor i. sz. 70-ben elpusztult a Templom.
[13] Amikor a római seregek ostromgyűrűbe fogták Jeruzsálemet, a tanítványok felismerték, hogy Jesua figyelmeztetése (ld. Lukács 21:20–24) most következik be, és menekülniük kell. Ez akkor vált lehetségessé, amikor Titusz egy időre feloldotta az ostromgyűrűt.
[14] akit Jesua megtisztított a leprából, különben nem is lehettek volna a házában
[15] a hagyományos széder liturgiában ez a Megváltás Pohara
[16] „Eljön az az idő – így szól az ÚR –, amikor új szövetséget kötök Izráel és Júda házával. …: Törvényemet beléjük helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig az én népem lesznek.” (Jeremiás 31:31–33)
[17] 22 szabályt (Arnold Fruchtenbaum: A Messiás élete 658. o.)
[18] „Ettől fogva Pilátus igyekezett őt szabadon bocsátani, de a zsidók így kiáltoztak: Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja: aki királlyá teszi magát, az ellene szegül a császárnak.” (János 19:12)
[19] A kárpit a Szentek Szentjét választotta el a Templom többi részétől. Jesua halála megnyitotta minden ember számára az utat a szent I_ten jelenlétébe, ahova addig csak a főpap léphetett be évente egyszer: az Engesztelés Napján
[20] tamid: a bűnért való bárányáldozat, amit reggel és estefelé kellett bemutatni (2 Mózes/Smot 29:38–39). Más zsidó forrásokból tudható, hogy ezek időpontja reggel 9 és délután 3 óra volt. (https://www.catholicfidelity.com/apologetics-topics/eucharist/was-jesus-really-crucified-with-the-passover-lambs-by-brant-pitre/ ) Jézust reggel 9-kor feszítették meg, és délután 3-kor halt meg.
[21] ld. Ézsaiás 53:7–10; Jeremiás 11:19
[22] A rómaiak által kivégzett személyeket Izraelen kívül a kereszten hagyták intő példa gyanánt, illetve nyitott tömegsírokba dobálták. Josephus történetíró (Zsidó háború 4.314) és a héber Írások tanúsága szerint (5 Mózes/Dvarim 21:23) Izraelben naplementéig le kellett venni a holttestet a fáról, és el kellett temetni.
Ha jelentkezett valaki a testért, kiadták neki. https://hbu.edu/news-and-events/2016/05/04/craig-evans-resurrection-jesus-light-jewish-burial-p-ractices/ Jesua testének eltemetése kulcsfontosságú volt: így meggyőződhettek a haláláról, illetve később az üres sír bizonyítékul szolgált.
[23] A halottak birodalmának, a Seolnak azon része, amelyet Ábrahám kebelének is neveztek. Itt várakoztak a Messiás megjelenése előtti hívők lelkei
[24] Arnold Fruchtenbaum: The Place of the Dead http://www.arielcontent.org/dcs/pdf/mbs107m.pdf
[25] 3 Mózes/Vájikra 16:2–4, 23–24
[26] Zsidókhoz írt levél 7:1–9:24 bővebben ld. https://www.spiritualmanna.info/linencloths/
[27] Az aratás első kévéjét bevitték a Templomba azzal a hittel, hogy a termés többi része is be fog érni: bőséges aratás lesz.
semmi gyümölcsöt sem hoznak” (Hóseás 9:10, 16, 17)
[28] 3 Mózes/Vájikrá 23:10–11 „…Ha bementek arra a földre, amelyet nektek adok, és learatjátok annak termését, vigyétek el aratásotok első kévéjét a paphoz. Az mutassa fel a kévét az Úr előtt azért, hogy ő kedvesen fogadja tőletek. A szombat után következő napon mutassa fel azt a pap.”
[29] Ézsaiás 53:12 „önként ment a halálba”
[30] Ézsaiás 53:9 „A bűnösök közt adtak sírt neki, a gazdagok közé jutott halála után, bár nem követett el gonoszságot, és nem beszélt álnokul.”
[31] János 10:17–18 „Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy azután újra visszavegyem. Senki sem veheti el tőlem: én magamtól adom oda. Hatalmam van arra, hogy odaadjam, és hatalmam van arra, hogy ismét visszavegyem: ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól.”
Szerző: Zsidók Jézusért Misszió | 2022.márc.ked | Cikkek
A nők szerepe a Bibliában
A Bibliát a mai napig minden generáció fontosnak és aktuálisnak találja. Az emberi kultúra változó jellege ellenére a bibliai történetek, a költészet, a történelmi leírások mindenféle hátterű ember számára szóltak és szólnak ma is. A sok-sok forradalmi bibliai eszme között a nők iránti tisztelet és megbecsülés egyike azoknak, amely tekintetében e dokumentum valóban megelőzte korát.
A nők szerepe a héber Írásokban
Az ókori Izraelben a nők a papi szolgálaton kívül a közösségi élet minden területén részt vállaltak. Megvolt a szabadságuk kereskedni és mezőt vásárolni (Példabeszédek 31), éppen úgy mint kétkezi munkát végezni (2 Mózes 35:25, Ruth 2:7, 1 Sámuel 8:13). A templomi istentiszteletekből sem voltak kizárva. Hangszeren játszottak a szentélyben (Zsoltárok 68:25), imádkoztak ott (1 Sámuel 1:12), a vallási felvonulásokon énekeltek és táncoltak (2 Sámuel 6:19, 22), valamint részt vettek a menyegzői zenélésben és ünneplésben (Énekek Éneke 2:7, 3:11).
A mózesi szövetségbe a nők is beletartoztak (5 Mózes 29:11), s jelen voltak, amikor Józsué felolvasta a Tórát Izrael fiainak. Jelenlétük nem pusztán lehetőség volt számukra; megkövetelték tőlük, hogy a Szentírás nyilvános felolvasásán jelen legyenek a sátrak ünnepén (5 Mózes 31:12).
„Azokban az évszázadokban a nőket nem zárták be a magánszférába.”
Azokban az évszázadokban a nőket nem zárták be a magánszférába: közülük többen vezetők voltak Izraelben. Mózes nővére, Mirjám vezette az asszonyokat Isten dicséretében (2 Mózes 15:20–21); Debóra bíró és prófétanő volt (Bírák 4:4), és a Szentírás kiemeli azt is, hogy feleség és anya is volt. Hulda szintén prófétanő volt. Jósiás király az ő tanácsát kérte ki, Jeremiás próféta tanácsa helyett, aki kortársa volt (2 Királyok 22:14:20).
