Szerző: Zsidók Jézusért Misszió | 2024.ápr.hét | Cikkek, Ünnep
Szokásaikban és hagyományaikban különböznek, de történelmükben és jelentésükben mélyen összekapcsolódnak.
Életemben először a középiskolában ünnepeltem Húsvétot – az akkori párom nem zsidó, keresztény családjával. Ez az alkalom egy „tükörbe nézős” meglepetést jelentett számomra – amit nem csak azért mondok, mert zsidó emberként minden annyira idegennek tűnt náluk. Az is közrejátszott, hogy végignéztem, ahogy az általában szemérmes és tartózkodó felnőttek műanyag tojásokra vadásznak, és vidáman csomagolják ki a csokinyuszikat meg a mályvacukros csibéket. Mindez úgy hatott rám, mintha egyenesen Alíz Csodaországába pottyantam volna.
Később – ugyanazon a héten – a barátom szemtanúja lett annak, hogy a családommal az ujjainkat egy-egy pohárnyi émelyítően édes borba mártogatjuk, és kórusban kiáltott héber szavak kíséretében 10 csepp bort hintünk magunk elé. Egészen addig nagyon érdekesnek és misztikusnak találta a szertartást, amíg elő nem került a töltött hal (gefiltefish). Ezen a ponton elvesztettük őt.
„A két ünnep közötti időbeli egybeesés nem véletlen.”
A Pészach és a Húsvét nem is különbözhetne jobban egymástól – a hozzájuk kapcsolódó ételek, szokások és hagyományok szempontjából. Meglepő módon azonban a két ünnep időbeli egybeesése nem véletlen. Ellentétben a Hanuka és a Karácsony alapvetően véletlenszerű párhuzamaival, a Pészach és a Húsvét szorosan illeszkedik egymáshoz. Jöjjön hát a tíz kevésbé ismert kapcsolat e két ünnep között, amely majd megváltoztatja az olvasó szemléletét a Pészachról és a Húsvétról.
1. Azok az események, amelyeket Húsvétkor ünneplünk, a Pészach idején Izraelben történtek.
A Jézus életéről szóló írásos beszámolók (az evangéliumok) feljegyzik, hogy Jézus élete utolsó hetének történései mind a Páska-ünnep eseményeihez köthetők. A Tóra parancsának eleget téve Jézus azon a héten Jeruzsálembe ment a Templomhoz kapcsolódó ünnepre, melyet a legközelebbi barátaival együtt ült meg.[1]
Jézus a következő napon halt meg. A hívei tanúvallomása szerint a Páska-hét harmadik napján Jézus feltámadt a halálból. Erről a csodálatos feltámadásról a keresztyén emberek évezredek óta Húsvétkor emlékeznek meg.
2. Jézus minden évben zsidó családjával együtt ünnepelte a Páska-ünnepet Jeruzsálemben.
Az Újszövetség megörökíti ezt a tényt, továbbá 3-4 olyan alkalmat is leír, amikor Jézus már felnőttként ünnepli meg a Páskát. Istenfélő zsidóként Jézus számára a Pészach az év meghatározó része volt, ezért komolyan készült annak ünneplésére.[2] Nem meglepő, hogy Jézus számos mai követője – köztük a különböző kulturális háttérrel rendelkező nem zsidók is – vágyat érez arra, hogy valamilyen módon megtartsa a Pészachot, hogy ezzel lelki vezetőjük példájára emlékezzen.
3. Az Újszövetség 28 alkalommal említi a Páska ünnepét.
Nemcsak Jézus ünnepelte a Páskát, hanem a korai követői is. Pál – az egyik első rabbinikus tudós, aki Jézus követője lett – sokat tanított a Páska jelentőségéről, és „a mi páska-bárányunk”-nak nevezte Jézust. Pál felhívta a figyelmet, hogy kapcsolat van Jézus halála és a tökéletes, szeplőtelen páskabárány évenkénti feláldozása között.[3]
Húsvét még nem létezett – de Jézus követői minden vasárnap megünnepelték a feltámadását, mert Jézus a hét első napján támadt fel.[4] És ez a hagyomány az egyházban ma is folytatódik.
4. A húsvét szó legalább 15 nyelven a páska (pészach) szóból ered.
A Páska (angolul Passover) szó héberül Pészach. A Húsvét (angolul Easter) szó franciául Paques, olaszul Pasqua. Sok más nyelvben a húsvét szó a görög pascha (húsvét) szó egyszerű átirata.[5] A szó még az angol nyelvben is annak a hónapnak a nagyon régi angol nevéből származik, amelyre a Pészach esik.[6]
Amint a kereszténység tovább terjedt az Izraelen kívüli régiókban, nyelvekben és kultúrákban, az emberek olyan módon fogadták be Jézust, ahogyan az a kultúrájukhoz illeszkedett. De több száz éven át a dátum és a nyelv jelentette a kapcsolatot a Páska megünneplése és Jézus halála és feltámadása között, amely a Páska idejére esett.
