Szerző: Zsidók Jézusért Misszió | 2023.aug.csü | Aktualitás, Cikkek, Ünnep
A kürtzengés ünnepe vagy a zsidó újév (Ros Hásáná)
(3 Mózes/Vájikrá 23:23–25)
A héber Bibliában (Ószövetségben)
a zsidó naptár szerinti hetedik hónapban, Tisri első napjára esik Jom Teruá (a Kürtzengés ünnepe). Ma inkább Ros Hásáná, a Zsidó újév néven ismert. Úgy tűnik, hogy a mózesi szövetség idején több újév is volt, ahogyan ma is vannak tudományos, pénzügyi és naptári újévek. Peszach is jelölt egy új évet (2 Mózes/Smot 12:1–2) és Ros Hásáná is. A Jom Teruá bibliai jelentősége a sófárnak – a kosszarvból készült kürtnek – a megszólalásában rejlik: ez arra szólította fel az embereket, hogy hagyják abba, amit csinálnak és gondolják át az életüket. A Kürtzengés ünnepét egy tíznapos önvizsgálati időszak követte, amelyet ma Jámim noráim-nak, azaz Félelmetes napoknak neveznek.
Az Újszövetségben
bár külön nem említik, párhuzamot vonhatunk a Kürtzengés ünnepe és Bemerítő János szolgálata között, aki bűnbánatra hívta az embereket.
A zsidó életben
A Ros Hásáná örömteli nap annak ellenére, hogy Jom Kippur komoly ünnepélyességét vezeti be. Különleges üdvözlésekkel és édes ételekkel, például mézbe mártott almával kívánunk egymásnak egészséges és boldog új évet. A zsinagógában felolvassák az Akéda történetét, amikor Ábrahám kis híján feláldozta Izsákot.
Az Engesztelés napja (Jom Kippur)
(3 Mózes/Vájikrá 23:26–32)
A héber Bibliában (Ószövetségben)
a Félelmetes napok (lásd fentebb) a bibliai naptár legünnepélyesebb napjával: Jom Kippurral, az Engesztelés napjával értek véget. A főpap egyedül ezen a napon léphetett be a Szentek Szentjébe, és véres áldozat bemutatásával engesztelést végzett önmagáért, a családjáért és a nemzetért.
Ha élve tért vissza a kárpit mögül, az azt a jó hírt jelentette, hogy a bűnökért való áldozata elegendő és elfogadható engesztelésnek bizonyult.
Az Újszövetségben
a Jom Kippur a Messiás Jézus halálának és feltámadásának képét nyújtja. Életét a bűnök teljes és végleges engeszteléséül ajánlotta fel. Feltámadása a halálból – hasonlóan a kárpit mögül élve visszatérő főpap esetéhez – azt a jó hírt jelentette, hogy áldozatát elegendőnek és elfogadhatónak ítélték a bűnökért való egyszeri fizetségként. A Zsidókhoz írt levél írása idején még állt a Szentély. A Jom Kippurról beszélve rámutat, hogy Jézusé volt a végső papi szolgálat és áldozat a mi javunkra. Az Apostolok Cselekedetei 27:9 szó szerint azt mondja, hogy „a böjt már elmúlt”. Itt a „böjt” a Jom Kippurra utal (amely böjtöléssel járt), és az ezen ünnep utáni tengeri utak fokozott veszélyére.
„Itt sokáig horgonyoztunk. Ezzel időt vesztettünk, és már veszélyes volt továbbmenni, hiszen a zsidó böjt ideje is elmúlt. Ezért Pál figyelmeztette a hajósokat”
(ApCsel 27:9)
A zsidó életben
Jom Kippur a böjt napja, a 3 Mózes/Vájikrá 16:29-ben található „tagadjátok meg magatokat” hagyományos értelmezése alapján. Ezen a napon a zsinagógákban Jónás könyvét olvassák fel, amelynek témája a bűnbánat.
A Sátrak ünnepe (Szukkot)
(3 Mózes/Vájikrá 23:33–43)
A héber Bibliában (Ószövetségben)
Öt nappal Jom Kippur után, Tisri tizenötödikén következett a bibliai naptár utolsó ünnepe. Héber neve Szukkot, ami sátrakat, bódékat vagy menedékhelyeket jelent.
Isten elrendelte, hogy hét napon át a népnek sátrakban kell laknia, hogy emlékezzen arra, amikor a negyvenéves pusztában való vándorlás alatt ideiglenes építményekben laktak. Ezek a sátrak az Úr kegyelmének bizonyságául szolgáltak, aki a népnek menedéket nyújtott a vándorlás évei alatt. Ugyanakkor kijózanítóan emlékeztetnek a vándorlás okára: a hitetlenségre. Szukkot az év utolsó aratási ünnepének is emléket állít. Az egyhetes megemlékezés során az emberek lombokat gyűjtöttek („ágakat pompás fákról – pálmaágakról, lombos fák ágairól és a patakok mellett növő fűzfákról” 3 Mózes/Vájjikrá 23:40), és örültek a termésnek, amelyről Isten gondoskodott. A Zakariás 14:16 arra az új rendre utal előre, amikor az idők végén majd minden népnek meg kell ünnepelnie Szukkotot.
Az Újszövetségben
Talán a Szukkot ünnepének az utolsó aratáshoz és a messiási királysághoz kapcsolódó üzenete késztette Pétert arra, hogy a szukkoti hagyományra asszociáljon, amikor a Megdicsőülés hegyén meglátta Jézust Mózes és Illés társaságában, az Ő eljövendő országa dicsőségébe öltözve. Így kiáltott fel: „Rabbi, csodálatos, hogy itt lehetünk! Csináljunk három hajlékot (sátrat)…” (Márk 9:5).
Talán azt gondolta, hogy ez a rövid dicsőséglátomás már maga a Királyság, és ideje elkezdeni a Zakariás 14:16-ban leírt ünneplést.
A zsidó életben
Sok zsidó ember a mai napig bódékban/sátrakban alszik vagy csak étkezik ezen az ünnepen. A sátrat szukkának nevezik, és egy nádfedeles, gyümölcsökkel és növényekkel díszített, három oldalról zárt, csaknem anyagtalan építmény. Az ünnep további elemei a luláv, vagyis egy speciális lombcsokor (a 3 Mózes/Vájjikrá 23:40-ben említett növényekről úgy gondolják, hogy pálmaágak, mirtuszlevelek és fűzfalevelek) és az etrognak nevezett citrusféle.
Ha szeretnél többet megtudni a zsidó nép ünnepeiről, hagyományairól és hátteréről, töltsd le ingyenes ebookunkat itt.
Ha kérdésed van, lépj velünk kapcsolatba!
Szerző: Zsidók Jézusért Misszió | 2023.máj.sze | Aktualitás, Cikkek
A Pünkösd zsidó ünnep
A Pünkösd ma is kiemelkedő ünnep az egyházi naptárban. De tudtad-e, hogy az eredete visszanyúlik a héber Szentírás egyik ünnepéhez, amelyet a zsidó emberek még ma is ünnepelnek? Héberül Sávuotnak hívják, ami „heteket” jelent – ezért a Hetek Ünnepének is nevezik. A Pünkösd a görög „ötven” szóból származik, mivel ötven nappal az előző ünnep, a Peszách után következik.