Az 1 Mózes 21:12-ben azt olvassuk, hogy Isten arra kéri Ábrahámot, hogy hallgasson a feleségére, Sárára. A Példabeszédek 18:22 azt mondja nekünk, hogy aki feleséget talál, kincset talál; a Példabeszédek 19:14-ben pedig azt találjuk, hogy az okos feleség Isten ajándéka. Abigailt elismerik, mivel képes megoldani a férje, Nábál és Dávid király közt kialakult feszült politikai konfliktust. Bölcsessége és bátorsága annyira megérintette a királyt, hogy Nábál halálát követően feleségül vette őt (1 Sámuel 25:23–42). Egy tekóabeli bölcs asszonyt küldtek el Dávidhoz azért, hogy meggyőzze arról, hogy ne büntesse tovább fiát, Absolont (2 Sámuel 14). Sok más, éles elméjű és bölcs asszony kapott helyet a héber Írásokban, akiket ma is tisztelet övez.
A nők jogai az újszövetségi időkben
Az első században élő nők társadalmi megítélése drámaian megváltozott ókori társaikhoz képest. Jézus korára a nők társadalmi szerepe rendkívül rossz irányt vett. Elméletben a nőket nagyra becsülték az első századi zsidó társadalomban, ám a gyakorlatban ez nem mindig volt így. A cenua koncepciója, ami a nők szerepét a magánélet keretei közé szorítja, a Zsoltárok 45:13-on alapul: „Csupa dísz a királylány odabent […].” Míg a férfi elsődleges társadalmi felelősségét tehát nyilvánosnak tekintették, addig a nő élete majdnem teljesen a család magánszférájára korlátozódott.
A nők nem tanúskodhattak a bíróságon. Ezzel gyakorlatilag egy kategóriába sorolták őket a pogányokkal, a kiskorúakkal, a süketnémákkal, s olyan „nemkívánatos” személyekkel, mint a hazárdjátékosok, az elmebetegek, az uzsorások, és a galambreptetők, akiktől szintén megtagadták e kiváltságot. (Másrészről, a király sem tanúskodhatott a bíróságon, sőt még a Messiás sem – ami azért valamennyit enyhített e korlátozás megbélyegző üzenetén.)
A korabeli szokásoknak megfelelően még egy előkelő asszony sem kereskedhetett – de még az is ritkán fordult elő, hogy otthonán kívül mutatkozzon. Csak azok az asszonyok dolgozhattak kicsiny vállalkozásukban, akik súlyos anyagi gondokkal küzdöttek, s emiatt lettek családjuk kenyérkeresői. Ha az utcán meg is jelent egy nő, nagyon el kellett fátyoloznia magát, s nem állhatott szóba férfiakkal. „A nő dolga, hogy otthon legyen, a férfié pedig, hogy kimenjen a piactérre” (Bereshit Rabbah 18:1; vö. Taanit 23b).
A talmudi időkben a tiszteletreméltó asszonyoktól elvárták, hogy otthonukban tartózkodjanak. A prostituáltra használt egyik kifejezés ez volt: „aki elmegy otthonról”. Az első századbeli asszonyok nem is jártak vásárolni, kivéve talán, amikor egy rabszolga kíséretében elmentek otthonról venni valamilyen kelmét maguknak, amelyből otthonukban megvarrták saját öltözéküket.
Az Újszövetségben megemlített asszonyok valószínűleg írástudatlanok voltak, mivel a rabbik nem tekintették kötelező érvényűnek a nők számára az olvasás ismeretét a Szentírás tanulmányozása céljából. Az 5 Mózes 4:9 alapján, „ismertesd meg azokat fiaiddal […],” a rabbik kijelentették, hogy az asszonyok mentesek az alól a parancsolat alól, mely előírja a Tóra megtanulását. Sőt, a Talmud azt mondja, hogy „bolondság a leányodnak a Tórát tanítani” (Sotah 20a).
„A nőket elkülönítették a férfiaktól a magán-, a köz-, és a vallási életben.”
A nőket elkülönítették a férfiaktól a magán-, a köz- és a vallási élet területén. Elmehettek ugyan a templomba, de nem merészkedhettek túl a nőknek fenntartott udvaron (Salamon templomának eredeti leírásában nem szerepel ilyen udvar, innen tudjuk, hogy ez későbbi fejlemény). A nők számára nem volt engedélyezett a nyilvános imádkozásban való részvétel a templomban, jóllehet bátorították őket otthonukban az egyéni imaéletre.
A nők jogai közé tartozott, hogy elmehettek a Tanulás Házába meghallgatni egy tanítást, vagy elmehettek oda imádkozni (Vayikra Rabbah, Sotah 22a). Alapvető joguk volt részt venni egy menyegzőn, elmenni egy gyászoló család otthonába vagy meglátogatni rokonaikat (Misna Ketubot 7:5).
Az egyik talmudi szakasz talán legjobban összegzi az első századi nők helyzetét: „[Ők] be vannak fedve, mint egy gyászoló [utalás az arcuk és a hajuk befedettségére], elkülönítettek az emberektől, s be vannak börtönözve” (Eruvin 100b).
Mi idézte elő ezt a folyamatot, amely során a nők szerepe drámaian megváltozott a héber Írások történelmi korszakaihoz mérve – ahol megbecsült társadalmi szerepükhöz képest az újszövetségi időkre szinte teljesen kirekesztette őket a társadalom? A nők lealacsonyítása nagy valószínűséggel a görög gondolkodásmódból származik. A nők státuszát illetően bámulatos a hasonlóság a hellén és a talmudi szemlélet között. Pogány szomszédaik befolyása révén a rabbik fokozatosan lealacsonyították az asszonyokat első századi kirekesztettségük szintjére. Ahogy a fenti bekezdések bizonyítják, e nemi alapú normák nem a Tanakhon vagy a zsidó kultúrán alapultak, hanem a görög és a római családi normákon, amelyek elterjedtek voltak birodalmaik minden szegletében.
Forradalmi volt, ahogy Jézus tisztelte a nőket
Jézus az élet minden területén meglepő reakciókat váltott ki kortársaiból. Nem félt vitatni kora uralkodó nézeteit, és újra megvizsgálni, hogy vajon helyesnek bizonyul-e a Szentírás hagyományos értelmezése. Viszont a Jézus korában uralkodó rabbinikus megközelítés ismerete nélkül észre sem fogjuk venni, hogy mennyire egyedülálló Jézus magatartása.
