Kicsoda a Messiás?

Kicsoda a Messiás?

Egy ősrégi kérdés visszatér a zsinagóga falai közé

(Tar Kata tollából)

„Királyi Felség! Ha az oroszlán meghívja az egeret egy vitára, bármilyen büszke is legyen az egér a tudására, jobban teszi, ha elkerüli a vitát; mert nem tudhatja, mitől is féljen jobban: attól, ha elveszíti, vagy attól, ha megnyeri.”[1]

A kereszténység és zsidóság párbeszédét hosszú évszázadokon át az oroszlán-egér erőviszonyai jellemezték. A zsidóságnak lehetetlen volt jól kijönnie egy hatalmi pozícióban levő vitapartnerrel való disputából.

 

2024.április 14-én egy történelmi fordulat állt be a keresztény-zsidó kommunikációban. Nem mintha nem lenne már több éve barátságos – és nem zsinagóga- vagy Talmud-égetéssel végződő – párbeszéd a keresztények és a zsidóság között. Hanem azért, mert a beszélgetés visszatért a zsidóság berkein belülre és a zsinagóga épületébe. Fináli Gábor rabbi megkeresett bennünket, hogy beszélgessünk velük a Messiásról. 4 alkalommal egy-egy rabbit szeretne leültetni a Zsidók Jézusért nemzetközi csapatának egy-egy képviselőjével. Április 14-én (és a további 3 alkalommal) zsidó ember beszél zsidó emberrel arról a kérdésről, hogy a Messiás már eljött-e vagy még várjuk Őt.

Az első beszélgetés Gábor rabbi és Kata között a tisztelet légkörében zajlott. Természetesen nem volt várható, hogy a kérdésben egyetértésre jussunk, pláne a nyilvánosság előtt – de elhangzott az, hogy sok rabbi (Lichtenstein Izsák, Kohn Lipót, Duitsch Salamon, Izrael Zolli, Daniel Zion és sokan mások) az Írások és a messiási próféciák szorgalmas és nyitott szívű tanulmányozása révén felismerte a Názáreti Jesua személyében a Messiást. A párbeszéd – reménység szerint – privátban folytatódni fog. Készülünk továbbá a másik három beszélgetésre. Hisszük, hogy ez az Isten ujja: Ő kezdett egy új munkát a rabbik szívében. Kérlek, imádkozz, hogy ezek a szívek megpuhuljanak, mire a beszélgetésekre sor kerül. Köszönjük!

[1] Nahmanidesz szavai I. Jakabhoz. Hyam Maccoby, The Disputation című drámájában Ramban bevezető gondolata.

Forrás: Ramban és a barcelonai Hitvita (A Tudomány Ünnepe 2008 alkalmából, az ORZSE doktorandus konferenciáján elhangzott előadás bővített változata.)

 

Slach monesz – ami ajtókat nyit

Slach monesz – ami ajtókat nyit

Tar Kata írása

Idén a Purim ünnepe március 23–24-re esett. Mivel ekkor már beindultak a gyülekezeti látogatásaink (hogy bemutassuk testvéreinknek a Messiás a zsidó húsvétban c. prezentációt), nem maradt már idő arra, hogy egy Purim ünnepet is megszervezzünk. Helyette egy purimi szokás gyakorlásával ünnepeltünk. Slach moneszt küldtünk három rabbi barátunknak. Ennek a jiddis szónak a héber eredetije: misloach manot (szó szerint: adagok küldése) – az Eszter könyvéből származik: „Tegyék azokat az evés-ivás és az öröm napjaivá, amikor egymásnak ajándékokat, a szegényeknek pedig adományokat küldenek.” (9:22)

 