5. Az antiszemitizmus nagy szerepet játszik abban, hogy a Páska és a Húsvét napjainkban két külön ünnep.
Ha Jézus korai követői olyan zsidó emberek voltak, akik a Páska ünnepét megtartották és egyidejűleg a feltámadásról is megemlékeztek – akkor hogyan történhetett, hogy a Páska és a Húsvét ennyire elkülönült egymástól?
A Húsvét kezdete egészen a 4. századig a zsidó naptáron és a Pészach dátumán alapult. Azonban a niceai zsinaton (i. sz. 325-ben) az egyházi vezetők úgy döntöttek, hogy a Húsvét dátumának a megállapítására létrehoznak egy zsidó befolyástól független módot.
E döntést követően – sajnos – egyre súlyosabb méretet öltött a korai egyház számos vezetőjének megvetése a zsidó nép iránt. Sok zsidó ember a Húsvétot mindmáig nem a pelyhes nyuszikkal, hanem az azt megelőző napokban elkövetett szörnyű antiszemita cselekedetekkel hozza összefüggésbe: melyeket olyan, magukat kereszténynek valló emberek követtek el (azzal a szándékkal), hogy megbüntessék a zsidókat „Krisztus meggyilkolásáért”. Ez a történelmi kontextus a magyarázat a modern zsidó aggodalmakra Jézus halálának olyan popkulturális ábrázolásban megjelenő antiszemita klisék miatt, mint amiket sokan látni vélnek például Mel Gibson „Passió” című filmjében.
6. Elképesztő a „bárány-kapcsolat” a zsidó Pészach és a keresztény Húsvét között.
A szefárd zsidó hagyományban az afikomen – a középső macesz egy darabkája – a Páska-bárányt jelképezi. Az afikomen elfogyasztása előtt minden résztvevőnek azt kell mondania: „A bárány emlékére.” Ez nagyon hasonlít ahhoz, amit Jézus mondott, amikor a halála előtti éjszakán felemelt egy darab kovásztalan maceszt, és azt mondta: „Ez az én testem, amely értetek adatott, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.”[7]
„Jézus azonosította magát az áldozati Páska-báránnyal.”
Amint azt az Újszövetség zsidó írói később kifejtették: Jézus azonosította magát az áldozati Páska-báránnyal. Ez nemcsak arra ad magyarázatot, hogy a bárány miért hagyományos fogás Húsvétkor, hanem arra is, hogy Jézus követői világszerte ma is a kenyérrel emlékeznek meg Róla – amit a mai kereszténység jellemzően úrvacsorai szertartásként ismer. Sok mai istentiszteleti liturgia közvetlenül a Húsvétra utal minden alkalommal, amikor úrvacsorát vesznek.
7. A keresztény úrvacsora vörösbora a Páska–Széder[8] vörösborából ered.
Rabbijaink azt tanítják, hogy a Páska-bornak vörösnek kell lennie: hogy az áldozati húsvéti bárány vérére emlékeztessen. Ez bepillantást enged Jézus utolsó Páska–Széderen mondott, oly gyakran félreértett szavai mögé. Közvetlenül az előtt, hogy a négy pohár bor közül a harmadikat – a Megváltás poharát – kiitta, Jézus azt mondta: „E pohár az új szövetség az én vérem által, amely tiérettetek ontatik ki.”
Ezek a szavak egyesek számára megdöbbentően hatnak, mintha Jézus az emberi vér ivását szorgalmazná. Különösen zavaró ez a zsidó emberek számára – mivel a középkorban azzal vádoltak bennünket, hogy emberi vért használtunk a Páska maca (macesz) készítéséhez, ami „vérvád” néven ismert antiszemita hazugság.[9]
Ha azonban megértjük, hogy Jézus azonosította magát az áldozati húsvéti báránnyal – akkor egyértelművé válik az is, hogy a jól ismert zsidó hagyományt használta és alkalmazta magára.
Jézus ugyanezen szavait a keresztény egyházban gyakran elmondják a Húsvétot megelőző szent szertartások kulcsfontosságú részét képező úrvacsora-osztás során. Mindkét szertartás folyamán vörösbort használnak az emberiséget megváltó vér jelképeként.
8. Megtisztulási időszak készíti elő mind a Páska, mind a Húsvét ünnepét.
A Pészachra való felkészülés az ünnep elengedhetetlen része. Azzal kezdjük, hogy otthonunkból kitakarítjuk a kovászos kenyeret. Felkészülünk bevásárlással, főzéssel és tervezéssel. Felkészülünk személyes elmélkedéssel. Ez feltűnő hasonlóságot mutat a nagyböjt keresztény gyakorlatával, amely szintén a tudatos lelki és fizikai felkészülés időszaka.
Evan rabbi így ír a reformjudaism.org weboldalon: „Ahogy a Nagyböjt felkészíti a keresztyéneket a Húsvétra, úgy készítik fel ezek a cselekedetek testünket és lelkünket a Páska-vacsora átélésére.”[10] Bizonyos keresztyének böjtölnek vagy akár hamuval (a halál szimbólumával) is megjelölik magukat – hogy ezzel figyelmeztessék magukat arra, hogy el kell gondolkodni és bűnbánatot kell tartani, mielőtt elérkezik a Jézus feltámadásáról való megemlékezés ideje.
