Purim

Purim

 

Alapvető tudnivalók a Purim ünnepéről

A héber ’Purim’ szó jelentése: „sorsvetések”

Dátuma a zsidó naptár szerint: Ádár 14.

Körülbelüli ideje a Gergely-naptár szerint: február/március

A Purim ünnep elrendelése: i. e. V. század; Eszter 9:20–22.

 

A Purim célja

A Purim ünnepe az Eszter tekercsében (Megillat Eszter) olvasható, továbbá a Talmud Megilla traktátusában és más kommentárokban a történet színes, érzékletes kiegészítései tárulnak elénk.

A zsidó irodalomban rengeteg ilyen kiegészítés található. Miért? Eszter története a zsidó történelem minden más történeténél jobban tovább mesélésre ösztönöz (talán a Peszáchot és a Hanukát kivéve). A történetmesélés és a humor nagy zsidó hagyományai előtérbe kerülnek Purimkor: azon az ünnepen, amikor megemlékezünk arról, hogy az ókori Perzsiában Eszter és Mordokaj meghiúsította Hámán gonosz tervét, aki el akarta pusztítani a zsidókat. Purim nagy parancsa, hogy „hirdessük a csodát” a Megillat Eszter felolvasásával, közös lakomákkal, ajándékküldéssel és a szegényeknek való osztogatással. Az ünneplésnek más formái is vannak, a vad jelmezekbe öltözéstől kezdve a Purimspiel (purimi színdarab) eljátszásáig/megtekintéséig. Ez utóbbi Eszter történetét jeleníti meg.

 

A Purim eredete

A Megillat Eszter a Perzsa Birodalomban élő zsidó lány valószerűtlennek tűnő sorsával kezdődik.[1] Ahasvérus (Xerxész[2]) király, miután Vasti királynét menesztette az udvarból, Esztert választja új királynénak, aki a király zsidó tanácsosának, Mordokajnak az unokatestvére. Eszter hallgat Mordokaj útmutatására, így eltitkolja zsidó származását Xerxész elől – és egészen addig nem is derül erre fény, amíg a gonosz királyi tanácsadó, Hámán ki nem tervel egy halálos összeesküvést a zsidók ellen. Ez arra indítja Esztert, hogy fellépjen népe érdekében.

A történet leghíresebb sorai akkor hangzanak el, amikor Mordokaj rábeszéli Esztert, hogy bejelentés nélkül menjen be a királyhoz – ami főbenjáró bűnnek számított:

„Akkor Mordokaj ezt üzente vissza Eszternek: Ne képzeld, hogy te a királyi palotában megmenekülhetsz a többi zsidó közül! Mert ha te most néma tudsz maradni, a zsidók kaphatnak módot máshonnan a szabadulásra és menekvésre, te azonban családoddal együtt elpusztulsz. Ki tudja, nem éppen a mostani idő miatt jutottál-e királynői méltóságra?” (Eszter 4:13–14)

Jóllehet, a színfalak mögött Isten munkálkodott, Eszter és Mordokaj találékonyságukkal és furfangjukkal meghiúsították Hámán cselszövését. Hámán kivégzését és a zsidók megszabadulását követően Eszter és Mordokaj lakomát rendezett a jövő nemzedékek számára – hogy megünnepeljék népük túlélését, mert „bánatuk örömre és gyászuk ünnepre fordult” (Eszter 9:22).

„Mordokaj leírta mindezeket az eseményeket. Majd leveleket küldött mindazoknak a zsidóknak, akik Ahasvérós király tartományaiban laktak közel vagy távol, és kötelezővé tette számukra, hogy tartsák meg az Adár hónap tizennegyedik és tizenötödik napját évről évre. Mert ezek azok a napok, amelyektől kezdve a zsidók nyugton lehettek ellenségeiktől, és ez az a hónap, amelyen bánatuk örömre és gyászuk ünnepre fordult. Tegyék azokat az evés-ivás és az öröm napjaivá, amikor egymásnak ajándékokat, a szegényeknek pedig adományokat küldenek.” (Eszter 9:20–22)

Így született meg a Purim ünnepe. Azért kapta ezt a nevet, mert Hámán sorsot vetett (purim), hogy meghatározza a legkedvezőbb időpontot a kitervelt népirtás végrehajtására; ugyanakkor a sorsvetésről szóló versek rövidek és homályosak. Az Eszter 3:7-ben ezt olvashatjuk: „Pur-t vetettek (azaz sorsot vetettek).” A középkori rabbi, Rási így kommentálja: „Aki vetett, az vetett, és a vers nem határozza meg, hogy ki. Ez egy elliptikus (szókihagyásos) vers.” Az ezt követő mondatot, vagyis a „sorsolást”, így értelmezi: „A Szentírás így magyarázza: és mi a pur? Az a sorsolás. Sorsot vetett [hogy meghatározza], hogy melyik hónapban lesz valami sikeres.”[3] Eszter Istenbe vetett hűséges bizalmának és bátorságának köszönhetően, Hámán terve teljesen kudarcot vallott, és a zsidó nép megsemmisítésére rendelt nap a szabadulás napja lett: halál napja helyett az életé. Ez a Purim.

 

Hogyan ünnepeljük a Purimot?