Mindhárom rabbival már több éve barátkozunk. A gesztus tovább építette a baráti viszonyunkat. Egyikük kávéra hívta ’postásunkat’, Krisztit; a másikuk meghívta Ildit magukhoz szombatköszöntőre, és egy jót beszélgettek; a harmadik rabbi pedig három órás eszmecserét folytatott Messiás-hívő testvérünkkel, Péterrel* – mint utóbb kiderült, Jézusról. Ő is küldött nekünk ajándékot. De a legnagyobb ajándék az, hogy vannak barátaink a zsinagógában – akik nem ellenünk harcolnak, hanem valamiképpen (egy ki nem mondott módon, de) támogatják a szolgálatunkat. Kérünk, imádkozz ezekért a rabbikért, hogy bölcsességet és bátorságot kapjanak Istentől – a Messiás Jesua követéséhez.

* nem az igazi neve

A fájdalmatok, a mi fájdalmunk is!

A fájdalmatok, a mi fájdalmunk is!

„Ne nézz kárörömmel testvéredre balsorsa napján!”

látogatás Izrael Állam budapesti Nagykövetségén

 

Te is jelen voltál, mikor az ellenség elhurcolta kincseit, idegenek törtek be kapuján, Jeruzsálemre pedig sorsot vetettek. Te is úgy viselkedtél, mint azok! Ne nézz kárörömmel testvéredre balsorsa napján! Ne nevess Júda fiain pusztulásuk napján! Ne beszélj róluk nagy hangon nyomorúságuk napján!  Mert közel van már az Úr napja, fenyegeti a népeket. Amit te csináltál, azt teszik veled is, visszaszáll fejedre, amit elkövettél! (Abdiás 1:11–15)

 

Izrael Istene nem huny szemet népe bűnei fölött. Prófétái többnyire ezeket ostorozzák – és előre jelzik Isten ítéletét népe engedetlensége miatt. Ugyanakkor szava van a népekhez is – különösen a testvérnépekhez. Edom Ézsautól származik, aki Jákób testvére. Akár egy földi apa, amikor látja, hogy az egyik fia kárörömmel szemléli, amíg a másik fiát fegyelmezi – bizony megfenyíti a kárörvendő testvért is. De vajon elegendő-e, ha a testvér pusztán nem kárörvendő? Vajon nem fáj-e az atya szíve, ha az egyik gyermeke szenvedését a másik közönyösen, ölbe tett kézzel szemléli?

Izrael népét a közelmúltban súlyos csapás érte. Hogy ez mennyire volt Isten ítélete – nem a mi dolgunk eldönteni. Azt azonban tudnunk kell, hogy a Messiás révén mi keresztyének vagyunk Izrael legközelebbi rokonai. Az ő fájdalma a mienk is. Az őt ért csapás minket is sújt. És ahelyett, hogy okosan arról bölcselkedünk, hogy a zsidóknak meg kellene térnie (ami amúgy igaz), mindent meg kell tennünk, hogy testvéri szeretetünket megtapasztalják.

December 20-án egy kis csapat (Perjesi István, az Agapé Hálózat vezető pásztora, Tar Kata, a budapesti Zsidók Jézusért Misszió vezetője és a PAX Tv két munkatársa) látogatást tett Yacov Hadas-Handelsman úrnál, Izrael magyarországi nagyköveténél, hogy átnyújtson egy 99 keresztény (többségében vezetők) által aláírt levelet, melyben együttérzésünket fejezzük ki, és támogatásunkról biztosítjuk Izrael népét. Az aláírók a magyar kereszténység szinte valamennyi felekezetét képviselték, kb. 35–40.000 embert. A nagykövet úr szívesen fogadott bennünket; reagálásban méltatta a gesztust; és az október 7-i terrortámadást és az azt követő eseményeket értékelve hangsúlyozta, hogy az egész zsidó-keresztény kultúra forog veszélyben. A Pax Tv munkatársa, Simon-Palov Judit interjút is készített a nagykövet úrral. A teljes esemény megtekinthető ezen a linken. A levél itt olvasható.

