A kürtzengés ünnepe vagy a zsidó újév (Ros Hásáná)
(3 Mózes/Vájikrá 23:23–25)
A héber Bibliában (Ószövetségben)
a zsidó naptár szerinti hetedik hónapban, Tisri első napjára esik Jom Teruá (a Kürtzengés ünnepe). Ma inkább Ros Hásáná, a Zsidó újév néven ismert. Úgy tűnik, hogy a mózesi szövetség idején több újév is volt, ahogyan ma is vannak tudományos, pénzügyi és naptári újévek. Peszach is jelölt egy új évet (2 Mózes/Smot 12:1–2) és Ros Hásáná is. A Jom Teruá bibliai jelentősége a sófárnak – a kosszarvból készült kürtnek – a megszólalásában rejlik: ez arra szólította fel az embereket, hogy hagyják abba, amit csinálnak és gondolják át az életüket. A Kürtzengés ünnepét egy tíznapos önvizsgálati időszak követte, amelyet ma Jámim noráim-nak, azaz Félelmetes napoknak neveznek.
Az Újszövetségben
bár külön nem említik, párhuzamot vonhatunk a Kürtzengés ünnepe és Bemerítő János szolgálata között, aki bűnbánatra hívta az embereket.
A zsidó életben
A Ros Hásáná örömteli nap annak ellenére, hogy Jom Kippur komoly ünnepélyességét vezeti be. Különleges üdvözlésekkel és édes ételekkel, például mézbe mártott almával kívánunk egymásnak egészséges és boldog új évet. A zsinagógában felolvassák az Akéda történetét, amikor Ábrahám kis híján feláldozta Izsákot.
Az Engesztelés napja (Jom Kippur)
(3 Mózes/Vájikrá 23:26–32)
A héber Bibliában (Ószövetségben)
a Félelmetes napok (lásd fentebb) a bibliai naptár legünnepélyesebb napjával: Jom Kippurral, az Engesztelés napjával értek véget. A főpap egyedül ezen a napon léphetett be a Szentek Szentjébe, és véres áldozat bemutatásával engesztelést végzett önmagáért, a családjáért és a nemzetért.
Ha élve tért vissza a kárpit mögül, az azt a jó hírt jelentette, hogy a bűnökért való áldozata elegendő és elfogadható engesztelésnek bizonyult.
Az Újszövetségben
a Jom Kippur a Messiás Jézus halálának és feltámadásának képét nyújtja. Életét a bűnök teljes és végleges engeszteléséül ajánlotta fel. Feltámadása a halálból – hasonlóan a kárpit mögül élve visszatérő főpap esetéhez – azt a jó hírt jelentette, hogy áldozatát elegendőnek és elfogadhatónak ítélték a bűnökért való egyszeri fizetségként. A Zsidókhoz írt levél írása idején még állt a Szentély. A Jom Kippurról beszélve rámutat, hogy Jézusé volt a végső papi szolgálat és áldozat a mi javunkra. Az Apostolok Cselekedetei 27:9 szó szerint azt mondja, hogy „a böjt már elmúlt”. Itt a „böjt” a Jom Kippurra utal (amely böjtöléssel járt), és az ezen ünnep utáni tengeri utak fokozott veszélyére.
„Itt sokáig horgonyoztunk. Ezzel időt vesztettünk, és már veszélyes volt továbbmenni, hiszen a zsidó böjt ideje is elmúlt. Ezért Pál figyelmeztette a hajósokat”
(ApCsel 27:9)
A zsidó életben
Jom Kippur a böjt napja, a 3 Mózes/Vájikrá 16:29-ben található „tagadjátok meg magatokat” hagyományos értelmezése alapján. Ezen a napon a zsinagógákban Jónás könyvét olvassák fel, amelynek témája a bűnbánat.
A Sátrak ünnepe (Szukkot)
(3 Mózes/Vájikrá 23:33–43)
A héber Bibliában (Ószövetségben)
Öt nappal Jom Kippur után, Tisri tizenötödikén következett a bibliai naptár utolsó ünnepe. Héber neve Szukkot, ami sátrakat, bódékat vagy menedékhelyeket jelent.
Isten elrendelte, hogy hét napon át a népnek sátrakban kell laknia, hogy emlékezzen arra, amikor a negyvenéves pusztában való vándorlás alatt ideiglenes építményekben laktak. Ezek a sátrak az Úr kegyelmének bizonyságául szolgáltak, aki a népnek menedéket nyújtott a vándorlás évei alatt. Ugyanakkor kijózanítóan emlékeztetnek a vándorlás okára: a hitetlenségre. Szukkot az év utolsó aratási ünnepének is emléket állít. Az egyhetes megemlékezés során az emberek lombokat gyűjtöttek („ágakat pompás fákról – pálmaágakról, lombos fák ágairól és a patakok mellett növő fűzfákról” 3 Mózes/Vájjikrá 23:40), és örültek a termésnek, amelyről Isten gondoskodott. A Zakariás 14:16 arra az új rendre utal előre, amikor az idők végén majd minden népnek meg kell ünnepelnie Szukkotot.
Az Újszövetségben
Talán a Szukkot ünnepének az utolsó aratáshoz és a messiási királysághoz kapcsolódó üzenete késztette Pétert arra, hogy a szukkoti hagyományra asszociáljon, amikor a Megdicsőülés hegyén meglátta Jézust Mózes és Illés társaságában, az Ő eljövendő országa dicsőségébe öltözve. Így kiáltott fel: „Rabbi, csodálatos, hogy itt lehetünk! Csináljunk három hajlékot (sátrat)…” (Márk 9:5).
Talán azt gondolta, hogy ez a rövid dicsőséglátomás már maga a Királyság, és ideje elkezdeni a Zakariás 14:16-ban leírt ünneplést.
A zsidó életben
Sok zsidó ember a mai napig bódékban/sátrakban alszik vagy csak étkezik ezen az ünnepen. A sátrat szukkának nevezik, és egy nádfedeles, gyümölcsökkel és növényekkel díszített, három oldalról zárt, csaknem anyagtalan építmény. Az ünnep további elemei a luláv, vagyis egy speciális lombcsokor (a 3 Mózes/Vájjikrá 23:40-ben említett növényekről úgy gondolják, hogy pálmaágak, mirtuszlevelek és fűzfalevelek) és az etrognak nevezett citrusféle.
Ha szeretnél többet megtudni a zsidó nép ünnepeiről, hagyományairól és hátteréről, töltsd le ingyenes ebookunkat itt.
Tar Kata írása egy korábbi Jews for Jesus cikk felhasználásával
Jesua többször mondta tanítványainak és a körülötte lévőknek: „Az én időm még nincs itt.” (János 2:4, János 7:6, 8), és gyakran előre jelezte a halálát: „Az Emberfia azért jött … hogy életét adja váltságul sokakért” (Máté 20:28; Márk 10:45). Az ember joggal kérdezhette, hogy mikor jön el Jesua ideje valójában, mit hoz majd ez magával, és egyáltalán mit is fog ez jelenteni. Ez a cikk tárgyilagosan, időrendben és napi bontásban tekinti át Jesua életének utolsó hetét – beleértve a páska ünnepet is – a négy evangélium beszámolóiból szemezgetve.
Jesua életének utolsó hetében teljesítette küldetését: megkereste és megmentette az elveszetteket, és végül engesztelő áldozattá vált az emberiségért – egyszer s mindenkorra.
Péntek
Egy héttel a keresztre feszítése előtt Jesua Jeruzsálem felé vette az irányt, és hat nappal a páska ünnep előtt megérkezett Betániába[1].