A purimi ünnep

A purimi ünnep a vidámság és a jókedv ideje. Az ünnepet a Purim napján nappal kell megtartani, nem pedig az azt megelőző este (Megilla 7b), a „lakomák és örömök napjai” (Eszter 9:20–22) Biblia versek alapján. A rabbik így magyarázzák: „[Purim kapcsán olvasunk] örömről és lakomáról és jó napról; ‘öröm’: ez azt tanítja, hogy ezeken a napokon tilos gyászolni; ‘lakoma’: ez azt tanítja, hogy ezeken a napokon tilos böjtölni; ‘jó nap’: ez azt tanítja, hogy ezeken a napokon tilos munkát végezni.” (Megilla 5b). Az ünneplés és a mulatozás e napján a böjt, a gyász és a munka mind félre van söpörve.[4]

 

A csoda hirdetése

A legfontosabb azonban nem az evés és ivás, hanem a Megillat Eszter felolvasása és ezáltal „a csoda hirdetése”. Erre leggyakrabban a zsinagógában kerül sor, ahol az Eszter-tekercset (mely általában más szentírási részektől független, önálló tekercs[5]) hangosan felolvassák, zajos, zsongó hangulatban. A gyülekezet tagjai ujjonganak és nevetnek vagy dobognak a lábukkal, illetve kiabálnak és fújolnak, valahányszor a „Hámán” név elhangzik. (Ezt a 2 Mózes 17:14 alapján teszik, ahol Isten azt mondja, hogy „töröljük el Amálek emlékét” és így leszármazottjának, Hámánnak az emlékét is.)

Annak ellenére, hogy a Megilla felolvasása kaotikusnak tűnik, a Misna és a Talmud részletes szabályokat állít fel a csoda méltó kihirdetésére. A Megillát az elejétől a végéig kell elolvasnunk (egyes rabbik nem értenek egyet abban, hogy hol kell kezdeni); nem tarthatunk hosszú szüneteket; nem olvashatjuk visszafelé… még a pergamennek és a tekercs tintájának is kifogástalannak kell lennie!

 

Nem szabad feladnunk a csodahirdető lelkületet

 

E különböző szabályok fényében, amelyek közül némelyik magától értetődő – kötelességünk ragaszkodni a csodahirdető lelkülethez. Egy rabbi megjegyzi: „Amikor a szöveg azt mondja, hogy „ne feledkezz meg”, a szellemi feledékenység elleni felszólítás már adott. Mit kell akkor a „ne feledkezz meg” felszólítással kezdenem? Ez bizonyára azt jelenti, hogy kimondással [szó szerint: „szájjal”] hirdesd a csodát.” (Megilla 18a) Nem elég nem elfelejteni – az emlékezés egy lépéssel tovább megy: elménket meg kell erősítenünk a történetben, és azt hangosan kell elmondanunk. Csak így adózunk kellő hódolattal Istennek azért, hogy megmentette népét Hámán karmai közül.

 

Élelmiszerek küldése és adakozás a szegényeknek

A híres zsidó kommentátor, Maimonidész a Tórával egyenrangúnak tekintette Eszter könyvét mint a héber Biblia egyik elpusztíthatatlan könyvét. A Purim iránti szeretete semmiképpen sem volt kirekesztő – inkább azt hangsúlyozta, hogy minden zsidónak részt kell vennie benne. Maimonidész Misné Torá törvénykönyvében látjuk, hogy a közösség minden tagja – gazdag és szegény – kiveszi a részét a Purim megünnepléséből:

„Hasonlóképpen, az embernek kötelessége két adag húst, két más főtt ételt vagy két más ételt küldeni egy barátjának, ahogyan azt Eszter 9:22 is sugallja: „egymásnak ajándékokat… küldenek” … Dicséretes dolog sok barátnak küldeni ételcsomagot. Ha valakinek nincs módja arra, hogy ételadományokat küldjön egy barátjának, akkor cserélje el vele az ételét.”[6]

Purimkor a zsidók úgy köszöntik egymást, hogy ételt küldenek egymásnak – gyakran édességgel, dióval és gyümölcsökkel teli ajándékkosarak formájában, amelyeket héberül mishloach manotnak, jiddisül slach monesznek neveznek. Így a purimi ünnep az otthonokból a közösség egészére kiterjed. Nincs szükség pazarló költekezésre – két szegény barát egyszerűen csak ételt cserélhet és így „küldhetnek ételadományt”, ami egy módja a parancsolat teljesítésének a kevésbé szerencséseknek. Maimonidész hozzáteszi, hogy Purimkor alamizsnát kell adni azok számára, akiknek még maguknak sincs elég ennivalójuk.

„Purim napján az ember köteles alamizsnát osztani a szegényeknek. Legalább két szegény embernek egy-egy ajándékot adni, legyen az pénz, főtt étel vagy más étel… Nem szabad diszkriminatívnak lennünk a purimi ajándékok címzettjeinek kiválasztásában. Ehelyett annak kell adnunk, aki kinyújtja a kezét. Jobb bőkezűbben adakozni a szegényeknek, mint pazarló purimi lakomát készíteni, vagy a barátoknak küldeni ajándékot. Mert nincs nagyobb boldogság, mint a szegények, az árvák, az özvegyek és a betértek szívének megörvendeztetése.”[7]

Az alamizsnaosztás sokkal többet jelent egy akármilyen pazar lakománál vagy valamiféle ingyen étkeztetésnél. Az éhezőkről és a nyomorúságban élő szegényekről való gondoskodás olyan parancsolat, amelyet mindenkor teljesíteni kell; még a gondtalan mulatozás napján is meg kell emlékeznünk a szenvedő árvákról és özvegyekről.

 

Különleges zsinagógai olvasmányok Purimra

Tóra-szakasz: 2 Mózes/Smot 17:8–16 (Az izraeliták legyőzik az amálekitákat – ebből a törzsből származott Hámán.)

Nincs Haftara (Olvasmány a Próféták Könyvéből), ilyenkor természetesen a Megillat Esztert olvassuk.

 

A purimi néphagyomány

A többi bibliai zsidó ünnephez hasonlóan, napjainkban a Purim már nem az, ami az ókorban volt; az évszázadok folyamán a hagyományok és az értelmezések folyamatos egymásba összeszövődése mára sajátos jelleget kölcsönöz az ünnepnek. E hagyományok közül sok származik a Talmudból, a fogság utáni időszak legfőbb zsidó kommentárjából.