Perjesi István testvérünk megáldotta a nagykövet urat és benne Izrael népét. Hisszük, hogy ennek a jó kezdetnek virágzó folytatása lesz. Keresztyénként egyre inkább késznek kell lennünk a testvéri gesztusokra – ennek bizonyosan jó gyümölcse lesz: sok zsidó barátunk szíve megnyílik a Messiás Jézus előtt.

 

 

Tar Kata

A rabbi, a rádió és a messiási zsidó

A rabbi, a rádió és a messiási zsidó

Az Izraelt ért brutális támadás minden eddigi közel-keleti incidensnél súlyosabban érintette Izrael és a világ zsidóságát. Október 7-e a holokauszt óta legnagyobb tragédiaként vonult be a zsidó nép történelmébe.

A világ szenvedélyesen szót emelt mind Izrael, mind Palesztina mellett. Ez az esemény megmutatta, hogy a szélsőséges iszlamista csoportok szinte egy emberként mozgósíthatók Európában, Amerikában és a világ más nagy városaiban. Az a jelenség, hogy egy igaz vagy igaznak vélt ügyért bármilyen eszközt – akár ártatlan civilek bestiális megerőszakolását meggyilkolását és meggyalázását – be lehet vetni, és ezt értelmes, civilizált emberek még meg is ünneplik: ez közelebb sodorja egymáshoz azokat a csoportokat, akik eddig egy bizonyos értelemben a barikád két oldalán álltak: a Jesuában hívő és nem hívő zsidó embereket.

A múltkori imalevelünkben utaltam egy váratlan lehetőségre: Egy keresztény rádióban beszélgethettem egy köztiszteletben álló rabbival a kialakult helyzetről. Felemelő volt.

Az interjú készítője faggatott minket a konfliktus gyökeréről. A rabbi úr nem Hágár és Sára, illetve Ismael és Izsák vetélkedéséig vezette vissza a jelen ellenségeskedést. Alapos történelmi áttekintést adott inkább az 1. világháború utáni helyzetig, az Oszmán Birodalom széthullásáig és a zsidó haza helyreállítására tett brit szándéknyilatkozatig (Balfour-nyilatkozat) visszanyúlva.

Nekem a konfliktus spirituális oka jutott, amely nem pusztán Ismaeltől, hanem az emberiségnek a Teremtője elleni lázadásából származik. Isten láthatatlan, ezért a gonosz az Ő látható képviselői ellen fordul. Az antiszemitizmus fő oka az, hogy Isten a zsidó népen keresztül hajtja végre az emberiség megváltását. Éppen ezért fontos a keresztyéneknek világosan látni, felismerni, hogy a zsidó népbe beoltva ugyanannak az üdvtörténetnek vagyunk a részesei – és az Izraelt ért támadás az Isten zsidó-keresztény népét ért támadás. Ezért nem hallgathatunk. Sok egyébről is szó volt. A beszélgetést itt meghallgathatod: https://riverradio.hu/adasok/izrael-haboruban/

 

Amikor kialudt a stúdió ajtaja feletti piros lámpa, és levettük a fejmikrofont a fülünkről, rabbi barátunknak sietnie kellett volna, de mégsem sietett el. Szándékát fejezte ki a jövőbeli együttműködésre ezzel a rádióval, egész pontosan a velem való közös interjúk folytatására.
Mi ez, ha nem csoda?
Kérünk, imádkozz, hogy Isten terve szerint bontakozzon ki a jövőbeli együttműködésünk, és rabbi barátunk rabbi testvérünkké legyen.

 

 

Tar Kata

Jesua életének utolsó hete napról napra

Jesua életének utolsó hete napról napra

Tar Kata írása egy korábbi Jews for Jesus cikk felhasználásával

 

Jesua többször mondta tanítványainak és a körülötte lévőknek: „Az én időm még nincs itt.” (János 2:4, János 7:6, 8), és gyakran előre jelezte a halálát: „Az Emberfia azért jött … hogy életét adja váltságul sokakért” (Máté 20:28; Márk 10:45). Az ember joggal kérdezhette, hogy mikor jön el Jesua ideje valójában, mit hoz majd ez magával, és egyáltalán mit is fog ez jelenteni. Ez a cikk tárgyilagosan, időrendben és napi bontásban tekinti át Jesua életének utolsó hetét – beleértve a páska ünnepet is – a négy evangélium beszámolóiból szemezgetve.