9. A Páska és a Húsvét egyaránt a rabszolgaságból való szabadulást ünnepli.
A zsidó nép számára az egyiptomi rabszolgaságból való szabadulás a Biblia egyik legkiemelkedőbb elbeszélése. A Páska-szimbólumok segítségével minden Széder-vacsora alkalmával elmeséljük Isten hihetetlen győzelmének történetét az egyiptomiak istenei felett; Akinek hatalmas keze és kinyújtott karja szerzett nekünk szabadulást.
Az Újszövetség a rabszolgaság egy másik típusát tárja fel előttünk: a bűn és a halál átkának rabságát, amely miatt az emberiség nemzedékről nemzedékre szenved.[11] Követői számára Jézus feltámadása győzelmet szerzett ezen átok felett: a jövőbeli feltámadás ígéretét, valamint a szabadság és a megújulás reményét ebben az életben.[12]
10. A Páska és a Húsvét is azt a tanulságot közvetíti, hogy a megváltásnak személyesnek kell lennie.
A Haggada[13] minden Páska alkalmával arra ösztönzi nemzedékeink tagjait, hogy úgy tekintsünk magunkra, mint akik személyesen menekültünk ki Egyiptomból, a következő versre hivatkozva: „Azon a napon mondd el a fiadnak, mondván: »Azért van ez, amit az Úr tett értem, amikor kijöttem Egyiptomból.«” A Páska igazi ereje nem egy történelmi tény puszta közlésében rejlik, hanem annak a (szívből jövő) felismerésében, hogy Isten gondviselésének köszönhetően egyikünk sem él szolgaságban.
Attól, hogy valaki elmegy Húsvétkor a templomba, még nem lesz keresztény. Az a hiteles keresztény, aki Jézust személyes Messiásaként (görögül Krisztosz) fogadja el, Aki megváltotta őt a lelki rabszolgaságból. A személyes hit Jézus feltámadásában: a feltámadás erejének személyes megéléséhez vezet.
„Nemcsak a témájuk és történelmük közös, hanem a céljuk is ugyanaz.”
A Húsvét épp olyan távol áll a batikolt tojásoktól, mint a Pészach a kókuszos puszedlitől (a „coconut macaroon”-tól). És bár kétségtelenül sok szempontból két nagyon különböző ünnepről van szó – a Pészach és a Húsvét nemcsak témájában és történelmében közös, hanem a céljuk is ugyanaz: hogy azok, akik megtartják ezeket az ünnepeket, kapjanak egy kis ízelítőt a Megváltás édességéből.
Források, jegyzetek:
[1]Joseph Klausner, Jesus of Nazareth: His Life, Times, and Teaching, ford. Herbert Danby (New York: Macmillan, 1925), 328–330.
[2] Lukács 22:8
[3] 1 Korinthus 5:7–8
[4] Lukács 24:1–7
[5] Cikk: The Profound Connection Between Easter and Passover (A Húsvét és a Pészach közötti mély kapcsolat)
[6] Ennek forrása a régi angol történész, Bede, aki kifejtette, hogy a hónapot eredetileg egy istenségről nevezték el – hasonlóan ahhoz, ahogyan a március és április hónapok jelenleg használt nevei is az ókori római pogányságból származnak.
[7] Lukács 22:19
[8] széder: héber szó, jelentése rend. A hagyományos pészachi vacsorát Széder-vacsorának is nevezik.
[9] Cikk: Blood Libel (Vérvád)
[10] Cikk: How Lent Started With Passover (Hogyan kezdődött a nagyböjt a pészach-hal)
[11] Róma 6
[12] 1 Korinthus 15:20
[13] Haggada: héber szó, jelentése: elbeszélés. A széder-asztal kelléke: tartalmazza a vacsora menetének szöveges részleteit, és az Egyiptomból való kivonulásnak az elbeszélését.
Szerző: Zsidók Jézusért Misszió | 2024.márc.hét | Cikkek, Ünnep
Alapvető tudnivalók a Purim ünnepéről
A héber ’Purim’ szó jelentése: „sorsvetések”
Dátuma a zsidó naptár szerint: Ádár 14.
Körülbelüli ideje a Gergely-naptár szerint: február/március
A Purim ünnep elrendelése: i. e. V. század; Eszter 9:20–22.
A Purim célja
A Purim ünnepe az Eszter tekercsében (Megillat Eszter) olvasható, továbbá a Talmud Megilla traktátusában és más kommentárokban a történet színes, érzékletes kiegészítései tárulnak elénk.