A Sávuot eredetileg aratási ünnep volt: az első zsengéért hálát adó két ünnep közül a második. Mózes harmadik könyvének 23. fejezetében, a Peszách leírása után ezt olvassuk:
Azután így beszélt Mózeshez az Úr: Szólj Izráel fiaihoz, és ezt mondd nekik: Ha bementek arra a földre, amelyet én adok nektek, és aratjátok annak termését, vigyétek el aratásotok első kévéjét a paphoz. Az mutassa fel a kévét az Úr előtt azért, hogy ő kedvesen fogadja tőletek. A szombat után következő napon mutassa fel azt a pap. (3 Móz/Vájikrá 23:9–11)
Ez volt az árpa első zsengéjéért hálát adó ünnep, amely áldozatot is tartalmazott. Ezután olvasunk egy második hálaadásról, a Sávuot ünnepéről:
Számoljatok a szombatra következő naptól, tehát attól a naptól, amelyen elviszitek a felmutatásra szánt kévét, hét teljes hetet. Ötven napot számoljatok a hetedik szombat utáni napig és akkor mutassatok be új ételáldozatot az Úrnak. (3 Mózes/Vájikrá 23:15–16)
Ezúttal a búza aratásáról van szó. Mivel ez hét héttel az első áldozat után történik (az 50. nap a hetedik hét befejezése utáni nap), az ünnepet Sávuotnak, szó szerint „heteknek” nevezték el.
Miután az izraeliták letelepedtek Izrael földjén, és szentélyük is állandó helyet kapott, az első zsenge bemutatása körül egész rituálé alakult ki. Azt az utasítást kaptuk, hogy vegyünk az első termésből, tegyük kosarakba, vigyük a sátorba (később a templomba), és adjuk át a papnak, hogy ezzel fejezzük ki hódolatunkat és hálánkat Istennek a földért, amelyet nekünk adott (5 Mózes/Dvárim 26:1–11).
A zsidó nép elbeszélte az egész nép hitének útját.
Ez az ünnep több volt, mint az első termés bemutatása Isten előtt – ez volt az az alkalom, amikor megemlékeztek róla, hogy hogyan érkezett a nép Izrael földjére. Minthogy valaki elmesélheti személyes hitre jutásának történetét, úgy a zsidó nép is felelevenítette az egész nemzet hit-utazásának történetét. Ez azt jelentette, hogy soha nem felejtették el, honnan jöttek, és hálát adtak azért, ami a jelenben adatott. Azt is jelentette, hogy nem feledkeztek meg arról, hogy a föld az Úr ajándéka. Ez egyúttal lehetőséget teremtett arra is, hogy örüljünk a föld termésének, együtt ünnepeljünk a családdal és a vendégekkel!
Pünkösd/Sávuot: A törvényadás évfordulója
A Sávuot fő témája ugyan továbbra is a mezőgazdaság és az első termés maradt, valamiféle hiányérzetet kelthetett, hogy ez az egyetlen olyan ünnep, amely nem kapcsolódik Izrael történelméhez. Az 5 Mózes/Dvárim 26. könyvének rituáléja ugyan utalt a történelmi háttérre, de e rituálé nagy részét már a Peszách ünnepe tartalmazta. Idővel a Sávuot új jelentéstartalommal bővült: kiszámolták, hogy a nap, amikor Isten a Szináj-hegyen átadta a Tórát (Mózes törvényét), pontosan Sávuotra esik. A Sávuot Jesua (Jézus) idejére a Törvény átadásának évfordulójává is vált amellett, hogy az első zsenge ünnepe maradt.
Éppen ezen az ünnepen, amikor zarándokok tízezrei hozták el az első termést, történtek az Apostolok Cselekedetei 2. fejezetének eseményei. A Misna1 szerint (amelyet i. sz. 200 körül írtak le) a szent városba tartó körmenetek meglehetősen ünnepélyesek voltak, és nem csak búzát hoztak első zsengeként, amint azt ebből a leírásból láthatjuk:
Akik a közelben laktak, friss fügét és szőlőt hoztak, a távolabbról érkezők viszont szárított fügét és mazsolát. Egy arannyal díszített szarvú ökör vezetett, fején olajbogyókoronával. Fuvolán játszottak előttük, amíg közel nem értek Jeruzsálemhez; amikor pedig már közeledtek a városhoz, hírnököket küldtek előre, és feldíszítették a bikkurimot [első termésüket]. (Misna Bikkurim 3:3)
Ezúttal azonban nagyon szokatlanul alakult a Sávuot.
A nap, amikor a Ruach haKodes (Szent Szellem) eljött, és a hagyományok életre keltek
Az Apostolok Cselekedeteinek 2. fejezete azt meséli el, ahogy a Jesua mennybemenetele utáni Pünkösdkor a tanítványok megkapták a Szent Szellem (Ruach haKodes)2 ajándékát. Figyeljük meg a félkövérrel szedett szavakat:
Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szent Szellemmel és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Szent Szellem adta nekik, hogy szóljanak. Sok kegyes zsidó férfi tartózkodott akkor Jeruzsálemben azok közül, akik a föld minden nemzete között éltek. Amikor a zúgás támadt, összefutott ez a sokaság, és nagy zavar keletkezett, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni. Megdöbbentek, és csodálkozva mondták: „Íme, akik beszélnek, nem valamennyien Galileából valók-e? Akkor hogyan hallhatja őket mindegyikünk a maga anyanyelvén… (ApCsel 2:1–8)
Ezen a napon hallható és látható jelenségeket (nagy zúgás és más nyelvek; lángnyelvek) tapasztaltak meg a jelenlévők. Ez korántsem volt egy tipikus sávuoti esemény! A tanítványok számukra ismeretlen nyelveken kezdtek beszélni, és az összesereglett zsidó emberek a saját anyanyelvükön hallották őket szólni, ezért megértették őket.
Miről szólt mindez? Ha visszamegyünk a 2 Mózes/Smot 19-ig, amikor Isten először adta a törvényt a Szináj-hegyen (ne feledjük, az első században a Sávuot már ennek az eseménynek az évfordulója volt), jelentős párhuzamokat látunk:
A harmadik napon virradatkor pedig mennydörgés, villámlás és sűrű felhő támadt a hegyen, és igen erős kürtzengés. Ekkor megrémült az egész nép a táborban. Mózes pedig kivezette a népet a táborból Isten elé, és ők megálltak a hegy lábánál. A Sínai-hegy egészen füstbe borult, mert leszállt rá tűzben az Úr. Füstje úgy szállt föl, mint a kemence füstje, és az egész hegy nagyon rengett. A kürt zengése egyre erősebben hangzott. Mózes beszélt, és az Isten mennydörgésben felelt neki. Leszállt tehát az Úr a Sínai-hegyre, a hegy csúcsára, és fölhívta az Úr Mózest a hegy csúcsára. Mózes fölment. (2 Móz/Smot 19:16–20)
Ugyanez a jelenet folytatódik a 2 Mózes/Smot 20-ban:
Az egész nép szemtanúja volt a mennydörgésnek és villámlásnak, a kürtzengésnek és a hegy füstölgésének. Látva mindezt, a nép reszketni kezdett, és távolabbra állt. És azt mondták Mózesnek: Te beszélj velünk, és mi hallgatunk rád, de Isten ne beszéljen velünk, mert akkor meghalunk! Mózes azonban így felelt a népnek: Ne féljetek, mert azért jött Isten, hogy próbára tegyen benneteket, és hogy őt féljétek mindig, és ne vétkezzetek! A nép tehát távolabbra állt, Mózes viszont közelebb ment a sötét felhőhöz, ahol az Isten volt. (2 Móz/Smot 20:18–21)
Lehet, hogy az Apostolok Cselekedetei 2. fejezetének jelenségei kapcsolatban állnak a Mózes második könyvében leírtakkal?