Jesua személye körül ekkorra már pattanásig feszült a helyzet: a júdabeliek közül sokan érkeztek a kis faluba. Lázár feltámasztása ugyanis döntés elé állította őket: 4 napos halottat még soha egyetlen próféta sem hozott vissza az életbe. Többen felismerték ekkor, hogy Jesua a Messiás. A vallási vezetők épp emiatt hoztak döntést: Jesuának meg kell halnia. (János 12:9–11)
Szombat
Jesua tanítványaival együtt pihent.
Vasárnap
Másnap Jesua szamárháton vonult be Jeruzsálembe – amit „diadalmas bevonulásnak” nevezünk – beteljesítve a Zakariás 9:9-ben olvasható próféciát[2]. A város egészen felbolydult, és hangosan dicsőítve fogadta őt. A pálmaágak lengetése a győztes hadvezérnek vagy királynak jár. Másrészt, a szukkót ünnepét idézi, hiszen a zsidó nép hagyományosan ekkorra várja a Messiás megérkezését. Jesua elfogadta a Messiás Királynak szóló ünneplést, bár tudta, hogy csalódást fog okozni a hozsannát[3] kiáltozó tömegnek: nem a politikai elnyomásból készült megszabadítani őket. Szemügyre vette a Templomot – nem úgy, mint egy a hívek közül, hanem mint a Tulajdonos. Ezután visszatért Betániába.
Niszán hó tizedik napján választották ki a páskabárányokat (2 Mózes/Smot 12:1–6). Ahhoz, hogy alkalmasak legyenek a feláldozásra, hibátlanoknak[4] kellett lenniük. Ezért a különválasztott állatot 5 napon át figyelték, vizsgálták, hibát kerestek benne. Jesua ettől fogva 5 napon át hagyta magát vizsgálni: találnak-e benne hibát.
Ez a jeruzsálemi bevonulás a vég kezdetét jelentette.
Hétfő
ulajdonosi tekintéllyel borogatta fel az árusok asztalait,
A Betániából Jeruzsálembe vezető úton Jesua egy szimbolikus cselekedetet hajtott végre: megátkozott egy fügefát, amelyen nem talált korai gyümölcsöt[5]. Majd tovább haladt a Templom felé. Az alapján, amit előző nap a Szentélyben látott, kész tervvel érkezett oda. Nem indulatból, hanem tulajdonosi tekintéllyel borogatta fel az árusok asztalait, akik Annás főpap templomi maffiájának a szolgálatában álltak, és tiltotta meg, hogy edényt vigyenek át a Templomon.[6]Ennek fényében fejthető meg a fügefa megátkozása: Amikor meglátogatta a népét, melyet Maga plántált, öntözött és kapált, de hiába keresett rajta gyümölcsöt[7]– megátkozta, hogy a korszak végéig[8] ne teremjen. A fügefa a Tanakhban sokszor utalt Izraelre.[9] Jesua még aznap a fügefa-Izrael újra zsendüléséről prófétált, ami az Ő visszajövetelének lesz a jele (Máté 24:30–33).
És bár sokakat meggyógyított (vakokat, sántákat)[10], azok, akik Izraelt ebbe a terméketlen állapotba hozták – a vallási vezetők –, mégsem hittek benne, hanem azon tanakodtak, hogyan ölethetnék meg. Ezért Jesua még aznap este elhagyta Jeruzsálemet, feltehetően visszatérve Betániába.
Kedd
Útban Jeruzsálem felé a tanítványok meglátták a kiszáradt fügefát, és Jesua tanította őket a hitük fontosságáról (Máté 21:21) – ez a lecke különösen időszerű volt, mivel olyan idők vártak a tanítványokra, amikor Jesua már nem lesz testben mellettük. A Templomban a vallási vezetők megkérdőjelezték Jesua tekintélyét. Kérdésükre kérdéssel felelt: honnan van Bemerítő János tekintélye? Ha elfogadták volna, hogy János a mennytől kapta a küldetését, el kellett volna fogadniuk Őt is, hiszen János világosan jelezte, hogy Jesua a Felkent. A nap folyamán a főpapok, a vének és az írástudók különböző kérdésekkel bombázták Jézust, hogy valahogy ürügyet találjanak a kivégzésére. Ez azonban nem sikerült. Jesua viszont – nyíltan és példázatokban is – világossá tette a nép hűtlen vezetőinek bűneit[11], és az ezért járó i_teni ítéletet is előre jelezte.[12]
Aznap délután felment az Olajfák hegyére. Példabeszédekben tanított, és az idők végének jeleiről beszélt. Szólt az eljövendő pusztulásról, háborúkról és üldöztetésről; ugyanakkor visszatérésének reményével vigasztalt (Máté 24:6). Tanítványainak valószínűleg nem sok fogalma volt arról, hogy miről beszél, de később visszaemlékeztek mindezekre.[13]
Szerda
A leprás Simon[14] házában egy asszony drága kenetet öntött Jézus fejére, aki ezt így kommentálta: „előkészít engem a temetésre” (Máté 26:12). A Mester tudta, hogy közel van a halála ideje, és ezt közölte a tanítványaival – jóllehet, akkor még nem értették meg. Ez az asszony azonban előre megsejtette az elkövetkezőket: Jesua halála után a temetéskor szokásos megkenésre valóban nem jutott idő az ünnep beköszöntése miatt.
Jesua megjövendölte, hogy két nap múlva, a páska ünnep idején keresztre feszítik.
A vallási vezetők semmiképpen sem akarták az ünnepen elfogni őt, hiszen az ünnepre összegyűlt hatalmas tömegben sokan hittek benne, és az eset kiszámíthatatlan indulatokat kelthetett. A Sátán többször megkísérelte Jézust a nem megfelelő időben vagy módon megölni. Azonban az Úr tökéletes kontroll alatt tartotta halálának minden részletét.
Júdás ezen a napon döntött úgy, hogy elárulja Mesterét. Az ő feljelentése szükséges volt ahhoz, hogy római katonákat küldjenek az elfogatására. A feszültség egyre nőtt, és Jesua ugyan tudta ezt, mégis tovább tanított és szolgált.
Csütörtök
A pészachi bárány feláldozásának napja. Jesua tanítványai elkészítették a páskabárányt, és együtt fogyasztották el a széder-vacsorát. A harmadik pohárhoz[15] érve Jesua megkötötte tanítványaival a Jeremiás által megjövendölt Új Szövetséget[16]. Majd hosszan és meghitten beszélgetett velük: felkészítette őket közeli halálára, de a feltámadására és a Vigasztaló Szent Szellem elküldésére is. Nemcsak prófétaként hanem főpapi szerepében is szolgált, hiszen közbenjárt értük, és mindazokért, akik az ő beszédükre hinni fognak.
Az étkezés után a Gecsemáné-kertbe mentek. Jesua gyötrődve imádkozott, készülve a rá váró szenvedésre, de még a legközelebbi tanítványai is minduntalan elaludtak! Azonban még a kínok, a fájdalmak és az árulás közepette is tudta, hogy amit a kereszten el fog érni, az felülírja majd a jelenlegi szenvedését.
Júdás a széder-asztaltól felállva futott a főpapokhoz és a vénekhez, hogy elárulja Mestere tartózkodási helyét.
Jesua elfogatása így nem a vezetők szerint tervezett időben történt, hanem az Ő kimondott szava szerint.