A Talmudban Eszter történetét sokféle módon kiszínezték – többek között angyali beavatkozásokkal, sőt még kevésbé szalonképes részletekkel is. Eszter mennyei szépséget kap az angyaloktól, hogy Ahasvérus tetszését elnyerje: „R. Josua b. Korha azt mondta: Eszter sápadt volt, de méltóság övezte.” (Megilla 13a) Hámán egykor „kenyérért eladott rabszolga” volt, akit Mordokaj megvásárolt a zsidók egyik (amálekiták ellen) vívott háborúja során. (Megilla 15b) Amikor Hámán Ahasvérus elé vezette Mordokajt, kénytelen volt maga megnyírni őt, mivel Eszter bezáratta az összes fürdőházat (ahol a fodrászat is működött), és Mordokaj nem volt hajlandó rendetlen hajjal megjelenni Ahasvérus előtt. Mordokaj, amikor fel akart ülni a lovára, Hámán segítségét kérte, és ahogy lendületet vett, véletlenül megrúgta őt. Hámán lánya összetévesztette a lovat vezető apját (Hámánt) Mordokajjal, ezért ráöntött egy éjjeliedényt; tévedését felismerve szégyenében leesett a háztetőről.[8]

Valamennyi ilyen hozzáadott részlet élénkíti a történetet, és vidámsággal tölti meg a Purimot.

 

A Purim szokásai

Egy rabbi szerint: „Purimkor az embernek kötelessége addig lágyítania magát [borral], amíg már nem tud különbséget tenni az „átkozott legyen Hámán” és az „áldott legyen Mordokaj” között.” (Megilla 7b)

Nemcsak az ital bőséges Purimkor, hanem az étel is. A purimi finomságok közül a kreplach (háromszögletű, hússal töltött gombóc) és a hamantaschen (háromszögletű, gyümölcstöltelékkel töltött sütemény) viszi a prímet. Ezek a kedvelt ételek számos dolgot jelképezhetnek: Hámán háromszögletű fülét; Hámán bohócszerű kalapját (a Purimspiel kitalációja), azzal ’állunk bosszút’, hogy megesszük; vagy akár Istent, aki ott rejtőzik Eszter történetének színfalai mögött!

A beöltözés szintén a purimi ünnepségek szerves részévé vált, és a reneszánsz kori olasz karneváli öltözetből ered, amelyet a zsidók Purimkor viseltek. Miért öltözünk be? Talán azért, mert Isten „álruhába öltözött” Eszter könyvében – még meg sincs említve, mégis végig Ő mozgatta a szálakat. Talán azért, mert Hámán olyan gyakran váltott jelmezt: rabszolgából főtanácsadón át akasztott emberré változott. Az öltözködés emlékeztet minket Mordokaj sok „jelmezváltására” is az Eszter könyvében – a szokásos udvari öltözéktől kezdve a hamun és a zsákruhán át a királyi bíborszínű tunikáig. Azzal, hogy harsány jelmezekbe öltözünk, eljátsszuk az Eszter könyvében megörökített zsidók és Hámán gyorsan változó sorsát.

A Kelet-Európából származó és világszerte elterjedt Purimspiel, vagyis a purimi színdarab évről-évre feleleveníti a történetet. A fergeteges jelmezekbe öltözött szereplők és a közönség egyaránt a zsidó irodalom részleteinek gazdag tárházából merítenek humort és színt. A purimi színdarabok során és az egész Purim ideje alatt különféle ’gonoszságokat’ művelünk Hámánnal. A legismertebb (ma is élő) gyakorlat az, amikor a Megilla-tekercs olvasásakor zajkeltő eszközökkel (pl. kereplővel), kiabálással és dobogással próbáljuk nem hallhatóvá tenni Hámán nevét, így ’törölve ki’ a nevét és a nevének még az emlékét is. Egyszóval, a Purimot a világ minden tájáról származó hagyományok gazdag szövevénye teszi a legvidámabb és legszínesebb zsidó ünneppé.

 

A Purim szellemi értelmezése

Néhány purimi hagyomány eltér a bibliai eszményektől: például a részegség és az ellenségek eltaposása. Ha azonban visszatérünk magához a könyvhöz: láthatjuk, hogy a Purim arra hív, hogy Istenről elmélkedjünk. Eszter könyvére sokáig – tévesen – úgy tekintettek, mint a Bibliának egy spiritualitást nélkülöző, sőt gusztustalan könyvére. Elhíresült erről Luther Márton panasza: „Annyira ellenszenvvel viseltetem a [Makkabeusok 2] és Eszter könyve iránt, hogy azt kívánom, bárcsak egyáltalán ne is léteznének; mert túlságosan judaizálnak, és sok bennük a pogány ízléstelenség.”[9] Ezzel ellentétben: a talmudi rabbik annyira nagyra becsülték Eszter könyvét, hogy időnként (élénk képzelőerőre valló) kapcsolatokat véltek felfedezni a héber Biblia más részeivel. A Talmud például a 22. Zsoltárt és annak híres szavait: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” és a „Szabadítsd meg lelkemet a kardtól, drága életemet a kutya hatalmától” a vészterhes helyzetben lévő Eszterre vezeti vissza, holott a zsoltárt maga Dávid neve jegyzi.

A könyv tartalmának becsmérlése mellett egyesek a könyv hitelességét is megkérdőjelezték: azt állítva, hogy a Megillat Eszter nem más, mint mítosz vagy mesebeszéd. Ezek az Eszter könyvének valódisága elleni támadások az utóbbi években alábbhagytak, mivel a tudósok ismét megerősítették a történet általános legitimitását és történelmiségét (amelyben a zsidóknak hagyományosan soha nem volt okuk kételkedni).

