Jesua életének utolsó hete napról napra

Jesua életének utolsó hete napról napra

Tar Kata írása egy korábbi Jews for Jesus cikk felhasználásával

 

Jesua többször mondta tanítványainak és a körülötte lévőknek: „Az én időm még nincs itt.” (János 2:4, János 7:6, 8), és gyakran előre jelezte a halálát: „Az Emberfia azért jött … hogy életét adja váltságul sokakért” (Máté 20:28; Márk 10:45). Az ember joggal kérdezhette, hogy mikor jön el Jesua ideje valójában, mit hoz majd ez magával, és egyáltalán mit is fog ez jelenteni. Ez a cikk tárgyilagosan, időrendben és napi bontásban tekinti át Jesua életének utolsó hetét – beleértve a páska ünnepet is – a négy evangélium beszámolóiból szemezgetve.

 

Jesua életének utolsó hetében teljesítette küldetését: megkereste és megmentette az elveszetteket, és végül engesztelő áldozattá vált az emberiségért – egyszer s mindenkorra.

 

Péntek (Niszán 8)

Egy héttel a keresztre feszítése előtt Jesua Jeruzsálem felé vette az irányt, és hat nappal a páska ünnep előtt megérkezett Betániába[1].

Jesua személye körül ekkorra már pattanásig feszült a helyzet: a júdabeliek közül sokan érkeztek a kis faluba. Lázár feltámasztása ugyanis döntés elé állította őket: 4 napos halottat még soha egyetlen próféta sem hozott vissza az életbe. Többen felismerték ekkor, hogy Jesua a Messiás. A vallási vezetők épp emiatt hoztak döntést: Jesuának meg kell halnia. (János 12:9–11)

Szombat (Niszán 9)

Jesua tanítványaival együtt pihent.

Vasárnap (Niszán 10)

Másnap Jesua szamárháton vonult be Jeruzsálembe – amit „diadalmas bevonulásnak” nevezünk – beteljesítve a Zakariás 9:9-ben olvasható próféciát[2]. A város egészen felbolydult, és hangosan dicsőítve fogadta őt. A pálmaágak lengetése a győztes hadvezérnek vagy királynak jár. Másrészt, a szukkót ünnepét idézi, hiszen a zsidó nép hagyományosan ekkorra várja a Messiás megérkezését. Jesua elfogadta a Messiás Királynak szóló ünneplést, bár tudta, hogy csalódást fog okozni a hozsannát[3] kiáltozó tömegnek: nem a politikai elnyomásból készült megszabadítani őket. Szemügyre vette a Templomot – nem úgy, mint egy a hívek közül, hanem mint a Tulajdonos. Ezután visszatért Betániába.

Niszán hó tizedik napján választották ki a páskabárányokat (2 Mózes/Smot 12:1–6). Ahhoz, hogy alkalmasak legyenek a feláldozásra, hibátlanoknak[4] kellett lenniük. Ezért a különválasztott állatot 5 napon át figyelték, vizsgálták, hibát kerestek benne. Jesua ettől fogva 5 napon át hagyta magát vizsgálni: találnak-e benne hibát.

Ez a jeruzsálemi bevonulás a vég kezdetét jelentette.

Hétfő (Niszán 11)

ulajdonosi tekintéllyel borogatta fel az árusok asztalait,

A Betániából Jeruzsálembe vezető úton Jesua egy szimbolikus cselekedetet hajtott végre: megátkozott egy fügefát, amelyen nem talált korai gyümölcsöt[5]. Majd tovább haladt a Templom felé. Az alapján, amit előző nap a Szentélyben látott, kész tervvel érkezett oda. Nem indulatból, hanem tulajdonosi tekintéllyel borogatta fel az árusok asztalait, akik Annás főpap templomi maffiájának a szolgálatában álltak, és tiltotta meg, hogy edényt vigyenek át a Templomon.[6] Ennek fényében fejthető meg a fügefa megátkozása: Amikor meglátogatta a népét, melyet Maga plántált, öntözött és kapált, de hiába keresett rajta gyümölcsöt[7] – megátkozta, hogy a korszak végéig[8] ne teremjen. A fügefa a Tanakhban sokszor utalt Izraelre.[9] Jesua még aznap a fügefa-Izrael újra zsendüléséről prófétált, ami az Ő visszajövetelének lesz a jele (Máté 24:30–33).