A zsidó irodalomban rengeteg ilyen kiegészítés található. Miért? Eszter története a zsidó történelem minden más történeténél jobban tovább mesélésre ösztönöz (talán a Peszáchot és a Hanukát kivéve). A történetmesélés és a humor nagy zsidó hagyományai előtérbe kerülnek Purimkor: azon az ünnepen, amikor megemlékezünk arról, hogy az ókori Perzsiában Eszter és Mordokaj meghiúsította Hámán gonosz tervét, aki el akarta pusztítani a zsidókat. Purim nagy parancsa, hogy „hirdessük a csodát” a Megillat Eszter felolvasásával, közös lakomákkal, ajándékküldéssel és a szegényeknek való osztogatással. Az ünneplésnek más formái is vannak, a vad jelmezekbe öltözéstől kezdve a Purimspiel (purimi színdarab) eljátszásáig/megtekintéséig. Ez utóbbi Eszter történetét jeleníti meg.
A Purim eredete
A Megillat Eszter a Perzsa Birodalomban élő zsidó lány valószerűtlennek tűnő sorsával kezdődik.[1] Ahasvérus (Xerxész[2]) király, miután Vasti királynét menesztette az udvarból, Esztert választja új királynénak, aki a király zsidó tanácsosának, Mordokajnak az unokatestvére. Eszter hallgat Mordokaj útmutatására, így eltitkolja zsidó származását Xerxész elől – és egészen addig nem is derül erre fény, amíg a gonosz királyi tanácsadó, Hámán ki nem tervel egy halálos összeesküvést a zsidók ellen. Ez arra indítja Esztert, hogy fellépjen népe érdekében.
A történet leghíresebb sorai akkor hangzanak el, amikor Mordokaj rábeszéli Esztert, hogy bejelentés nélkül menjen be a királyhoz – ami főbenjáró bűnnek számított:
„Akkor Mordokaj ezt üzente vissza Eszternek: Ne képzeld, hogy te a királyi palotában megmenekülhetsz a többi zsidó közül! Mert ha te most néma tudsz maradni, a zsidók kaphatnak módot máshonnan a szabadulásra és menekvésre, te azonban családoddal együtt elpusztulsz. Ki tudja, nem éppen a mostani idő miatt jutottál-e királynői méltóságra?” (Eszter 4:13–14)
Jóllehet, a színfalak mögött Isten munkálkodott, Eszter és Mordokaj találékonyságukkal és furfangjukkal meghiúsították Hámán cselszövését. Hámán kivégzését és a zsidók megszabadulását követően Eszter és Mordokaj lakomát rendezett a jövő nemzedékek számára – hogy megünnepeljék népük túlélését, mert „bánatuk örömre és gyászuk ünnepre fordult” (Eszter 9:22).
„Mordokaj leírta mindezeket az eseményeket. Majd leveleket küldött mindazoknak a zsidóknak, akik Ahasvérós király tartományaiban laktak közel vagy távol, és kötelezővé tette számukra, hogy tartsák meg az Adár hónap tizennegyedik és tizenötödik napját évről évre. Mert ezek azok a napok, amelyektől kezdve a zsidók nyugton lehettek ellenségeiktől, és ez az a hónap, amelyen bánatuk örömre és gyászuk ünnepre fordult. Tegyék azokat az evés-ivás és az öröm napjaivá, amikor egymásnak ajándékokat, a szegényeknek pedig adományokat küldenek.” (Eszter 9:20–22)
Így született meg a Purim ünnepe. Azért kapta ezt a nevet, mert Hámán sorsot vetett (purim), hogy meghatározza a legkedvezőbb időpontot a kitervelt népirtás végrehajtására; ugyanakkor a sorsvetésről szóló versek rövidek és homályosak. Az Eszter 3:7-ben ezt olvashatjuk: „Pur-t vetettek (azaz sorsot vetettek).” A középkori rabbi, Rási így kommentálja: „Aki vetett, az vetett, és a vers nem határozza meg, hogy ki. Ez egy elliptikus (szókihagyásos) vers.” Az ezt követő mondatot, vagyis a „sorsolást”, így értelmezi: „A Szentírás így magyarázza: és mi a pur? Az a sorsolás. Sorsot vetett [hogy meghatározza], hogy melyik hónapban lesz valami sikeres.”[3] Eszter Istenbe vetett hűséges bizalmának és bátorságának köszönhetően, Hámán terve teljesen kudarcot vallott, és a zsidó nép megsemmisítésére rendelt nap a szabadulás napja lett: halál napja helyett az életé. Ez a Purim.
Hogyan ünnepeljük a Purimot?