Annás, majd Kajafás, végül más vallási vezetők is kihallgatták. A koncepciós perben a Szanhedrin sorozatosan megszegte a saját törvénykezési szabályait[17]. Jesuát megalázták, bántalmazták és nevetség tárgyává tették, mielőtt a kereszten átélte volna az elképzelhető legnagyobb fájdalmat: az I_tentől való elszakítottságot.
Péntek
Kora reggel először a Szanhedrin, Pilátus, Heródes Antipász, majd ismét Pilátus hallgatta ki Jesuát. A világi vezetők (Pilátus és Heródes) semmi büntetésre méltót nem találtak benne. Izrael hűtlen pásztorai azonban manipulációval[18] és lelki nyomásgyakorlással kikényszerítették a halálos ítéletet. A Messiást reggel 9 órakor feszítették keresztre. Délután 3 órakor halt meg, és még aznap eltemették. Az ég elsötétült, a föld megrendült, és a templom vastag kárpitja felülről lefelé kettéhasadt.[19]
Jesua épp akkor halt meg, amikor a mindennapi áldozatot bemutatták[20], beteljesítve ezzel a héber írásokat[21]. Elviselte az egész emberiség bűnének súlyát, a kegyetlenség súlyát és az I_tentől való elszakadás súlyát.
Szombat
Jesua teste szombaton a sírban volt.[22] A főpapok és a farizeusok emlékeztek arra, hogy Jesua előre szólt a feltámadásáról, ezért hogy megakadályozzák a test ellopását és hamis tanok elterjesztését, római őröket állíttattak a sír őrzésére. A sír lepecsételése és az őrök állítása később szintén a feltámadás tényét erősítették meg.
Egy fontos esemény történt, amíg a test a sírban nyugodott: Jesua szelleme „leszállt a föld alsóbb részeire” (Efézus 4:9), és kihirdette a Paradicsomban[23] várakozó hívőknek: a bűneikért megfizette az árat. Később, mennybemenetelekor ezeket az ószövetségi szenteket is magával vitte (Efézus 4:8).[24]
Vasárnap
Vasárnap hajnalban a magdalai Mária és más női tanítványok elmentek a sírhoz, hogy drága kenetekkel megkenjék a testet. Azonban a sírt üresen találták. Mária híradására Péter és János a helyszínre futottak. A feltámadást még nem hitték el – Jézus előrejelzése és a próféciák ellenére sem. Valamilyen földi okot gyanítottak. Azonban amit láttak, meggyőzte őket. A fehér vászoncsíkok, amelyeket a test bebugyolálására használtak, érintetlenül feküdtek. Kissé távolabb tőlük – ott, ahol a fej volt –, a kendőt látták felgöngyölve. Épp csak a test hiányzott belőlük. Hullarablók nem bajlódtak volna a vászoncsíkok kibontásával. Innen másképp tűnt el a test.
A hátrahagyott fehér leplek a főpap által Jom Kippurkor viselt hófehér vászon öltözékre emlékeztettek. Mózes elrendelte, hogy a bűnért való engesztelés elvégzése után a főpap vesse le a fehér ruhát, és hagyja a szentélyben.[25] Jesua azzal, hogy hátrahagyta a vászon lepleket, jelezte: elvégezte Főpapként az engesztelést az emberiség minden bűnéért![26]
Az Ő feltámadása volt az első a jövőben bekövetkező feltámadások közül. A Tanakhban elrendelt első zsenge (első árpatermés[27]) ünnepe erre a rendkívüli történelmi eseményre mutatott. Az első árpakalászokat pontosan a pészach szombatja utáni első napon mutatták be a Szentélyben az Ö_való előtt.[28] Éppen akkor, amikor Jézus, a halottak közül az első zsenge feltámadt!
Minden a terv része volt
Jesua tudta, mi vár rá a páska ünnep közeledtével – mégis megingathatatlan eltökéltséggel ment a keresztre, és zokszó nélkül szenvedte el azt. Bár sokan és sokszor törtek az életére, Ő önként tette le az életét[29] pontosan úgy és akkor, amikor ez meg volt írva. Neki a kereszten kellett meghalnia, hogy betöltse a 22. Zsoltár próféciáját, és a Páskabárány ünnepén, hogy betöltse a bárányáldozatra vonatkozó mózesi rendelkezéseket. Gonosztevők között kellett szenvednie, majd gazdag ember sírjába kellett kerülnie.[30] És amiként i_teni hatalmát gyakorolta az élete letételekor, ugyanazzal a hatalommal fel is vette azt 3 nap múlva.[31]
Életének utolsó hete egyszerre mutatja meg emberségét és istenségét. Ezek a napok vezettek az emberiséget megváltó i_teni terv csúcspontjához. A jeruzsálemi bevonulásától a feltámadásáig minden esemény jelentéssel, szándékkal és céllal bír. Jesua utolsó hetének kronologikus áttekintése bepillantást enged I_tenünk mély szenvedésébe, ugyanakkor lenyűgöző irgalmasságába. Cselekedetekben adta bizonyságát az emberiség iránti rendíthetetlen és szenvedélyes szeretetének.
[1] Betánia – az Olajfák hegyének keleti oldalán, Jeruzsálemtől kb. 3 km-re fekvő falu. Jézus barátai, Lázár, Márta és Mária laktak itt. Ezen az utolsó héten szinte minden éjszakát itt töltött.
[2] „Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán.”
[3]הוֹשִׁיעָה נָּא ‘hosia na’ – ments meg minket most
[4] „Legyen a bárány hibátlan, hím és egyéves”. (2 Mózes/Smot 12:5)
[5] a fügefa korai gyümölcse, a breba, aminek még a levelek előtt meg kellett volna jelennie
[10] A vakok, süketek és sánták meggyógyítása: messiási cselekedetek: „Akkor majd kinyílnak a vakok szemei, és megnyílnak a süketek fülei. Akkor majd úgy szökell a sánta, mint a szarvas, és ujjong majd a néma nyelve.” Ézsaiás 35:5–6
[11] „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlók vagytok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak halottak csontjaival és mindenféle tisztátalansággal.” (Máté 23:27)
[12] „Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek! Hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, ahogyan a kotlós szárnya alá gyűjti a csibéit, de ti nem akartátok! Íme, elhagyatottá lesz a ti házatok.” (Máté 23:37–38). Az ítélet be is teljesült, amikor i. sz. 70-ben elpusztult a Templom.
[13] Amikor a római seregek ostromgyűrűbe fogták Jeruzsálemet, a tanítványok felismerték, hogy Jesua figyelmeztetése (ld. Lukács 21:20–24) most következik be, és menekülniük kell. Ez akkor vált lehetségessé, amikor Titusz egy időre feloldotta az ostromgyűrűt.
[14] akit Jesua megtisztított a leprából, különben nem is lehettek volna a házában
[15] a hagyományos széder liturgiában ez a Megváltás Pohara
[16] „Eljön az az idő – így szól az ÚR –, amikor új szövetséget kötök Izráel és Júda házával. …: Törvényemet beléjük helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig az én népem lesznek.” (Jeremiás 31:31–33)
[17] 22 szabályt (Arnold Fruchtenbaum: A Messiás élete 658. o.)
[18] „Ettől fogva Pilátus igyekezett őt szabadon bocsátani, de a zsidók így kiáltoztak: Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja: aki királlyá teszi magát, az ellene szegül a császárnak.” (János 19:12)
[19] A kárpit a Szentek Szentjét választotta el a Templom többi részétől. Jesua halála megnyitotta minden ember számára az utat a szent I_ten jelenlétébe, ahova addig csak a főpap léphetett be évente egyszer: az Engesztelés Napján
[22] A rómaiak által kivégzett személyeket Izraelen kívül a kereszten hagyták intő példa gyanánt, illetve nyitott tömegsírokba dobálták. Josephus történetíró (Zsidó háború 4.314) és a héber Írások tanúsága szerint (5 Mózes/Dvarim 21:23) Izraelben naplementéig le kellett venni a holttestet a fáról, és el kellett temetni.