És bár sokakat meggyógyított (vakokat, sántákat)[10], azok, akik Izraelt ebbe a terméketlen állapotba hozták – a vallási vezetők –, mégsem hittek benne, hanem azon tanakodtak, hogyan ölethetnék meg. Ezért Jesua még aznap este elhagyta Jeruzsálemet, feltehetően visszatérve Betániába.

Kedd (Niszán 12)

Útban Jeruzsálem felé a tanítványok meglátták a kiszáradt fügefát, és Jesua tanította őket a hitük fontosságáról (Máté 21:21) – ez a lecke különösen időszerű volt, mivel olyan idők vártak a tanítványokra, amikor Jesua már nem lesz testben mellettük. A Templomban a vallási vezetők megkérdőjelezték Jesua tekintélyét. Kérdésükre kérdéssel felelt: honnan van Bemerítő János tekintélye? Ha elfogadták volna, hogy János a mennytől kapta a küldetését, el kellett volna fogadniuk Őt is, hiszen János világosan jelezte, hogy Jesua a Felkent. A nap folyamán a főpapok, a vének és az írástudók különböző kérdésekkel bombázták Jézust, hogy valahogy ürügyet találjanak a kivégzésére. Ez azonban nem sikerült. Jesua viszont – nyíltan és példázatokban is – világossá tette a nép hűtlen vezetőinek bűneit[11], és az ezért járó i_teni ítéletet is előre jelezte.[12]

Aznap délután felment az Olajfák hegyére. Példabeszédekben tanított, és az idők végének jeleiről beszélt. Szólt az eljövendő pusztulásról, háborúkról és üldöztetésről; ugyanakkor visszatérésének reményével vigasztalt (Máté 24:6). Tanítványainak valószínűleg nem sok fogalma volt arról, hogy miről beszél, de később visszaemlékeztek mindezekre.[13]

Szerda (Niszán 13)

A leprás Simon[14] házában egy asszony drága kenetet öntött Jézus fejére, aki ezt így kommentálta: „előkészít engem a temetésre” (Máté 26:12). A Mester tudta, hogy közel van a halála ideje, és ezt közölte a tanítványaival – jóllehet, akkor még nem értették meg. Ez az asszony azonban előre megsejtette az elkövetkezőket: Jesua halála után a temetéskor szokásos megkenésre valóban nem jutott idő az ünnep beköszöntése miatt.

Jesua megjövendölte, hogy két nap múlva, a páska ünnep idején keresztre feszítik.

A vallási vezetők semmiképpen sem akarták az ünnepen elfogni őt, hiszen az ünnepre összegyűlt hatalmas tömegben sokan hittek benne, és az eset kiszámíthatatlan indulatokat kelthetett. A Sátán többször megkísérelte Jézust a nem megfelelő időben vagy módon megölni. Azonban az Úr tökéletes kontroll alatt tartotta halálának minden részletét.

Júdás ezen a napon döntött úgy, hogy elárulja Mesterét. Az ő feljelentése szükséges volt ahhoz, hogy római katonákat küldjenek az elfogatására. A feszültség egyre nőtt, és Jesua ugyan tudta ezt, mégis tovább tanított és szolgált.

Csütörtök (Niszán 14)

A pészachi bárány feláldozásának napja. Jesua tanítványai elkészítették a páskabárányt, és együtt fogyasztották el a széder-vacsorát. A harmadik pohárhoz[15] érve Jesua megkötötte tanítványaival a Jeremiás által megjövendölt Új Szövetséget[16]. Majd hosszan és meghitten beszélgetett velük: felkészítette őket közeli halálára, de a feltámadására és a Vigasztaló Szent Szellem elküldésére is. Nemcsak prófétaként hanem főpapi szerepében is szolgált, hiszen közbenjárt értük, és mindazokért, akik az ő beszédükre hinni fognak.

Az étkezés után a Gecsemáné-kertbe mentek. Jesua gyötrődve imádkozott, készülve a rá váró szenvedésre, de még a legközelebbi tanítványai is minduntalan elaludtak! Azonban még a kínok, a fájdalmak és az árulás közepette is tudta, hogy amit a kereszten el fog érni, az felülírja majd a jelenlegi szenvedését.