Azzal, hogy nyilvánosan teret adott a nőknek a saját szolgálatában, Jézus porrá zúzta korának előítéletes szokásait. Mi volt abban szokatlan, hogy nőkkel beszélgetett? A Tórában semmi nem gátolta azt, hogy férfiak és a nők egymással társalogjanak! Mégis, korának társadalma – a rabbinikus judaizmus szokásaitól vezérelve –, nagyon különbözött az ószövetségi idők társadalmi berendezkedésétől.
„Jézus súlyos csapást mért erre a sötétségre azzal, hogy kész volt bárkit tanítani, aki csak hajlandó volt meghallgatni Őt – legyen az nő vagy férfi!”
Jézus súlyos csapást mért erre a sötétségre azzal, hogy kész volt bárkit tanítani, aki csak hajlandó volt meghallgatni Őt – legyen az nő vagy férfi! Többször megfigyelhetjük Őt, ahogy nyíltan beszélget asszonyokkal. A kútnál lévő asszony története talán a legismertebb példa. Érzékeljük a tanítványok megdöbbenését, amikor mesterüket egy asszonnyal látják beszélgetni. „Tanítványai éppen ekkor jöttek meg, és csodálkoztak azon, hogy asszonnyal beszél, de mégsem mondta egyikük sem: ,Mit akarsz, vagy mit beszélsz vele?’ ” (János 4:27).
Jézus és tanítványai történetének egy másik formabontó pillanatával a testvérpár, Mária és Márta otthonában találkozunk. (Lukács 10:38). Máriát lebilincseli Jézus tanítása, és Márta azon kapja őt, hogy a férfi tanítványok körében üldögélve hallgatja a Mestert. A család számára e pillanat társadalmilag nagyon kínos helyzetet teremthetett volna. A nők szerepe a család szolgálata és a férfiak taníttatásának a támogatása volt, ezért Márta nagyon megharagszik Jézus rabbira, amiért nem parancsolja ki testvérét a konyhába, ahogyan azt a társadalmi normák diktálnák. Jézus azonban szenvedélyesen megvédi Mária magatartását az adott helyzetben. Ezzel Ő – a kulturális elvárásokkal szembehelyezkedve – kiáll amellett, hogy a nőknek is teljes joga van a tanítványságra, s közvetve Mártát is hívja, hogy csatlakozzon a tanítványok köréhez.
Lukács evangéliumának számos egyéb helyén azt látjuk, hogy Jézus nyilvánosan mutatkozik asszonyok társaságában. Néhányan közülük előkelő asszonyok voltak, néhányan kétes hírűek, s voltak közöttük olyanok is, akiket korábban démonok tartottak megszállás alatt. Egyikőjüknek – a magdalai Máriának, aki hálája jeleként Jézus mellett volt egészen annak haláláig – elsőként jelent meg a feltámadását követően.
A Máté 15:22–28-ban Jézus egy kánaáni asszonnyal beszélget. A tanítványok arra kérik, hogy küldje őt el, mert nem volt illő egy rabbinak asszonnyal társalogni, aki ráadásul nem is volt zsidó! Jézus eleinte nem figyel az asszony könyörgésére. Ám később, ahogy ő nagy szükségében és még nagyobb hitével megnyeri Jézust, az megkönyörül rajta, és teljesíti kérését.
„Az első ember, aki Jézust mint Izráel Messiását hirdette, egy asszony volt… Asszonyok voltak vele kivégzése pillanatában… és asszonyok voltak az elsők, akik hirdették feltámadását.”
Jézus életének szemtanúi időről időre arról számoltak be, hogy tanításait, gyógyítását és megbocsátását nőknek és férfiaknak egyaránt felkínálta. Gyakran a nők voltak azok, akik leginkább értékelték munkálkodását és tanításait. Sőt, az első ember, aki Jézust mint Izráel Messiását hirdette, egy asszony volt: Anna a templomban (Lukács 2:36–38). Egy asszony mosta meg Jézus lábát (Lukács 7:37–38) s kente meg olajjal temetésére felkészítve (Márk 14:3). Asszonyok voltak vele kivégzésénél az utolsó pillanatig (Márk 15:47), és asszonyok voltak az elsők, akik a sírboltjához érkeztek (János 20:1), és akik hirdették feltámadását (Máté 28:8).
Jézus korai követői mesterük nyomdokába léptek: megengedték, hogy asszonyok is részt vegyenek az összejöveteleken (Apostolok cselekedetei 1:14), és munkatársként tekintettek rájuk az evangélium hirdetésében (Róma 16:3). Nagyon is helyénvaló volt, hogy Jézus, a Messiás szeretetétől vezérelve porrá zúzza a nők korlátozott társadalmi státuszát abban a korban, amelyben élt. Neki köszönhetően mindenki – zsidó és görög, rabszolga és szabad, férfi és nő – egységben élhet, s Isten gyermekeként páratlan szabadságot élvezhet.
Zhava Glaser 1988-ban megjelent cikkéből.
Szerző: David Brickner | 2022.márc.ked | Cikkek
David Brickner, ügyvezető igazgató
Az evangéliumi keresztyének régóta Izrael legjobb barátai. Azok közé tartoznak, akik valóban szeretik a zsidó népet. Mindig is úgy véltem, hogy ebben a szeretetben az evangelikál mozgalomnak az Isten és az Ő Igéje iránti szeretete tükröződik vissza. Ugyanis az Írások világosan kinyilvánítják Isten rendíthetetlen szeretetét választott népe, a zsidó nép iránt.
És mégis – úgy tűnik –, hogy az egyházban sokan ezt szem elől tévesztik. Aggodalomra ad okot az a két közelmúltbeli tanulmány, melyben az amerikai evangelikál keresztyéneknek Izraelhez és a zsidó néphez való hozzáállását vizsgálták.
Az első felmérés, amelyet az Észak-Karolinai Egyetemmel és a Barna Csoporttal közösen végeztek, arról számolt be, hogy az evangéliumi keresztyének 67%-a hisz abban, hogy Isten szövetsége Izraellel továbbra is fennáll, és 68%-uk szerint a zsidó népnek joga van Izrael földjéhez az Ábrahámmal kötött isteni szövetség alapján. Egyesek talán bátorítónak találják ezeket a számokat. Azonban az Infinity Concepts és a Grey Matter Research által végzett második felmérés szerint az evangelikáloknak csak 51%-a hiszi, hogy a zsidók még mindig Isten kiválasztott népe.* Mindkét felmérésből az derült ki, hogy minél fiatalabbak voltak a válaszadók, annál kevésbé hitték, hogy a zsidók még mindig Isten kiválasztott népe, és annál kevésbé támogatták Izraelt – még akkor is, ha a megkérdezettek egyetértettek abban, hogy „a Biblia a hitük számára a legfőbb tekintély”.