 

Jesua életének utolsó hetében teljesítette küldetését: megkereste és megmentette az elveszetteket, és végül engesztelő áldozattá vált az emberiségért – egyszer s mindenkorra.

 

Péntek 

Egy héttel a keresztre feszítése előtt Jesua Jeruzsálem felé vette az irányt, és hat nappal a páska ünnep előtt megérkezett Betániába[1].

Jesua személye körül ekkorra már pattanásig feszült a helyzet: a júdabeliek közül sokan érkeztek a kis faluba. Lázár feltámasztása ugyanis döntés elé állította őket: 4 napos halottat még soha egyetlen próféta sem hozott vissza az életbe. Többen felismerték ekkor, hogy Jesua a Messiás. A vallási vezetők épp emiatt hoztak döntést: Jesuának meg kell halnia. (János 12:9–11)

Szombat 

Jesua tanítványaival együtt pihent.

Vasárnap 

Másnap Jesua szamárháton vonult be Jeruzsálembe – amit „diadalmas bevonulásnak” nevezünk – beteljesítve a Zakariás 9:9-ben olvasható próféciát[2]. A város egészen felbolydult, és hangosan dicsőítve fogadta őt. A pálmaágak lengetése a győztes hadvezérnek vagy királynak jár. Másrészt, a szukkót ünnepét idézi, hiszen a zsidó nép hagyományosan ekkorra várja a Messiás megérkezését. Jesua elfogadta a Messiás Királynak szóló ünneplést, bár tudta, hogy csalódást fog okozni a hozsannát[3] kiáltozó tömegnek: nem a politikai elnyomásból készült megszabadítani őket. Szemügyre vette a Templomot – nem úgy, mint egy a hívek közül, hanem mint a Tulajdonos. Ezután visszatért Betániába.

Niszán hó tizedik napján választották ki a páskabárányokat (2 Mózes/Smot 12:1–6). Ahhoz, hogy alkalmasak legyenek a feláldozásra, hibátlanoknak[4] kellett lenniük. Ezért a különválasztott állatot 5 napon át figyelték, vizsgálták, hibát kerestek benne. Jesua ettől fogva 5 napon át hagyta magát vizsgálni: találnak-e benne hibát.

Ez a jeruzsálemi bevonulás a vég kezdetét jelentette.

Hétfő 

ulajdonosi tekintéllyel borogatta fel az árusok asztalait,

A Betániából Jeruzsálembe vezető úton Jesua egy szimbolikus cselekedetet hajtott végre: megátkozott egy fügefát, amelyen nem talált korai gyümölcsöt[5]. Majd tovább haladt a Templom felé. Az alapján, amit előző nap a Szentélyben látott, kész tervvel érkezett oda. Nem indulatból, hanem tulajdonosi tekintéllyel borogatta fel az árusok asztalait, akik Annás főpap templomi maffiájának a szolgálatában álltak, és tiltotta meg, hogy edényt vigyenek át a Templomon.[6] Ennek fényében fejthető meg a fügefa megátkozása: Amikor meglátogatta a népét, melyet Maga plántált, öntözött és kapált, de hiába keresett rajta gyümölcsöt[7] – megátkozta, hogy a korszak végéig[8] ne teremjen. A fügefa a Tanakhban sokszor utalt Izraelre.[9] Jesua még aznap a fügefa-Izrael újra zsendüléséről prófétált, ami az Ő visszajövetelének lesz a jele (Máté 24:30–33).