Júdás a széder-asztaltól felállva futott a főpapokhoz és a vénekhez, hogy elárulja Mestere tartózkodási helyét.

 

Jesua elfogatása így nem a vezetők szerint tervezett időben történt, hanem az Ő kimondott szava szerint.

 

Annás, majd Kajafás, végül más vallási vezetők is kihallgatták. A koncepciós perben a Szanhedrin sorozatosan megszegte a saját törvénykezési szabályait[17]. Jesuát megalázták, bántalmazták és nevetség tárgyává tették, mielőtt a kereszten átélte volna az elképzelhető legnagyobb fájdalmat: az I_tentől való elszakítottságot.

 

Péntek (Niszán 15)

Kora reggel először a Szanhedrin, Pilátus, Heródes Antipász, majd ismét Pilátus hallgatta ki Jesuát. A világi vezetők (Pilátus és Heródes) semmi büntetésre méltót nem találtak benne. Izrael hűtlen pásztorai azonban manipulációval[18] és lelki nyomásgyakorlással kikényszerítették a halálos ítéletet. A Messiást reggel 9 órakor feszítették keresztre. Délután 3 órakor halt meg, és még aznap eltemették. Az ég elsötétült, a föld megrendült, és a templom vastag kárpitja felülről lefelé kettéhasadt.[19]

 

Jesua épp akkor halt meg, amikor a mindennapi áldozatot bemutatták[20], beteljesítve ezzel a héber írásokat[21]. Elviselte az egész emberiség bűnének súlyát, a kegyetlenség súlyát és az I_tentől való elszakadás súlyát.

 

Szombat (Niszán 16)

Jesua teste szombaton a sírban volt.[22] A főpapok és a farizeusok emlékeztek arra, hogy Jesua előre szólt a feltámadásáról, ezért hogy megakadályozzák a test ellopását és hamis tanok elterjesztését, római őröket állíttattak a sír őrzésére. A sír lepecsételése és az őrök állítása később szintén a feltámadás tényét erősítették meg.

Egy fontos esemény történt, amíg a test a sírban nyugodott: Jesua szelleme „leszállt a föld alsóbb részeire” (Efézus 4:9), és kihirdette a Paradicsomban[23] várakozó hívőknek: a bűneikért megfizette az árat. Később, mennybemenetelekor ezeket az ószövetségi szenteket is magával vitte (Efézus 4:8).[24]

Vasárnap (Niszán 17)

Vasárnap hajnalban a magdalai Mária és más női tanítványok elmentek a sírhoz, hogy drága kenetekkel megkenjék a testet. Azonban a sírt üresen találták. Mária híradására Péter és János a helyszínre futottak. A feltámadást még nem hitték el – Jézus előrejelzése és a próféciák ellenére sem. Valamilyen földi okot gyanítottak. Azonban amit láttak, meggyőzte őket. A fehér vászoncsíkok, amelyeket a test bebugyolálására használtak, érintetlenül feküdtek. Kissé távolabb tőlük – ott, ahol a fej volt –, a kendőt látták felgöngyölve. Épp csak a test hiányzott belőlük. Hullarablók nem bajlódtak volna a vászoncsíkok kibontásával. Innen másképp tűnt el a test.

A hátrahagyott fehér leplek a főpap által Jom Kippurkor viselt hófehér vászon öltözékre emlékeztettek. Mózes elrendelte, hogy a bűnért való engesztelés elvégzése után a főpap vesse le a fehér ruhát, és hagyja a szentélyben.[25] Jesua azzal, hogy hátrahagyta a vászon lepleket, jelezte: elvégezte Főpapként az engesztelést az emberiség minden bűnéért![26]

Az Ő feltámadása volt az első a jövőben bekövetkező feltámadások közül. A Tanakhban elrendelt első zsenge (első árpatermés[27]) ünnepe erre a rendkívüli történelmi eseményre mutatott. Az első árpakalászokat pontosan a pészach szombatja utáni első napon mutatták be a Szentélyben az Ö_való előtt.[28] Éppen akkor, amikor Jézus, a halottak közül az első zsenge feltámadt!