Sokan nem látják, hogy a Biblia egyértelmű a kiválasztottság kérdésében:
„Hiszen te Istenednek, az Úrnak szent népe vagy. Téged választott ki Istened, az Úr, hogy tulajdon népe légy valamennyi nép közül, amelyek a föld színén vannak.”
(5 Mózes 7:6, lásd még 5 Mózes 14:2).
A Bibliában sehol sem vonja vissza Isten a kiválasztásra vonatkozó döntéseit. Valójában Isten a hírnevét kockáztatja, ha a zsidó népnek tett ígéreteiből bármit hagyna a földre esni. Odáig megy, hogy azt mondja Izraelnek: „Bizony, aki titeket bánt, a szemem fényét bántja!” (Zakariás 2:8) Tehát, rosszul bánni Izraellel olyan, mintha szemen szúrnánk Istent! Egy Hámán nevű alak – aki az Eszter könyvének negatív hőse –, ezt a saját bőrén tapasztalta meg!
Ebben a hónapban ünneplik a zsidó emberek a Purimot, amely épp ezen, az ókori Perzsiában játszódó történeten alapul. Mordokaj és Eszter a főhősök, egy Hámán nevű nemesember pedig a gonosztevő. Hámán, feldühödve azon, hogy Mordokaj nem hajlandó meghajolni előtte, engedélyt szerez a perzsa királytól, hogy elpusztítsa Mordokajt – és nemcsak őt, hanem az egész zsidó népet.
Hámán bölcs tanácsadói, sőt a saját felesége is megpróbálja figyelmeztetni őt:
„Ha a zsidó származású Mordokajjal szemben már az elején elbuksz, akkor nem fogsz bírni vele, hanem végleg el fogsz bukni vele szemben.”
(Eszter 6:13).
És így is lett: Hámán elbukott: azon az akasztófán végezték ki, amelyet Mordokaj számára készített. A zsidó nép ettől kezdve minden évben elolvassa Eszter könyvét, hogy megemlékezzen ezekről az eseményekről, és megünnepli Isten oltalmazó hűségét, ahogy minden nehézség ellenére megőrizte népét.
A történelem országútjait olyan emberek tetemei borítják, mint Hámán és Hitler, akik megpróbálták elpusztítani a zsidó népet, és ezzel Isten ellenségeivé tették magukat. Ezzel szemben, azok, akik a zsidó nép mellett állnak ki az ellenséges áradattal szemben, Istennel és az Ő céljaival összhangban cselekszenek. Mit jelent tehát ma a zsidó nép mellé állni?
A zsidó nép nem csupán egy népcsoport, hanem egy többnemzetiségű nép, amely isteni rendeltetéssel halad végig a történelmen. Mégis, Izrael apró földrajzi területe, ahol a világ zsidó népességének oly nagy része koncentrálódik, kétségtelenül lehetőséget nyújt arra, hogy kiálljunk (vagy ne álljunk ki) biztonságukért és jólétükért.
Itt van a bökkenő. Néhány ember számára az Izrael melletti kiállás egyenlő a politikai pártok közötti választással. Sok minden, amit a magukat keresztyén cionistáknak vallók körében láttam, politikai számítgatásnak tűnik számomra. Másrészt viszont sokan, akik nem hajlandók kiállni Izrael mellett, úgy tűnik, hogy álláspontjukat inkább politikai, mint bibliai szempontok szerint alakítják. Mindkét fél elhibázza a lényeget.
Először is, bibliai módon kiállni Izrael mellett azt jelenti, hogy valódi szeretetet táplálunk az Isten által szeretett nép iránt. Ez nem feltétlenül könnyű feladat. Isten nem a szerethetőségük alapján választotta ki a népemet (vagy bárki mást). De Isten bárkinek – aki arra vágyik –, meg tudja mutatni azt a mélységes szeretetet, amelyet választott népe iránt érez. Legyen az Ő szeretetének csak egy morzsája – mégis ez minden, amire szükséged van ahhoz, hogy Izrael mellé állj. Ahhoz, hogy Izrael mellé állj, nem kell Izrael minden egyes döntésével egyetértened. Ha a szeretet azt jelentené, hogy teljesen egyetértesz egy személlyel vagy egy embercsoporttal, akkor a legtöbbünk élete meglehetősen szűkölködne a szeretetben!
Másodszor, Izrael mellett állni azt jelenti, hogy mivel szereted, elkötelezetten imádkozol érte. Nem vetted még észre, hogy azokért imádkozol buzgón, akiket szeretsz? A zsoltáros is erre biztat bennünket: „Kívánjatok békét Jeruzsálemnek! Legyenek boldogok, akik téged szeretnek!” (Zsoltárok 122 :6). Amikor békéért imádkozunk, nem pusztán azt kérjük Istentől, hogy ne legyen háború – hanem azt is, hogy az Isten kegyelméből és megmentő munkájából származó áldás és lelki teljesség: salom uralkodjon. Az ilyen imákra a válasz a Jesuába, Izrael Messiásába vetett üdvözítő hit által érkezik.
Izrael mellett állni mindenekelőtt azt jelenti, hogy hiszünk a zsidó nép üdvösségében – amely csak a Messiás Jézusba vetett hit által nyerhető el. Ezért imádkozunk és ezért munkálkodunk buzgón. Ahogy Pál apostol írta:
„Atyámfiai, szívem szerint kívánom és Istentől könyörgöm az Izráel idvességét.” (Róma 10:1).
Nemrégiben valaki azt mondta nekem: „David, örülök, hogy ennyire foglalkoztat téged a saját zsidó néped, de őszintén szólva, nekem ez nem olyan fontos.” Megértem, hogy Isten különböző terheket helyez gyermekei szívére. Van, akinek a muszlimokért ég a lelke. Mások a mentős missziós szolgálathoz vonzódnak és így tovább. Nem várom el minden – Bibliában hívő – testvértől, hogy azt a terhet hordozza a zsidó emberek üdvösségéért, amit mi hordozunk a Zsidók Jézusért Misszióban. De mindenkinek, aki szereti és szolgálja Istent, örülnie kell annak, hogy Isten továbbra is megtartja a zsidó népnek tett ígéreteit – tudva, hogy ahogyan a történelem során mindig megtartotta a választott népének adott szavát, úgy tartja meg az ígéreteit annak a csodálatos és sok nemzetből kihívott népnek, amelynek fiait és lányait gyermekeivé fogadta a Messiás Jézus által. Remélem, kész vagy velem imádkozni azért, hogy még több, Bibliában hívő keresztyén a maga teljességében ismerje fel Isten szeretetét és hűségét, hogy ők is elmondhassák:
„Izrael mellett állok.”