És bár sokakat meggyógyított (vakokat, sántákat)[10], azok, akik Izraelt ebbe a terméketlen állapotba hozták – a vallási vezetők –, mégsem hittek benne, hanem azon tanakodtak, hogyan ölethetnék meg. Ezért Jesua még aznap este elhagyta Jeruzsálemet, feltehetően visszatérve Betániába.

Kedd 

Útban Jeruzsálem felé a tanítványok meglátták a kiszáradt fügefát, és Jesua tanította őket a hitük fontosságáról (Máté 21:21) – ez a lecke különösen időszerű volt, mivel olyan idők vártak a tanítványokra, amikor Jesua már nem lesz testben mellettük. A Templomban a vallási vezetők megkérdőjelezték Jesua tekintélyét. Kérdésükre kérdéssel felelt: honnan van Bemerítő János tekintélye? Ha elfogadták volna, hogy János a mennytől kapta a küldetését, el kellett volna fogadniuk Őt is, hiszen János világosan jelezte, hogy Jesua a Felkent. A nap folyamán a főpapok, a vének és az írástudók különböző kérdésekkel bombázták Jézust, hogy valahogy ürügyet találjanak a kivégzésére. Ez azonban nem sikerült. Jesua viszont – nyíltan és példázatokban is – világossá tette a nép hűtlen vezetőinek bűneit[11], és az ezért járó i_teni ítéletet is előre jelezte.[12]

Aznap délután felment az Olajfák hegyére. Példabeszédekben tanított, és az idők végének jeleiről beszélt. Szólt az eljövendő pusztulásról, háborúkról és üldöztetésről; ugyanakkor visszatérésének reményével vigasztalt (Máté 24:6). Tanítványainak valószínűleg nem sok fogalma volt arról, hogy miről beszél, de később visszaemlékeztek mindezekre.[13]

Szerda 

A leprás Simon[14] házában egy asszony drága kenetet öntött Jézus fejére, aki ezt így kommentálta: „előkészít engem a temetésre” (Máté 26:12). A Mester tudta, hogy közel van a halála ideje, és ezt közölte a tanítványaival – jóllehet, akkor még nem értették meg. Ez az asszony azonban előre megsejtette az elkövetkezőket: Jesua halála után a temetéskor szokásos megkenésre valóban nem jutott idő az ünnep beköszöntése miatt.

Jesua megjövendölte, hogy két nap múlva, a páska ünnep idején keresztre feszítik.

A vallási vezetők semmiképpen sem akarták az ünnepen elfogni őt, hiszen az ünnepre összegyűlt hatalmas tömegben sokan hittek benne, és az eset kiszámíthatatlan indulatokat kelthetett. A Sátán többször megkísérelte Jézust a nem megfelelő időben vagy módon megölni. Azonban az Úr tökéletes kontroll alatt tartotta halálának minden részletét.

Júdás ezen a napon döntött úgy, hogy elárulja Mesterét. Az ő feljelentése szükséges volt ahhoz, hogy római katonákat küldjenek az elfogatására. A feszültség egyre nőtt, és Jesua ugyan tudta ezt, mégis tovább tanított és szolgált.

Csütörtök 

A pészachi bárány feláldozásának napja. Jesua tanítványai elkészítették a páskabárányt, és együtt fogyasztották el a széder-vacsorát. A harmadik pohárhoz[15] érve Jesua megkötötte tanítványaival a Jeremiás által megjövendölt Új Szövetséget[16]. Majd hosszan és meghitten beszélgetett velük: felkészítette őket közeli halálára, de a feltámadására és a Vigasztaló Szent Szellem elküldésére is. Nemcsak prófétaként hanem főpapi szerepében is szolgált, hiszen közbenjárt értük, és mindazokért, akik az ő beszédükre hinni fognak.

Az étkezés után a Gecsemáné-kertbe mentek. Jesua gyötrődve imádkozott, készülve a rá váró szenvedésre, de még a legközelebbi tanítványai is minduntalan elaludtak! Azonban még a kínok, a fájdalmak és az árulás közepette is tudta, hogy amit a kereszten el fog érni, az felülírja majd a jelenlegi szenvedését.