 

Mások más okokból bírálták a Purimot – és túlzott nemzeti büszkeséget és önhittséget tulajdonítottak neki. Ezek az állítások azon téves meggyőződésen alapulnak, hogy amikor Eszter és Mordokaj túljártak a népirtó Hámán eszén, akkor inkább ravaszságról és furfangról, mintsem hősiességről tettek tanúbizonyságot. Sajnos az Eszter történetével és a Purim ünneplésével szembeni számos ellenvetés gyakran antiszemita érzelmekhez kötődik. Sőt, sok egyház teljesen elkerüli Eszter könyvét, néha azzal a sántító kifogással, hogy az „Isten” szó nem szerepel Eszter könyvében, és így nem lehet spirituális jelentősége.

 

„Sokan úgy vélik, hogy a Megillat Eszterben az eseményeket az az egyetlen szereplő rendezi, akit nem neveznek meg a könyvben: maga Isten.”

 

A Megillat Eszterben sokan mindenekelőtt arra találnak utalást, hogy a színfalak mögött rejtőzve az az egy szereplő tereli a történet eseményeit jó irányba, akit a könyvben nem neveznek meg: vagyis maga Isten. Bár nincs említve, sokan mégis Őt látják a középpontban: úgy az Esztert és Mordokajt érintő eseményekben – mint a zsidó nép megtartásában a történelem valamennyi korszakán át. Eszter könyve arra emlékeztet bennünket, hogy Isten akkor is igazgatja életünk részleteit, amikor a keze nem látható. Jóbhoz hasonlóan mi is azt mondhatjuk: „De ha kelet felé megyek, nincs ott, ha nyugat felé, nem veszem észre. Ha északon működik, nem látom, ha délre fordul, ott sem láthatom. Csak ő tudja, milyen úton járok. Ha megvizsgál, kiderül, hogy arany vagyok.” (Jób 23:8–10). És talán, Eszterhez hasonlóan, minket is szándékosan juttatott rendkívüli helyzetekbe (ezért a mostani időért), éppen azért, hogy az Ő szeretetének világossága legyünk mások számára.

 

Beszélgessünk róla!

Te milyen hagyományokat ünnepelsz Purimkor? Beöltözöl és megnézel egy purimi színdarabot? Elolvasod Eszter könyvét? Szívesen meghallgatnánk a válaszaidat ezekre a kérdésekre, és a gondolataidat erről a különlegesen örömteli ünnepről. Küldj nekünk üzenetet, és lépj velünk kapcsolatba. Chag Purim Szameach!

 

Lábjegyzetek

  1. Az ebben a szakaszban található összefoglaló kizárólag a Szentíráson alapul, nem pedig a fenti rabbinikus kommentárokon.
  2. Lásd Christine Hayes átiratát: „24. előadás – Alternatív látomások: Esther, Ruth, and Jonah [December 6, 2006],” Open Yale Courses, hozzáférés: 2017. július 24., Introduction to the Old Testament (Hebrew Bible) (30 másodperc): „A héber ábécében nincs x – ez Ahasvérus, ami Xerxes.”
  3. Rási kommentárja Eszter könyvéről 3:7, Chabad.org, hozzáférés: 2017. július 24., Eszter – 3. fejezet
  4. Néhány rabbi vitatta, hogy szabad-e dolgozni Purimkor vagy sem.
  5. Megilla19a: „Rab Júda azt mondta Sámuel nevében: Ha valaki a Megillát egy olyan kötetből olvassa, amely a többi szent iratot is tartalmazza, nem teljesítette a kötelezettségét”, vagyis azért, mert nem hirdeti eléggé a csodát. [Kivétel: ha nagyjából egyforma hosszúságú szövegrész van hozzácsatolva] E tanítás miatt sok Megilla-másolat készült, némelyiket bonyolult illusztrációkkal díszítették.
  6. Maimonidész, Misné Tora, ford. Eliyahu Touger, Chabad.org, hozzáférés: 2017. július 24., Megillah v’Chanukah – Második fejezet. „Megilla és Chanuka” 2:15
  7. Ibid. 2:16
  8. Mindezek a részletek a Megilla 16a című könyvből származnak.
  9. Asztali beszélgetés, XXIV.

[1] Az ebben a szakaszban található összefoglaló kizárólag a Szentíráson alapul, nem pedig a fenti rabbinikus kommentárokon.

[2] Lásd Christine Hayes átiratát: „24. előadás – Alternatív látomások: Esther, Ruth, and Jonah [December 6, 2006],” Open Yale Courses, hozzáférés: 2017. július 24., Introduction to the Old Testament (Hebrew Bible) (30 másodperc): „A héber ábécében nincs x – ez Ahasvérus, ami Xerxes.”

 

[3] Rási kommentárja Eszter könyvéről 3:7, Chabad.org, hozzáférés: 2017. július 24., Eszter – 3. fejezet

[4] Néhány rabbi vitatta, hogy szabad-e vagy sem dolgozni Purimkor.

[5] Megilla 19a: „Rab Júda azt mondta Sámuel nevében: Ha valaki a Megillát egy olyan kötetből olvassa, amely a többi szent iratot is tartalmazza, nem teljesítette a kötelezettségét”, vagyis azért, mert nem hirdeti eléggé a csodát. [Kivétel: ha nagyjából egyforma hosszúságú szövegrész van hozzácsatolva.] E tanítás miatt sok Megilla-másolat készült, némelyiket bonyolult illusztrációkkal díszítették.

[6] Maimonidész, Misné Tora, ford. Eliyahu Touger, Chabad.org, hozzáférés: 2017. július 24., Megillah v’Chanukah – Második fejezet. “Megilla és Chanuka” 2:15

[7] Ibid. 2:16

[8] Mindezek a részletek a Megilla 16a című könyvből származnak.