[27] Az aratás első kévéjét bevitték a Templomba azzal a hittel, hogy a termés többi része is be fog érni: bőséges aratás lesz.
semmi gyümölcsöt sem hoznak” (Hóseás 9:10, 16, 17)
[28] 3 Mózes/Vájikrá 23:10–11 „…Ha bementek arra a földre, amelyet nektek adok, és learatjátok annak termését, vigyétek el aratásotok első kévéjét a paphoz. Az mutassa fel a kévét az Úr előtt azért, hogy ő kedvesen fogadja tőletek. A szombat után következő napon mutassa fel azt a pap.”
[30] Ézsaiás 53:9 „A bűnösök közt adtak sírt neki, a gazdagok közé jutott halála után, bár nem követett el gonoszságot, és nem beszélt álnokul.”
[31] János 10:17–18 „Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy azután újra visszavegyem. Senki sem veheti el tőlem: én magamtól adom oda. Hatalmam van arra, hogy odaadjam, és hatalmam van arra, hogy ismét visszavegyem: ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól.”
Hááát… Szinetár Dórika kicsit másképp énekelte annak idején… De most itt vagyunk, purim óta suvickoltuk a lakást, és állítom, a legtöbbünknek sok minden eszébe jutott ezalatt, de az, hogy ez „de szép” lenne, na az nem! ?
Talán a legbiztosabb pont az egész pészah ünnepben, hogy minden évben elhangzik gyermekeinktől ugyanaz a kérdés: „miben különbözik ez az este…” igen, ez is, de most a másikra gondoltam: „Miért kell már megint ennyit takarítani???!!!” És mivel komolyan vesszük, hogy „beszéld el fiaidnak”, most választ keresünk erre az ősi kérdésre.
Mi a célja a pészach előtti takarításnak?
Egy kanadai rabbitól hallottam egy magyarázatot, ami nagyon megtetszett. A takarítás célja az, hogy 8 napig ne legyen a házban kovász. Utána persze már lehet.
A kovász élesztőgombával erjesztett tészta. Nagyon egyszerű megcsinálni. Az ünnep utáni napon vesszük az elrakott kovászt, beletesszük a friss tésztá… ja, persze, nincs elrakott kovász, ki kellett dobni.
Marad a lassú módszer, amikor a levegőben lévő élesztőgombát csalogatod a lisztes-vizes masszába, hogy ők indítsák el az új kovászt. A rabbi szerint a hagyományos módon kb. 40 nap kell az új kovászhoz. Ez, összeadva a pészah és a kovásztalan kenyerek ünnepének 8 napjával jól megközelíti a savuotot, mely egyik jelentése szerint az új kenyér ünnepe – nem véletlenül!
Ráadásul a kovász mindig lutri, és ha nem sikerül, kezdheted újra. A Biblia korában, ha elromlott a kovász, az asszony mehetett szégyenszemre a szomszédságba kölcsönkérni…
Ahhoz, hogy minden kovásztól megszabaduljanak, hit kellett. Hit a gondoskodó Örökkévalóban, Aki értékelve az engedelmességünket, biztosítja számunkra, hogy a következő ünnepen valóban hálát adhassunk az új kenyérért.
A kovász eltakarításának a célja tehát a hit próbája: van-e hited Istenre bízni életed alapvető szükségleteit és a jövődről való gondoskodás helyett az engedelmességet választani?
Előkészület a peszach ünnepére
Mi az oka?
Az, hogy Isten parancsolja a Tórában. Jó, ez egy olcsó válasz volt – vajon miért parancsolja?
Tudjuk, hogy a szédertálon mindennek szimbolikus jelentése van. Nincs ez másképp a kovásszal sem. A kovász a bűnt jelképezi. Ahogy megkeleszti és felfújja a tésztát, úgy tesz minket a bűn „felfuvalkodottá”. „Ez az én életem, senkinek nincs joga beleszólni…”
Pészah idején Isten kihozta a népet Egyiptomból, hogy találkozzanak, és bevezesse őket az ígéret földjére. De hogyan találkozhat a szent Istennel a bűnös ember? Meg kell tisztítani az életét minden bűntől. Ahogyan a házat a kovásztól. A háziasszony szimbolikusan a bűnt takarítja ki a család életéből, hogy felkészüljenek az Istennel való találkozásra.
A kovász eltakarításának oka, hogy mindannyian megértsük: csak megtisztított élettel állhatunk meg az Örökkévaló előtt.
Miért kell ez nekünk ma?
Mert ma is fel kell készülnünk az Istennel való találkozásra.
A háziasszony felméri a terepet és szembenéz a tisztítani-valókkal. – Nézd meg te is az életedet! Nézz szembe a ténnyel, hogy nem vagy tökéletes és vannak elrendezni-való bűneid.
Azután nekilát a munkának, és kitakarítja a házat. Pincétől a padlásig. (inkább fordítva, mert mindig fentről takartunk lefelé, ugye… ? ) – Most az előbb felismert bűneidtől próbálj megszabadulni! Kezdd az egyszerűbbekkel: ha a boltos többet adott vissza, ne „lopd el”, hanem add vissza! És haladj a nehezebbek felé, mint a „ne kívánd” – vagyis ne irigykedj, ne képzeld magad mellé a titkárnő Jucikát, az edzőtermi Bélát…
Egyes ortodox családok ezután, mivel nem tudják garantálni, hogy nincs otthon semmi chamec, belülről az egész lakást(!) beburkolják műanyag fóliával! Ők nagyon fontos dologra jöttek rá: a legjobb indulattal is csak „megközelítőleg” tudjuk eltakarítani a kovászt a lakásunkból. – Mennyire igaz ez a bűnre! Hogyan is lehetne az egész életünk minden apró hibájától, bűnétől megszabadulni!
Az életünket nem tudjuk befóliázni. Ahhoz, hogy Istennel találkozhassunk és ne kelljen rettegnünk, mint a népnek a Tóra-adáskor, TELJESEN meg kell tisztítani a bűntől. A Tóra szerint erre pedig csak az áldozat képes. Amely, mint a pészah-bárány, életét adja, hogy mi élhessünk. Vagy, mint az engesztelőnapi áldozat, átveszi a nép bűneit, és meghal helyette.
Hogyan tisztulhatok meg?
Ha a Messiás békét hoz, elsősorban Istennel kell megbékítenie bennünket. És ha valóban szabadító, akkor a legfontosabb, hogy megszabadítson attól, ami elválaszt Istentől, vagyis saját bűneinktől.
Isten már elküldte a Messiást, Jésuát, aki áldozatként meghalt helyettünk, és királyként feltámadt, hogy vele együtt találkozhassunk az Örökkévalóval.
Lásd be, hogy egyedül nem tudsz megszabadulni a bűneidtől és kérd a feltámadott Jésuát, legyen ő az áldozat a bűneidért! Ha ezt őszintén megtetted, s megkérted, hogy innentől ő legyen úr az életedben, akkor többé semmi nem választhat el téged az Örökkévaló szeretetétől!
A „szép” takarítás…
Őszintén szólva, a takarítást nem csípem. Engem nem kapcsol ki és nem vezeti le a feszültséget, mint sokaknál. De azért megcsinálom, mert OLYAN SZÉP, MIKOR KÉSZ! ?