Az Apostolok Cselekedetei 2. fejezetében az erőteljes hanghatások és a tűznyelvek a jelenlévők egy részének a 2 Mózes/Smot 19–20. fejezetét juttathatta eszébe – különösen, mivel ez volt a törvényadás évfordulója, így sokak emlékezetében volt eleven a törvényadás története. Lehet, hogy az Apostolok Cselekedetei 2. fejezetének jelenségei kapcsolatban állnak a Mózes második könyvében leírtakkal? Nagyon is valószínű. A zsidó hagyomány alaposan kiszínezte a Kivonulás könyvében leírtakat, és ez a hagyomány még szorosabb párhuzamot vont az Apostolok Cselekedetei 2. fejezetével:
A targumok, a héber Biblia parafrázisai a rokon nyelvre, az arámi nyelvre, ezt mondták: „Amikor a Szentnek, áldott legyen a neve, szájából, szikrák vagy villámok vagy lángok illetve tűzfáklyák formájában kiment egy szó … akkor egy láng a jobb oldalon és egy tűznyelv a bal oldalon átrepült a levegőben, majd visszatért és az izraeliták feje fölött lebegett, majd visszatért és belevésődött a táblákba.”3
Az idézett újszövetségi események szemtanúinak is bizonyára feltűnt a párhuzam. Amikor sokan más nyelveken kezdtek beszélni, és a körülöttük lévő számos nemzetből érkezett jelenlévők megértették őket – voltak, akik megdöbbentek, tanácstalanok voltak, és azt kérdezgették egymástól: „Mi akar ez lenni?” (ApCsel 2:11–12). Mások azonban gúnyt űztek belőlük: „Édes bortól részegedtek meg. Ekkor előállt Péter a tizeneggyel, felemelte a hangját, és így szólt hozzájuk:” (ApCsel 2:13–14) – ezek az emberek Istenről és az Ő tetteiről beszélnek. Volt egy hagyomány, miszerint amikor Isten szólt, a szavai hetven nyelvre „oszlottak”:
A Misnából idézve: „Az Ebál hegyén lévő oltár köveire (5 Mózes/Dvárim 27) hetven nyelven – azaz az emberiség összes nyelvén – fel volt írva a Tóra összes szava”. (Misna, Sota 7:5)
A jelenlévőknek érteniük kellett, hogy Isten egy új módon megismételte a szináj-hegyi eseményeket.
Bár a Misna és különösen a Talmud az első század után került lejegyzésre, sok bennük leírt hagyomány sokkal korábbra nyúlik vissza. Kétségtelen, hogy az Apostolok Cselekedetei 2. könyvében szereplő Sávuot/Pünkösd napján az ott jelenlévőknek érteniük kellett, hogy Isten megismételte a Szináj-hegy eseményeit, és hogy a tanítványok szavai Isten saját kinyilatkoztatását voltak hivatottak közvetíteni az összegyűlt népnek. Az erőteljes hanghatásokkal, a tűznyelvekkel és Istennek a jelenlévők nyelvén érthetően elhangzó kijelentésével a hagyományok szó szerint életre keltek.
Péter magyarázata szerint az Apostolok Cselekedetei 2. fejezetében Joel próféta szavai teljesednek be, miszerint az utolsó napokban Isten Szelleme kiárad, és ennek egyik eredménye a „prófétálás”, vagyis az Isten szavának kimondása lesz. Az Apostolok Cselekedetei 2. fejezetének eseményei az Isten Szellemének tettei.
A Pünkösd jelentése a mai kor számára
Az Apostolok Cselekedetei 2. fejezete nyilvánvalóvá teszi, hogy új kinyilatkoztatás történik. Jeruzsálem a szináj-hegyi események megismétlésének helyszínévé vált, és a tanítványok szavai Isten új szavai. Ez nem a Tóra (Mózes törvénye) tagadása és helyettesítése. Ez inkább a Tóra és a próféták reménységének beteljesedése, a zsidó nép reménységének beteljesedése azáltal, hogy a Messiás eljött.
Továbbá, elkezdődik az Isten Igéjének hirdetése az egész világ számára. Az Ige a zsidó és a nem zsidó népeknek egyaránt szól, hogy végül az egész világ meghallja az üzenetet. Bár az Apostolok Cselekedeteiben nem idézik,4 ez a jelenség az Ézsaiás/Jesája 56:7-et juttatja eszünkbe: „Az én házamat minden nép imádságának házának fogják nevezni”.
Egy napon az emberiség a Messiásba vetett hit által megbékélésre és egységre talál.
Milyen gyönyörű kép az egységről és a megbékélésről! Az 1 Mózes 11-ben, Bábel tornyánál Isten összekeverte a világ nyelveit, így az emberek többé nem értették meg egymást. Az Apostolok Cselekedetei 2-ben ez a zűrzavar, legalábbis ott és akkor, megszűnt. Az evangélium ígérete az, hogy egy napon az emberiség a Messiás Jesuába vetett hit által megbékélésre és egységre talál. Az Apostolok Cselekedeteiben van egy „előleg”: egy ígéret, hogy ez végül valóban meg fog történni.
Az első zsenge és a jövő ígérete
A Sávuot vagy Pünkösd volt a zsidó naptár második dátuma, amikor az első termést kellett vinni Istennek. Hét héttel korábban az árpa betakarításakor hozták az első zsengét, most pedig a búza első zsengéje következett.
Amikor az első termés beérkezett, ez egy látható ígéret volt arra, hogy a termés többi része is követni fogja. És így az első termés gondolata metaforává vált: a kicsiny kezdetet egy nagyobb méretű beteljesedés fogja követni. Az Újszövetség tele van ilyen képekkel:
A hívők feltámadása. „Ámde a Messiás feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje. Mert ember által van a halál, ember által van a halottak feltámadása is. Mert ahogyan Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy a Messiásban is mindnyájan életre kelnek. Mindenki a maga rendje szerint: első zsengeként támadt fel a Messiás, azután az ő eljövetelekor következnek azok, akik a Messiáséi.” (1 Kor 15:20–23). Jesua feltámadása olyan, mint az első termés. Ígéret és garancia arra, hogy további feltámadások következnek, mégpedig azoké, akik belé vetik hitüket.
A Ruach haKodes (Szent Szellem) teljessége. „ De nem csak ez a világ, hanem még azok is, akik a Szent Szellem első zsengéjét kapták, mi magunk is sóhajtozunk magunkban, várva a fiúságra, testünk megváltására.” (Róma 8:23). Hívőként Isten Szelleme egyénileg és közösségileg is bennünk lakozik. De ennek teljessége a jövőben rejlik, amikor megtapasztaljuk a Szellem munkájának teljességét az életünkben.
Isten népének megnagyobbodása. „Köszöntsétek a házukban levő gyülekezetet is. Köszöntsétek az én szeretett Epainetoszomat, aki az ázsiai tartomány első zsengéje a Messiásban.” (Róma 16:5). És: „Kérlek titeket, testvéreim: tudjátok Sztefanász házanépéről, hogy ők Akhája zsengéje, és a szentek szolgálatára szánták magukat” (1 Kor 16:15). Az első zsenge jelentésével összhangban Pál azzal a várakozással volt, hogy még többen jutnak hitre, zsidók és pogányok egyaránt.
A megváltás beteljesedése. „ Az ő akarata szült minket az igazság igéje által, hogy mintegy első zsengéje legyünk teremtményeinek.” (Jakab 1:18). Jakab azt írja, hogy a hívők az első bizonyítékai annak, hogy Isten nagyszabásúan megváltja a világegyetemet. Minden tökéletlenségünkkel és hibánkkal együtt Isten azt mondja nekünk, hogy valami sokkal nagyobb dolognak vagyunk az első szereplői. Mi vagyunk a megváltás első zsengéi, Isten előhírnökei a jövőnek.
* A bibliai idézetekben használt kiemelések a szerző kiemelései.
Rich Robinson | 2021. április 27.