[9] Asztali beszélgetés, XXIV.

Jesua életének utolsó hete napról napra

Jesua életének utolsó hete napról napra

Tar Kata írása egy korábbi Jews for Jesus cikk felhasználásával

 

Jesua többször mondta tanítványainak és a körülötte lévőknek: „Az én időm még nincs itt.” (János 2:4, János 7:6, 8), és gyakran előre jelezte a halálát: „Az Emberfia azért jött … hogy életét adja váltságul sokakért” (Máté 20:28; Márk 10:45). Az ember joggal kérdezhette, hogy mikor jön el Jesua ideje valójában, mit hoz majd ez magával, és egyáltalán mit is fog ez jelenteni. Ez a cikk tárgyilagosan, időrendben és napi bontásban tekinti át Jesua életének utolsó hetét – beleértve a páska ünnepet is – a négy evangélium beszámolóiból szemezgetve.

 

Jesua életének utolsó hetében teljesítette küldetését: megkereste és megmentette az elveszetteket, és végül engesztelő áldozattá vált az emberiségért – egyszer s mindenkorra.

 

Péntek 

Egy héttel a keresztre feszítése előtt Jesua Jeruzsálem felé vette az irányt, és hat nappal a páska ünnep előtt megérkezett Betániába[1].

Jesua személye körül ekkorra már pattanásig feszült a helyzet: a júdabeliek közül sokan érkeztek a kis faluba. Lázár feltámasztása ugyanis döntés elé állította őket: 4 napos halottat még soha egyetlen próféta sem hozott vissza az életbe. Többen felismerték ekkor, hogy Jesua a Messiás. A vallási vezetők épp emiatt hoztak döntést: Jesuának meg kell halnia. (János 12:9–11)

Szombat 

Jesua tanítványaival együtt pihent.

Vasárnap 

Másnap Jesua szamárháton vonult be Jeruzsálembe – amit „diadalmas bevonulásnak” nevezünk – beteljesítve a Zakariás 9:9-ben olvasható próféciát[2]. A város egészen felbolydult, és hangosan dicsőítve fogadta őt. A pálmaágak lengetése a győztes hadvezérnek vagy királynak jár. Másrészt, a szukkót ünnepét idézi, hiszen a zsidó nép hagyományosan ekkorra várja a Messiás megérkezését. Jesua elfogadta a Messiás Királynak szóló ünneplést, bár tudta, hogy csalódást fog okozni a hozsannát[3] kiáltozó tömegnek: nem a politikai elnyomásból készült megszabadítani őket. Szemügyre vette a Templomot – nem úgy, mint egy a hívek közül, hanem mint a Tulajdonos. Ezután visszatért Betániába.

Niszán hó tizedik napján választották ki a páskabárányokat (2 Mózes/Smot 12:1–6). Ahhoz, hogy alkalmasak legyenek a feláldozásra, hibátlanoknak[4] kellett lenniük. Ezért a különválasztott állatot 5 napon át figyelték, vizsgálták, hibát kerestek benne. Jesua ettől fogva 5 napon át hagyta magát vizsgálni: találnak-e benne hibát.

Ez a jeruzsálemi bevonulás a vég kezdetét jelentette.

Hétfő 

ulajdonosi tekintéllyel borogatta fel az árusok asztalait,

A Betániából Jeruzsálembe vezető úton Jesua egy szimbolikus cselekedetet hajtott végre: megátkozott egy fügefát, amelyen nem talált korai gyümölcsöt[5]. Majd tovább haladt a Templom felé. Az alapján, amit előző nap a Szentélyben látott, kész tervvel érkezett oda. Nem indulatból, hanem tulajdonosi tekintéllyel borogatta fel az árusok asztalait, akik Annás főpap templomi maffiájának a szolgálatában álltak, és tiltotta meg, hogy edényt vigyenek át a Templomon.[6] Ennek fényében fejthető meg a fügefa megátkozása: Amikor meglátogatta a népét, melyet Maga plántált, öntözött és kapált, de hiába keresett rajta gyümölcsöt[7] – megátkozta, hogy a korszak végéig[8] ne teremjen. A fügefa a Tanakhban sokszor utalt Izraelre.[9] Jesua még aznap a fügefa-Izrael újra zsendüléséről prófétált, ami az Ő visszajövetelének lesz a jele (Máté 24:30–33).

És bár sokakat meggyógyított (vakokat, sántákat)[10], azok, akik Izraelt ebbe a terméketlen állapotba hozták – a vallási vezetők –, mégsem hittek benne, hanem azon tanakodtak, hogyan ölethetnék meg. Ezért Jesua még aznap este elhagyta Jeruzsálemet, feltehetően visszatérve Betániába.

Kedd 

Útban Jeruzsálem felé a tanítványok meglátták a kiszáradt fügefát, és Jesua tanította őket a hitük fontosságáról (Máté 21:21) – ez a lecke különösen időszerű volt, mivel olyan idők vártak a tanítványokra, amikor Jesua már nem lesz testben mellettük. A Templomban a vallási vezetők megkérdőjelezték Jesua tekintélyét. Kérdésükre kérdéssel felelt: honnan van Bemerítő János tekintélye? Ha elfogadták volna, hogy János a mennytől kapta a küldetését, el kellett volna fogadniuk Őt is, hiszen János világosan jelezte, hogy Jesua a Felkent. A nap folyamán a főpapok, a vének és az írástudók különböző kérdésekkel bombázták Jézust, hogy valahogy ürügyet találjanak a kivégzésére. Ez azonban nem sikerült. Jesua viszont – nyíltan és példázatokban is – világossá tette a nép hűtlen vezetőinek bűneit[11], és az ezért járó i_teni ítéletet is előre jelezte.[12]