Szerző: Zsidók Jézusért Misszió | 2022.jan.csü | Cikkek
A Tóra kimondja, hogy Isten örök szövetséget kötött a zsidó néppel. Mégis elképzelhető, hogy keresztényként azt hallottad: Istennek nincs már többé terve a zsidó néppel, s most a keresztény egyház az „új Izráel”. Ha pedig zsidó vallású vagy, talán azt hallottad, hogy néhány keresztény úgy hiszi, hogy Istennek a veled kötött szövetsége már érvényét vesztette. Honnan erednek ezek az állítások?
A behelyettesítő teológia eredete
A keresztény egyház korai vezetői közül Iréneusz, Augusztinusz, és Atanáziusz olyan tévtanokat állandósítottak, mint:
1. Isten szövetsége a zsidó néppel a nép engedelmességétől függött. Engedetlenségünk következményeként, úgy hitték, Isten e szövetséget eltörölte, a zsidó népet pedig felcserélte a keresztény egyházzal.
2. A zsidó népnek, a Tórának, Izráel földjének és a szertartásainknak többé már nincs semmi jelentősége.
3. Helytelen, ha Jesuában (Jézusban) hívő zsidók olyan szertartásokat tartanak meg, mint a körülmetélés, a szombat, vagy a kóser ételek fogyasztása.
„Az effajta tanok szorosan kötődnek a történelmi, illetve a jelenkori antiszemitizmushoz.”
„Behelyettesítő teológiá”-nak vagy „szuperszesszionizmus”-nak nevezik őket (a latin super-sedere szó után, melynek jelentése: valaki más felett, vagy helyén ülni). A történelemben gyakran felhasználták (és felhasználják) e tanokat a zsidó nép üldözésére. Khrüszosztomosz János és Luther Márton például azt tanította, hogy a keresztényeknek semmi dolga nincs a zsidókkal, hacsak azok meg nem térnek, s nem tagadják meg zsidó identitásukat. Izráel földjének elvesztését, illetve az onnan való száműzetésünket úgy tekintették, mint ami egy folyamatosan fennálló büntetés azért, mert Jézust keresztre feszítettük, s mint ami tanúsítja, hogy Isten elvetett minket. Az effajta tanok szorosan kötődnek a történelmi, illetve a jelenkori antiszemitizmushoz. A Jézusban hívő zsidók határozottan visszautasítják az ilyen tanokat, melyek sajnos még mindig erősen éreztetik hatásukat napjainkban.
Isten szövetsége a zsidó néppel
A szövetség komoly és kötelező érvényű megállapodás, melynek eredménye egy kölcsönösen elkötelezett és előnyös kapcsolat a felek között, akik közül az egyik fél gyakran nagyobb hatalmú a másiknál.
A Szentírás több száz helyen utal arra az állhatatos szeretetre, melyet Isten a népe, Izrael iránt érez, a népével kötött örökké tartó és érvényben levő szövetségére, és arra, hogy az Örökkévaló soha nem mond le a zsidó nép helyreállításáról. Ám a behelyettesítés teológiáját vallók úgy érvelnek, hogy a zsidó nép már nem Isten népe, s azokat a tényleges ígéreteket, melyeket a héber Biblia tartalmaz, ma már csak lelki vagy átvitt értelemben szabad értelmezni – mint amelyek tulajdonképpen a keresztény egyházra vonatkoznak. Az olyan igéket, mint a Galata 3:28 („Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög”), Galata 6:16 („az Isten Izráelének”), és a Róma 9:6 („nem tartoznak mind Izráelhez, akik Izráeltől származnak”) gyakran kiveszik szövegkörnyezetükből, és az Izraelnek adott visszavonhatatlan isteni ajándékokra és elhívásra vonatkozó ígéreteket (Róma 9:4, 11:29) elszellemiesítve és általánosítva tagadják a zsidó nép különleges kiválasztását. Rendbe kell tennünk azt a mélyen rögzült gondolkodást, amely tévesen ítéli meg Istennek a zsidó néppel kapcsolatos céljait. Míg ugyan igaz, hogy minden hívő beoltatott Izrael közösségébe (Róma 11:17), ez nem jelenti azt, hogy Isten elhagyta, elutasította, vagy lecserélte volna Izrael népét; hogy szövetségének ígéretei érvénytelenek lennének, esetleg másra lennének átruházva.
Isten hűsége Izrael népe iránt
Mind a héber Írásokban, mind az Újszövetségben végig azt találjuk, hogy Isten töretlenül hűséges zsidó népünkhöz és a velünk kötött szövetségéhez, még akkor is, amikor mi hűtlenkedünk. Izrael történelmének kiemelkedő pillanataiban Isten ugyan nemegyszer megújította, illetve megerősítette a szövetségét népével, mégsem szabad úgy tekintenünk e szövetség egyes részeire, mintha ezek a korábbi részeket semmissé tennék. Ehelyett lássuk meg, hogy Istennek az Izrael iránti hűségével kapcsolatos sok-sok kijelentése valójában egymásba kapcsolódva, egyetlen, fokozatosan kinyilatkoztatott szövetséget mutat be, és az Új Szövetségben jut teljes kifejeződésre. Néhány kulcsfontosságú igeszakasz:
Istennek az Ábrahámmal kötött szövetsége egy nép, egy név s egy ország áldásait helyezi kilátásba. Kölcsönös áldás fog áradni egyfelől Ábrahám utódjától a népek felé, másfelől, az Izraelt áldó népek felől, akik így maguk is áldottak lesznek. Az Ábrahámnak adott szövetség jele a körülmetélkedés (1 Mózes/Brésit 12:1-4, [vö. a 15. és 17. fejezetet]).
Mózessel és a zsidó néppel Isten olyan szövetséget köt a Sínai-hegyen, amely egy a király és alattvalói között kötendő megállapodás mintáját követi, tartalmazva kapcsolatuk történetét (2 Mózes/Smot19:4, 20:2b), a felek meghatározását (2 Mózes/Smot 20:2a – 19:5,6) konkrét törvényeket (2 Mózes/Smot 20:3-17), illetve a szövetség megtartásából származó előnyöket és a megszegésével járó büntetéseket (5 Mózes/Dvarim 27:11-28:68).
Istennek a Dáviddal kötött szövetsége tartalmazta azt az ígéretet is, hogy utódai generációról generációra a trónján fognak ülni (2 Sámuel 7:16).
Jeremiáson keresztül Isten megígéri, hogy megújítja szövetségét Izraellel, s azt, hogy Izrael utódainak a száma annyi lesz, mint a tengerparton a homokszemek, illetve, hogy ez a szövetség örökké fog tartani (Jeremiás 31:31-37).