Szerző: Tar Kata | 2023.ápr.hét | Cikkek, Ünnep
Tar Kata írása egy korábbi Jews for Jesus cikk felhasználásával
Jesua többször mondta tanítványainak és a körülötte lévőknek: „Az én időm még nincs itt.” (János 2:4, János 7:6, 8), és gyakran előre jelezte a halálát: „Az Emberfia azért jött … hogy életét adja váltságul sokakért” (Máté 20:28; Márk 10:45). Az ember joggal kérdezhette, hogy mikor jön el Jesua ideje valójában, mit hoz majd ez magával, és egyáltalán mit is fog ez jelenteni. Ez a cikk tárgyilagosan, időrendben és napi bontásban tekinti át Jesua életének utolsó hetét – beleértve a páska ünnepet is – a négy evangélium beszámolóiból szemezgetve.
Jesua életének utolsó hetében teljesítette küldetését: megkereste és megmentette az elveszetteket, és végül engesztelő áldozattá vált az emberiségért – egyszer s mindenkorra.
Péntek
Egy héttel a keresztre feszítése előtt Jesua Jeruzsálem felé vette az irányt, és hat nappal a páska ünnep előtt megérkezett Betániába[1].
Jesua személye körül ekkorra már pattanásig feszült a helyzet: a júdabeliek közül sokan érkeztek a kis faluba. Lázár feltámasztása ugyanis döntés elé állította őket: 4 napos halottat még soha egyetlen próféta sem hozott vissza az életbe. Többen felismerték ekkor, hogy Jesua a Messiás. A vallási vezetők épp emiatt hoztak döntést: Jesuának meg kell halnia. (János 12:9–11)
Szombat
Jesua tanítványaival együtt pihent.
Vasárnap
Másnap Jesua szamárháton vonult be Jeruzsálembe – amit „diadalmas bevonulásnak” nevezünk – beteljesítve a Zakariás 9:9-ben olvasható próféciát[2]. A város egészen felbolydult, és hangosan dicsőítve fogadta őt. A pálmaágak lengetése a győztes hadvezérnek vagy királynak jár. Másrészt, a szukkót ünnepét idézi, hiszen a zsidó nép hagyományosan ekkorra várja a Messiás megérkezését. Jesua elfogadta a Messiás Királynak szóló ünneplést, bár tudta, hogy csalódást fog okozni a hozsannát[3] kiáltozó tömegnek: nem a politikai elnyomásból készült megszabadítani őket. Szemügyre vette a Templomot – nem úgy, mint egy a hívek közül, hanem mint a Tulajdonos. Ezután visszatért Betániába.
Niszán hó tizedik napján választották ki a páskabárányokat (2 Mózes/Smot 12:1–6). Ahhoz, hogy alkalmasak legyenek a feláldozásra, hibátlanoknak[4] kellett lenniük. Ezért a különválasztott állatot 5 napon át figyelték, vizsgálták, hibát kerestek benne. Jesua ettől fogva 5 napon át hagyta magát vizsgálni: találnak-e benne hibát.
Ez a jeruzsálemi bevonulás a vég kezdetét jelentette.
Hétfő
ulajdonosi tekintéllyel borogatta fel az árusok asztalait,
A Betániából Jeruzsálembe vezető úton Jesua egy szimbolikus cselekedetet hajtott végre: megátkozott egy fügefát, amelyen nem talált korai gyümölcsöt[5]. Majd tovább haladt a Templom felé. Az alapján, amit előző nap a Szentélyben látott, kész tervvel érkezett oda. Nem indulatból, hanem tulajdonosi tekintéllyel borogatta fel az árusok asztalait, akik Annás főpap templomi maffiájának a szolgálatában álltak, és tiltotta meg, hogy edényt vigyenek át a Templomon.[6] Ennek fényében fejthető meg a fügefa megátkozása: Amikor meglátogatta a népét, melyet Maga plántált, öntözött és kapált, de hiába keresett rajta gyümölcsöt[7] – megátkozta, hogy a korszak végéig[8] ne teremjen. A fügefa a Tanakhban sokszor utalt Izraelre.[9] Jesua még aznap a fügefa-Izrael újra zsendüléséről prófétált, ami az Ő visszajövetelének lesz a jele (Máté 24:30–33).
És bár sokakat meggyógyított (vakokat, sántákat)[10], azok, akik Izraelt ebbe a terméketlen állapotba hozták – a vallási vezetők –, mégsem hittek benne, hanem azon tanakodtak, hogyan ölethetnék meg. Ezért Jesua még aznap este elhagyta Jeruzsálemet, feltehetően visszatérve Betániába.
Kedd
Útban Jeruzsálem felé a tanítványok meglátták a kiszáradt fügefát, és Jesua tanította őket a hitük fontosságáról (Máté 21:21) – ez a lecke különösen időszerű volt, mivel olyan idők vártak a tanítványokra, amikor Jesua már nem lesz testben mellettük. A Templomban a vallási vezetők megkérdőjelezték Jesua tekintélyét. Kérdésükre kérdéssel felelt: honnan van Bemerítő János tekintélye? Ha elfogadták volna, hogy János a mennytől kapta a küldetését, el kellett volna fogadniuk Őt is, hiszen János világosan jelezte, hogy Jesua a Felkent. A nap folyamán a főpapok, a vének és az írástudók különböző kérdésekkel bombázták Jézust, hogy valahogy ürügyet találjanak a kivégzésére. Ez azonban nem sikerült. Jesua viszont – nyíltan és példázatokban is – világossá tette a nép hűtlen vezetőinek bűneit[11], és az ezért járó i_teni ítéletet is előre jelezte.[12]
Aznap délután felment az Olajfák hegyére. Példabeszédekben tanított, és az idők végének jeleiről beszélt. Szólt az eljövendő pusztulásról, háborúkról és üldöztetésről; ugyanakkor visszatérésének reményével vigasztalt (Máté 24:6). Tanítványainak valószínűleg nem sok fogalma volt arról, hogy miről beszél, de később visszaemlékeztek mindezekre.[13]
Szerda
A leprás Simon[14] házában egy asszony drága kenetet öntött Jézus fejére, aki ezt így kommentálta: „előkészít engem a temetésre” (Máté 26:12). A Mester tudta, hogy közel van a halála ideje, és ezt közölte a tanítványaival – jóllehet, akkor még nem értették meg. Ez az asszony azonban előre megsejtette az elkövetkezőket: Jesua halála után a temetéskor szokásos megkenésre valóban nem jutott idő az ünnep beköszöntése miatt.
Jesua megjövendölte, hogy két nap múlva, a páska ünnep idején keresztre feszítik.
A vallási vezetők semmiképpen sem akarták az ünnepen elfogni őt, hiszen az ünnepre összegyűlt hatalmas tömegben sokan hittek benne, és az eset kiszámíthatatlan indulatokat kelthetett. A Sátán többször megkísérelte Jézust a nem megfelelő időben vagy módon megölni. Azonban az Úr tökéletes kontroll alatt tartotta halálának minden részletét.
Júdás ezen a napon döntött úgy, hogy elárulja Mesterét. Az ő feljelentése szükséges volt ahhoz, hogy római katonákat küldjenek az elfogatására. A feszültség egyre nőtt, és Jesua ugyan tudta ezt, mégis tovább tanított és szolgált.
Csütörtök
A pészachi bárány feláldozásának napja. Jesua tanítványai elkészítették a páskabárányt, és együtt fogyasztották el a széder-vacsorát. A harmadik pohárhoz[15] érve Jesua megkötötte tanítványaival a Jeremiás által megjövendölt Új Szövetséget[16]. Majd hosszan és meghitten beszélgetett velük: felkészítette őket közeli halálára, de a feltámadására és a Vigasztaló Szent Szellem elküldésére is. Nemcsak prófétaként hanem főpapi szerepében is szolgált, hiszen közbenjárt értük, és mindazokért, akik az ő beszédükre hinni fognak.