Minden a terv része volt

Jesua tudta, mi vár rá a páska ünnep közeledtével – mégis megingathatatlan eltökéltséggel ment a keresztre, és zokszó nélkül szenvedte el azt. Bár sokan és sokszor törtek az életére, Ő önként tette le az életét[29] pontosan úgy és akkor, amikor ez meg volt írva. Neki a kereszten kellett meghalnia, hogy betöltse a 22. Zsoltár próféciáját, és a Páskabárány ünnepén, hogy betöltse a bárányáldozatra vonatkozó mózesi rendelkezéseket. Gonosztevők között kellett szenvednie, majd gazdag ember sírjába kellett kerülnie.[30] És amiként i_teni hatalmát gyakorolta az élete letételekor, ugyanazzal a hatalommal fel is vette azt 3 nap múlva.[31]

Életének utolsó hete egyszerre mutatja meg emberségét és istenségét. Ezek a napok vezettek az emberiséget megváltó i_teni terv csúcspontjához. A jeruzsálemi bevonulásától a feltámadásáig minden esemény jelentéssel, szándékkal és céllal bír. Jesua utolsó hetének kronologikus áttekintése bepillantást enged I_tenünk mély szenvedésébe, ugyanakkor lenyűgöző irgalmasságába. Cselekedetekben adta bizonyságát az emberiség iránti rendíthetetlen és szenvedélyes szeretetének.


[1] Betánia – az Olajfák hegyének keleti oldalán, Jeruzsálemtől kb. 3 km-re fekvő falu. Jézus barátai, Lázár, Márta és Mária laktak itt. Ezen az utolsó héten szinte minden éjszakát itt töltött.

[2] „Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán.”

[3] הוֹשִׁיעָה נָּא ‘hosia na’ – ments meg minket most

[4] „Legyen a bárány hibátlan, hím és egyéves”. (2 Mózes/Smot 12:5)

[5] a fügefa korai gyümölcse, a breba, aminek még a levelek előtt meg kellett volna jelennie

[6] Márk 11:15–17

[7] Lukács 13:6–7

8 „Ne teremjen rajtad gyümölcs soha többé (‘eis ton aiona’ – ebben a korszakban)!”

[9] „Mint szőlőt a pusztában,

úgy találtam meg Izraelt;

mint fügefa tetején az első gyümölcsöt,

úgy láttam meg atyáitokat….

Gonosz cselekedeteik miatt kiűzöm őket házamból,

nem szeretem őket többé;

valamennyi fejedelmük pártütő. Megverik Efraimot:

gyökere kiszárad,

[10] A vakok, süketek és sánták meggyógyítása: messiási cselekedetek: „Akkor majd kinyílnak a vakok szemei, és megnyílnak a süketek fülei. Akkor majd úgy szökell a sánta, mint a szarvas, és ujjong majd a néma nyelve.” Ézsaiás 35:5–6

[11] „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlók vagytok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak halottak csontjaival és mindenféle tisztátalansággal.” (Máté 23:27)

[12] „Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek! Hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, ahogyan a kotlós szárnya alá gyűjti a csibéit, de ti nem akartátok! Íme, elhagyatottá lesz a ti házatok.” (Máté 23:37–38). Az ítélet be is teljesült, amikor i. sz. 70-ben elpusztult a Templom.

[13] Amikor a római seregek ostromgyűrűbe fogták Jeruzsálemet, a tanítványok felismerték, hogy Jesua figyelmeztetése (ld. Lukács 21:20–24) most következik be, és menekülniük kell. Ez akkor vált lehetségessé, amikor Titusz egy időre feloldotta az ostromgyűrűt.

[14] akit Jesua megtisztított a leprából, különben nem is lehettek volna a házában

[15] a hagyományos széder liturgiában ez a Megváltás Pohara

[16] „Eljön az az idő – így szól az ÚR –, amikor új szövetséget kötök Izráel és Júda házával. …: Törvényemet beléjük helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig az én népem lesznek.” (Jeremiás 31:31–33)

[17] 22 szabályt (Arnold Fruchtenbaum: A Messiás élete 658. o.)