A takarítás attól szép, hogy sikerült és kész van.
Az életünk takarítása is.
Kívánok nektek „szép takarítást” az életetekben, és áldott Pészah ünnepet, amikor örömmel találkozhattok nemcsak családtagjaitokkal, hanem a Messiás segítségével az Örökkévalóval is!
A karácsonytól elég morcos tudok lenni. De nem azért, amiért más zsidó társaim, akik szerint a karácsony csak egy tündérmese. Akkor miért vagyok morcos? Nos, mert a zsidó történelem leginkább várt eseménye – a Messiás eljövetele – felismerhetetlenül ki lett üresítve és el lett torzítva.
Zsidó vagyok, Jesua (Jézus) követője, mégis régóta problémám van a karácsonnyal. Egyébként odavagyok a meghitt hangulatért, s mindazért, ami erről az időszakról az emberek többségének eszébe jut: a csillogó fények, a forrócsokis bögrék, a nyugodt havas tájak s az ünnepi dallamok. Tavaly még puncsot is megpróbáltam készíteni!
Sok amerikai zsidóhoz hasonlóan, én is belenőttem a karácsonyi hagyományokba. Ám ahogy idősödtem, egyre kevésbé éreztem a meghittséget, és egyre nyugtalanítóbb érzéseim támadtak az ünneppel kapcsolatban.
A karácsony a mai formájában egy hibrid ünnep.
Sokszor hallom azt a közhelyet, hogy „Jézus az ünnep főhőse”, de tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű dolog. Az évnek e szaka már Jézus születése előtt hosszú idővel sok hasonló ünneppel volt megjelölve – csakhogy azok az ünnepek a római kor téli napfordulójáról, a szaturnáliáról szóltak. Amit ma látunk karácsonykor, az egyszerűen egy keverék ünnep, mely a negyedik században keletkezett. Idén ezt már nem tudtam elfogadni. Meg kellett tudnom, hogy Jesua mikor is született tulajdonképpen, s talán közben rátalálhatok egy olyan új tradícióra, melyet érdemes követni.
Honnan ered a december 25-e?
Korai hagyományok szerint Jesua tavasszal született. A legrégebbi írott feljegyzésben azt találjuk, hogy Jesua „194 évvel, 1 hónappal, és 13 nappal” született Commodus császár halála előtt, amely nap november 18-a lenne.[1] Egyes történészek egy zsidó hagyományra hivatkozva ragaszkodtak ahhoz, hogy a helyes dátum december 25., mivel zsidó bölcseink úgy hitték, hogy a „caddikim” – az igaz emberek – a születésnapjukon halnak meg.[2] Ezt a hagyományt a keresztyének félreértésből úgy vették át, hogy a nagy emberek ugyanazon a napon fognak meghalni, melyen megfogantak. Logikájukból kiindulva, ha Jesua március 25-én halt meg, ahogy sokan hitték, akkor biztosan azon a napon is fogant meg, s ezért kilenc teljes hónappal azután születhetett, azaz december 25-én (mert a várandósság hossza mindig „pontosan kiszámítható” ugyebár).
Kezdetnek nem volt rossz az interneten rákeresni Jesua születésnapjára, de rá kellett döbbennem, hogy sok feltételezés elavult módszereken alapul. Nekem sokkal tudományosabb bizonyítékra volt szükségem. Hirtelen eszembe jutott: a bölcsek egy csillagot követtek kelet felől, hogy megtalálják az újszülött Messiást[3], s ha annak a bizonyos csillagnak a megjelenése lokalizálható lenne az időben, akkor akár meg is lehetne állapítani Jesua születésének pontos dátumát.
Zsidó utalások a Messiás csillagára
Mint számomra kiderült, a „karácsonyi csillag” a valaha volt leginkább zsidó dolog. Egy csillag feltűnésével társították évezredeken keresztül a Messiás eljövetelét:
„Látom őt, de nem most, szemlélem, de nem közel. Csillag jön fel Jákóbból, királyi pálca támad Izráelből” (4 Mózes/Bemidbar 24:17).
E szavakkal Bálám, a pogány jövendőmondó prófétált Izraellel kapcsolatban, amikor a pusztában volt a táborhelyünk. Ez volt az az esemény, melyet követően bölcseink úgy kezdtek vélekedni, hogy a Messiás eljövetelét egy csillag megjelenése fogja jelölni.[4] Akiva rabbi például a „Bar Kohba” nevet adta egy Simon ben Kosziba nevű lázadó katonai vezetőnek, majd kikiáltotta őt a Messiásnak. „Akiva rabbi volt az, aki Simon bar Kohbára vonatkoztatta a híres messiási igét: »Csillag származik Jákóbból.« … Így kapta hát e katona a Kohba nevet, melynek jelentése csillag.”[5]
A csillag a Tóra magyarázója.
Ezen elvárások még a holt-tengeri tekercsekben is helyet kaptak: „A csillag a Tóra magyarázója … ahogy az meg van írva: »Egy csillag jött Jákóbból, egy pálca emelkedett fel Izraelből.«.”[6] Hasonló gondolatokat említ Philón[7], a Pesitta[8], a Targum Neofiti[9], a Targum Onkelosz[10], a Targum Pszeudo-Jonatán[11] és a Töredékes Targum[12]. Júda és Lévi bizonyságtételei is tartalmaznak ilyen nézeteket a Tizenkét Pátriárka Testamentumában.[13]
Talán a legbámulatosabb utalás e jelenségre a poszt-rabbinikus[14] midrásban, a Hágádá HaMashiachban található:
„Bölcseink nevében azt tanítjuk, hogy … egy csillag fog feljönni keleten. Ez a Messiás csillaga…”
E forrás tartalmazza a megjelenő csillag egyik legbámulatosabb leírását:
„Egy csillag fog megjelenni kelet felől, dárdához hasonló tüzes pálcával a tetején. A pogányok ezt fogják mondani: »a csillag a mienk«, de ez nem így van; ugyanis a csillag Izraelé, ahogy a Tóra megjövendöli: »Egy csillag fog származni Jákobtól… «.”[15], [16]
Modern elméletek
A megprófétált csillag tehát jól ismert volt, a történelem során utaltak rá zsidó források, s kötődik a zsidó Messiáshoz. De létezik bármily tudományos forrás, mely igazolja, hogy egy ilyen csillag abban az időtartományban jelent meg, amikor Jesua megszületett? Nos ez az, amit meg kellett tudnom.
Visszatértem hát kutatásomhoz, s rábukkantam Dr. Colin Nicholl egy videójára, aki a felvételen saját kutatását mutatja be az Oxfordi Egyetemen. Azt gondoltam, hogy én esem túlzásba ezzel a kutatással, de Dr. Nicholl, aki eredetileg teológus, egy egész évtizedet szentelt az életéből az asztronómia tanulmányozására. Így bukkant rá a csillagra vonatkozó információra. Miután elolvastam a könyvét, arra jutottam, hogy Dr. Nicholl szerint az a csillag, amely a bölcseket Betlehembe elvezette, tulajdonképpen egy üstökös volt (a „csillag” bibliai leírása alapján). Úgy éreztem, hogy e gondolat megegyezik a rabbik által adott, messiási csillagra vonatkozó leírással, melynek „dárdához hasonló pálcája” volt. Dr. Nicholl állítja, hogy az üstökös akkor jelent meg – dokumentált adatok szerint –, amikor i. e. 6-ban, szeptember 15-én (tisri hónap 1-én, 3756-ban) a Szűz csillagkép a Nappal és a Holddal együttállásban volt. Számításai szerint október 20-án, időszámításunk előtt 6-ban (chesván hónap 5-én vagy 6-án, 3756-ban) ez az üstökös „megszületett” a Szűz csillagképből – és hasonlóképpen, Jézus is ekkor született.[17]
Dr. Nicholl még kedvesen reagált is arra a hosszú e-mailemre, melyet könyvének elolvasását követően írtam neki. Rengeteg kérdésem volt – különösen azután, hogy a témával kapcsolatban egyéb elméleteket is
olvastam.