Az étkezés után a Gecsemáné-kertbe mentek. Jesua gyötrődve imádkozott, készülve a rá váró szenvedésre, de még a legközelebbi tanítványai is minduntalan elaludtak! Azonban még a kínok, a fájdalmak és az árulás közepette is tudta, hogy amit a kereszten el fog érni, az felülírja majd a jelenlegi szenvedését.
Júdás a széder-asztaltól felállva futott a főpapokhoz és a vénekhez, hogy elárulja Mestere tartózkodási helyét.
Jesua elfogatása így nem a vezetők szerint tervezett időben történt, hanem az Ő kimondott szava szerint.
Annás, majd Kajafás, végül más vallási vezetők is kihallgatták. A koncepciós perben a Szanhedrin sorozatosan megszegte a saját törvénykezési szabályait[17]. Jesuát megalázták, bántalmazták és nevetség tárgyává tették, mielőtt a kereszten átélte volna az elképzelhető legnagyobb fájdalmat: az I_tentől való elszakítottságot.
Péntek
Kora reggel először a Szanhedrin, Pilátus, Heródes Antipász, majd ismét Pilátus hallgatta ki Jesuát. A világi vezetők (Pilátus és Heródes) semmi büntetésre méltót nem találtak benne. Izrael hűtlen pásztorai azonban manipulációval[18] és lelki nyomásgyakorlással kikényszerítették a halálos ítéletet. A Messiást reggel 9 órakor feszítették keresztre. Délután 3 órakor halt meg, és még aznap eltemették. Az ég elsötétült, a föld megrendült, és a templom vastag kárpitja felülről lefelé kettéhasadt.[19]
Jesua épp akkor halt meg, amikor a mindennapi áldozatot bemutatták[20], beteljesítve ezzel a héber írásokat[21]. Elviselte az egész emberiség bűnének súlyát, a kegyetlenség súlyát és az I_tentől való elszakadás súlyát.
Szombat
Jesua teste szombaton a sírban volt.[22] A főpapok és a farizeusok emlékeztek arra, hogy Jesua előre szólt a feltámadásáról, ezért hogy megakadályozzák a test ellopását és hamis tanok elterjesztését, római őröket állíttattak a sír őrzésére. A sír lepecsételése és az őrök állítása később szintén a feltámadás tényét erősítették meg.
Egy fontos esemény történt, amíg a test a sírban nyugodott: Jesua szelleme „leszállt a föld alsóbb részeire” (Efézus 4:9), és kihirdette a Paradicsomban[23] várakozó hívőknek: a bűneikért megfizette az árat. Később, mennybemenetelekor ezeket az ószövetségi szenteket is magával vitte (Efézus 4:8).[24]
Vasárnap
Vasárnap hajnalban a magdalai Mária és más női tanítványok elmentek a sírhoz, hogy drága kenetekkel megkenjék a testet. Azonban a sírt üresen találták. Mária híradására Péter és János a helyszínre futottak. A feltámadást még nem hitték el – Jézus előrejelzése és a próféciák ellenére sem. Valamilyen földi okot gyanítottak. Azonban amit láttak, meggyőzte őket. A fehér vászoncsíkok, amelyeket a test bebugyolálására használtak, érintetlenül feküdtek. Kissé távolabb tőlük – ott, ahol a fej volt –, a kendőt látták felgöngyölve. Épp csak a test hiányzott belőlük. Hullarablók nem bajlódtak volna a vászoncsíkok kibontásával. Innen másképp tűnt el a test.
A hátrahagyott fehér leplek a főpap által Jom Kippurkor viselt hófehér vászon öltözékre emlékeztettek. Mózes elrendelte, hogy a bűnért való engesztelés elvégzése után a főpap vesse le a fehér ruhát, és hagyja a szentélyben.[25] Jesua azzal, hogy hátrahagyta a vászon lepleket, jelezte: elvégezte Főpapként az engesztelést az emberiség minden bűnéért![26]
Az Ő feltámadása volt az első a jövőben bekövetkező feltámadások közül. A Tanakhban elrendelt első zsenge (első árpatermés[27]) ünnepe erre a rendkívüli történelmi eseményre mutatott. Az első árpakalászokat pontosan a pészach szombatja utáni első napon mutatták be a Szentélyben az Ö_való előtt.[28] Éppen akkor, amikor Jézus, a halottak közül az első zsenge feltámadt!
Minden a terv része volt
Jesua tudta, mi vár rá a páska ünnep közeledtével – mégis megingathatatlan eltökéltséggel ment a keresztre, és zokszó nélkül szenvedte el azt. Bár sokan és sokszor törtek az életére, Ő önként tette le az életét[29] pontosan úgy és akkor, amikor ez meg volt írva. Neki a kereszten kellett meghalnia, hogy betöltse a 22. Zsoltár próféciáját, és a Páskabárány ünnepén, hogy betöltse a bárányáldozatra vonatkozó mózesi rendelkezéseket. Gonosztevők között kellett szenvednie, majd gazdag ember sírjába kellett kerülnie.[30] És amiként i_teni hatalmát gyakorolta az élete letételekor, ugyanazzal a hatalommal fel is vette azt 3 nap múlva.[31]
Életének utolsó hete egyszerre mutatja meg emberségét és istenségét. Ezek a napok vezettek az emberiséget megváltó i_teni terv csúcspontjához. A jeruzsálemi bevonulásától a feltámadásáig minden esemény jelentéssel, szándékkal és céllal bír. Jesua utolsó hetének kronologikus áttekintése bepillantást enged I_tenünk mély szenvedésébe, ugyanakkor lenyűgöző irgalmasságába. Cselekedetekben adta bizonyságát az emberiség iránti rendíthetetlen és szenvedélyes szeretetének.
[1] Betánia – az Olajfák hegyének keleti oldalán, Jeruzsálemtől kb. 3 km-re fekvő falu. Jézus barátai, Lázár, Márta és Mária laktak itt. Ezen az utolsó héten szinte minden éjszakát itt töltött.
[2] „Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán.”
[3] הוֹשִׁיעָה נָּא ‘hosia na’ – ments meg minket most
[4] „Legyen a bárány hibátlan, hím és egyéves”. (2 Mózes/Smot 12:5)
[5] a fügefa korai gyümölcse, a breba, aminek még a levelek előtt meg kellett volna jelennie
[6] Márk 11:15–17
[7] Lukács 13:6–7
8 „Ne teremjen rajtad gyümölcs soha többé (‘eis ton aiona’ – ebben a korszakban)!”
[9] „Mint szőlőt a pusztában,
úgy találtam meg Izraelt;
mint fügefa tetején az első gyümölcsöt,
úgy láttam meg atyáitokat….
Gonosz cselekedeteik miatt kiűzöm őket házamból,
nem szeretem őket többé;
valamennyi fejedelmük pártütő. Megverik Efraimot:
gyökere kiszárad,
[10] A vakok, süketek és sánták meggyógyítása: messiási cselekedetek: „Akkor majd kinyílnak a vakok szemei, és megnyílnak a süketek fülei. Akkor majd úgy szökell a sánta, mint a szarvas, és ujjong majd a néma nyelve.” Ézsaiás 35:5–6
[11] „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlók vagytok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak halottak csontjaival és mindenféle tisztátalansággal.” (Máté 23:27)
[12] „Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek! Hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, ahogyan a kotlós szárnya alá gyűjti a csibéit, de ti nem akartátok! Íme, elhagyatottá lesz a ti házatok.” (Máté 23:37–38). Az ítélet be is teljesült, amikor i. sz. 70-ben elpusztult a Templom.