[18] „Ettől fogva Pilátus igyekezett őt szabadon bocsátani, de a zsidók így kiáltoztak: Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja: aki királlyá teszi magát, az ellene szegül a császárnak.” (János 19:12)

[19] A kárpit a Szentek Szentjét választotta el a Templom többi részétől. Jesua halála megnyitotta minden ember számára az utat a szent I_ten jelenlétébe, ahova addig csak a főpap léphetett be évente egyszer: az Engesztelés Napján

[20] tamid: a bűnért való bárányáldozat, amit reggel és estefelé kellett bemutatni (2 Mózes/Smot 29:38–39). Más zsidó forrásokból tudható, hogy ezek időpontja reggel 9 és délután 3 óra volt. (https://www.catholicfidelity.com/apologetics-topics/eucharist/was-jesus-really-crucified-with-the-passover-lambs-by-brant-pitre/ ) Jézust reggel 9-kor feszítették meg, és délután 3-kor halt meg.

[21] ld. Ézsaiás 53:7–10; Jeremiás 11:19

[22] A rómaiak által kivégzett személyeket Izraelen kívül a kereszten hagyták intő példa gyanánt, illetve nyitott tömegsírokba dobálták. Josephus történetíró (Zsidó háború 4.314) és a héber Írások tanúsága szerint (5 Mózes/Dvarim 21:23) Izraelben naplementéig le kellett venni a holttestet a fáról, és el kellett temetni.

Ha jelentkezett valaki a testért, kiadták neki. https://hbu.edu/news-and-events/2016/05/04/craig-evans-resurrection-jesus-light-jewish-burial-p-ractices/ Jesua testének eltemetése kulcsfontosságú volt: így meggyőződhettek a haláláról, illetve később az üres sír bizonyítékul szolgált.

[23] A halottak birodalmának, a Seolnak azon része, amelyet Ábrahám kebelének is neveztek. Itt várakoztak a Messiás megjelenése előtti hívők lelkei

[24] Arnold Fruchtenbaum: The Place of the Dead http://www.arielcontent.org/dcs/pdf/mbs107m.pdf

[25] 3 Mózes/Vájikra 16:2–4, 23–24

[26] Zsidókhoz írt levél 7:1–9:24 bővebben ld. https://www.spiritualmanna.info/linencloths/

[27] Az aratás első kévéjét bevitték a Templomba azzal a hittel, hogy a termés többi része is be fog érni: bőséges aratás lesz.

semmi gyümölcsöt sem hoznak” (Hóseás 9:10, 16, 17)

[28] 3 Mózes/Vájikrá 23:10–11 „…Ha bementek arra a földre, amelyet nektek adok, és learatjátok annak termését, vigyétek el aratásotok első kévéjét a paphoz. Az mutassa fel a kévét az Úr előtt azért, hogy ő kedvesen fogadja tőletek. A szombat után következő napon mutassa fel azt a pap.”

[29] Ézsaiás 53:12 „önként ment a halálba”

[30] Ézsaiás 53:9 „A bűnösök közt adtak sírt neki, a gazdagok közé jutott halála után, bár nem követett el gonoszságot, és nem beszélt álnokul.”

[31] János 10:17–18 „Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy azután újra visszavegyem. Senki sem veheti el tőlem: én magamtól adom oda. Hatalmam van arra, hogy odaadjam, és hatalmam van arra, hogy ismét visszavegyem: ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól.”

Ölben hozzák haza fiaidat

Ölben hozzák haza fiaidat

A tavalyi év őszén Ros Hasanakor az Úr a szívembe tett egy ígéretet: Most Ő fogja megfújni a kürtöt, hogy összegyűjtse a népét a Messiás lábainál. Lehet, hogy sokat buzgólkodtunk, hívogattunk, reménykedtünk és csalódtunk, de most Ő maga fogja megfújni a kürtöt. És még egy igét is kaptunk:

„Ezt mondja az én uram, az Úr: Intek kezemmel a népeknek, jelt adok a nemzeteknek, és ölben hozzák haza fiaidat, leányaidat pedig vállukra emelve. Királyok lesznek a gondviselőid, főrangú feleségeik a dajkáid.”