A purimi ünnep
A purimi ünnep a vidámság és a jókedv ideje. Az ünnepet a Purim napján nappal kell megtartani, nem pedig az azt megelőző este (Megilla 7b), a „lakomák és örömök napjai” (Eszter 9:20–22) Biblia versek alapján. A rabbik így magyarázzák: „[Purim kapcsán olvasunk] örömről és lakomáról és jó napról; ‘öröm’: ez azt tanítja, hogy ezeken a napokon tilos gyászolni; ‘lakoma’: ez azt tanítja, hogy ezeken a napokon tilos böjtölni; ‘jó nap’: ez azt tanítja, hogy ezeken a napokon tilos munkát végezni.” (Megilla 5b). Az ünneplés és a mulatozás e napján a böjt, a gyász és a munka mind félre van söpörve.[4]
A csoda hirdetése
A legfontosabb azonban nem az evés és ivás, hanem a Megillat Eszter felolvasása és ezáltal „a csoda hirdetése”. Erre leggyakrabban a zsinagógában kerül sor, ahol az Eszter-tekercset (mely általában más szentírási részektől független, önálló tekercs[5]) hangosan felolvassák, zajos, zsongó hangulatban. A gyülekezet tagjai ujjonganak és nevetnek vagy dobognak a lábukkal, illetve kiabálnak és fújolnak, valahányszor a „Hámán” név elhangzik. (Ezt a 2 Mózes 17:14 alapján teszik, ahol Isten azt mondja, hogy „töröljük el Amálek emlékét” és így leszármazottjának, Hámánnak az emlékét is.)
Annak ellenére, hogy a Megilla felolvasása kaotikusnak tűnik, a Misna és a Talmud részletes szabályokat állít fel a csoda méltó kihirdetésére. A Megillát az elejétől a végéig kell elolvasnunk (egyes rabbik nem értenek egyet abban, hogy hol kell kezdeni); nem tarthatunk hosszú szüneteket; nem olvashatjuk visszafelé… még a pergamennek és a tekercs tintájának is kifogástalannak kell lennie!
Nem szabad feladnunk a csodahirdető lelkületet
E különböző szabályok fényében, amelyek közül némelyik magától értetődő – kötelességünk ragaszkodni a csodahirdető lelkülethez. Egy rabbi megjegyzi: „Amikor a szöveg azt mondja, hogy „ne feledkezz meg”, a szellemi feledékenység elleni felszólítás már adott. Mit kell akkor a „ne feledkezz meg” felszólítással kezdenem? Ez bizonyára azt jelenti, hogy kimondással [szó szerint: „szájjal”] hirdesd a csodát.” (Megilla 18a) Nem elég nem elfelejteni – az emlékezés egy lépéssel tovább megy: elménket meg kell erősítenünk a történetben, és azt hangosan kell elmondanunk. Csak így adózunk kellő hódolattal Istennek azért, hogy megmentette népét Hámán karmai közül.
Élelmiszerek küldése és adakozás a szegényeknek
A híres zsidó kommentátor, Maimonidész a Tórával egyenrangúnak tekintette Eszter könyvét mint a héber Biblia egyik elpusztíthatatlan könyvét. A Purim iránti szeretete semmiképpen sem volt kirekesztő – inkább azt hangsúlyozta, hogy minden zsidónak részt kell vennie benne. Maimonidész Misné Torá törvénykönyvében látjuk, hogy a közösség minden tagja – gazdag és szegény – kiveszi a részét a Purim megünnepléséből:
„Hasonlóképpen, az embernek kötelessége két adag húst, két más főtt ételt vagy két más ételt küldeni egy barátjának, ahogyan azt Eszter 9:22 is sugallja: „egymásnak ajándékokat… küldenek” … Dicséretes dolog sok barátnak küldeni ételcsomagot. Ha valakinek nincs módja arra, hogy ételadományokat küldjön egy barátjának, akkor cserélje el vele az ételét.”[6]
Purimkor a zsidók úgy köszöntik egymást, hogy ételt küldenek egymásnak – gyakran édességgel, dióval és gyümölcsökkel teli ajándékkosarak formájában, amelyeket héberül mishloach manotnak, jiddisül slach monesznek neveznek. Így a purimi ünnep az otthonokból a közösség egészére kiterjed. Nincs szükség pazarló költekezésre – két szegény barát egyszerűen csak ételt cserélhet és így „küldhetnek ételadományt”, ami egy módja a parancsolat teljesítésének a kevésbé szerencséseknek. Maimonidész hozzáteszi, hogy Purimkor alamizsnát kell adni azok számára, akiknek még maguknak sincs elég ennivalójuk.
„Purim napján az ember köteles alamizsnát osztani a szegényeknek. Legalább két szegény embernek egy-egy ajándékot adni, legyen az pénz, főtt étel vagy más étel… Nem szabad diszkriminatívnak lennünk a purimi ajándékok címzettjeinek kiválasztásában. Ehelyett annak kell adnunk, aki kinyújtja a kezét. Jobb bőkezűbben adakozni a szegényeknek, mint pazarló purimi lakomát készíteni, vagy a barátoknak küldeni ajándékot. Mert nincs nagyobb boldogság, mint a szegények, az árvák, az özvegyek és a betértek szívének megörvendeztetése.”[7]
Az alamizsnaosztás sokkal többet jelent egy akármilyen pazar lakománál vagy valamiféle ingyen étkeztetésnél. Az éhezőkről és a nyomorúságban élő szegényekről való gondoskodás olyan parancsolat, amelyet mindenkor teljesíteni kell; még a gondtalan mulatozás napján is meg kell emlékeznünk a szenvedő árvákról és özvegyekről.