Jesua nem azért jött, hogy eltörölje a Tórát (Máté 5:17). Törvénytisztelő zsidóként élt, s míg ugyan nem értett egyet a farizeusok egyes magyarázataival a Tórát illetően (amely magyarázatokból idővel a szóbeli Tóra kialakult), mégis teljes mértékben betartotta a Tórát. Az Új Szövetségen az Ő kiontott vére a pecsét (Máté 26:28).
Pál apostol amellett érvel, hogy Isten nem vetette el Izrael népét. Ő maga is zsidó ember volt, része annak a maradéknak, akik kegyelem által üdvözülnek, akik azt az egész Izraelt képviselik, amely üdvözülni fog (Róma 9-11).
Izrael szerepe a jövőben
Nem pusztán az egyes igék jelentése számít, hanem az is, ahogy azok egymással összekapcsolódva egy a teljes Írást átszövő mintázatot alkotnak. Ez ad nekünk rálátást és egy mélyebb megértést arról, ahogy Isten szüntelenül munkálkodik Izrael és a többi nép történelmében.
„Az a feltétel nélküli szövetség, amelyet Isten Ábrahámmal kötött, teljes beteljesülésre vár.”
A kanonizált bibliai történet az értelmezés olyan eszközét adja a kezünkbe, amely lehetővé teszi, hogy a keresztény Bibliát egy egységes teológiai és történeti keretben láthassuk.1
Az a feltétel nélküli szövetség, amelyet Isten Ábrahámmal kötött, s amelyen keresztül elhívta Izraelt, hogy az Ő saját népe legyen, még ma is érvényes, s e szövetséget a Messiás eljövetele sem cserélte ki valami másra. Ehelyett teljes beteljesülésre vár a Messiás visszatérésében, amikor Izrael, a nemzetek, és az egész teremtés helyreáll az Isten országában. Amikor majd Jesua visszatér, hogy megprófétált céljait megvalósítsa, akkor válik teljességgel nyilvánvalóvá Isten hűsége Izrael iránt.
Jegyzetek
1. Soulen, R. Kendall. The God of Israel and Christian Theology. Minneapolis: Augsburg Fortress, 1996. 14.
Írta: Richard Harvey
Szerző: Zsidók Jézusért Misszió | 2021.dec.ked | Cikkek
A királyok Királyának születése
Születését ősi próféciák jósolták meg, jelek és előjelek hirdették, hogy ő a szülőföldje királyaként és a világ uralkodójaként jön el. A történet szerint édesanyja egy istenséggel való titokzatos találkozás révén esett teherbe, így ő egy isten – Apolló – fia lett, földi apjának pedig látomása volt születendő gyermekéről, aki Jupiter tekintélyét hordozta. Az ókori római források szerint további jelek és szerencse kísérte őt felnőtté válása és a meglepő események során, amelyek az akkor ismert világ uralkodójává tették.[1]
Az Augustus római császár születéséről és ifjúkoráról szóló ókori történetek különös párhuzamot mutatnak Jesua (Jézus) születésével és életének korai szakaszával, ahogyan azt Lukács a beszámolójában elmeséli (Lukács 2:1-21). Lukács szerint Jesua születése ősi próféciákat teljesít be, az angyalok Megváltóként, Messiásként és Úrként hirdetik, és Lukács elmondja, hogy édesanyja, Mirjám (Mária) még szűzként esett teherbe az Isten Lelkével való találkozás révén.
Nem nehéz szkeptikus kortárs bibliakutatókat találni, akik ezeket a hasonlóságokat annak jeleként értékelik, hogy Lukács ezeket a legendákat egy bizonyos mintát követve találta ki.[2] Az elmélet szerint Lukács királyinak akarta feltüntetni Jesuát, ezért olyan csodás jelekről szóló történeteket talált ki, amelyek állítólag Augustusnak vagy az ókori világ más kiemelkedő uralkodóinak a születését kísérték.[3]
Más neves tudósok azonban rámutattak, hogy az összes ókori bizonyítékot figyelembe véve ez az elmélet nem helytálló.[4] Továbbá minden olyan olvasó számára, aki jól ismeri az említett történet ókori kontextusát, ennek nyilvánvalónak kell lennie, hiszen Lukács története feltűnően különbözik az Augustus-propagandától.
Egy uralkodó profilja
Augustus története egy gazdagságba, kiváltságokba és politikai hatalomba született gyermek története. És ellentétben a modern amerikai világgal, ahol a politikusok szeretik hangoztatni alacsony sorból való kiemelkedésüket, az ókori világban a gazdagságot és a státuszt általában a mennyei áldás jelének tekintették, míg a szegénység a bűn és az isteni kegyvesztettség jele volt.[5] Amikor Marcus Antonius bírálni akarta Augustust, azt állította, hogy Augustus dédapja felszabadított rabszolga és kötélverő volt![6] A pármai Cassius pedig állítólag azzal gúnyolta Augustust, hogy a nagyapja pék volt.[7] Magyarán szólva, ezek a kritikusok azt mondták: „Ha néhány felmenőd közember volt, hogy lehetnél te olyan különleges?”.
Augustus története illeszkedett ahhoz az ókori profilhoz, amely egy uralkodói hatalmat gyakorló áldott személyről szólt.[8] Augustus régi, jó kapcsolatokkal rendelkező és gazdag családból származott. Hatalomra jutását az biztosította, hogy rokona, Julius Caesar – az akkori világ leghatalmasabb embere – örökösévé fogadta. Augustus az elit 1%-ához tartozott, így joggal remélhette, hogy hatalmi törekvéseit siker koronázza.[9]
„Ha Lukács valóban megpróbált volna egy hasonló történetet Jesua számára is megalkotni, akkor nagyon sok elemet elvétett a történetben.”
Bár Lukács és az olvasói jól ismerhették az Augustusról szóló legendákat, ha Lukács valóban megpróbált volna Jesuáról is egy hasonló történetet kifundálni, akkor nagyon sok elemet elvétett a történetben. Jesua családja nem gazdag: a Római Birodalomban élők 99%-ához tartozik, akik olyan körülmények között élnek, amit ma mélyszegénységnek neveznének. Nem rendelkeznek jó kapcsolatokkal; bár Dávid leszármazottai, Jesua őseinek listáján az őt közvetlenül megelőző generációt csupa olyan emberek alkotják, akikről senki sem hallott (Lukács 3:23-31). Illetve nincs egy gazdag politikus sem, aki örökbe fogadná Jesuát, és átadná neki a hatalom palástját. Még apja, József szülővárosában, Betlehemben is szerény, hétköznapi otthonban élt a családja. Sőt még egy vendégszobát sem tudtak felajánlani Jesua előrehaladott állapotban lévő édesanyjának.[10] Jesua szegényes körülmények között születik meg, és édesanyja egy állatoknak szánt etetővályúba fekteti le az újszülöttet (Lukács 2:7).