[13] Amikor a római seregek ostromgyűrűbe fogták Jeruzsálemet, a tanítványok felismerték, hogy Jesua figyelmeztetése (ld. Lukács 21:20–24) most következik be, és menekülniük kell. Ez akkor vált lehetségessé, amikor Titusz egy időre feloldotta az ostromgyűrűt.
[14] akit Jesua megtisztított a leprából, különben nem is lehettek volna a házában
[15] a hagyományos széder liturgiában ez a Megváltás Pohara
[16] „Eljön az az idő – így szól az ÚR –, amikor új szövetséget kötök Izráel és Júda házával. …: Törvényemet beléjük helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig az én népem lesznek.” (Jeremiás 31:31–33)
[17] 22 szabályt (Arnold Fruchtenbaum: A Messiás élete 658. o.)
[18] „Ettől fogva Pilátus igyekezett őt szabadon bocsátani, de a zsidók így kiáltoztak: Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja: aki királlyá teszi magát, az ellene szegül a császárnak.” (János 19:12)
[19] A kárpit a Szentek Szentjét választotta el a Templom többi részétől. Jesua halála megnyitotta minden ember számára az utat a szent I_ten jelenlétébe, ahova addig csak a főpap léphetett be évente egyszer: az Engesztelés Napján
[20] tamid: a bűnért való bárányáldozat, amit reggel és estefelé kellett bemutatni (2 Mózes/Smot 29:38–39). Más zsidó forrásokból tudható, hogy ezek időpontja reggel 9 és délután 3 óra volt. (https://www.catholicfidelity.com/apologetics-topics/eucharist/was-jesus-really-crucified-with-the-passover-lambs-by-brant-pitre/ ) Jézust reggel 9-kor feszítették meg, és délután 3-kor halt meg.
[21] ld. Ézsaiás 53:7–10; Jeremiás 11:19
[22] A rómaiak által kivégzett személyeket Izraelen kívül a kereszten hagyták intő példa gyanánt, illetve nyitott tömegsírokba dobálták. Josephus történetíró (Zsidó háború 4.314) és a héber Írások tanúsága szerint (5 Mózes/Dvarim 21:23) Izraelben naplementéig le kellett venni a holttestet a fáról, és el kellett temetni.
Ha jelentkezett valaki a testért, kiadták neki. https://hbu.edu/news-and-events/2016/05/04/craig-evans-resurrection-jesus-light-jewish-burial-p-ractices/ Jesua testének eltemetése kulcsfontosságú volt: így meggyőződhettek a haláláról, illetve később az üres sír bizonyítékul szolgált.
[23] A halottak birodalmának, a Seolnak azon része, amelyet Ábrahám kebelének is neveztek. Itt várakoztak a Messiás megjelenése előtti hívők lelkei
[24] Arnold Fruchtenbaum: The Place of the Dead http://www.arielcontent.org/dcs/pdf/mbs107m.pdf
[25] 3 Mózes/Vájikra 16:2–4, 23–24
[26] Zsidókhoz írt levél 7:1–9:24 bővebben ld. https://www.spiritualmanna.info/linencloths/
[27] Az aratás első kévéjét bevitték a Templomba azzal a hittel, hogy a termés többi része is be fog érni: bőséges aratás lesz.
semmi gyümölcsöt sem hoznak” (Hóseás 9:10, 16, 17)
[28] 3 Mózes/Vájikrá 23:10–11 „…Ha bementek arra a földre, amelyet nektek adok, és learatjátok annak termését, vigyétek el aratásotok első kévéjét a paphoz. Az mutassa fel a kévét az Úr előtt azért, hogy ő kedvesen fogadja tőletek. A szombat után következő napon mutassa fel azt a pap.”
[29] Ézsaiás 53:12 „önként ment a halálba”
[30] Ézsaiás 53:9 „A bűnösök közt adtak sírt neki, a gazdagok közé jutott halála után, bár nem követett el gonoszságot, és nem beszélt álnokul.”
[31] János 10:17–18 „Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy azután újra visszavegyem. Senki sem veheti el tőlem: én magamtól adom oda. Hatalmam van arra, hogy odaadjam, és hatalmam van arra, hogy ismét visszavegyem: ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól.”
Szerző: Kozma Ferenc | 2023.márc.hét | Cikkek, Ünnep
Hááát… Szinetár Dórika kicsit másképp énekelte annak idején… De most itt vagyunk, purim óta suvickoltuk a lakást, és állítom, a legtöbbünknek sok minden eszébe jutott ezalatt, de az, hogy ez „de szép” lenne, na az nem! ?
Talán a legbiztosabb pont az egész pészah ünnepben, hogy minden évben elhangzik gyermekeinktől ugyanaz a kérdés: „miben különbözik ez az este…” igen, ez is, de most a másikra gondoltam: „Miért kell már megint ennyit takarítani???!!!” És mivel komolyan vesszük, hogy „beszéld el fiaidnak”, most választ keresünk erre az ősi kérdésre.
Mi a célja a pészach előtti takarításnak?
Egy kanadai rabbitól hallottam egy magyarázatot, ami nagyon megtetszett. A takarítás célja az, hogy 8 napig ne legyen a házban kovász. Utána persze már lehet.
A kovász élesztőgombával erjesztett tészta. Nagyon egyszerű megcsinálni. Az ünnep utáni napon vesszük az elrakott kovászt, beletesszük a friss tésztá… ja, persze, nincs elrakott kovász, ki kellett dobni.
Marad a lassú módszer, amikor a levegőben lévő élesztőgombát csalogatod a lisztes-vizes masszába, hogy ők indítsák el az új kovászt. A rabbi szerint a hagyományos módon kb. 40 nap kell az új kovászhoz. Ez, összeadva a pészah és a kovásztalan kenyerek ünnepének 8 napjával jól megközelíti a savuotot, mely egyik jelentése szerint az új kenyér ünnepe – nem véletlenül!
Ráadásul a kovász mindig lutri, és ha nem sikerül, kezdheted újra. A Biblia korában, ha elromlott a kovász, az asszony mehetett szégyenszemre a szomszédságba kölcsönkérni…
Ahhoz, hogy minden kovásztól megszabaduljanak, hit kellett. Hit a gondoskodó Örökkévalóban, Aki értékelve az engedelmességünket, biztosítja számunkra, hogy a következő ünnepen valóban hálát adhassunk az új kenyérért.
A kovász eltakarításának a célja tehát a hit próbája: van-e hited Istenre bízni életed alapvető szükségleteit és a jövődről való gondoskodás helyett az engedelmességet választani?
Előkészület a peszach ünnepére
Mi az oka?
Az, hogy Isten parancsolja a Tórában. Jó, ez egy olcsó válasz volt – vajon miért parancsolja?
Tudjuk, hogy a szédertálon mindennek szimbolikus jelentése van. Nincs ez másképp a kovásszal sem. A kovász a bűnt jelképezi. Ahogy megkeleszti és felfújja a tésztát, úgy tesz minket a bűn „felfuvalkodottá”. „Ez az én életem, senkinek nincs joga beleszólni…”
Pészah idején Isten kihozta a népet Egyiptomból, hogy találkozzanak, és bevezesse őket az ígéret földjére. De hogyan találkozhat a szent Istennel a bűnös ember? Meg kell tisztítani az életét minden bűntől. Ahogyan a házat a kovásztól. A háziasszony szimbolikusan a bűnt takarítja ki a család életéből, hogy felkészüljenek az Istennel való találkozásra.
A kovász eltakarításának oka, hogy mindannyian megértsük: csak megtisztított élettel állhatunk meg az Örökkévaló előtt.