Különleges zsinagógai olvasmányok Purimra
Tóra-szakasz: 2 Mózes/Smot 17:8–16 (Az izraeliták legyőzik az amálekitákat – ebből a törzsből származott Hámán.)
Nincs Haftara (Olvasmány a Próféták Könyvéből), ilyenkor természetesen a Megillat Esztert olvassuk.
A purimi néphagyomány
A többi bibliai zsidó ünnephez hasonlóan, napjainkban a Purim már nem az, ami az ókorban volt; az évszázadok folyamán a hagyományok és az értelmezések folyamatos egymásba összeszövődése mára sajátos jelleget kölcsönöz az ünnepnek. E hagyományok közül sok származik a Talmudból, a fogság utáni időszak legfőbb zsidó kommentárjából.
A Talmudban Eszter történetét sokféle módon kiszínezték – többek között angyali beavatkozásokkal, sőt még kevésbé szalonképes részletekkel is. Eszter mennyei szépséget kap az angyaloktól, hogy Ahasvérus tetszését elnyerje: „R. Josua b. Korha azt mondta: Eszter sápadt volt, de méltóság övezte.” (Megilla 13a) Hámán egykor „kenyérért eladott rabszolga” volt, akit Mordokaj megvásárolt a zsidók egyik (amálekiták ellen) vívott háborúja során. (Megilla 15b) Amikor Hámán Ahasvérus elé vezette Mordokajt, kénytelen volt maga megnyírni őt, mivel Eszter bezáratta az összes fürdőházat (ahol a fodrászat is működött), és Mordokaj nem volt hajlandó rendetlen hajjal megjelenni Ahasvérus előtt. Mordokaj, amikor fel akart ülni a lovára, Hámán segítségét kérte, és ahogy lendületet vett, véletlenül megrúgta őt. Hámán lánya összetévesztette a lovat vezető apját (Hámánt) Mordokajjal, ezért ráöntött egy éjjeliedényt; tévedését felismerve szégyenében leesett a háztetőről.[8]
Valamennyi ilyen hozzáadott részlet élénkíti a történetet, és vidámsággal tölti meg a Purimot.
A Purim szokásai
Egy rabbi szerint: „Purimkor az embernek kötelessége addig lágyítania magát [borral], amíg már nem tud különbséget tenni az „átkozott legyen Hámán” és az „áldott legyen Mordokaj” között.” (Megilla 7b)
Nemcsak az ital bőséges Purimkor, hanem az étel is. A purimi finomságok közül a kreplach (háromszögletű, hússal töltött gombóc) és a hamantaschen (háromszögletű, gyümölcstöltelékkel töltött sütemény) viszi a prímet. Ezek a kedvelt ételek számos dolgot jelképezhetnek: Hámán háromszögletű fülét; Hámán bohócszerű kalapját (a Purimspiel kitalációja), azzal ’állunk bosszút’, hogy megesszük; vagy akár Istent, aki ott rejtőzik Eszter történetének színfalai mögött!
A beöltözés szintén a purimi ünnepségek szerves részévé vált, és a reneszánsz kori olasz karneváli öltözetből ered, amelyet a zsidók Purimkor viseltek. Miért öltözünk be? Talán azért, mert Isten „álruhába öltözött” Eszter könyvében – még meg sincs említve, mégis végig Ő mozgatta a szálakat. Talán azért, mert Hámán olyan gyakran váltott jelmezt: rabszolgából főtanácsadón át akasztott emberré változott. Az öltözködés emlékeztet minket Mordokaj sok „jelmezváltására” is az Eszter könyvében – a szokásos udvari öltözéktől kezdve a hamun és a zsákruhán át a királyi bíborszínű tunikáig. Azzal, hogy harsány jelmezekbe öltözünk, eljátsszuk az Eszter könyvében megörökített zsidók és Hámán gyorsan változó sorsát.
A Kelet-Európából származó és világszerte elterjedt Purimspiel, vagyis a purimi színdarab évről-évre feleleveníti a történetet. A fergeteges jelmezekbe öltözött szereplők és a közönség egyaránt a zsidó irodalom részleteinek gazdag tárházából merítenek humort és színt. A purimi színdarabok során és az egész Purim ideje alatt különféle ’gonoszságokat’ művelünk Hámánnal. A legismertebb (ma is élő) gyakorlat az, amikor a Megilla-tekercs olvasásakor zajkeltő eszközökkel (pl. kereplővel), kiabálással és dobogással próbáljuk nem hallhatóvá tenni Hámán nevét, így ’törölve ki’ a nevét és a nevének még az emlékét is. Egyszóval, a Purimot a világ minden tájáról származó hagyományok gazdag szövevénye teszi a legvidámabb és legszínesebb zsidó ünneppé.