Júdás a széder-asztaltól felállva futott a főpapokhoz és a vénekhez, hogy elárulja Mestere tartózkodási helyét.

 

Jesua elfogatása így nem a vezetők szerint tervezett időben történt, hanem az Ő kimondott szava szerint.

 

Annás, majd Kajafás, végül más vallási vezetők is kihallgatták. A koncepciós perben a Szanhedrin sorozatosan megszegte a saját törvénykezési szabályait[17]. Jesuát megalázták, bántalmazták és nevetség tárgyává tették, mielőtt a kereszten átélte volna az elképzelhető legnagyobb fájdalmat: az I_tentől való elszakítottságot.

 

Péntek 

Kora reggel először a Szanhedrin, Pilátus, Heródes Antipász, majd ismét Pilátus hallgatta ki Jesuát. A világi vezetők (Pilátus és Heródes) semmi büntetésre méltót nem találtak benne. Izrael hűtlen pásztorai azonban manipulációval[18] és lelki nyomásgyakorlással kikényszerítették a halálos ítéletet. A Messiást reggel 9 órakor feszítették keresztre. Délután 3 órakor halt meg, és még aznap eltemették. Az ég elsötétült, a föld megrendült, és a templom vastag kárpitja felülről lefelé kettéhasadt.[19]

 

Jesua épp akkor halt meg, amikor a mindennapi áldozatot bemutatták[20], beteljesítve ezzel a héber írásokat[21]. Elviselte az egész emberiség bűnének súlyát, a kegyetlenség súlyát és az I_tentől való elszakadás súlyát.

 

Szombat 

Jesua teste szombaton a sírban volt.[22] A főpapok és a farizeusok emlékeztek arra, hogy Jesua előre szólt a feltámadásáról, ezért hogy megakadályozzák a test ellopását és hamis tanok elterjesztését, római őröket állíttattak a sír őrzésére. A sír lepecsételése és az őrök állítása később szintén a feltámadás tényét erősítették meg.

Egy fontos esemény történt, amíg a test a sírban nyugodott: Jesua szelleme „leszállt a föld alsóbb részeire” (Efézus 4:9), és kihirdette a Paradicsomban[23] várakozó hívőknek: a bűneikért megfizette az árat. Később, mennybemenetelekor ezeket az ószövetségi szenteket is magával vitte (Efézus 4:8).[24]

Vasárnap 

Vasárnap hajnalban a magdalai Mária és más női tanítványok elmentek a sírhoz, hogy drága kenetekkel megkenjék a testet. Azonban a sírt üresen találták. Mária híradására Péter és János a helyszínre futottak. A feltámadást még nem hitték el – Jézus előrejelzése és a próféciák ellenére sem. Valamilyen földi okot gyanítottak. Azonban amit láttak, meggyőzte őket. A fehér vászoncsíkok, amelyeket a test bebugyolálására használtak, érintetlenül feküdtek. Kissé távolabb tőlük – ott, ahol a fej volt –, a kendőt látták felgöngyölve. Épp csak a test hiányzott belőlük. Hullarablók nem bajlódtak volna a vászoncsíkok kibontásával. Innen másképp tűnt el a test.

A hátrahagyott fehér leplek a főpap által Jom Kippurkor viselt hófehér vászon öltözékre emlékeztettek. Mózes elrendelte, hogy a bűnért való engesztelés elvégzése után a főpap vesse le a fehér ruhát, és hagyja a szentélyben.[25] Jesua azzal, hogy hátrahagyta a vászon lepleket, jelezte: elvégezte Főpapként az engesztelést az emberiség minden bűnéért![26]

Az Ő feltámadása volt az első a jövőben bekövetkező feltámadások közül. A Tanakhban elrendelt első zsenge (első árpatermés[27]) ünnepe erre a rendkívüli történelmi eseményre mutatott. Az első árpakalászokat pontosan a pészach szombatja utáni első napon mutatták be a Szentélyben az Ö_való előtt.[28] Éppen akkor, amikor Jézus, a halottak közül az első zsenge feltámadt!