Minden bibliakutató egyetért abban, hogy Heródes még élt, s ő uralkodott Jézus születésének az időszakában.
Kutatásom során elolvastam Dr. Michael Heiser Reversing Hermon c. könyvét is. A könyv 4. fejezetében Heiser kifejti a betlehemi csillaggal kapcsolatos elméletét. Úgy véli, hogy a csillag a Jupiter és egy Regulus nevű csillag együttállása volt – egyike egy együttállás-sorozatnak, amelyek időszámításunk előtt 3-ban fordultak elő, s egyikük szeptember 11-én (tisri hónap 1-én, 3759-ben). Heiser szerint ez a nap Jesua igazi születésnapja.[18] Nézete egy asztronómiai szoftveren és saját számításain alapul, amelyek szerint Heródes király valójában időszámításunk előtt 1-ben, s nem időszámításunk előtt 4-ben halt meg; szembe menve így a tudomány jelenleg elfogadott álláspontjával. Habár halála időpontját illetően nincs közös álláspont, mégis minden bibliakutató egyetért abban, hogy Heródes még élt, s ő uralkodott Jézus születésének az idején.
Bár mindkét tudós kutatása izgalmas, elméleteik mégsem meggyőzőek – hacsak nem ismerjük a kirakós még egy darabját, a Szűz jelét.
A Szűz jele
A János által a Jelenések könyvének 12. részében leírt égboltot számos bibliai teológus a Messiás születésének idejére vonatkoztatja:
„Ekkor nagy jel tűnt fel az égen: egy asszony a napba öltözve, és a lába alatt a hold, a fején pedig tizenkét csillagból álló korona; várandós volt, és vajúdva, szüléstől gyötrődve kiáltozott.” (Jelenések könyve 12:1–2).
Nem pusztán nehezen érthető szimbolikus ábrázolásról van itt szó, hanem a csillagképek akkori elrendeződéséről is – ami kétszer is előfordult időszámításunk előtt 7 és 1 között – tehát abban az időtartományban, melyben a történelmi személy, Jesua megszületett. Az asszony, akire János utalhat, a Szűz csillagkép. Ahogy Ernest Martin meteorológus és bibliakutató írja: „Az a szó (»jel«), amit a Jelenések könyvének szerzője az égbolt ilyen elrendezésének leírására használ, ugyanaz a szó, melyet az ókorban élő emberek az állatövi csillagképek jelölésére használtak.”.[19]
Csillagászati szoftverszámításaira alapozva Martin az égi jelenséget i. e. 3. szeptember 11-re teszi (tisri hónap 1-je, 3759-ben). A program valóban azt bizonyítja, hogy akkor a Nap a Szűz csillagkép közepében jelent meg, beburkolva őt, miközben a Hold a lába alatt volt. „Időszámításunk előtt 3-ban e két égi jelenség hozzávetőleg másfél órán keresztül tökéletes együttállásban volt … a szeptember 11-i alkonyati időszakban e kapcsolat közöttük körülbelül délután 6:15-kor kezdődött (naplemente), s eltartott körülbelül 7:45-ig (holdnyugta). Ez volt az egyetlen olyan nap az egész esztendőben, amikor a Jelenések könyvének 12. részében ábrázolt csillagászati jelenség megtörténhetett.”[20]
Heiser és Martin egyetért az i. e. 3. szeptember 11-i dátumot illetően. Dr. Nicholl azonban rendkívül meggyőző azt illetően, hogy Heródes időszámításunk előtt 4-ben halt meg, s hogy a legújabb csillagászati szoftver bizonyítja, hogy az időszámításunk előtt 7-től 1-ig terjedő időtartományban (Jesua születésének valószínűsíthető évei) „a Jelenések könyvének 12:1 verse kizárólag az i. e. 6. szeptember 15-vel egyeztethető össze”.[21] Azt állítja, hogy i. e. 3-ban a Hold nem volt pontosan a Szűz csillagkép lábai alatt, s csak i. e. 6-ban fordult elő a megfelelő együttállás.
A Messiás érkezése Ros Hásánára esett.
E két elmélet – amelyek a csillagászat és a történelem tudományán alapulnak – Jézus születését egymástól néhány évre teszi, ám egymástól csak néhány hétre a naptárban. Feltűnt nekem, hogy Martin és Nicholl abban egyetértenek, hogy az égi jel, amely beharangozta a Messiás érkezését, Ros Hásánára esett.
Konklúzió
Végül is nem tudtam meghatározni Jesua születésének pontos napját. Még mindig övezi némi rejtély a Messiás születési dátumát, s ennek talán így is kell lennie.
Amit viszont biztosan tudok: Jesua Betlehem városában született zsidó szülők gyermekeként. Az őszi ünnepek időszakában született, s a Ros Hásánákor bekövetkező érkezését hírül adta az égbolt.
Ez megtörtént esemény, nem pedig egy mítosz; s nem egy furcsa betlehemes díszlet adott otthont neki, mely valakinek az előkertjében kapott helyet csillogó fényekkel beragyogva. Dean Martin „Let It Snow!” című dala sem csendült fel a rádióban. Jesua Izrael országának közepén született, egy valószínűleg kellemesen meleg éjszakán. Egy tizenéves zsidó leánynál beindultak a szülési fájdalmak; a leányt éppen háziállatok vettek körül; s talán valahol egy faluban egy sófár hangja is hallatszott, amely hírül adta a király közeledtét az alatt az újhold alatt, mely a Szűz csillagkép lábainál jelent meg.
Ez volt hát végre az a hiányzó rész, melyet kerestem. A zsidó hagyomány szerint elul teljes hónapja – egészen a Ros Hásánáig – Isten közöttünk való jelenlétét vetíti előre. Ez: az elmélkedés és a bűnök megbánásának az időszaka.[22] A Ros Hásáná idején biztosan rendelkezünk elegendő hagyománnyal ahhoz, hogy megünnepeljük Jesua születését. A sófár megfújásával jelezzük előre a Messiás eljövetelét[23], és a halottak feltámadását.[24], [25] Hasonlóan ahhoz, ahogy a sófár megszólalt azon a bizonyos Ros Hásánán Betlehemben a Szűz csillagkép alatt évezredekkel ezelőtt – újra meg fog szólalni, amikor a Messiás visszatér a felhőkön: „Mert meg fog szólalni a harsona, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, mi pedig elváltozunk.” (1 Korinthusi 15:52). A haszid rabbik azt tanítják, hogy a sófár hangja „annak a gyermeknek a sírásához hasonlít, aki arra vágyik, hogy újra szeretett szülőjével lehessen. Szavakkal kifejezhetetlen ez a szívből jövő mély és igaz vágyakozás.”.[26]
Ő élt, Ő él, s vissza fog térni.
Bárcsak mindannyiunkban feléledne ez a fajta vágyakozás idén december 25-én, vagy amikor csak látjuk a Messiás csillagát egy téli kirakatban cukormázas süti formájában, vagy egy betlehemes díszlet fölött függve. A csillag reményt keltett a zsidó népben – s ma is reményt kelt bennünk. Ő élt, Ő él, s vissza fog térni.