Aznap délután felment az Olajfák hegyére. Példabeszédekben tanított, és az idők végének jeleiről beszélt. Szólt az eljövendő pusztulásról, háborúkról és üldöztetésről; ugyanakkor visszatérésének reményével vigasztalt (Máté 24:6). Tanítványainak valószínűleg nem sok fogalma volt arról, hogy miről beszél, de később visszaemlékeztek mindezekre.[13]

Szerda 

A leprás Simon[14] házában egy asszony drága kenetet öntött Jézus fejére, aki ezt így kommentálta: „előkészít engem a temetésre” (Máté 26:12). A Mester tudta, hogy közel van a halála ideje, és ezt közölte a tanítványaival – jóllehet, akkor még nem értették meg. Ez az asszony azonban előre megsejtette az elkövetkezőket: Jesua halála után a temetéskor szokásos megkenésre valóban nem jutott idő az ünnep beköszöntése miatt.

Jesua megjövendölte, hogy két nap múlva, a páska ünnep idején keresztre feszítik.

A vallási vezetők semmiképpen sem akarták az ünnepen elfogni őt, hiszen az ünnepre összegyűlt hatalmas tömegben sokan hittek benne, és az eset kiszámíthatatlan indulatokat kelthetett. A Sátán többször megkísérelte Jézust a nem megfelelő időben vagy módon megölni. Azonban az Úr tökéletes kontroll alatt tartotta halálának minden részletét.

Júdás ezen a napon döntött úgy, hogy elárulja Mesterét. Az ő feljelentése szükséges volt ahhoz, hogy római katonákat küldjenek az elfogatására. A feszültség egyre nőtt, és Jesua ugyan tudta ezt, mégis tovább tanított és szolgált.

Csütörtök 

A pészachi bárány feláldozásának napja. Jesua tanítványai elkészítették a páskabárányt, és együtt fogyasztották el a széder-vacsorát. A harmadik pohárhoz[15] érve Jesua megkötötte tanítványaival a Jeremiás által megjövendölt Új Szövetséget[16]. Majd hosszan és meghitten beszélgetett velük: felkészítette őket közeli halálára, de a feltámadására és a Vigasztaló Szent Szellem elküldésére is. Nemcsak prófétaként hanem főpapi szerepében is szolgált, hiszen közbenjárt értük, és mindazokért, akik az ő beszédükre hinni fognak.

Az étkezés után a Gecsemáné-kertbe mentek. Jesua gyötrődve imádkozott, készülve a rá váró szenvedésre, de még a legközelebbi tanítványai is minduntalan elaludtak! Azonban még a kínok, a fájdalmak és az árulás közepette is tudta, hogy amit a kereszten el fog érni, az felülírja majd a jelenlegi szenvedését.

Júdás a széder-asztaltól felállva futott a főpapokhoz és a vénekhez, hogy elárulja Mestere tartózkodási helyét.

 

Jesua elfogatása így nem a vezetők szerint tervezett időben történt, hanem az Ő kimondott szava szerint.

 

Annás, majd Kajafás, végül más vallási vezetők is kihallgatták. A koncepciós perben a Szanhedrin sorozatosan megszegte a saját törvénykezési szabályait[17]. Jesuát megalázták, bántalmazták és nevetség tárgyává tették, mielőtt a kereszten átélte volna az elképzelhető legnagyobb fájdalmat: az I_tentől való elszakítottságot.

 

Péntek 

Kora reggel először a Szanhedrin, Pilátus, Heródes Antipász, majd ismét Pilátus hallgatta ki Jesuát. A világi vezetők (Pilátus és Heródes) semmi büntetésre méltót nem találtak benne. Izrael hűtlen pásztorai azonban manipulációval[18] és lelki nyomásgyakorlással kikényszerítették a halálos ítéletet. A Messiást reggel 9 órakor feszítették keresztre. Délután 3 órakor halt meg, és még aznap eltemették. Az ég elsötétült, a föld megrendült, és a templom vastag kárpitja felülről lefelé kettéhasadt.[19]

 

Jesua épp akkor halt meg, amikor a mindennapi áldozatot bemutatták[20], beteljesítve ezzel a héber írásokat[21]. Elviselte az egész emberiség bűnének súlyát, a kegyetlenség súlyát és az I_tentől való elszakadás súlyát.

 

Szombat 

Jesua teste szombaton a sírban volt.[22] A főpapok és a farizeusok emlékeztek arra, hogy Jesua előre szólt a feltámadásáról, ezért hogy megakadályozzák a test ellopását és hamis tanok elterjesztését, római őröket állíttattak a sír őrzésére. A sír lepecsételése és az őrök állítása később szintén a feltámadás tényét erősítették meg.

Egy fontos esemény történt, amíg a test a sírban nyugodott: Jesua szelleme „leszállt a föld alsóbb részeire” (Efézus 4:9), és kihirdette a Paradicsomban[23] várakozó hívőknek: a bűneikért megfizette az árat. Később, mennybemenetelekor ezeket az ószövetségi szenteket is magával vitte (Efézus 4:8).[24]

Vasárnap 

Vasárnap hajnalban a magdalai Mária és más női tanítványok elmentek a sírhoz, hogy drága kenetekkel megkenjék a testet. Azonban a sírt üresen találták. Mária híradására Péter és János a helyszínre futottak. A feltámadást még nem hitték el – Jézus előrejelzése és a próféciák ellenére sem. Valamilyen földi okot gyanítottak. Azonban amit láttak, meggyőzte őket. A fehér vászoncsíkok, amelyeket a test bebugyolálására használtak, érintetlenül feküdtek. Kissé távolabb tőlük – ott, ahol a fej volt –, a kendőt látták felgöngyölve. Épp csak a test hiányzott belőlük. Hullarablók nem bajlódtak volna a vászoncsíkok kibontásával. Innen másképp tűnt el a test.