Miért kell ez nekünk ma?
Mert ma is fel kell készülnünk az Istennel való találkozásra.
A háziasszony felméri a terepet és szembenéz a tisztítani-valókkal. – Nézd meg te is az életedet! Nézz szembe a ténnyel, hogy nem vagy tökéletes és vannak elrendezni-való bűneid.
Azután nekilát a munkának, és kitakarítja a házat. Pincétől a padlásig. (inkább fordítva, mert mindig fentről takartunk lefelé, ugye… ? ) – Most az előbb felismert bűneidtől próbálj megszabadulni! Kezdd az egyszerűbbekkel: ha a boltos többet adott vissza, ne „lopd el”, hanem add vissza! És haladj a nehezebbek felé, mint a „ne kívánd” – vagyis ne irigykedj, ne képzeld magad mellé a titkárnő Jucikát, az edzőtermi Bélát…
Egyes ortodox családok ezután, mivel nem tudják garantálni, hogy nincs otthon semmi chamec, belülről az egész lakást(!) beburkolják műanyag fóliával! Ők nagyon fontos dologra jöttek rá: a legjobb indulattal is csak „megközelítőleg” tudjuk eltakarítani a kovászt a lakásunkból. – Mennyire igaz ez a bűnre! Hogyan is lehetne az egész életünk minden apró hibájától, bűnétől megszabadulni!
Az életünket nem tudjuk befóliázni. Ahhoz, hogy Istennel találkozhassunk és ne kelljen rettegnünk, mint a népnek a Tóra-adáskor, TELJESEN meg kell tisztítani a bűntől. A Tóra szerint erre pedig csak az áldozat képes. Amely, mint a pészah-bárány, életét adja, hogy mi élhessünk. Vagy, mint az engesztelőnapi áldozat, átveszi a nép bűneit, és meghal helyette.
Hogyan tisztulhatok meg?
Ha a Messiás békét hoz, elsősorban Istennel kell megbékítenie bennünket. És ha valóban szabadító, akkor a legfontosabb, hogy megszabadítson attól, ami elválaszt Istentől, vagyis saját bűneinktől.
Isten már elküldte a Messiást, Jésuát, aki áldozatként meghalt helyettünk, és királyként feltámadt, hogy vele együtt találkozhassunk az Örökkévalóval.
Lásd be, hogy egyedül nem tudsz megszabadulni a bűneidtől és kérd a feltámadott Jésuát, legyen ő az áldozat a bűneidért! Ha ezt őszintén megtetted, s megkérted, hogy innentől ő legyen úr az életedben, akkor többé semmi nem választhat el téged az Örökkévaló szeretetétől!
A „szép” takarítás…
Őszintén szólva, a takarítást nem csípem. Engem nem kapcsol ki és nem vezeti le a feszültséget, mint sokaknál. De azért megcsinálom, mert OLYAN SZÉP, MIKOR KÉSZ! ?
A takarítás attól szép, hogy sikerült és kész van.
Az életünk takarítása is.
Kívánok nektek „szép takarítást” az életetekben, és áldott Pészah ünnepet, amikor örömmel találkozhattok nemcsak családtagjaitokkal, hanem a Messiás segítségével az Örökkévalóval is!
Szerző: Zsidók Jézusért Misszió | 2023.márc.sze | Cikkek
A Purim egy örömteli ünnep a zsidóság életében – amelyet úgy ülünk meg, hogy maskarába bújunk, eszünk, iszunk és vigadunk (egészen addig, amíg az említett jelmezek nem válnak túl kényelmetlenné).
Természetesen egyetlen Purim ünnepről sem hiányozhat az Eszter-történet hagyományos felolvasása.
„Habár maga a könyv is Eszterről kapta a nevét, gyakran alábecsülik, figyelmen kívül hagyják Eszter szerepét.”
Ironikus, hogy habár maga a könyv Eszterről (akinek eredetileg Hadassza a neve) kapta a címét, gyakran alábecsülik, figyelmen kívül hagyják Eszter szerepét. Ehelyett a jót és a rosszat, Mordechájt és Hámánt állítják szembe egymással; és Esztert úgy kezelik, mint egy aranyos zsidó pompomlányt, aki a partvonalon kívül szurkol.
Azonban ha nem Esztert helyezzük a középpontba – a „rivaldafénybe” –, akkor alábecsüljük a történet súlyát is.
Eszter a Tanakh kevés számú női hőseinek egyike. Eszter könyvét olvasva látjuk, hogy története korántsem olyan tetszetős, mint az orcája. Hősnőnk rögös életútjával sokan tudnak azonosulni – kiváltképp, akiknek úgyszintén sok megpróbáltatás jutott az életben.
Íme néhány nehézség, amelyen Eszter keresztülment.
1. Száműzetésben élt
A babiloni fogságnak köszönhetően Eszter a zsidó nép számos tagjával együtt élt szétszórva Perzsia területén. Habár a hazájukba való visszatérésre már lehetőség nyílt, sok zsidó döntött úgy, hogy a száműzetés földjén marad ahelyett, hogy visszatérjen a háború dúlta Jeruzsálembe.
2. Árva volt
Az Írások alapján Eszternek már nem éltek a szülei. Édesanyját és apját már születésekor elvesztette, és egy idősebb unokatestvére, Mordecháj nevelte fel (Eszter 2:7)
3. Fogságba esett
A perzsa király, Xerxész (más néven Ahasvérus) elégedetlen volt engedetlen feleségével, és kereste, hogy kit állítson a helyére. Így rendeletet hozott, hogy a térségben minden alkalmas szüzet gyűjtsenek össze a számára.
Miután kihirdették a király rendeletét, a sok fiatal nő között Esztert is bevitték a király palotájába, a susáni fellegvárba, és Hégájra bízták, aki a nőkre felügyelt (Eszter 2:8).
A Szentírásban azt olvassuk, hogy Eszter egy kivételesen szép fiatal nő volt. A szövegből az is nyilvánvaló, hogy Eszternek nem sok beleszólása volt a dolgok alakulásába. Valószínűleg nem nyújtott be önéletrajzot, és nem emelte fel izgatottan a kezét, hogy önként jelentkezzen a hárembe. Fiatal volt és csinos, így hát elvitték.
4. Megerőszakolták
Ez a részlet általában sokkolja az embereket, még azokat is, akik elolvasták az egész Megillát az éves purimi ünnepség részeként. De az Írásokban világosan le van írva, hogy mi történt.
„S mikor egy-egy lányra került a sor, hogy bemenjen Ahasvérus királyhoz azután, hogy letelt neki az őt megillető tizenkét hónap – mert így telnek a szépítkezés napjai: hat hónapig mirhaolajjal és hat hónapig illatszerekkel és szépítőszerekkel –, bemehet a lány a királyhoz, és mindaz, amit kér, hogy elkísérje őt az asszonyok házából a király palotájába, megadatik neki. Este bemegy és reggel visszatér egy másik asszonyok házába, Sáásgáznak, a király udvari tisztjének, az ágyasok őrének felügyelete alá. Nem mehet be többé a királyhoz csak akkor, ha őt a király kívánja és név szerint hívatja.” (Eszter 2:12–14)
A szüzek, akiket a körülbelül 40 éves királyhoz kísértek, valóban fiatalok voltak. Egyesével kísérték őket a királyhoz, hogy a király velük töltse az éjszakát. Ezt követően nem tértek vissza a többi szűzhöz, hanem ehelyett a király többi ágyasához (eufemisztikus kifejezés a „feleség-státusz” nélküli szexrabszolgákra) vitték őket. Soha többé nem lehetett férjük ezeknek a lányoknak, és soha többet nem látták a királyt, hacsak különlegesen le nem nyűgözték őt. Röviden, a király a „szalon minden modelljével” tett egy vásárlás előtti „próbakört”, és végül Esztert „vásárolta meg”, hogy helyettesítse korábbi királynéját.