Stephanie Hamman második generációs messiási zsidó, aki a chicagói Moody Bible Institute-on szerzett BA diplomát judaisztikából. Jelenleg ő a tartalom-stratéga a Zsidók Jézusért Misszióban, a misszió San Franciscó-i központjában, Kaliforniában.
[6]The Damascus Document, ford. Michael Wise, Martin Abegg és Edward Cook (revideált kiadás: Harper San Francisco, 2005), 58.
[7]Dictionary of Jesus and the Gospels, szerk. Joel Green, 546.
[8] Pesitta (jelentése: egyszerű) – a mazoréta szövegeket megelőző szöveg alapján készült szír Biblia-fordítás
[9] Targum Neofiti a legnagyon terjedelmű nyugati targum. A Tóra arámi fordításán túl hosszas magyarázatokat is tartalmaz
[10] Targum Onkelos, a legelfogadottabb Targum (arámi Tóra-fordítás és magyarázat) a korai i. sz. 2. századból
[11] Targum Pszeudo Jonatán, Eredetileg Jeruzsálemi Targum, amit elírás következtében kezdtek Targum Jonatánnak nevezni. Ma sokan nevezik ezért Pszeudo Jonatánnak
[12] Töredékes Targum, a Tóra egyes verseinek arámi nyelvű gyűjteménye
[13] Colin R. Nicholl, The Great Christ Comet: Revealing the True Star of Bethlehem, 193–194
[14] poszt-rabbinikus, a rabbinikus háláchá kötöttségeit átlépő liberális judaizmus
Az idei Újévkor leginkább az a gondolat nehezedett rám, hogy az őszi ünnepkör, minden szépsége és méltósága ellenére évről évre kérdőjellel és nem bizonyossággal zárul. A mózesi Törvényt komolyan vevő zsidó emberek mindent megtesznek azért, hogy bűneikért az Örökkévaló bocsánatát elnyerjék. De a bizonyosság nincs ott, hiszen az engesztelő áldozat hiányzik. Engesztelés Napja engesztelő áldozat nélkül? Johannan Ben Zakkaj ugyan új rendet vezetett be a Templom elpusztulása után, azonban garanciát ő sem adhatott arra, hogy az új rend: a bűnbánat, ima és a jó cselekedetek hatékonyan helyettesíthetik a bűnért való áldozatot.
Ő maga erre a bizonyíték, hiszen a halálos ágyán zokogva mondta tanítványainak: „Két út áll előttem, egy a paradicsomba és egy a gyehennába, és nem tudom, hogy a gyehennába ítél-e vagy a paradicsomba enged be.És erről egy vers így szól: Ő előtte hajtanak térdet, a kik a porba hullanak, és a ki életben nem tarthatja lelkét. (Zsoltárok 22:30) – és ne sírjak? „[1]
Tud-e a judaizmus mennyről és pokolról?
Nemrég kérdeztem egy kedves zsidó barátomat arról, hogy hisz-e a mennyországban/paradicsomban. Válasza elég bizonytalan volt, hiszen a héber Szentírás igencsak keveset mond arról a helyről, ahol a meghaltak lelkei várakoznak a feltámadásra.
Ben Zakkaj szavai azonban arra engednek következtetni, hogy az első századi zsidóság gondolkodásában már jelen volt a paradicsom és a gyehenna fogalma. Ezért a halál küszöbén való rettegése nagyon is valóságos volt.
A hiányzó puzzledarabról a jom kippuri imakönyvben olvashatunk!
Vajon felvetődött-e a Szentély pusztulása utáni zsidóságban az a gondolat, hogy az engesztelési nap végzetesen csonka? Igen, a Muszáf ima hosszasan taglalja azokat az áldozatokat, amelyeket a Szentély idején a főpap bemutatott, és amelyek ma már nem lehetségesek. A Muszáf ima lapjain található az alábbi szívszaggató ima is:
„Igaz felkentünk eltávozott tőlünk; rettegés fogott el minket, és nincs, aki megigazítson minket. Vétkeink és bűneink igáját viselte, és megsebesült vétkeink miatt. Vállán hordozza bűneinket, hogy bocsánatot találjon vétkeinkért. Az ő sebe által gyógyulunk meg abban az időben, amikor az Örökkévaló őt (a Messiást) újjáteremti. Ó, hozd fel őt a föld köréből. Emeld fel őt Seirből, hogy másodszor is összegyűjtsön minket a Libanon hegyén, Jinnon keze által.”[2]
Az imát Eleazer Kalir rabbi[3] írta a 9. században. Kifejezéseiből a Jesajá/Ézsaiás 53:4-5 sorai csengenek vissza:
„Pedig betegséginket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől! És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg.”
Továbbá, annak a fájdalma, hogy ez az igaz Felkent, a mi bűneinket hordozó és engesztelést szerző Szolga eltávozott tőlünk, és ezért nincs, aki megigazítson minket. Micsoda alázatos és fájdalmas felismerés! Hogy kerülhetett be az imakönyvbe, nem tudom. De reménykedem abban, hogy néhányan az őszinte keresők közül nem siklanak át ezeken a sorokon.
Végleg elmulasztottuk?
Azok számára, akik a szívük mélyén osztoznak Ben Zakkaj és Kalir rabbi szorongásában, szeretném az alábbi történetet leírni biztatásul:
A történet Jesua haláltusájakor zajlik. A jobb és bal keze felől szintén a halállal szembesülő két bűnöző függ. A bal keze felőli lator gúnyolódik és átkozódik, viszont a másik elítélt felismeri benne a Messiást, és ezt mondja neki:
„Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz a te királyságodba!”
(Lukács 23:42)
Arról a Messiási Királyságról beszél, ami az olam habaa, amikor a halottak feltámadnak, és a Messiás Király dicsőségesen megjelenik mennyei seregek élén (Zakariás 14). Jézus azonban egy meghökkentő ígéretet tesz neki, szintén a halál torkában, ahol már nem beszélnek könnyelműen az emberek. Jézus nem valami távoli jövőbe helyezi a latorról való megemlékezést (a bűnei megbocsátását, hiszen másként miképpen juthatott volna a Paradicsomba?), hanem közvetlenül a haláluk utánra:
„Jézus így felelt neki: Bizony mondom neked, ma velem leszel a paradicsomban.”
(Lukács 23:43)
Ma is nyerhetünk bizonyosságot!!
Jesua azt állítja itt, a halál közelében sem meginogva, hogy neki van hatalma a benne hívő bűnös ember bűneit megbocsátani, és bevinni arra a helyre, amely az igazaknak lett fenntartva. Nem volt tehát késő még a haláltól néhány percre levő bűnözőnek sem odafordulni a Messiáshoz, hogy kifejezze a hitét: igen, Jézus a Messiás, az ő Messiása is. És nem késő ma sem egyetlen zsidó embernek sem azt mondani: Igaz Felkentünk, Te vagy az én kapparám (engesztelésem), és mivel ma is élsz, meg tudsz rólam emlékezni, hogy beírd a nevemet az Élet Könyvébe.
[2] *A. Th. Philips, Machzor Leyom Kippur / Imakönyv az engesztelés napjára angol fordítással; Felülvizsgált és bővített kiadás (New York: Hebrew Publishing Company, 1931), 239. o. A szakasz megtalálható pl. az 1937-es kiadásban is. Továbbá: Driver és Neubauer, 399. o.