A hátrahagyott fehér leplek a főpap által Jom Kippurkor viselt hófehér vászon öltözékre emlékeztettek. Mózes elrendelte, hogy a bűnért való engesztelés elvégzése után a főpap vesse le a fehér ruhát, és hagyja a szentélyben.[25] Jesua azzal, hogy hátrahagyta a vászon lepleket, jelezte: elvégezte Főpapként az engesztelést az emberiség minden bűnéért![26]

Az Ő feltámadása volt az első a jövőben bekövetkező feltámadások közül. A Tanakhban elrendelt első zsenge (első árpatermés[27]) ünnepe erre a rendkívüli történelmi eseményre mutatott. Az első árpakalászokat pontosan a pészach szombatja utáni első napon mutatták be a Szentélyben az Ö_való előtt.[28] Éppen akkor, amikor Jézus, a halottak közül az első zsenge feltámadt!

Minden a terv része volt

Jesua tudta, mi vár rá a páska ünnep közeledtével – mégis megingathatatlan eltökéltséggel ment a keresztre, és zokszó nélkül szenvedte el azt. Bár sokan és sokszor törtek az életére, Ő önként tette le az életét[29] pontosan úgy és akkor, amikor ez meg volt írva. Neki a kereszten kellett meghalnia, hogy betöltse a 22. Zsoltár próféciáját, és a Páskabárány ünnepén, hogy betöltse a bárányáldozatra vonatkozó mózesi rendelkezéseket. Gonosztevők között kellett szenvednie, majd gazdag ember sírjába kellett kerülnie.[30] És amiként i_teni hatalmát gyakorolta az élete letételekor, ugyanazzal a hatalommal fel is vette azt 3 nap múlva.[31]

Életének utolsó hete egyszerre mutatja meg emberségét és istenségét. Ezek a napok vezettek az emberiséget megváltó i_teni terv csúcspontjához. A jeruzsálemi bevonulásától a feltámadásáig minden esemény jelentéssel, szándékkal és céllal bír. Jesua utolsó hetének kronologikus áttekintése bepillantást enged I_tenünk mély szenvedésébe, ugyanakkor lenyűgöző irgalmasságába. Cselekedetekben adta bizonyságát az emberiség iránti rendíthetetlen és szenvedélyes szeretetének.


[1] Betánia – az Olajfák hegyének keleti oldalán, Jeruzsálemtől kb. 3 km-re fekvő falu. Jézus barátai, Lázár, Márta és Mária laktak itt. Ezen az utolsó héten szinte minden éjszakát itt töltött.

[2] „Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán.”

[3] הוֹשִׁיעָה נָּא ‘hosia na’ – ments meg minket most

[4] „Legyen a bárány hibátlan, hím és egyéves”. (2 Mózes/Smot 12:5)

[5] a fügefa korai gyümölcse, a breba, aminek még a levelek előtt meg kellett volna jelennie

[6] Márk 11:15–17

[7] Lukács 13:6–7

8 „Ne teremjen rajtad gyümölcs soha többé (‘eis ton aiona’ – ebben a korszakban)!”

[9] „Mint szőlőt a pusztában,

úgy találtam meg Izraelt;

mint fügefa tetején az első gyümölcsöt,

úgy láttam meg atyáitokat….

Gonosz cselekedeteik miatt kiűzöm őket házamból,

nem szeretem őket többé;

valamennyi fejedelmük pártütő. Megverik Efraimot:

gyökere kiszárad,

[10] A vakok, süketek és sánták meggyógyítása: messiási cselekedetek: „Akkor majd kinyílnak a vakok szemei, és megnyílnak a süketek fülei. Akkor majd úgy szökell a sánta, mint a szarvas, és ujjong majd a néma nyelve.” Ézsaiás 35:5–6

[11] „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlók vagytok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak halottak csontjaival és mindenféle tisztátalansággal.” (Máté 23:27)

[12] „Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek! Hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, ahogyan a kotlós szárnya alá gyűjti a csibéit, de ti nem akartátok! Íme, elhagyatottá lesz a ti házatok.” (Máté 23:37–38). Az ítélet be is teljesült, amikor i. sz. 70-ben elpusztult a Templom.

[13] Amikor a római seregek ostromgyűrűbe fogták Jeruzsálemet, a tanítványok felismerték, hogy Jesua figyelmeztetése (ld. Lukács 21:20–24) most következik be, és menekülniük kell. Ez akkor vált lehetségessé, amikor Titusz egy időre feloldotta az ostromgyűrűt.

[14] akit Jesua megtisztított a leprából, különben nem is lehettek volna a házában

[15] a hagyományos széder liturgiában ez a Megváltás Pohara

[16] „Eljön az az idő – így szól az ÚR –, amikor új szövetséget kötök Izráel és Júda házával. …: Törvényemet beléjük helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig az én népem lesznek.” (Jeremiás 31:31–33)

[17] 22 szabályt (Arnold Fruchtenbaum: A Messiás élete 658. o.)

[18] „Ettől fogva Pilátus igyekezett őt szabadon bocsátani, de a zsidók így kiáltoztak: Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja: aki királlyá teszi magát, az ellene szegül a császárnak.” (János 19:12)

[19] A kárpit a Szentek Szentjét választotta el a Templom többi részétől. Jesua halála megnyitotta minden ember számára az utat a szent I_ten jelenlétébe, ahova addig csak a főpap léphetett be évente egyszer: az Engesztelés Napján

[20] tamid: a bűnért való bárányáldozat, amit reggel és estefelé kellett bemutatni (2 Mózes/Smot 29:38–39). Más zsidó forrásokból tudható, hogy ezek időpontja reggel 9 és délután 3 óra volt. (https://www.catholicfidelity.com/apologetics-topics/eucharist/was-jesus-really-crucified-with-the-passover-lambs-by-brant-pitre/ ) Jézust reggel 9-kor feszítették meg, és délután 3-kor halt meg.