A Purim szellemi értelmezése
Néhány purimi hagyomány eltér a bibliai eszményektől: például a részegség és az ellenségek eltaposása. Ha azonban visszatérünk magához a könyvhöz: láthatjuk, hogy a Purim arra hív, hogy Istenről elmélkedjünk. Eszter könyvére sokáig – tévesen – úgy tekintettek, mint a Bibliának egy spiritualitást nélkülöző, sőt gusztustalan könyvére. Elhíresült erről Luther Márton panasza: „Annyira ellenszenvvel viseltetem a [Makkabeusok 2] és Eszter könyve iránt, hogy azt kívánom, bárcsak egyáltalán ne is léteznének; mert túlságosan judaizálnak, és sok bennük a pogány ízléstelenség.”[9] Ezzel ellentétben: a talmudi rabbik annyira nagyra becsülték Eszter könyvét, hogy időnként (élénk képzelőerőre valló) kapcsolatokat véltek felfedezni a héber Biblia más részeivel. A Talmud például a 22. Zsoltárt és annak híres szavait: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” és a „Szabadítsd meg lelkemet a kardtól, drága életemet a kutya hatalmától” a vészterhes helyzetben lévő Eszterre vezeti vissza, holott a zsoltárt maga Dávid neve jegyzi.
A könyv tartalmának becsmérlése mellett egyesek a könyv hitelességét is megkérdőjelezték: azt állítva, hogy a Megillat Eszter nem más, mint mítosz vagy mesebeszéd. Ezek az Eszter könyvének valódisága elleni támadások az utóbbi években alábbhagytak, mivel a tudósok ismét megerősítették a történet általános legitimitását és történelmiségét (amelyben a zsidóknak hagyományosan soha nem volt okuk kételkedni).
Mások más okokból bírálták a Purimot – és túlzott nemzeti büszkeséget és önhittséget tulajdonítottak neki. Ezek az állítások azon téves meggyőződésen alapulnak, hogy amikor Eszter és Mordokaj túljártak a népirtó Hámán eszén, akkor inkább ravaszságról és furfangról, mintsem hősiességről tettek tanúbizonyságot. Sajnos az Eszter történetével és a Purim ünneplésével szembeni számos ellenvetés gyakran antiszemita érzelmekhez kötődik. Sőt, sok egyház teljesen elkerüli Eszter könyvét, néha azzal a sántító kifogással, hogy az „Isten” szó nem szerepel Eszter könyvében, és így nem lehet spirituális jelentősége.
„Sokan úgy vélik, hogy a Megillat Eszterben az eseményeket az az egyetlen szereplő rendezi, akit nem neveznek meg a könyvben: maga Isten.”
A Megillat Eszterben sokan mindenekelőtt arra találnak utalást, hogy a színfalak mögött rejtőzve az az egy szereplő tereli a történet eseményeit jó irányba, akit a könyvben nem neveznek meg: vagyis maga Isten. Bár nincs említve, sokan mégis Őt látják a középpontban: úgy az Esztert és Mordokajt érintő eseményekben – mint a zsidó nép megtartásában a történelem valamennyi korszakán át. Eszter könyve arra emlékeztet bennünket, hogy Isten akkor is igazgatja életünk részleteit, amikor a keze nem látható. Jóbhoz hasonlóan mi is azt mondhatjuk: „De ha kelet felé megyek, nincs ott, ha nyugat felé, nem veszem észre. Ha északon működik, nem látom, ha délre fordul, ott sem láthatom. Csak ő tudja, milyen úton járok. Ha megvizsgál, kiderül, hogy arany vagyok.” (Jób 23:8–10). És talán, Eszterhez hasonlóan, minket is szándékosan juttatott rendkívüli helyzetekbe (ezért a mostani időért), éppen azért, hogy az Ő szeretetének világossága legyünk mások számára.
Beszélgessünk róla!
Te milyen hagyományokat ünnepelsz Purimkor? Beöltözöl és megnézel egy purimi színdarabot? Elolvasod Eszter könyvét? Szívesen meghallgatnánk a válaszaidat ezekre a kérdésekre, és a gondolataidat erről a különlegesen örömteli ünnepről. Küldj nekünk üzenetet, és lépj velünk kapcsolatba. Chag Purim Szameach!
Lábjegyzetek
- Az ebben a szakaszban található összefoglaló kizárólag a Szentíráson alapul, nem pedig a fenti rabbinikus kommentárokon.
- Lásd Christine Hayes átiratát: „24. előadás – Alternatív látomások: Esther, Ruth, and Jonah [December 6, 2006],” Open Yale Courses, hozzáférés: 2017. július 24., Introduction to the Old Testament (Hebrew Bible) (30 másodperc): „A héber ábécében nincs x – ez Ahasvérus, ami Xerxes.”
- Rási kommentárja Eszter könyvéről 3:7, Chabad.org, hozzáférés: 2017. július 24., Eszter – 3. fejezet
- Néhány rabbi vitatta, hogy szabad-e dolgozni Purimkor vagy sem.
- Megilla19a: „Rab Júda azt mondta Sámuel nevében: Ha valaki a Megillát egy olyan kötetből olvassa, amely a többi szent iratot is tartalmazza, nem teljesítette a kötelezettségét”, vagyis azért, mert nem hirdeti eléggé a csodát. [Kivétel: ha nagyjából egyforma hosszúságú szövegrész van hozzácsatolva] E tanítás miatt sok Megilla-másolat készült, némelyiket bonyolult illusztrációkkal díszítették.