Továbbá megdöbbentően ironikus, hogy amikor az angyalok megjelennek az égen Izrael felett, és bejelentik Jesua, a Messiás születését, egyedül egy csapat szegény pásztor lehetett tanúja ennek, akiknek valószínűleg még a juhok sem voltak a tulajdonukban, amelyeket gondoztak (Lukács 2:8-14).[11]
Egy másfajta király
Lukács könnyen kitalálhatott volna egy olyan történetet, amelyben a csecsemő Jesua a hatalom jeleit mutatja Izrael elnyomói felett. Ehelyett azt meséli el, hogy Augustus császár Rómában hoz egy rendeletet, ami a világ másik felén Jesua apját és várandós anyját egy hosszú útra kényszeríti, mintha menekültek lennének, hogy a császár összeírja őket (Lukács 2:1-5). Mindezt azért, hogy megtudja, mennyi adót tudna kicsikarni a zsidó alattvalóitól. Az első században a római uralom alatt élő zsidó nép nagyrészt elnyomott volt, és Jesua hozzájuk hasonlóan elnyomottként jelent meg közöttük.
„Ha Lukács csak kitalálta volna a történetét, akkor nem lehet mást mondani, minthogy ezt a hagyomány valamiféle ironikus kiforgatásaként tette.”
Ha Lukács csak kitalálta volna a történetét, akkor nem lehet mást mondani, minthogy ezt a hagyomány valamiféle ironikus kiforgatásaként tette. Az emberek a történelem során sok legendás történetet találtak ki a vezetőkről, de ilyen történetet soha senki nem talált ki.[12]
Tudomásom szerint az egyetlen ókori írásban található párhuzam a Tanakhban található. Az egész Tórában, a zsidó történelemben, sőt a prófétai írásokban is Ist_n a gyengéket és az alázatosokat emeli fel, a büszkéket pedig ledönti. Mózest a száműzetésből és az ismeretlenségből hívja elő, hogy szembeszálljon a hatalmas fáraóval, és vezesse a kivonulást (Smot/2 Mózes 3:16-18). Dávidot választja ki a messiási dinasztia megalapítására – aki egy juhpásztor legkisebb fia volt, és akit még a saját apja sem tartott érdemesnek arra, hogy a próféta elé állítsa mint királyjelöltet (1 Sámuel 16:4-13). A Tanakh története elejétől a végéig egy olyan Ist_ntől szól, aki Izráellel együtt jár szegénységben, szenvedésben és nehézségek között (Nehémiás 9:9-15, Ézsaiás 41:8-20).
Mennyire helyénvaló tehát, hogy amikor Ist_n elküldi a Messiást, az nem viseli érkezésekor a gazdagság és a kiváltságok jegyeit. Ő a népével jár, és megtapasztalja annak küzdelmeit, méghozzá a szegények és rászorulók egyikeként (Ézsaiás 41:17, 53:2-4). A gazdagság kelepcéjéhez legközelebb akkor kerül Jesua, amikor holttestét a Szanhedrin egyik jómódú tagjának kölcsönkért sírjába helyezik (Máté 27:57-60).[13]
„Lukács azonban azt akarja, hogy lássuk a kontrasztot a Cézár és a Messiás között”
Lukács szándékosan megfordítja a királyok tipikus dicsőséges eredettörténetét. A születéstörténetet Jesua szegénységének és elnyomott voltának problematikus történelmi részleteivel tölti meg – de aztán szembetűnő kontrasztba helyezi őket Jesua isteni hatalmának jeleivel. Még a császár népszámlálásáról szóló részleteket is könnyen ki lehetett volna hagyni. Lukács azonban azt akarja, hogy lássuk meg a kontrasztot. Egyfelől ott van a világ önjelölt ura és megmentője, a császár – aki vérrel, árulással és a gyengék és szegények leigázásával kövezte ki hatalomhoz vezető útját, aki Róma békéjét kivont karddal és a fájdalmas kereszthalál fenyegetésével kínálta fel. Másfelől ott van Jesua, akit az angyalok a régóta várt Messiásként hirdetnek, egy gyermek, aki elvegyül az Izrael különböző városaiba utazó, elnyomástól szenvedő emberek tömegében, akik menekültek saját hazájukban, akiket egy távoli nemzet politikája úgy sodort ide-oda, mint leveleket a szél.
Ist_n velünk
Lukács ezzel azt hangsúlyozza, hogy amikor Ist_n azt mondja, hogy Izráellel van, akkor ezt komolyan is gondolja. Ist_n nem áll távol az emberi szenvedésektől, és nem hoz önkényes rendeleteket, mint holmi kicsinyes zsarnok. Amikor Ist_n elküldi a Messiás királyt, az nem sereggel jön, hogy népének kárára gazdagodjon meg (vö. 1 Sám 8:10-18). Éppen ellenkezőleg, megalázza magát, és gyengeségében azonosul népével, magára veszi annak fájdalmát és törékenységét (Jes/Ézs 53:4; Mt 7:8), szenved, mint egy közülük, sőt szenved helyettük, hogy új életre támassza őket egy megújult teremtésben, ahol „Isten igazságosan ítéli meg a világot és a népeket az ő hűségében” (Zsoltárok 96:13).
„A sötétségben ragyogó fény”
Ezért a Messiás Jesua követői mindig is egy menekült család, egy kimerült tinédzser anya és egy etetővályúba fektetett, talált ruhacsíkokba bugyolált csecsemő történetében látták a szentség, a nyugalom és a sötétségben felragyogó fény áldott pillanatát, ami reményt ad a világnak, hogy az Úr uralkodik.
Ahogy Mirjám, maga Jesua anyja énekelte várandóssága alatt:
„Magasztalja az én lelkem az Urat,
És örvendez az én lelkem az én megtartó Istenemben.
Mert reá tekintett az ő szolgáló leányának alázatos állapotjára; mert ímé mostantól fogva boldognak mondanak engem minden nemzetségek.
Mert nagy dolgokat cselekedék velem a Hatalmas; és szent az ő neve!
És az ő irgalmassága nemzetségről nemzetségre [vagyon] azokon, a kik őt félik.
Hatalmas dolgot cselekedék karjának ereje által, elszéleszté az ő szívök gondolatában felfuvalkodottakat.