[21] ld. Ézsaiás 53:7–10; Jeremiás 11:19

[22] A rómaiak által kivégzett személyeket Izraelen kívül a kereszten hagyták intő példa gyanánt, illetve nyitott tömegsírokba dobálták. Josephus történetíró (Zsidó háború 4.314) és a héber Írások tanúsága szerint (5 Mózes/Dvarim 21:23) Izraelben naplementéig le kellett venni a holttestet a fáról, és el kellett temetni.

Ha jelentkezett valaki a testért, kiadták neki. https://hbu.edu/news-and-events/2016/05/04/craig-evans-resurrection-jesus-light-jewish-burial-p-ractices/ Jesua testének eltemetése kulcsfontosságú volt: így meggyőződhettek a haláláról, illetve később az üres sír bizonyítékul szolgált.

[23] A halottak birodalmának, a Seolnak azon része, amelyet Ábrahám kebelének is neveztek. Itt várakoztak a Messiás megjelenése előtti hívők lelkei

[24] Arnold Fruchtenbaum: The Place of the Dead http://www.arielcontent.org/dcs/pdf/mbs107m.pdf

[25] 3 Mózes/Vájikra 16:2–4, 23–24

[26] Zsidókhoz írt levél 7:1–9:24 bővebben ld. https://www.spiritualmanna.info/linencloths/

[27] Az aratás első kévéjét bevitték a Templomba azzal a hittel, hogy a termés többi része is be fog érni: bőséges aratás lesz.

semmi gyümölcsöt sem hoznak” (Hóseás 9:10, 16, 17)

[28] 3 Mózes/Vájikrá 23:10–11 „…Ha bementek arra a földre, amelyet nektek adok, és learatjátok annak termését, vigyétek el aratásotok első kévéjét a paphoz. Az mutassa fel a kévét az Úr előtt azért, hogy ő kedvesen fogadja tőletek. A szombat után következő napon mutassa fel azt a pap.”

[29] Ézsaiás 53:12 „önként ment a halálba”

[30] Ézsaiás 53:9 „A bűnösök közt adtak sírt neki, a gazdagok közé jutott halála után, bár nem követett el gonoszságot, és nem beszélt álnokul.”

[31] János 10:17–18 „Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy azután újra visszavegyem. Senki sem veheti el tőlem: én magamtól adom oda. Hatalmam van arra, hogy odaadjam, és hatalmam van arra, hogy ismét visszavegyem: ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól.”

Hámán füle, avagy mit eszünk Purimkor?

Hámán füle, avagy mit eszünk Purimkor?

A purimi ünneplés elmaradhatatlan finomsága a Hámán füle, vagy közismertebb nevén Hámán-táska. A sütemény leginkább a nálunk is ismert barátfülére hasonlít, azzal a különbséggel, hogy a barátfülét főzzük, amit utána prézliben forgatunk meg. De visszatérve a Hámán-táskára, ki ez a Hámán ebben a purimi történetben? Az ember hajlamos azt gondolni, hogy a sztori pozitív hőséről neveznek el egy süteményt. De nem! Hámán a történet gonosz szereplője volt. A perzsa uralkodó egyik bizalmasa, aki arra készült, hogy kipusztítsa a zsidó népet a föld színéről. Ahhoz, hogy ezt a nagyszabású tervet véghez vigye, a király beleegyezésére, hadseregre és időre volt szüksége. Így kerek egy esztendőn keresztül sorsot, azaz PUR-t vetett, hogy melyik legyen az a hónap/nap, amikor végrehajthatja gonosz tettét. Innen származik a Purim szó. De hála a Mindenhatónak, Ő ezt nem engedte: a zsidó nép megmenekült, Hámánt pedig felakasztották. Cserébe viszont, elneveztek róla egy édességet. Ez Hámán sztorija, de most nézzük a süteményt:

Többféle magyarázat létezik arról, hogy miért kapta ezt a nevet: Az egyik szerint az – eredetileg – német mákos táska (Mohn Taschen) judaizálódott, és a népi etimológia héber névelővel látta el a szót,(Há-Mohn-Taschen), melyben így szerepel a Hámán (Há-Mohn) szó is.

Egy másik magyarázat szerint a háromszög alakú sütemény Hámán kalapját szimbolizálja.

Bármi is legyen az eredet, a süti valóban finom, érdemes elkészíteni. Hamar megvan, és nem igényel nagy hozzáértést. És miközben eszegeted, olvasd el hozzá az Eszter könyvéből a gaz Hámán, az áldott Mordecháj és a bátor Eszter történetét. Így a sütemény még jobban fog esni!

Íme, a recept:

Hozzávalók 5 főre:

  • 35 dkg rétesliszt,
  • 15 dkg margarin,
  • 1dkg élesztő,
  • 10 dkg cukor,
  • só,
  • reszelt citromhéj,
  • 2 tojás,
  • kevés rum,
  • szilvalekvár vagy máktöltelék.

A lisztet elmorzsoljuk a margarinnal és az élesztővel. Belekeverjük a cukrot, a sót, a citromhéjat, a két tojást, és annyi rumot adunk hozzá, hogy jól nyújtható tészta legyen. Kinyújtjuk, és háromszögletű darabokra vágjuk. Szilvalekvárral vagy

mákkal töltjük, félbehajtjuk, szélét lenyomkodjuk, és tojással kenve kikent lisztezett tepsiben pirosra sütjük. Készíthetjük úgy is, hogy nagyobb pogácsaszaggatóval kivágjuk, a tölteléket középre rakjuk és három oldalról felhajtva középen összenyomjuk.

Jó étvágyat hozzá!