- Maimonidész, Misné Tora, ford. Eliyahu Touger, Chabad.org, hozzáférés: 2017. július 24., Megillah v’Chanukah – Második fejezet. „Megilla és Chanuka” 2:15
- Ibid. 2:16
- Mindezek a részletek a Megilla 16a című könyvből származnak.
- Asztali beszélgetés, XXIV.
[1] Az ebben a szakaszban található összefoglaló kizárólag a Szentíráson alapul, nem pedig a fenti rabbinikus kommentárokon.
[2] Lásd Christine Hayes átiratát: „24. előadás – Alternatív látomások: Esther, Ruth, and Jonah [December 6, 2006],” Open Yale Courses, hozzáférés: 2017. július 24., Introduction to the Old Testament (Hebrew Bible) (30 másodperc): „A héber ábécében nincs x – ez Ahasvérus, ami Xerxes.”
[3] Rási kommentárja Eszter könyvéről 3:7, Chabad.org, hozzáférés: 2017. július 24., Eszter – 3. fejezet
[4] Néhány rabbi vitatta, hogy szabad-e vagy sem dolgozni Purimkor.
[5] Megilla 19a: „Rab Júda azt mondta Sámuel nevében: Ha valaki a Megillát egy olyan kötetből olvassa, amely a többi szent iratot is tartalmazza, nem teljesítette a kötelezettségét”, vagyis azért, mert nem hirdeti eléggé a csodát. [Kivétel: ha nagyjából egyforma hosszúságú szövegrész van hozzácsatolva.] E tanítás miatt sok Megilla-másolat készült, némelyiket bonyolult illusztrációkkal díszítették.
[6] Maimonidész, Misné Tora, ford. Eliyahu Touger, Chabad.org, hozzáférés: 2017. július 24., Megillah v’Chanukah – Második fejezet. “Megilla és Chanuka” 2:15
[7] Ibid. 2:16
[8] Mindezek a részletek a Megilla 16a című könyvből származnak.
[9] Asztali beszélgetés, XXIV.
Szerző: Zsidók Jézusért Misszió | 2024.márc.csü | Esemény, ministry moments
A Washington Square Park (egy rövid sétára a New York-i központunktól) mindig is remek hely volt arra, hogy meghívjunk embereket, hogy beszélgessünk lelki dolgokról. Tehillah Walker, az egyik gyakornokunk is ott találkozott az izraeli Elianával, aki épp akkor volt látogatóban New Yorkban.
Tehillah meséli: „Eliana kíváncsi lett az utcai táblánkra, amelyre az emberek felírhatták, hogy miért lehetnek hálásak. Elmagyaráztam neki, hogy mi a Zsidók Jézusért szervezethez tartozunk; meséltem neki a közösségi eseményeinkről, majd elérhetőséget cseréltünk egymással. Megegyeztünk, hogy majd ha visszajön Indianából – ahol egy barátját készült meglátogatni – összejövünk egy kávéra.”
Az október 7-i izraeli támadás idején Eliana Indianában tartózkodott.
Tehillah így folytatta: „Üzentet küldtem Elianának, hogy imádkozom érte és a családjáért. Válasz üzenetében az állt, hogy hadi szolgálatra vissza kell térnie Izraelbe. Chaim Birnbaummal közösen kimentünk érte a LaGuardia repülőtérre; meghívtuk őt reggelizni; majd a John F. Kennedy nemzetközi repülőtéren feltettük őt a hazafelé induló gépre.”
Chaim így emlékszik vissza: „Meglepődtem, hogy felismertük egymást Elianával, noha három évvel azelőtt találkoztunk Izraelben!” (Chaim több évig szolgált a Tel-Avivi csapatunkban, és feleségével, Vereddel együtt tavaly júliusban költözött New Yorkba.)
Reggelizés közben Eliana megkérdezte Tehilláh-tól, hogy miért nem fél nyíltan viselni a Dávid-csillagot. „Azt mondtam neki, hogy Istenben bízom, hogy megvéd. Miután kitettük őt a Kennedyn, üzenetben egy áldást küldtem neki.” – így Tehillah.
Chaim hozzáteszi: „Amikor Eliana visszaérkezett Izraelbe, küldött magáról egy egyenruhás fényképet; és újra köszönetet mondott a vendégszeretetünkért.”
Hála a Hozzátok hasonló társaknak, Eliana egy a sok ezer izraeli közül, akik napjainkban találkoznak Jézus szeretetével.
Kérlek, imádkozzatok, hogy Isten őrizze meg őt; és hogy az evangélium magjai, amelyek a háború közepette az ő és megannyi más izraelita életébe lettek elültetve: a Jesuába (Jézusba) vetett, virágzó hitté tudjanak érni.
A neveket megváltoztattuk a magánélet védelme érdekében.