Ézsaiás 49:22–23

Nosza, nekiláttunk felkészülni a dömpingre: újabb asztalokat és székeket állítottunk szolgálatba; több evőeszközt is vettünk, hogy a vendéglátásul szolgáló helyen minél több embert tudjunk leültetni. És elindult a 2023-as év. Az első januári sabbatunkon nem voltunk túl sokan – viszont a másodikon már 22-en jöttünk össze úgy, hogy a hóesés miatt többen visszaléptek. Nagyon áldott alkalom volt. Egy zsidó testvérünk megújította a szövetségét az Úrral, és egy nem zsidó vendégünk elmondta velem a Jézust befogadó imát. Ez a hölgy, Emőke* az ígéretünk első beteljesítője, ugyanis, bár egy nem-hívő zsidó barátja, Pál* hozta őt először közénk, Emőkének az Istenhez való közeledése kezdte Pált is egyre inkább kinyitni az evangéliumra. Volt még két új vendégünk is: Szilvi* és Károly*. Szilvi a népek részéről „ölben” hozta el a zsidó nép fiát: Károlyt, aki egy nagyon okos, kutakodó férfi. Jól érezte magát, sok kérdése volt. Ezenfelül pedig felvillanyozta a szívünket, hogy az ő megjelenésükkel elkezdett beteljesedni az ige, amit erre az évre kaptunk. Kérlek, imádkozz, hogy a népekből sokan lássák meg a jelt, amit maga az Úr ad nekik, és elhozzák közénk a választott nép fiait és lányait.

 

* nem az igazi neve

Mi az az egyetlen csepp?

Mi az az egyetlen csepp?

Mi az az egyetlen csepp?

Hogyan jut el egy 86 évet ateizmusban élő zsidó pszichiáter a hitig? Hiszen ő jó ember, senkinek sem ártott! Ha van Isten valahol az égben, csak nem veti őt el néhány apró botlásáért, meg azért, mert nem hisz a Fiában, Jézusban? Becsületesen élt, dolgozott, a családját szerette, szereti, mit vár még tőle ez az Isten? Hogy magyarázod el neki az egyedül hitből és kegyelemből való megmenekülés bibliai igazságát? Persze, már megtörtént nem egyszer. De mikor lesz a megértésből hit? Mi az az egyetlen csepp, ami még kell, hogy hirtelen áttörjön Balázs* szívébe a hit? Nem tudom.

Most hallottam egy református lelkipásztortól: Minden embernek legalább ezer simogatásra van szüksége ahhoz, hogy az Isten szeretetéről meggyőződjön. Amikor mi megsimogatunk valakit, nem tudhatjuk, hogy az elsőt adjuk neki vagy a 999 -et. Csak egy a biztos: hogy simogatni kell. Vajon hány simogatás kell egy olyan embernek, akinek a népét és a családját el akarták törölni a föld színéről?

Egy pár nappal ezelőtt Balázst elszállította egyik kedves önkéntesünk, Péter* a Hanuka ünnepünkre. Majd haza is vitte. A felesége, aki még sosem látta, sütit küldött neki. Meghitten beszélgettek, majd azt mondta Balázs: „Érzem, hogy körülölel a szeretet.” És egyszerre rádöbbentem, hogy mit is cselekszik Balázzsal az Úr. Küldte neki Ildit és engem már vagy két éve, hogy elkezdjünk barátkozni. Néha fügét meg szilvát szedni nála vagy egy kicsit rendezni a kertjét, és reszelt répát eszegetve beszélgetni. Aztán küldte Júliát*, egy zsidó hívő önkéntesünket, hogy rendszeresen találkozzanak és beszélgessenek a vízitornán. Majd küldte Pétert*, hogy szállítsa a rendezvényeinkre, néha segítsen neki számítógépes kihívásoknál – és nagyon nagy szeretettel hallgassa őt. Majd küldte Emőkét*, aki nem zsidó keresztyénként nagyon szereti a zsidó embereket, hogy takarítsa az özvegyen és egyedül élő idős, fájós lábú ember üresen álló nagy házát. Majd küldte Ivánt*, prédikátor barátunkat, hogy hirdesse neki: Isten nem vetette el Izrael népét! Balázs remegő szájjal ismerte be Ivánnak, hogy megérintette őt az Isten beszéde.

És hazafelé úton megfogalmazta:

„Érzem, hogy körülölel a szeretet.”

Tudjuk: a szeretetnek van neve is. A szeretet egy személy. És minket használ arra, hogy az Ő szívéből áradó gyógyító, vigasztaló, megmentő szeretet eljusson az Izrael eme elveszett juhocskájához.

„… az Isten szeretet. Az által lett nyilvánvalóvá az Isten szeretete bennünk, hogy az ő egyszülött Fiát elküldte az Isten e világra, hogy éljünk általa.”