Minden a terv része volt

Jesua tudta, mi vár rá a páska ünnep közeledtével – mégis megingathatatlan eltökéltséggel ment a keresztre, és zokszó nélkül szenvedte el azt. Bár sokan és sokszor törtek az életére, Ő önként tette le az életét[29] pontosan úgy és akkor, amikor ez meg volt írva. Neki a kereszten kellett meghalnia, hogy betöltse a 22. Zsoltár próféciáját, és a Páskabárány ünnepén, hogy betöltse a bárányáldozatra vonatkozó mózesi rendelkezéseket. Gonosztevők között kellett szenvednie, majd gazdag ember sírjába kellett kerülnie.[30] És amiként i_teni hatalmát gyakorolta az élete letételekor, ugyanazzal a hatalommal fel is vette azt 3 nap múlva.[31]

Életének utolsó hete egyszerre mutatja meg emberségét és istenségét. Ezek a napok vezettek az emberiséget megváltó i_teni terv csúcspontjához. A jeruzsálemi bevonulásától a feltámadásáig minden esemény jelentéssel, szándékkal és céllal bír. Jesua utolsó hetének kronologikus áttekintése bepillantást enged I_tenünk mély szenvedésébe, ugyanakkor lenyűgöző irgalmasságába. Cselekedetekben adta bizonyságát az emberiség iránti rendíthetetlen és szenvedélyes szeretetének.


[1] Betánia – az Olajfák hegyének keleti oldalán, Jeruzsálemtől kb. 3 km-re fekvő falu. Jézus barátai, Lázár, Márta és Mária laktak itt. Ezen az utolsó héten szinte minden éjszakát itt töltött.

[2] „Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán.”

[3] הוֹשִׁיעָה נָּא ‘hosia na’ – ments meg minket most

[4] „Legyen a bárány hibátlan, hím és egyéves”. (2 Mózes/Smot 12:5)

[5] a fügefa korai gyümölcse, a breba, aminek még a levelek előtt meg kellett volna jelennie

[6] Márk 11:15–17

[7] Lukács 13:6–7

8 „Ne teremjen rajtad gyümölcs soha többé (‘eis ton aiona’ – ebben a korszakban)!”

[9] „Mint szőlőt a pusztában,

úgy találtam meg Izraelt;

mint fügefa tetején az első gyümölcsöt,

úgy láttam meg atyáitokat….

Gonosz cselekedeteik miatt kiűzöm őket házamból,

nem szeretem őket többé;

valamennyi fejedelmük pártütő. Megverik Efraimot:

gyökere kiszárad,

[10] A vakok, süketek és sánták meggyógyítása: messiási cselekedetek: „Akkor majd kinyílnak a vakok szemei, és megnyílnak a süketek fülei. Akkor majd úgy szökell a sánta, mint a szarvas, és ujjong majd a néma nyelve.” Ézsaiás 35:5–6

[11] „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlók vagytok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak halottak csontjaival és mindenféle tisztátalansággal.” (Máté 23:27)

[12] „Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek! Hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, ahogyan a kotlós szárnya alá gyűjti a csibéit, de ti nem akartátok! Íme, elhagyatottá lesz a ti házatok.” (Máté 23:37–38). Az ítélet be is teljesült, amikor i. sz. 70-ben elpusztult a Templom.

[13] Amikor a római seregek ostromgyűrűbe fogták Jeruzsálemet, a tanítványok felismerték, hogy Jesua figyelmeztetése (ld. Lukács 21:20–24) most következik be, és menekülniük kell. Ez akkor vált lehetségessé, amikor Titusz egy időre feloldotta az ostromgyűrűt.