[3] Egy másik szövegváltozat: „Igaz Messiásunk eltávozott közülünk. Rémület fogott el minket, és nincs senki, aki megigazítana minket. Ő viselte bűneinket és vétkeink igáját, és megsebesült vétkeink miatt. Vállán hordozta bűneinket, hogy mi bűnbocsánatot nyerjünk vétkeinkért. Az Ő sebei által gyógyulunk meg, abban az időben, amikor az Örökkévaló újjáteremti Őt. Ó, hozd fel Őt a föld köréből, emeld fel Őt Seirből, hogy másodjára meghalljuk Őt”. (Ismeretlen forrás)
Két újhold telt el azóta, hogy átkeltünk a Vörös-tengeren. Fáradságos sivatagi vándorlás volt a hátunk mögött, de végre megközelítettük a Sínai félelmetes lejtőit, és nem tudtuk, mire számítsunk. Hirtelen a hegy sűrű füstlepelbe burkolózott, amely a toronymagas csúcs meredélyére ereszkedett. Remegve készültünk a találkozásra azzal az Istennel, aki alig néhány héttel korábban megmentett minket Egyiptomból. Ahogy Ő beszélt, a Tóra halhatatlan szavai lezúdultak a hegyről, és végigzúgtak a táborunkon.
Isten szavai azon a napon az Ő Izrael iránti szeretetét és elkötelezettségét tükrözték. De azt a vágyát is hordozták, hogy a föld minden népe megismerje Őt. A héber szöveg azt mondja, hogy azon a napon láttuk Isten hangját.1 A rabbik úgy értelmezik ezt a vizuális élményt, hogy Isten szavai látható tűzlángokban 70 nyelvre osztódtak, hogy minden nép megértse utasításait (Sémot Rabbá 5:9).
„Isten azt akarta, hogy választott népe személyesen ismerje meg Őt, és más nemzeteket is elvezessen hozzá.”
Ennek az első savuotnak a lényege: Isten azt akarta, hogy választott népe személyesen ismerje meg Őt, és hogy az összes többi nemzetet is kapcsolatba hozza Vele. De a többi nemzet közül senki sem volt ott azon a napon. Hogyan kellett volna meghallaniuk Isten meghívását, hogy jöjjenek és imádják Őt?
„És mennek számos nemzetek, és mondják: Jertek, menjünk fel, az Örökkévaló hegyére és Jákob Istenének házához, hogy tanítson bennünket útjaira, hogy járjunk ösvényein! Mert Cionból ered a tanítás, s az Örökkévaló igéje Jeruzsálemből. „
Mikeás 4:2
A Szentírás szerint az Úr szavának Jeruzsálemből kell kiindulnia (Mikeás/Michá 4:2), kétségtelenül azzal a szándékkal, hogy más nemzetek is halljanak Izrael Istenéről. A legtöbb zsidó ember azonban nem törekszik arra, hogy mások is csatlakozzanak a judaizmushoz.2 Ahogy Eli Rubenstein kifejti: „Ahhoz, hogy valaki gyakorló zsidó legyen, csak egy jó ember kell. Ezért nem térítünk.” 3Pedig Isten ajándékának, a Tórának az volt a célja, hogy aktivizáljon minket, hogy azok legyünk, akiknek szántak minket: világosság a nemzetek számára.
Több ezer éven keresztül stratégiákat dolgoztak ki arra, hogy a nem-zsidókat és a vallásukat nem gyakorló zsidó embereket is bevonják a judaizmusba.4 Miért? Mert a bibliai judaizmus elismerte, hogy Isten arra rendelte Izraelt, hogy az Ő szentségét tükrözze vissza5, és hogy az emberiség többi részét kapcsolatba hozza Vele.6 7
Ez világosan tükröződik a héber Szentírásban. Számtalanszor fogadtunk be nem zsidókat a nyájba, az egyiptomiaktól kezdve, akik velünk álltak a Sínainál azon az első savuoton, egészen Ráhábig és Ruthig. A zsidó hagyomány szerint Ábrahám még a törvényadás előtt összetörte az Urban élő rokonai és barátai bálványait, és arra tanította őket, hogy csak egyetlen Istent kövessenek.8 Prófétáink nemcsak Izraelben, hanem a környező nemzetek körében is elítélték a bálványimádást, és befogadták azokat, akik ezt megbánták.9 Jónás története részletesen bemutatja ezt (Jónás 1:1-2). A száműzetésben Dániel a babiloni királyoknak és fejedelmeknek hirdette Izrael Istenének mindenek felett való hatalmát.10 Zakariás próféta kijelentette, hogy egy napon minden nemzet Jeruzsálemben fogja imádni Istent (Zakariás 14:9, 16-18).
De ha mi, zsidó emberek megtartjuk magunknak az Istennel való kapcsolatunkat, mit fog ez előidézni? Több mint ezer évvel a Sínai hegyen történtek után, ugyanazon a napon, Savuot napján, egy fiatal rabbi, Jesua követői Jeruzsálemben gyűltek össze, valószínűleg a templomban.11 Szemtanúk arról számoltak be, hogy egy szélviharhoz hasonló hang töltötte be a körülöttük lévő teret, és tűzlángok telepedtek rájuk. Hirtelen képességet kaptak arra, hogy más nyelveken beszéljenek. A zsidó emberek, akik ott voltak a világ minden tájáról, képesek voltak megérteni őket.
„A népek a zsidó Messiás és a zsidó nép által megbékéltek a Teremtővel.”
Megdöbbenve hallották „Isten hatalmas tetteinek” kijelentését, és több mint háromezren, akik tanúi voltak ennek az eseménynek, elhitték, hogy Jesua a megígért Messiás. Ezek a zsidó emberek voltak azok, akik elvitték a megtérés és az Istennel való megbékélés üzenetét hazájukba, Mezopotámiába, Ázsiába, Egyiptomba, Líbiába és Rómába (ApCsel 2:5-12, 41). A zsidó nemzet küldetése csak most valósulhatott meg teljes mértékben. Amikor a Templomot lerombolták, az Úr igéje nem tudott többé Jeruzsálemből kiindulni. De a sávuoti csoda után a pogány nemzetek a zsidó Messiás és a zsidó nép által kezdtek megbékélni a világ Teremtőjével.
Egy fiatalember, aki átélte ezt a történelmi jelentőségű sávuotot, később ezt írta: „Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit saját szemünkkel láttunk, amit szemléltünk és saját kezünkkel érintettünk – ez az élet Igéje” (1 János 1:1). A Sínai-hegytől kezdve Isten mindig is kinyilatkoztatta magát és az Ő szavát nekünk a fülünkön, szemünkön, kezünkön és szívünkön keresztül.
Te megtapasztaltad Őt?
Források:
1. „: „És az egész nép látta a mennydörgést, a lángokat és a harsona hangját és a hegyet, amint füstölög; midőn látta a nép, megrendült és megállt a távolban.” (2 Mózes/Smot 20:18). A héber „látták” szó a ro’im (רֹאִים). Rási írja: „Látták, ami hallható volt, amit máshol nem lehet látni…” és „A Mindenható szájából áradt ki. Sok hang, hangok, amelyek minden irányból, az égből és a földről jöttek.” https://www.chabad.org/library/bible_cdo/aid/9881/jewish/Chapter-20.htm/showrashi/true
11. Lancaster, D. Thomas. „Pünkösd”. Esszé. Az apostolok krónikái 1., szerkesztette Boaz Michael és Steven Lancaster. 1:32-33. Sion első gyümölcsei, 2016.
Oszd meg a Te nézőpontodat!
Hogyan tapasztaltad meg Istent? Csevegj velünk vagy küldj üzenetet.