(1 János 4:8–9)

 

* nem az igazi neve

A túlélés két kulcsa – szukkoti gondolatok

A zsidóság minden ünnepéhez rengeteg hagyományt alakított ki, amit keresztyénként hajlamosak vagyunk hiábavalóságnak minősíteni. Pedig valójában ez egy fontos kelléke a túlélésnek. A közösség, amely semmit nem tud az őseiről, a gyökereiről és a hagyományairól, előbb-utóbb felszívódik egy arctalan, multikultúrás tömegben. A probléma akkor van, ha csak a múltból merítjük az identitásunkat. A zsidó nép épp abban egyedülálló, hogy meg van írva a jövője. De ennek megragadásához a Te imádságodra is szükség van.

Október 16-án összegyűltünk egy kedves baráti házaspár házánál, ahol a teraszt lombsátorrá alakítottuk. A kellemes idő lehetővé tette, hogy a szukkában[1] gyújtsuk meg a gyertyát és lengessük a lulávot[2], majd pedig behúzódtunk a tágas nappaliba, ahol a házigazda és Josh Soafer[3] tanított bennünket a Sátrak Ünnepének üzenetéről. Csak ekkor lett világossá a számomra, hogy a lombsátor építésének és a lombos ágak lengetésének parancsa a kopár sivatagban hangzott el! Az Úr egy olyan valamit adott, ami majd a honfoglalás után válik emlékeztetővé. Addig egy előremutató ígéret volt: „Be fogtok menni az Ígéret Földjére!” A lombsátor azonban ma is előre mutat, nemcsak hátra: Van egy ígéretünk arról, hogy az Isten Sátora az emberekkel lesz.[4] Ez volt mindig is a terve: hogy közöttünk, sőt bennünk lakozzon! Volt köztünk két olyan zsidó hölgy is, Zsófi* és Klára*, akiknek szívében még nem vett lakozást a Messiás. Imádkozz, kérlek, hogy mihamarabb meghívják Jesuát a szívükbe! És az egész zsidó népért is, hogy ne csak hátra tekintsenek, hanem megragadják az ígéreteket és a jövőt, hiszen igazából ez a túlélés kulcsa!

* nem az igazi nevük


[1] lombsátor

[2] 4 különböző növényből álló csokor: három gally és egy gyümölcs (hagyományosan: etrog)

[3] amerikai misszionárius társunk, a missziós képzés vezetője

[4] Jelenések 21:3

Tar Kata

Azon a napon megharsan a nagy kürt…

„De titeket, Izráel fiai, egyenként fognak összeszedni! Azon a napon megharsan a nagy kürt, és visszajönnek, akik elvesztek az asszírok földjén, és akik szétszóródtak Egyiptom földjén. Leborulnak az Úr előtt a szent hegyen, Jeruzsálemben.”

Ézsaiás 27:12b–13


Szeptember 23-án megfújtuk a kürtöt. Nemcsak a parancsolatnak engedve, nemcsak azért, hogy tanítsuk vendégeinket, hogy milyen hang a Tekia, a Sevarim, a Terua és a Tekia gdola, hanem egy prófétikus módon is. A kürt hangja ugyanis, többek között az összegyülekezésre hívó szó. Amikor Manna erről tanított, egyszerre rádöbbentem, hogy a kürtöt az Úr fújja meg . Ő képes arra egyedül, hogy a szétszórt Izraelt összegyűjtse. Már 11 éve vagyunk ebben a szolgálatban, és igyekszünk minden erőnkkel összegyűjteni a Messiás lábainál Izraelnek a Magyarországon élő elveszett juhait, illetve azokat a Jézusban hívő zsidó testvéreket, akiknek elhívásuk van a zsidó evangelizációra. Egyelőre még mindig nagyon lassan gyülekezik a nyáj. De a 5783. év az Összegyűjtetés éve lesz. Egyszerre csak maguktól fognak gyülekezni Jézus rabbi tanításához zsidó testvéreink. Egymást fogják hozni. És egyszerre az eddig rejtőzködő zsidó hívők is meghallják a sófár hangját, és beállnak az Úr seregébe. Az Úr összegyűjti őket, és erre fel kell készülnünk. Imádkoznál velünk azért, hogy a nagy Összegyűjtés ne találjon minket készületlenül?

Tar Kata