[14] akit Jesua megtisztított a leprából, különben nem is lehettek volna a házában

[15] a hagyományos széder liturgiában ez a Megváltás Pohara

[16] „Eljön az az idő – így szól az ÚR –, amikor új szövetséget kötök Izráel és Júda házával. …: Törvényemet beléjük helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig az én népem lesznek.” (Jeremiás 31:31–33)

[17] 22 szabályt (Arnold Fruchtenbaum: A Messiás élete 658. o.)

[18] „Ettől fogva Pilátus igyekezett őt szabadon bocsátani, de a zsidók így kiáltoztak: Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja: aki királlyá teszi magát, az ellene szegül a császárnak.” (János 19:12)

[19] A kárpit a Szentek Szentjét választotta el a Templom többi részétől. Jesua halála megnyitotta minden ember számára az utat a szent I_ten jelenlétébe, ahova addig csak a főpap léphetett be évente egyszer: az Engesztelés Napján

[20] tamid: a bűnért való bárányáldozat, amit reggel és estefelé kellett bemutatni (2 Mózes/Smot 29:38–39). Más zsidó forrásokból tudható, hogy ezek időpontja reggel 9 és délután 3 óra volt. (https://www.catholicfidelity.com/apologetics-topics/eucharist/was-jesus-really-crucified-with-the-passover-lambs-by-brant-pitre/ ) Jézust reggel 9-kor feszítették meg, és délután 3-kor halt meg.

[21] ld. Ézsaiás 53:7–10; Jeremiás 11:19

[22] A rómaiak által kivégzett személyeket Izraelen kívül a kereszten hagyták intő példa gyanánt, illetve nyitott tömegsírokba dobálták. Josephus történetíró (Zsidó háború 4.314) és a héber Írások tanúsága szerint (5 Mózes/Dvarim 21:23) Izraelben naplementéig le kellett venni a holttestet a fáról, és el kellett temetni.

Ha jelentkezett valaki a testért, kiadták neki. https://hbu.edu/news-and-events/2016/05/04/craig-evans-resurrection-jesus-light-jewish-burial-p-ractices/ Jesua testének eltemetése kulcsfontosságú volt: így meggyőződhettek a haláláról, illetve később az üres sír bizonyítékul szolgált.

[23] A halottak birodalmának, a Seolnak azon része, amelyet Ábrahám kebelének is neveztek. Itt várakoztak a Messiás megjelenése előtti hívők lelkei

[24] Arnold Fruchtenbaum: The Place of the Dead http://www.arielcontent.org/dcs/pdf/mbs107m.pdf

[25] 3 Mózes/Vájikra 16:2–4, 23–24

[26] Zsidókhoz írt levél 7:1–9:24 bővebben ld. https://www.spiritualmanna.info/linencloths/

[27] Az aratás első kévéjét bevitték a Templomba azzal a hittel, hogy a termés többi része is be fog érni: bőséges aratás lesz.

semmi gyümölcsöt sem hoznak” (Hóseás 9:10, 16, 17)

[28] 3 Mózes/Vájikrá 23:10–11 „…Ha bementek arra a földre, amelyet nektek adok, és learatjátok annak termését, vigyétek el aratásotok első kévéjét a paphoz. Az mutassa fel a kévét az Úr előtt azért, hogy ő kedvesen fogadja tőletek. A szombat után következő napon mutassa fel azt a pap.”

[29] Ézsaiás 53:12 „önként ment a halálba”

[30] Ézsaiás 53:9 „A bűnösök közt adtak sírt neki, a gazdagok közé jutott halála után, bár nem követett el gonoszságot, és nem beszélt álnokul.”

[31] János 10:17–18 „Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy azután újra visszavegyem. Senki sem veheti el tőlem: én magamtól adom oda. Hatalmam van arra, hogy odaadjam, és hatalmam van arra, hogy ismét visszavegyem: ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól.”