5. Eszter az életét kockáztatta
Amikor Mordecháj megtudta Hámánnak, a király tanácsadójának a tervét a zsidó nép kiirtásáról, Eszter az események közepére került. Mordecháj üzenetet küldött a királynénak, hogy álljon a király elé, és kérjen kegyelmet a zsidó nép számára. Ez nem volt annyira egyszerű és könnyű, mint ahogyan hangzik. Eszter tudta, hogy mindenkire halál vár, aki a király hívása nélkül lép a színe elé – kivéve, ha jókedvében találja az uralkodót, aki kegyesen kinyújtja felé a jogarát. Olyan tettre kérte Mordecháj Esztert, ami könnyen válhatott volna élete utolsó cselekedetévé.
„Ekkor Mordecháj azt üzente vissza Eszternek: ne áltasd magad azzal, hogy te, a királyi palotában, megmenekülhetsz. Mert ha te most néma maradsz, máshonnan támad majd a zsidók számára menekvés, de te és családod elpusztul! Ki tudja, nem éppen a mostani idők miatt jutottál-e királyi méltóságra?!” (Eszter 4:13–14)
Eszter, Mordecháj és a zsidó nép pedig böjtölt és imádkozott, mielőtt Eszter a király elé járult volna.
Istennek hála, a király kinyújtotta Eszter felé a jogarát. Meghallgatta a történetét, és garantálta a királyné minden kérésének a teljesítését.
Isten Mordechájon és Eszteren keresztül megmentette az Ő népét.
Eszter nem pompomlány volt, sem pedig pusztán Mordecháj segédje.
Eszter nem pompomlány volt, sem pedig pusztán Mordecháj segédje. Ha egy pillanatra Eszterre mint egyénre koncentrálunk, és rátekintünk azokra a nagyon is valós és szörnyű dolgokra, amelyeket az Isten embereként elszenvedett, akkor láthatjuk meg igazán jellemét és bátorságát – valamint Isten megváltó szeretetét, amely az emberek bűnei ellenére is munkálkodik.
Az Örökkévaló egy nőt választott, akitől mindent elvettek – a szüleit, a szabadságát és az ártatlanságát –, és mindenért kárpótolta őt. Olyan embert állított a szolgálatába, aki a neméből, származásából, és helyzetéből adódóan gyenge volt és jelentéktelen, akiről tudomást sem vesznek. Ezt a láthatatlan mellékszereplőt formálta kulcsfontosságú és félelmetes hősnővé.
Eszter története arra emlékeztet bennünket, hogy Isten képes új életet, megváltást és szabadságot adni még akkor is, amikor ez lehetetlen vállalkozásnak tűnik.
„Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni – talán nem tudjátok? Már készítem az utat a pusztában, a sivatagban folyókat fakasztok.” (Ézsaiás 43:19)
Szerző: Zsidók Jézusért Misszió | 2023.febr.pén | Cikkek
Láttad már a harmadik századi püspökről és „szerelmesek barátjáról”, Bálintról szóló mémet, amin a II. Claudius császár által brutálisan kivégzett mártír a következőt mondja a Valentin- vagy Bálint-napot ünneplő szerelmeseknek:
„Engem bunkósbotokkal vertek, megköveztek, lefejeztek, a sötétség leple alatt eltemettek, híveim kihantoltak, és ti azzal emlékeztek meg mártíromságomról, hogy csokoládét küldötök egymásnak?” – interamnai Bálint, Kr. u. 270.
A Valentin-nap a szerelmeseké – de nem csak a szerelmespároknak van szüksége a szeretetre. Mindannyiunknak fel kell tennie a kérdést: „Milyen szeretetre van szükségünk?” Nos, valójában sokféle szeretet közül választhatunk. Nekem tetszik az a lista, amelyet C. S. Lewis írt le A szeretet négy arca című, eredetileg 1960-ban megjelent könyvében. Az első három szeretet-típust szükség-szeretetként kategorizálja. Ezek segítenek betölteni egy velünk született vágyat vagy ürességet. A negyediket Lewis „ajándék-szeretetnek” nevezi, amelyet kizárólag az a vágy motivál, hogy egy másik ember jólétéről gondoskodjunk, teljesen figyelmen kívül hagyva a saját érdekeinket.
A Lewis által szükség-szeretetnek nevezett kategóriába tartozik a vonzalom, a barátság és a szenvedély. A vonzalom a legalapvetőbb szeretet. Ezt leggyakrabban úgy fejezik ki, hogy „szeretek [valamit]”. Mondhatnánk, hogy „kedvelem a csokoládét”. Azt is mondhatnánk, hogy „nagyon szeretem a csokoládét” – és akkor ugyanazt mondanánk. Lényegében azt jelenti, hogy ennek a finomságnak az édesen földes íze tetszik, vagy egyszerűen csak kellemes a számodra.
A barátság egy ritka, sebezhetőbb szeretet, hiszen egy másik emberrel osztozol rajta. Két vagy több barát, akiknek hasonló az érdeklődési körük, a világról alkotott képük vagy ízlésük, egyszerre csak felfedezik, hogy ezek összekapcsolják őket – sőt valami közös dolguk van ebben a világban. A barátság megszülethet egy csapattevékenység során, bajtársias helyzetben a katonai szolgálatban, egy politikai gyűlésen vagy egy kis közösségi csoportban. A barátság az emberi szeretet legtartósabb fajtája, ugyanakkor a legalacsonyabb fokú egymás iránti szükséglet-vágy jellemzi. Lewis a szerelmeseket egymással szemben ábrázolta, de a barátok egymás mellett állnak, tekintetük kifelé irányul.
A szenvedélyt vagy erósz-szeretetet a romantika vagy a rajongás jellemzi. Walter Trobisch a szerelmet „megtanulandó érzésnek” nevezte. Ezt a szerelmet úgy lehet ápolni, hogy megteremtjük annak a személynek a biztonságát, bizalmát és jólétét, akihez vonzódunk. Ez a mély barátság átmehet intim kapcsolatba. De ahhoz, hogy tartós kapcsolattá válhasson, ennek a fajta szeretetnek túl kell nőnie a szerelem „érzésén”. Miközben rajongunk valakiért, könnyen szem elől téveszthetjük azt a személyt, aki a kapcsolat elején meggyújtotta a tüzet. A szenvedély lehet egy mély kötelék, amennyiben a kezdeti spontán és kölcsönös vonzalom tartós barátsággá is érik.
Lewis a negyedik fajta szeretetet agapénak nevezi, amely görög szó ezt az egyedülálló „ajándék-szeretetet” jelöli. Ez olyan odaadás, amelyet kizárólag a másik ember jóléte motivál. Ez a legmagasabb és legönzetlenebb szeretet – egy természetfeletti szeretet. Vagyis ellentétes az emberi természettel, amely arra törekszik, hogy elsősorban önmagát szeresse.
Az agapé az a szeretet, amely „mindent elvisel, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel”. Ez a szeretet soha nem ér véget. Ez az a szeretet, amelyre az Örökkévaló gondolt, amikor azt mondta:
„Szeresd felebarátodat, mint ahogyan önmagadat szereted.”
Ezt azért várhatta el, mert az agapé-szeretet egy ajándék-szeretet, amely Istentől származik. Isten iránti agapé töltötte be Bálint szívét, aki a hitéért mártírhalált halt. És ez az a fajta szeretet, amely ma is lehetővé teszi a lelki harmóniát egy tartós kapcsolatban.