Hatalmasokat dönte le trónjaikról, és alázatosakat magasztalt fel.
Éhezőket töltött be javakkal, és gazdagokat küldött el üresen.
Felvevé Izráelnek, az ő szolgájának ügyét, hogy megemlékezzék az ő irgalmasságáról.
(A miképen szólott volt a mi atyáinknak), Ábrahám iránt és az ő magva iránt mindörökké!”
(Lukács 1:46-55)
Források:
[1] Suetonius, The Lives of the Caesars (A császárok élete), The Life of Augustus (Augustus élete), https://penelope.uchicago.edu/Thayer/e/roman/texts/suetonius/12caesars/augustus*.html
Vergilius, Aeneasz, https://www.gutenberg.org/files/228/228-h/228-h.htm
Augustus Caesar, The Deeds of the Divine Caesar (Az isteni cézár cselekedetei), https://droitromain.univ-grenoble-alpes.fr/Anglica/resgest_engl.htm
Cassius Dio, Roman History (Római történelem), https://penelope.uchicago.edu/Thayer/e/roman/texts/cassius_dio/45*.html
[2] John Dominic Crossan talán a legismertebb közülük. Az ő gondolkodásmódját láthatjuk ebben az interjúban: „Miért nem olyan az első karácsony, mint bármelyik születésnapi történet, amit valaha is hallottál.”
Crossan, Why The First Christmas is not like any Nativity story you’ve ever heard before
https://bustedhalo.com/features/busted-john-dominic-crossan
[3] Például Nagy Sándor vagy Róma iker alapítói, Romulus és Remus, akik állítólag Vesta-szüzektől születtek.
https://www.newworldencyclopedia.org/entry/Son_of_God
https://en.wikipedia.org/wiki/Miraculous_births
https://www.thenewsminute.com/article/shared-myths-jesus-time-miraculous-birth-stories-common-kings-and-emperors-54776
[4] N. T. Write talán a legkiemelkedőbb ezek közül. Lásd az ő cikkét a Lukácsnál és Máténál olvasható szeplőtelen fogantatásról.
Write, God in a Manger: The Message of the Gospels and the Problem of the Virgin Birth (Isten a jászolban: az evangélium üzenete és a szűz fogantatás problémája)
https://www.abc.net.au/religion/god-in-a-manger-the-message-of-the-gospels-and-the-problem-of-th/10095092
[5] Ez a kulturális perspektíva jól látható Suetoniusnak az Augustusról szóló, hízelgő életrajzában, A császárok élete című művében (The Lives of the Caesars). Suetonius azzal védi Augustus uralkodáshoz való jogát, hogy beszámol fontos és gazdag őseiről. Majd lesöpri azokat a kritikákat, amelyekben Augustus kortársai azt próbálták állítani, hogy néhány őse közember volt. Bizonyos tekintetben még láthatjuk is az ist_ni áldás és a gazdagság, valamint az ist_ni átok és a nélkülözés közötti kapcsolatot a héber Szentírás történeteiben (ez nagyon világosan ki van fejtve az Dvárim/5 Mózes 28:1-29:1-ben). Mégis, a Tanakh történetei az ókori világban nagyon szokatlan módon Ist_n áldását jelenítik meg még a szegénységben is, amikor Ist_n úgy dönt, hogy nagyon szerény származású embereket áld meg és karol fel. Az ókori világ nagy részében úgy gondolták, hogy az istenek egyedül a királyokkal és gazdag uralkodókkal (vagy rendkívül vonzó nőkkel) akartak bármit is kezdeni.
[6] Suetonius, The Lives of the Caesars, (A császárok élete) https://penelope.uchicago.edu/Thayer/e/roman/texts/suetonius/12caesars/augustus*.html
[7] Lásd az előző (6.) forrásban
[8] Ez az isteni kegy és tekintély paradigmája, amelyet Augustus jellemzésében láthatunk Suetonius: A császárok élete című (The Lives of the Caesars) vagy Vergilius: Aeneis című művében.
[9] Ezért is védte Suetonius az uralkodói jogot olyan kritikusokkal szemben, mint Marcus Antonius
[10] https://www.psephizo.com/biblical-studies/jesus-was-not-born-in-a-stable/
[11] https://steppesoffaith.medium.com/the-real-truth-about-the-shepherds-on-that-first-christmas-night-c32296181a27
A Misna olyan iratok gyűjteménye, amelyek a farizeusok idején a zsidó népet szabályozó szóbeli hagyományokat rögzítették. Egyik előírása kifejezetten megtiltja a nyájtartást Izrael egész földjén, a puszta kivételével – és az egyetlen nyáj, amelyre ez nem vonatkozik, az a templomi istentiszteletre szánt nyáj (Bab K. 7:7; 80a).
Ezek a pásztorok a Betlehemet körülvevő mezőkön voltak, nem pedig kint a pusztában, ahol rendes juhokat tartottak. Tehát papok lehettek.
Miért végeznének papok alantas pásztori feladatokat a Templom számára? Azért, mert a juhokat a Páska-áldozatra szánták. A papok feladata volt, hogy meggyőződjenek arról, hogy a bárányok hibátlanok és teljesen épek voltak, mielőtt feláldozták volna őket.
A zsidó Misna szerint (Kr. u. 200, de a korábbi korok régóta fennálló szóbeli hagyományait is tartalmazza) az állatokat Betlehem környékén (konkrétan Migdal-Éder – „a nyáj tornya” – közelében) tartották.
https://www.patheos.com/blogs/standingonmyhead/2018/12/the-bethlehem-shepherds-were-not-just-country-bumpkins.html
A törvény azt is előírta, hogy az áldozati állatnak Jeruzsálem öt mérföldes körzetében kellett születnie. Betlehem mindössze öt mérföldre van Jeruzsálemtől. A Betlehem körüli hegyoldalak tehát első századi „báránygyárak” voltak. Amikor a bárányok megszülettek, ruhacsíkokba pólyálták be őket, hogy védve legyenek. Abban az istállóban, ahol megszülettek a bárányok, kőből készült etetővályúkba helyezték őket, amíg a pap el nem tudott jönni, hogy megvizsgálja őket.
https://www.baptistpress.com/resource-library/news/about-those-shepherds/
[12] Buddháról is, aki arra tanította követőit, hogy mondjanak le minden világi vágyról, azt mondja a legenda, hogy gazdagságban és kiváltságokban született.
https://www.britannica.com/biography/Buddha-founder-of-Buddhism/Previous-lives#ref230768
[13] https://en.wikipedia.org/wiki/Joseph_of_Arimathea#Gospel_narratives
